Ezt olvasta már?

Az MLSZ összességében elégedett a klubokkal és a szurkolókkal

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) összességében elégedett a klubok munkájával, és a szurkolók meghatározó többségének fegyelmezettségével is a koronavírus-...

0

Ismét megrendezik a Vántus István kortárszenei napokat Szegeden

Hétfőtől mai magyar zeneszerzők műveit, köztük számos ősbemutatót halhat a közönség a Vántus István kortárszenei napok koncertjein Szegeden - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.


hirdetés

Idén az 1971-ben Vántus István által alapított A Mai Magyar Zene Hete rendezvénnyel együtt számítva a kortárszenei hangversenysorozat 49. évfolyama várja az érdeklődőket.

A rendezvény hagyományaihoz híven a programban a zenekarok és ismert szólisták koncertjei mellett fontos szerep jut a művészetpedagógiának és bemutatkozási lehetőséget kínálnak a fiataloknak. Szokás szerint különböző életkorú muzsikusnövendékek mutatkoznak a programban: fellépnek szegedi és szentesi alapfokú művészeti iskolák és a SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnázium diákjai, valamint a szegedi egyetem hallgatói is.

A rendezvénysorozat nyitókoncertjét hétfőn este tartják, melyen a névadó mellett hét mai magyar komponista művei csendülnek föl. Másnap este a zenekari hangversenyen a Budapesti Vonósok, az SZTE Bartók Béla Művészeti Karának fúvószenekara, valamint Vígh Andrea hárfaművész és Kiss Gy. László tárogatóművész lép színpadra, szerdán pedig emlékhangversenyen idézik föl Pertis Jenő zongoraművész és zeneszerző munkásságát. Szerdán kamaraest, csütörtökön a záróhangverseny várja a koncertlátogatókat.

A Zeneszerző és közönsége program vendége idén Kósa Gábor ütőhangszeres, zongora-, orgona- és csembalóművész, karmester, komponista lesz, akivel pályájáról és műveiről Hollós Máté, a Vántus-társaság elnöke beszélget.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

"Azért vagy itt, hogy lelőj minket?" - Szívszorító: rendőr vigasztalt egy ötéves fekete kislányt, aki azt hitte, bántani fogják

Szomorú felvétel látott napvilágot, ahogy egy rendőr egy öt éves kislányt vigasztal.

Jövőre kezdődik az új motorsport-pálya építése, 20 milliárd megy rá

A versenypálya a tervek szerint kelet-közép-európai centrumpályaként is funkcionál. Egyben egy évvel később lehet először MotoGP...

Varga Judit: Így működik a nyugati liberális média gépezete

Az igazságügyi miniszter szerint a BBC-s interjúja olyan volt, mintha egy politikussal beszélgetett volna.

Zivatarok miatt adtak ki figyelmeztetést több megyére

Jégeső és viharos széllökések is jöhetnek.

Óriási bajban a Lánchíd, Karácsony Gergelyék szerencsétlenkedése miatt

A kormány adna pénzt a felújításra, Karácsonyék mégis tétováznak. Mutatjuk zavart nyilatkozataikat, amelyekben maguk sem

Nem a cserkeszőlői fürdőt kell szidni, hanem az életszerűtlen szabályokat

Sokaknak nem tetszik a Cserkeszőlőn tervezett két turnusos szabályozás. Azonban azt tudni kell, hogy a fürdők életszerűtlen szabályok...

6-os erősségű földrengés a Fidzsi-szigeteknél

Az erőteljes rázkódás mindössze 10 kilométer mélyről pattant ki.

Orbán: Magyarország ismét győzelemre áll

"Nincs a világnak egy nemzete sem, amely kibírt volna ilyen száz évet, de mi nemcsak kibírtuk, hanem ismét győzelemre állunk."

Nem tágít az élelmiszeráfa-csökkentés mellől az LMP

Amit javasolnak, attól a gyümölcsök, a zöldségek, a tejtermékek és a pékáru lehetne olcsóbb.

Pisont István megszólalt jövőjéről

Egyben Lanzafame lelki gondjairól is.

Hét és fél év börtönt kapott egy rendőrre támadó kolozsvári fociszurkoló

Egy székkel ütötte fejbe a rendőrt, akit aztán eszméletlenül, véresen a sorsára hagyott.

Jól alvó tinédzserből egészséges felnőtt

A naphosszat az ágyban ejtőző kamaszokról kialakult képpel szemben úgy tűnik, a korosztály tagjai mégsem alszanak eleget. A legfrissebb...

Sport

Vagy Lázár János lesz a teniszszövetség elnöke, vagy be lehet csukni a boltot

A közgyűlés előtt ugyanis egy jelölt áll majd mindenképp: vagy Lázár, vagy Bardóczky.

Legyőzte a koronavírust, de az edzésen meghalt a fiatal birkózó - Döbbenetes részletek az Eb-ezüstérmes Tóth B...

Budapest Felfoghatatlan és megrázó Tóth Bendegúz (22) halála. Az Esmtk válogatott birkózója hirtelen rosszul lett klubja csütörtöki, szabadtéri edzésén. Az U23-as Eb-ezüstérmes sportolót hiába próbálták azon nyomban újraéleszteni, már nem tudtak segíteni rajta.

Egy újabb megrázó tragédia kellett, hogy valaki kimondja a lényeget

Colin Kaepernicknek még a karrierjébe került, hogy kiállt az igaza mellett. Most nehezebb lesz elhallgattatni a tiltakozókat.

Abban bíztam, ennél előrébb járunk, de az MLSZ döntésének üzenete nagyon rossz

A Fradi légiósa kiállt George Floyd mellett, aki belehalt egy rendőri intézkedésbe az Egyesült Államokban, de az MLSZ figyelmeztette. Most erről nyilatkozott a BBC-nek, és nem túl hízelgő a magyarokra nézve.

Új kapust talált a Fradi focicsapata - videó

Aggódhatnak Dibusz Dénesék?

A szlovák Slovan Bratislava átlépne a magyar NB I-be

A pozsonyi klub vezérigazgatója szerint a magyar NB I profibb, és nagyobb az érdeklődés, mint Szlovákiában.

Vaughters: "Armstrong akár az égre is kiírhatta volna, hogy doppingol, akkora hatalma volt"

A "vad" kilencvenes évek, dopping, Armstrong és a US Postal. Interjú Jonathan Vaughters-el.

Az orosz és a német szövetség vezetője büntetőjogi eljárást szorgalmaz Aján Tamás ellen 

Az orosz és a német súlyemelő szövetség elnöke szerint is büntetőjogi eljárást kellene indítani Aján Tamással, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) korábbi elnökével szemben - írta az olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál.

A Fradi egykori sztárkapusa nem értette, miért állították ki - videó

Waltner Róbert megúszta az esetet egy sárga lappal az NB I-es focimeccsen.

Háborognak a játékosok; Rendezett jogdíjak és szürreális szabályok; jönnek a ˝Megye 2-es hírverő meccsek˝

Már nem kell sokat várni és a ˝csatornán túlról˝ is ismét futballt láthatunk.

0

Bulvár

Már szinte ingyen kapják a villanyautót a németek

A feltüzelt németek 67%-a ennek ellenére sem választana elektromosat. A teljes anyag Már szinte ingyen kapják a villanyautót a németek címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Balázs.

Csökken a testzsír, nő az izom: 8 ásványi anyag, ami leradírozza a pluszkilókat

A megfelelő vitaminok és ásványi anyagok bevitele éppoly fontos a fogyókúrában, mint a mozgás vagy a megfelelő táplálkozás.

Az anyósom már nem is az anyósom, én mégis a meggye maradok

Még akkor is, ha nincsen bennünk sok közös.

A magas vérnyomás okai, amikről sokan nem is tudnak - Gyakran csak a szövődményekből derül ki

A magas vérnyomás tünetmentes is lehet, sokan nem is tudják, hogy ők is érintettek.

Pizsamában vagy meztelenül egészségesebb aludni? Meg fog lepődni.

Ahány ember, annyi alvási szokás, de vajon mit mond a tudomány: pizsamában vagy anélkül egészségesebb aludni?

Univerzális gyógyító - a cseresznye

Még mindig tart a cseresznyeszezon. Most a későn érő fajták közül válogathatunk. Tudják-e, milyen kár kidobni a cseresznye szárát, a magját? A cseresznyeszár kiváló vízhajtó, vesekőhajtó, nyálkaoldó, köptető, ízületi betegségek gyógyítója. Tisztítja az ér- és nyirokrendszert, csökkenti a vér koleszterinszintjét, segíti  a szív munkáját. Hólyaggyulladásra, ödémára, reumára, köszvényre, hasmenésre, elzsírosodás ellen és köhögésre is használjuk. [...]

Az apja verte, és napokig nem etette egyéves gyerekét: hat saját gyereke mellé fogadta örökbe Irene a kicsit

Irene, az ugandai nő és férje mélyszegénységben él, mégis boldog családot alkotnak hat saját és hét örökbe fogadott gyermekükkel.

Tériszonyosok most inkább ne figyeljenek: ezek a világ legfélelmetesebb hídjai

Nemcsak látványosak, hanem ijesztőek is ezek a nem mindennapi átkelők.

blogmorzsák

"A kapun sem engedtek ki" - egy polgárlány naplója

Szeretet és folyamatos felügyelet: a boldog békeidők polgárságának csa­ládi élete egy 17 éves lány szemével.

Minden idők legdrágább árverezett autója

Egy 2003-as Enzo Ferrari lett minden idők legdrágábban elárverezett autója. A szuper­autónak több érdekessége is akad.

Forradalom a magyar őstörténetben

Valóban az úzok rokonai volnánk? A turul pedig voltaképpen egy fekete sas? Németh Endre válaszol.

A teljesítmény nő nyomás alatt, vagy mégsem?

Észrevetted már, hogy különböző helyzetekben hullámzik a teljesítményed? Kíváncsi vagy, mi állhat a háttérben?

Végre egy értelmes tehetségkutató!

A koreai Superband együttesekre lett kihegyezve. A rock nem halott, és élvezi!

George Floyd halála nyomán tömegek vonultak utcára

Tüntetések kezdődtek az Egyesült Királyságban a május 25-én meghalt George Floyd emlékére, egyúttal a rasszizmus ellen.

Nekünk csak a pekingi kacsa püspökfalatja jut

Jeszenszky Géza és Szent-Iványi István írása magyar-kínai kapcsolatokról.

Miből fog Orbán Viktor egy nagy gazdasági mentőakciót finanszírozni?

„Minél közelebb kerülnek a 2022-es választáshoz, annál jobban felértékelődnek majd a kormány gesztusai.“

Az összes tartozás napja

Az igazi történet nem Trianon-ban zajlott, hanem mintegy száz évvel Trianont megelőzően.

Fokhagymás naan: a lepénykenyerek királya

A világ egyik legnépszerűbb ser­penyőben süthető lepénykenye­re fokhagymával felturbózva.

Szardínia ékszerdoboza: az ezerarcú Cagliari

Megelevenedett történelem a szűk utcácskákban, idilli plázs és utánozhatatlan olasz ételek - Cagliari rabul ejt.

Te hova dobod a befőttes üveget? És a tetejét?

Nálad is sorakoznak az alsó polcon az üres befőttesüvegek? Mi legyen a sorsuk? Kidobod a háztartási szemét közé?

0