Ezt olvasta már?


Ismét csökken a diákhitelek kamata

Rekord alacsonyra, 2,3 százalékra csökken a szabad felhasználású Diákhitel1 konstrukció kamata július 1-jétől az első félévi 3,35 százalékról, a kötött felhasználású Diákhitel2 ügyfelekre eső része továbbra is 2 százalék - jelentette be Bugár Csaba.

Az MFB csoporthoz tartozó Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója közölte, a szabad felhasználású hitelforma a konstrukció 16 éves fennállása óta a legkedvezőbb feltételekkel vehető igénybe júliustól.

A csak a képzési költségre fordítható hitel kamatlábát 3,45 százalékban határozták meg az eddigi 3,9 százalék helyett, a hitelt felvevőket változatlanul fix 2 százalék terheli, az ezen felüli kamatrészt az állam állja kamattámogatás formájában.

A Diákhitel1 esetében havi 15 és 50 ezer forint közötti összeg igényelhető az ügyfél által meghatározott célra, míg a kizárólag a képzési díjra fordítható Diákhitel2 felvehető összegének maximuma az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj.

Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, a magyarországi diákhitel rendszere európai uniós szinten is elismert mintaprojekt, ennyire átfogó és egyedi megoldásra máshol nincs példa. Hozzátette: a Diákhitel Központ létezése és működése olyan eredmény, amely beleillik az MFB csoport terveibe.

Úgy fogalmazott, a Magyar Fejlesztési Bank ott szeretne hozzátenni a magyar gazdaság működéséhez, ahol a kereskedelmi banki szektor nem elég, az MFB olyan bankcsoport kíván lenni, amely többletet tud adni a GDP növekedéséhez.

A diákhitelt igénybe vevők 52 százaléka mondta azt egy korábbi felmérés során, hogy a hitel nélkül nem tudták volna befejezni felsőfokú tanulmányaikat - idézte fel az elnök-vezérigazgató.

Bugár Csaba elmondta: az indulás óta összesen mintegy 380 ezren vettek fel diákhitelt, a kihelyezett hitelösszeg pedig meghaladta a 305 milliárd forintot, évente 20 milliárd forint körüli összeget folyósítanak.

A kedvező kamatfeltételek a következetes finanszírozási politikának, illetve a törlesztő ügyfelek jó fizetési fegyelmének köszönhetőek - jelezte.

Közölte, az érintettek 40 százaléka már visszafizette a hitelt. Az adóhatóságnak tavaly behajtásra átadott ügyek aránya 1,6 százalékos volt a törlesztők számához viszonyítva.

A sajtótájékoztató után az idén másodszor meghirdetett Diákhitel Ösztöndíj pályázat nyertesei vették át ösztöndíj szerződésüket. Ezúttal is 14, kiemelkedő tanulmányi eredményű és szakmai előmenetelű hallgató kap egy tanéven, azaz 10 hónapon át havi 70 ezer forintot.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Cápaorr és négy villanymotor a jövő elektromos BMW M3-asában

A BMW tökéletes időzítéssel a 24 órás Le Mans-i futam hétvégéjén leplezte le azt a tanulmányautót, ami alapjában véve változtatja...

Russell és Hamilton egymást gyilkolhatja, de Antonelli lesből robbanthat: Így fest a barcelonai rajtrács

Az élről rajtoló George Russellre Lewis Hamilton és Andrea Kimi Antonelli is komoly veszélyt jelenthet. Mi lesz ebből?!

Így ordibált és sikoltozott a kamerák előtt Jennifer Lopez

Jennifer Lopez is önkívületi állapotba került a New York sikere után.

A szívbarát diéta 7 aranyszabálya: így marad erős a keringés – Nemcsak a zöldségfogyasztás fontos

A szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében kulcsszerepe van az étrendnek. Mutatjuk a szívbarát diéta alapjait.

Nagy ellenőrzést indít a rendőrség: ezt jobb, ha minden vezető tudja

Országos ellenőrzésre készülnek a rendőrök, és a büntetés nem csak az autóvezetőket érintheti.

Virág Barnabás: Mintha egy új univerzumba lépett volna a magyar gazdaság

A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége...

Mivel veszed be a gyógyszereidet? Nagyon nem mindegy, hatástalanná is válhat

Több gyógyszer esetében sem mindegy, 22 italt vizsgálva elemezték a hatásokat.

Valódi reformokat végrehajtó politikai kormányt szeretne az új román kormányfőjelölt

A szakértői kormány felállítására irányuló törekvések kudarcot vallottak.

Magyarországra vezettek az európai kutyakereskedő-maffia szálai

Az Európai Unió új, kutyákra és macskákra vonatkozó állatvédelmi szabályozást fogadott el, amelynek hátterében nem pusztán elvi...

Az RTL bejelentette az Exek csatája idei évadának utolsó szereplőit: "Legalább harminc nővel csalt meg" - fotó

Kármán Odett és Kamarás Norbi nyerték meg az Exek csatája első évadát és a több mint 16 millió forintot. A győzelem nemcsak anyagi...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

0