Ismét dróntámadás érte Moszkvát
Ismét ukrán dróntámadás érte Moszkvát vasárnapra virradóra – jelentette be Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester a Telegramon.
Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov
Hatósági források szerint a támadás során egy ember megsebesült, az orosz főváros körüli négy repülőtér egyikén, Vnukovón pedig ideiglenesen felfüggesztették a forgalmat, emellett egy időre minden légi forgalmat leállította Moszkva fölött.
Az orosz védelmi minisztérium „a kijevi rezsim terroristacselekményének” nevezte az akciót, hozzátéve, hogy a támadásban három drónt vetettek be. Az egyiket Moszkva mellett semmisítette meg a légvédelem, a másik kettő pedig lezuhant magától, kisebb károkat okozva az épületekben.
Szobjanyin arról tájékoztatott, hogy két épület homlokzata sérült meg.
hírek innen, onnan
Jákob Zoli öt Ferrari után egy Lamborghini Revuelto-t vett: több mint 200 millió forintot ér a luxusautó - videó
Jákob Zoltán nem titkolta lelkesedését az új luxusautója iránt, amely számára nemcsak státuszszimbólum, hanem egy újfajta vezetési...
Irdatlan pénzbírságot kapott a Fradi focicsapata a Braga meccs után
Nem elég a Fradinak, hogy kikapott 4:0-ra a Bragától, ráadásul majdnem 7,9 millió forintos pénzbírsággal sújtotta az UEFA. Az Európai...
Magyar Péter: Orbánék beszállnának az iráni háborúba
A Tisza párt elnöke szerint ezt a honvédelmi miniszter kitérő válasza is alátámasztja.
Orbán Viktor is reagált arra, hogy Gulyás Gergely szerint katonai segítséget nyűjthatnánk a Hormuzi-szoros felszabadításához
Tobbfrontos légitámadást indított Irán közel-keleti energiaipari létesítmények ellen péntek hajnalban, az egyik kuvaiti olajfinomítót...
Új párjával posztolt Muri Enikő
Muri Enikő világgá kürtölte a boldogságát – újra szerelmes!
Luxusgéppel utazott Izraelbe Nagy Márton delegációja – megtagadták az adatok kiadását
Az érintett repülőt Mészáros Lőrinc is használta már.
Meghalt a Manchester United korábbi edzője, De Gea megtörten búcsúzott
Legnagyobb sikereit José Mourinho mellett érte el.
Súlyos indicens történt a levegőben – egyre többen tudni róla
Négy légiutas-kísérő megsérült a Delta Los Angeles–Sydney járatán leszállás közbeni turbulencia miatt.
Vészhelyzetre hivatkozva lépett az Egyesült Államok: gigantikus fegyverüzletet hagytak jóvá a kongresszus megkerülésével
Az Egyesült Államok több mint 16,5 milliárd dollár értékben hagyott jóvá fegyvereladási csomagokat közel-keleti szövetségesei...
Megkéseltek egy kétgyermekes anyát Vecsésen, a nő menekülés közben arcon lőtte a férfit
Megszületett a jogerős ítélet az ügyben.
Cégautós fordulat Németországban
A tíz legnépszerűbb cégautó Németországban: két villanyautó is dobogós.
Elképesztő összeg: ennyi pénzért költözhetsz be Kiara Lord hálószobájába
A luxusért borsos árat kell fizetni...
Sport
Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal
Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.
„Kitör a harmadik világháború” – mégis van, aki csak nevet
Egy lezártnak hitt ügy egészen döbbenetes fejleményei.
Nem elég a kiesés, az UEFA is lesújtott a Fradira, a következő idényre is vonatkozik szankció
Súlyos pénzbüntetést is kapott zöld-fehér klub.
Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával
A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.
Megvan a BL-negyeddöntők mezőnye, ezeket a meccseket láthatjuk a nyolc között
Komoly rangadók jönnek a nyolc között.
„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa
A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.
Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése
A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.
Szoboszlai a meccs embere lett a BL-ben, és esélyes arra, hogy megválasszák a forduló legjobbjának
Ismét kiemelkedően futballozott Szoboszlai Dominik.
Kerkez Milos: Ilyet még nem éltem át a Bajnokok Ligájában.
A magyar válogatott játékosa egy nagy álmát is elárulta.
Lenézik Szoboszlaiékat: kiderült, milyen esélyt adnak a Liverpoolnak a BL-ben
Megvan a pontos menetrend, az angol bajnok párharca mellett a spanyol házirangadót is szinte egyoldalúnak tartják.
Mikler Roland búcsúzik a Szegedtől, válogatott csapattársa érkezik a helyére
Több érkezőt és távozót is megszellőztetett a portál.
Rossz hírt kaptak a Real Madrid-szurkolók, többhetes kihagyás vár a kulcsjátékosra
Nehéz helyzetbe kerülhet a királyi gárda a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
Bulvár
Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?
Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.
Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle
Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.
Laponyi Zsolt: Hivatalosan nincs kimondva, de a rendőrségnél mindenki tudja, hogy van büntetési kvóta
A rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni.
Egész Amerikát megrázta a barcelonai éjszakában rejtélyes körülmények között eltűnt egyetemista esete
Az egyetlen nyom a fiatal diák később megtalált telefonja.
Döntött a bíróság Hernádi Zsoltról, nem érvényesek Magyarországon a horvát ítéletek
Pont került a megfeleltetési eljárás végére.
Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről
A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.
Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története
A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.
Korlátozzák az üzemanyag-vásárlást: csak ennyi benzint vehetünk
Szlovéniában korlátozzák az üzemanyag vásárlást a "benzinturizmus" miatt.
Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.
Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép
A színész emlékeztet, hogy van egy mondás, miszerint ha mutogatsz, három ujjad mindig visszamutat rád.
Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal
Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.
3 szót súgott Magyar Péter a Fidesz vezető politikusának fülébe, ez mindenkit ledöbbentett
Lehullt a lepel a titokról.
blogmorzsák
6 eltiporhatatlan férfi ruhadarab
Bár a férfidivat folyamatosan változik, számos olyan ruhadarab van, melyek minden trendhullámot túlélnek.
Német márkák uralják a magyar autópiacot
De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.
Egy örökbefogadás szívbe markoló története
Emese retteg, mióta visszavitték a menhelyre.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


