Ezt olvasta már?


Jakabos Zsuzsanna szerint egy úszóarany lesz Londonban

A pécsi Jakabos Zsuzsanna úgy véli, hogy több magyar úszóérem, közte egy arany születik majd az idei nyári olimpián, Londonban.

    Erről az Európa-bajnok versenyző azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyen hároméves szponzori szerződést írt alá az Arzenál Hálózattal. A magyar üzletlánc "arcává" előlépett úszó a saját dobogós esélyeiről nem szólt, viszont eltökélt célja, hogy a 4x200-as gyorsváltó tagjaként és az egyéni számaiban is a döntőbe jusson az ötkarikás játékokon.

    "Helyezésben nem gondolkodom, az úgysem tudható előre, az viszont határozott szándékom, hogy 400 vegyesen és 200 pillangón is megjavítsam egyéni csúcsomat" - jelentette ki az MTI érdeklődésére a Pécsi ANK-hoz tartozó, ám Londonra Budapesten, a Jövő SC-nél készülő Jakabos. Aki áprilisban még csak 23 éves lesz, de már két olimpián is szerepelt.

    "Athénban, 2004-ben alig 15 esztendősen mutatkoztam be, nem valami jól. Igaz, nem sokkal előtte ifjúsági Európa-bajnok lettem a hosszabbik vegyesúszó számban, és ha a görög fővárosban is megúszom akkori egyéni rekordomat, már 2004-ben bejutok az olimpiai fináléba. Sajnos ez nem sikerült 2008-ban, Pekingben sem, bár a váltóval ott hatodikként végeztünk, viszont kedvenc számomban öt tized hiányzott a döntőbe kerüléshez, úgyhogy Londonban nincs mese, ott kell lennem a legjobb nyolc között" - tette hozzá.

    Jakabos a fokozatos fejlődés jegyében idehaza már 2003-ban rövidpályás bajnok volt, majd első kiugró nemzetközi sikereként 2005-ben, Triesztben - 25 méteres medencében - Eb-bronzot érdemelt ki, s az évben már négyszeres ifi Európa-bajnokká lépett elő. Rövidpályán 2009-ben is harmadik lett a kontinensviadalon, Isztambulban, 2010-ben, Eindhovenben pedig mind 200 m pillangón, mind 400 m vegyesen aranyérmet szerzett. Tavaly Szczecinben, a decemberi rövidpályás Eb-n elmaradt a címvédés, de a 400-as bronz és a 100 m vegyesen neki jutott ezüst miatt sem kellett szégyenkeznie. Normál méretű, vagyis ötvenes - tehát olimpiai - medencében a 2010-es, budapesti Európa-bajnokságon kétszer állhatott fel a dobogóra: pillangón a második, 400 m vegyesen a harmadik lett - részben a honfitársnő, a világbajnok Hosszú Katinkának "köszönhetően".

    "Barátnők vagyunk, és persze riválisok is, és bizakodó vagyok várható londoni vetélkedésünket illetően - őt is meg akarom verni az olimpián" - mondta Jakabos, aki a jövő héten a válogatott egy csoportjának tagjaként magaslati edzőtáborban, a dél-afrikai Durbanben folytatja felkészülését a nyári játékokra.


MTI







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Milliárdos vámháború árnyéka vetül Brüsszel és Washington tárgyalására

Bár már csak napok vannak hátra a repülőgépgyártási támogatások miatt kirobbant, évtizedes vitát lezáró "fegyverszünetből", az...

Orbán Viktor szöggel és kalapáccsal tiltakozott a Tisza döntése ellen

Az egykori miniszterelnök szerint a Nemzeti Hitvallásnak kint a helye.

Szürreális adót törölt el a Tisza párt, vissza is fizetik annak, aki érintett

Megszünetnek egy adót, a befizetett összegeket is visszakapják az érintettek.

Bomba a Könyvhéten: eltörlik a fóliázást, jön a tankönyvpiac liberalizációja

Vége az indokolatlan fóliázásnak, és az áfakulcsokat is megvizsgálják a könyvpiacon, mondta a kulturális miniszter az Ünnepi Könyvhét...

A Tisza megszünteti a jelzáloghitelek kamatstopját, ez több mint 200 ezer szerződést érinthet

A bankok legutóbb májusban fordultak az Alkotmánybírósághoz a kamatstop miatt, ami több száz milliárdos kiesést jelenthetett a szektornak.

Felülvizsgálják az egész mohácsi beruházást, lehet, hogy lecsípnek 2 sávot a hídból

A mohácsi oldalon marad a 2X2 sávos út, a túlparton nem. A választás előtti pénteken 94 milliárdot utaltak át.

Fontos döntést jelentett be a belügyminiszter, kiderült, ki váltja Tarcsa Csabát

Pósfai Gábor belügyminiszter felmentette a Készenléti Rendőrség parancsnokát.

Menet közben lövi ki az ellenséget az új német légvédelmi üteg

A Diehl Defence nevű vállalat új mobil légvédelmi egysége 12 km-es hatótávolsággal bír, és 6 km magasra is képes elérni.

Komoly bírálatok érték az Artemis III legénységét, reagált a NASA vezetője

Sokan kifogásolták, hogy csak férfiakból áll a legénység.

Az OECD-ben stagnált a munkanélküliség áprilisban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban a munkanélküliség áprilisban már a hatodik egymást követő...

Az EKB 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén,...

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén

Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.

0
0

Bulvár

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik

Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet

Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását

A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.

Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót

Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.

blogmorzsák

Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen

Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

0