Ismét tárgyalta a szegedi közgyűlés a helyi zajrendeletet
A megyei kormányhivatal kezdeményezésére ismét tárgyalta a szegedi közgyűlés pénteki ülésén a helyi zajrendeletet, a jogszabályt azonban nem változtatták meg.
A szeptember 15-én hatályba lépett módosított jogszabály alapján néhány rendezvénytől eltekintve a közterületen szervezett eseményeken, illetve a vendéglátó-ipari egységek teraszain és kerthelyiségeiben korlátozza a hangosítás használatát hétköznapokon este 10-től, hétvégente éjféltől. A kivételek közé tartozik a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Szegedi Ifjúsági Napok a Szeged Napja ünnepségsorozat, valamint a Szegedi Egyetemi Napok.
A város közgyűlése áprilisban döntött a zajrendelet módosításáról először. A jogszabályt - 27 rendezvényszervező és vendéglátó közérdekű bejelentése nyomán - a megyei kormányhivatal megvizsgálta, és törvényességi felhívásban kifogásolta, hogy a korlátozás alól kivételt enged az állami és önkormányzati rendezvényeknek. Álláspontjuk szerint ez a megkülönböztetés az Egyenlő bánásmód törvénybe ütközik. A jogszabályt ennek megfelelően júniusban ismét módosították, és tovább szűkítették a kivételek körét.
A kormányhivatal ezt követően azt javasolt, a közgyűlés mérlegelje, hogy feloldható-e a korlátozás a kivételt képező négy rendezvénysorozat ideje alatt, a hangosítás megtiltása helyettesíthető-e szigorúbb zajkibocsátási határérték előírásával. A javaslat szerint azt is vizsgálni kellene, a lakossági panaszok mekkora részét okozzák a kerthelyiségek és közterületi rendezvények.
Mózes Ervin címzetes főjegyző a közgyűlésen elmondta, a kormányhivatal javaslatai a testület mérlegelési jogkörébe tartozó tartalmi elemekre vonatkoznak, így azok az önkormányzati törvénybe ütköznek.
Haág Zalán, a KDNP közgyűlési frakcióvezetőjének álláspontja szerint a módosított rendelet nem felel meg a jogszabályi követelményeknek. Mint a közgyűlésen mondta, a szigorítások már éreztették a hatásukat, vendéglátóipari helyek zártak be.
A jogszabály legrosszabbul azonban a szegedieket érinti, elfogadhatatlan, hogy a városvezetés beavatkozik az emberek magánéletébe, és megtiltja a kültéri zenehallgatást este 7, illetve 8 után - mondta a politikus.
Botka László (MSZP) polgármester elmondta, a kormányhivatal a módosított rendeletet az előzetes törvényességi vizsgálat során a jogszabályoknak megfelelőnek találta. Az új szabályozással sikerült megtalálni az egészséges kompromisszumot a fesztiválváros rendezvényei és a szegediek pihenéshez való joga között - tette hozzá.
hírek innen, onnan
Megérkezett a lista: kiderült, mennyi áldozatot követelt eddig a közel-keleti háború
Ezrek vesztették életüket a Közel-Keleten az Egyesült Államok és Izrael 2025. február 28-i, Irán elleni támadása, majd az azt követő...
Chuck Norris szívszaggató utolsó posztot tett közzé, mielőtt 86 éves korában elhunyt
Gyászol az egész világ.
Országjárás: együtt dobbant a szív, együtt énekelt a tömeg Gudics Mátéval Szentendrén
Megkezdődött az országjárás szentendrei programja!
Edzője sodorhatja nagyon nehéz helyzetbe Tóth Alexet
A szezon végén távozhat a spanyol vezetőedző.
Mégsem állította le Lázár János a HÉV fejlesztését?
Az Építési és Közlekedési Minisztérium szerint továbbra is elkötelezettek a HÉV-fejlesztések mellett.
Hétvégi vendégségnek indult, 25 év rabság lett belőle
Az áldozat mindössze tizenhat éves volt, mikor fogva tartója „magához vette”, innentől kezdve viszont negyed évszázadot töltött...
Moszkva erős felszólítást küldött Kijevnek
Ukrajnának feltétel nélkül fel kell hagynia az orosz gázexport kompresszorállomásai elleni támadási kísérletekkel, valamint más...
Járai Máté csak a színházban érzi magát biztonságban: „Ott nem baj, hogy feminin vagyok”
A Palikék Világa Panna Cotta című műsorban ezúttal Járai Máté ragadott fakanalat: Balázsy Panna társaságában főzött, miközben...
Elhunyt Chuck Norris: karrierje legemlékezetesebb képeivel emlékezünk a színészlegendára – galéria
86 éves korában meghalt a színészlegenda, a többszörös bajnok harcművész, Chuck Norris – népes családja és az egész filmvilág...
Csillaghullás Liverpoolban: Szoboszlai lett az új király, Szalah trónja odalett
A Sky Sports megszavaztatta az újságíróit, feladat a PL jelenlegi legjobb játékosainak kiválasztása volt.
Mráz Ágoston Sámuel szerint Magyarországnak joga van orosz olajat vásárolni
A tények alapján Magyarországnak joga van Oroszországtól olajat vásárolni, kivételt kapott ezen tiltás alól. Le is van szerződve...
Egy napi rutin, amit a legtöbben rosszul csinálnak: súlyos következménye lehet
A szájhigiénia egy egészséges napi rutinnal kezdődik.
Sport
„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa
A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.
Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával
A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.
Varga Barnabás: Irány Madrid. Botrányos végjáték, sorsdöntő piros lapok a Konferencialigában
A Konferencialigában is kialakult a negyeddöntő mezőnye.
Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése
A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.
Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit
A Football Meets Data legújabb erősorrendjében egy csapat kiemelkedik.
„Nem tudom, hányszor kell még elmon-danom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt
A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.
Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli
Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.
Szoboszlai Dominik megmutatta a legféltettebb kincsét, majd azonnal odaadta Szalahnak
Szoboszlai megajándékozta csapattársait.
Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt
Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.
Az idény végén visszavonul a 37-szeres magyar válogatott labdarúgó
Már az év elején meghozta döntését.
A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt
A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.
Gyalázkodó üzenetet küldtek a Bayern szurkolói a Real Madrid csapatának, terjed a videó
Münchenben az üzengetés már akkor elkezdődött, amikor az Atalanta elleni továbbjutást ünnepelték.
Bulvár
Laponyi Zsolt: Hivatalosan nincs kimondva, de a rendőrségnél mindenki tudja, hogy van büntetési kvóta
A rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni.
Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története
A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.
Fatális öngólt vétett a Fidesz csúcspolitikusa, a szakértő elárulta van-e innen visszaút
Nem fogják megdicsérni ezért a kijelentéséért.
Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.
Óriási csapadék éri el az országot, már tudjuk a napját a változásnak a friss időjárás-előrejelzések szerint?
Így változhat az időjárás az elkövetkező napokban Magyarországon.
Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről
Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek
Egyből hazajön a magyar híresség, ha nyer a Tisza Párt a választásokon, nagy bejelentést tett
Egyre több híresség nyilvánít politikai véleményt.
Kijöttek a legújabb felmérések: így áll most a Tisza és a Fidesz 3 héttel a választás előtt
Az ATV Híradóban az új pártfelmérésekkel foglalkoztunk.
395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton
A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog
Megkéseltek egy kétgyermekes anyát Vecsésen, a nő menekülés közben arcon lőtte a férfit
Megszületett a jogerős ítélet az ügyben.
Állásinterjúra ment a nő: azonnal kidobták, amikor meglátták, milyen ruha van rajta
A pórul járt nőt olyannyira szíven ütötte az eset, hogy később a TikTokon kérte ki az internetezők véleményét. Végül akadtak olyan kommentelők, akik bizony nem az ő pártját fogták.
A városháza gyűlésén esett össze holtan a 47 éves polgármester
Szerdán váratlanul esett össze és hunyt el a 2025 novemberében megválasztott és az év elején beiktatott 47 éves polgármester.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


