Ezt olvasta már?


Itt dolgoznanak szivesen a magyarok

A Randstad 4. alkalommal díjazta a legvonzóbb munkáltatókat

Ma este adták át a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatásán alapuló Randstad Employer Brand díjakat. - Pécsi Napilap -

A legvonzóbb munkáltatók esetében nem volt nagy meglepetés: az előző évekhez hasonlóan az Audi és a Mercedes végzett az élen, a harmadik helyre pedig a tavaly még negyedik LEGO lépett elő. A szektorok esetében ugyanakkor jelentős átrendeződés volt: a tavaly első szolgáltatás még a dobogóra sem fért fel, a munkavállalók legszívesebben a gyógyszer- és vegyiparban helyezkednének el.

Szakemberek a győri Audi-gyárban

Negyedik alkalommal adták át Magyarországon a Randstad Employer Brand díjakat, mely a munkavállalók értékelése alapján a legvonzóbb hazai munkáltatókat méltatja. A lista élére ismét az Audi Hungaria és a Mercedes-Benz kerültek: a két vállalat annak ellenére őrizte meg vezető helyét, hogy a szektorok versenyében az autóipar a harmadik helyre csúszott vissza. A munkáltatók között a dobogó harmadik fokát a LEGO érdemelte ki, aki tavaly még újoncként, de azonnal a negyedik helyen debütált a top10-ben. „A lista alapját adó Randstad Employer Brand Research felmérésben a munkavállalók kilenc szempont szerint értékelik az általuk ismert vállalatokat, emellett arról nyilatkoznak, hogy dolgoznának-e az adott cégnél, így alakul ki a legvonzóbb munkáltatók, illetve szektorok sorrendje” – magyarázta Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.

Négyszeres címvédőként nívódíjat kapott a Tesco, a Richter Gedeon, valamint a Nestlé, míg saját szektorában kiemelkedő eredményéért különdíjat érdemelt ki az Erste Bank, az Egis, a British Telecom, a DM és a Pick, a Legismertebb munkáltató címet pedig az OTP nyerte el.

 

A gyógyszeripar átrendezte a szektorok versenyét

Ugyan a vállalatok versenye nem tartogatott nagy meglepetéseket, annál nagyobb volt az átrendeződés a szektorok esetében. A munkavállalók legszívesebben a gyógyszer- és vegyiparban helyezkednének el, megelőzve az FMCG és autóipar területeket. A tavaly győztes szolgáltató szektor még a dobogóra sem fért fel, csak a negyedik helyen végzett. „A vonzó munkáltatói márka jelentőségét jól jelzi, hogy míg 2015-ben és 2016-ban több olyan terület is volt, ahol a megkérdezettek több mint 40 százaléka helyezkedett volna el szívesen, addig idén csak az élen végző gyógyszer- és vegyipar érte el ezt a küszöböt” – jegyezte meg Baja Sándor. A megkérdezett munkavállalók közel 44 százaléka dolgozna ezen a területen.

 

Kellemes légkör kell a munkavállalóknak

A Randstad Employer Brand Research arra is rámutatott, hogy bár veszített jelentőségéből, még mindig a fizetés a legfontosabb döntési tényező elhelyezkedéskor. A második helyre előrelépő munkahelyi légkör szerepe jelentősen felértékelődött: háromból két munkavállaló veszi figyelembe, amikor munkahelyet választ. A legfontosabb öt döntési tényező között még a hosszú távú biztos állás, a munka és magánélet közti egyensúly biztosítása, valamint a pénzügyi stabilitás szerepel. A munkavállalók értékelése szerint ezek közül az Audi és a Mercedes a munkahely biztonsága kapcsán emelkedik ki a mezőnyből, míg a LEGO a munka és magánélet közti egyensúly fenntartásában jeleskedik.

A magyar munkáltatóknak ugyanakkor továbbra is van mit behoznia ezen a téren: az elemzés szerint a legnagyobb eltérés a munkavállalók elvárása és a vállalatok nyújtotta lehetőségek között éppen három olyan tényezőnél – kellemes légkör, munkahely biztonsága, karrier és család közti egyensúly megteremtése – jelentkezik, melyek benne vannak a munkavállalók top5-ös preferencialistájában.

„A munkáltatói márkaépítésnek egy őszinte átvilágítással kell kezdődnie: mit mondunk a cégünkről, ennek mennyire felelünk meg, és az mennyire vonzó a jelenlegi és potenciális munkavállalóink számára” – emelte ki a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója. „Az általános elvárások mellett érdemes a demográfiai eltéréseket is figyelembe venni: míg a nők számára például fontosabb a munka és magánélet egyensúlya, valamint a rugalmas munkabeosztás, addig a férfiak jobban motiválhatók a karrierépítés lehetőségével” – tette hozzá a szakember. A fiatalokat rugalmas beosztással, képzési lehetőségekkel, valamint a munka változatosságának biztosításával nyerhetik meg a munkáltatók, az idősebb alkalmazottak pedig a munkahely biztonságát és a vállalat pénzügyi stabilitását várják a Randstad Employer Brand Research friss eredményei szerint.

Dobogós helyezést ért el a LEGO


A legvonzóbb munkáltatók Magyarországon 2017-ben a Randstad Employer Brand toplistája szerint:

(Zárójelben a 2016-os helyezések)

 

1. Audi Hungaria (1.)

2. Mercedes-Benz (2.)

3. LEGO (4.)

4. IBM (5.)

5. Bosch (7.)

6. Samsung Electronics (6.)

7. British Telecom (-)

8. GE General Electric (9.)

9. Richter Gedeon (-)

10. Nokia Solutions and Networks (-)

 

Különdíjak:

Legvonzóbb munkaadó – Pénzintézet: Erste Bank

Legvonzóbb munkaadó – Gyógyszer- és vegyipar: Egis

Legvonzóbb munkaadó – Szolgáltatás: British Telecom

Legvonzóbb munkaadó – Kiskereskedelem: DM

Legvonzóbb munkaadó – FMCG: Pick Szeged

Legismertebb munkaadó: OTP

 

Nívódíjasok (kategóriájában sorozatban 4. alkalommal elért legjobb eredmény):

Legismertebb munkaadó: Tesco

Legvonzóbb munkaadó – Gyógyszer- és vegyipar: Richter Gedeon

Legvonzóbb munkaadó – FMCG: Nestlé







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Lélektani szint közelében a forint

A nap első óráiban a dollárral és az euróval szemben is megindulni látszott a forint, azonban gyorsan visszarendeződött a kedden...

Kimondták végre a rettegett Nipah-vírusról: tényleg itt lehet a következő világjárvány?

Magyarországon és az Európai Unióban nem azonosítottak Nipah-vírusfertőzést, és a szakértők szerint rendkívül valószínűtlen, hogy a...

„Orbán Viktor hibáiból könyvet tudnék írni” – mondta Lázár János, aki azt sem szégyelli, hogy „buditakarító miniszter”

A miniszter szerint a kormányfő erényei ellensúlyozzák a hibáit. Erről a pusztaszabolcsi Lázárinfóján beszélt, ahol ismét elnézést...

Orbán Viktor: Szintlépés történt Gyöngyösön

A miniszterelnök szerint a Tisza Párt „bűnözőknek adott pénzt, hogy egy fideszes rendezvényen megfélemlítsék a hallgatóságot és az...

Megérkeztek az első eprek: az ár mindenkit elképesztett – és egy tradicionális alapanyag szinte utoléri őket

Bár még tél van, a piacokon feltűntek az eprek, de az áruk sok vásárlót szóhoz sem juttatott. Sokan kételkednek abban, hogy ilyen időben...

Rohantak a tűzoltók: leomlott a szilágycsehi református templom tornya

A romok több parkoló autót is maguk alá temettek.

Ne használd, ha ilyen poharat vásároltál: mérgező lehet

Nehézfémek oldódhatnak ki ebből az üvegpohárból.

Súlyosbodik az Epstein-botrány – Az éjszaka kellős közepén hajították ki Andrást a windsori kastélyból a friss fejlemények miatt

III. Károly király öccse, a címeitől megfosztott András kénytelen volt elhagyni a windsori Royal Lodge-ot. Az egykori herceggel szemben...

Ónos eső miatt adtak ki riasztást két több járásra is

Szerdán is ónos eső nehezítheti a közlekedést az ország egyes részein, különösen a magasabban fekvő területeken. A HungaroMet a...

Kormányrendelettel húzta keresztül a kormány Budapest harcát a szolidaritási hozzájárulással szemben

Visszamenőleges hatályú rendeletet hoztak, nem lehet perelni a szolidaritási hozzájárulás miatt.

1200 milliárd dollár sorsáról döntöttek Amerikában

Az amerikai képviselőház republikánus többsége kedden megszavazta a kormányzati intézmények finanszírozásáról szóló törvényt,...

0

Sport

Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán

Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.

Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?

Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.

Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe

A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.

Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak

Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.

Nehéz, de nem halsz bele – Itt az új fitneszőrület, ami lenyomja a futást

A hobbisportolók számára is egyre jobban kitolódnak a határok. Tíz éve a maraton volt a menő, majd az ultramaraton és az egyre nagyobb, őrültebb távok, de mi van akkor, ha valakinek a futás túlságosan egyoldalú, é

Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott

Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.

Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Vajon mi állhat Guardiola hirtelen távozási ötletének hátterében?

A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.

Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják

Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.

Mi történt Szoboszlai legfőbb kritikusával? A Liverpool legendája látványos fordulatot vett

A korábbi védő azért odáig nem ment el, hogy a magyar focistát dicsérje, viszont a PL-címvédő német sztárját már Kevin De Bruyne-hez hasonlítja.

Igazságtalanságról beszélt a magyar szövetségi kapitány, bosszút forral az Eb-döntőben

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A görögöknek fújtak a bírók, de a magyar cserekapus lett a hős az Eb-elődöntőben

Golopencza Szonja az új sztár, a magyar női vízilabda-válogatott tíz év után játszik újra Európa-bajnoki döntőt.

0
0

Bulvár

Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele

Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.

Óraátállítás: A kormány ezt az időzónát választaná, ha jön az eltörlés

Abból is volt vita, hogy Magyarország a téli, vagy nyári időszámításhoz csatlakozzon, azonban a kormánynak van egy elképzelése.

Nem a Fidesz a Tisza legnagyobb riválisa, ez a párt az igazi ellenfele, hatalmas veszélyt jelent Magyar Péter számára

Egy politikai elemző szerint a Tisza Párt igazi ellenfele nem a Fidesz, van egy párt, ami nagyobb veszélyt jelent Magyar Péter számára.

Ez Kim Dzsongun titkos hobbija: a diktátor megszállottsága egészen beteges

A világ egyik legzártabb országának vezetője körül évek óta keringenek olyan történetek, amelyek messze túlmutatnak a politikán, és sokkal inkább egy bizarr, zárt világ belső logikáját tárják fel.

Szakértő: Dermesztő és törvénysértő, hogy a Fidesz kampánycélra használja a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromát

Jogász szakértők szerint érthetetlen, hogyan kerülhettek a Fidesz kezébe különösen érzékeny személyes adatok. Jogszerűen aligha.

Megbénított egy egész megyét az ónos eső, senki ne induljon útnak

Komoly fennakadásokat okozott a téli időjárás kedd reggel Baranya vármegyében. Ez az az idő, amikor mindenkinek érdemes megfontolni, hogyinkább el se induljon, maradjon otthon. Az ónos eső és a havazás országszerte

Lecsapott a NAV egy budapesti használtautó-kereskedésre

A NAV huszonöt gépjárművet foglalt le csaknem 144 millió forint értékben, valamint bankszámlákat zárolt és követeléseket is lefoglalt egy budapesti használtautó-kereskedésnél.

3 csillagjegy, akiknek csoda érkezik az életébe

Vannak időszakok, amikor nem a nagy áttörés számít, hanem az a csendes fordulat, amely végre megnyugvást hoz. Most három csillagjegy életében olyan változás körvonalazódik, amely nem felforgat, hanem összeilleszt.

Szakad a hó, teljesen megbénult az ország: ezek a kritikus közlekedési pontok

A tömegközlekedésben és az autópályán is akadnak gondok.

Riasztás: megbénulhat a közlekedés a következő órákban

Veszélyes csapadékzóna érkezett, ónos eső és havazás miatt fokozott óvatosságra van szükség.

0