Jelentősen megújult a szakképzési rendszer
Mind tartalmában, módszertanában és szerkezetében is megújult a szakképzési rendszer - hívta fel a figyelmet a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
hirdetés
A helyettes államtitkár elmondta, hogy az átalakítással új, izgalmas tartalmakkal gazdagították a szakképzést; elindult az úgynevezett projektoktatást, ami azt jelenti, hogy a diákok egy feladatot kapnak és általában egy tárgyat kell elkészíteniük vagy egy projektet végig vinniük - részletezte.
Emlékeztetett: a szakképzésben minden diák 16 ezer forintnyi ösztöndíjat kap, míg a technikumban 8 ezret két évig. Az ösztöndíj feltétele, hogy a diák ne hiányozzon az órákról és ne bukjon meg egyetlen tantárgyból sem - tette hozzá.
A műsorban elhangzott, hogy az első években a diákok nem szakmát, hanem ágazati kompetenciákat tanulnak, amelynek részeként megismerhetik a munkaköröket is.
A helyettes államtitkár az M1 aktuális csatornán elmondta azt is, hogy van olyan szakképzési iskola, ahol tízszeres a túljelentkezés; mintegy 180 olyan intézmény volt, ahová nem tudták felvenni az összes jelentkezőt.
A két éve bevezetett új szakképzési rendszer már bizonyított, hiszen a lemorzsolódás minimális, és úgy tűnik, a gyerekek is elégedettek vele.
Megfogalmazása szerint a gazdaság igényeit elég jól "levették a szülők", mivel egyre több diák választja a gépipart és a mechatronikát, de jelentősen javult az építőipar és továbbra is jól teljesít a vendéglátás, valamint a turizmus.
Pölöskei Gáborné rámutatott, a gimnázium azok számára jó választás, akik bölcsész pályára készülnek, de aki - például - mérnök szeretne lenni, szerencsésebb, ha a technikumot választja, mert jobb alapokat szerezhet a felsőoktatáshoz.
Az úgynevezett bemeneti mérések szerint jelentősen emelkedtek a tanulmányi átlagok, ami azt jelzi, hogy a minőségi oktatás felé mozdult el szakképzés - emelte ki a helyettes államtitkár.
hírek innen, onnan
Engedélyköteles lesz a behajtás a II. kerületi mellékutcákba és lakóövezetekbe
A II. kerület célja, hogy az agglomerációból érkező átmenő forgalom ne terhelje a kerület lakóutcáit, és az ehhez kapcsolódó...
Szörnyű tragédia történt Fejér vármegyében
Szombat délután összeütközött két jármű.
Egészen gigantikus a különbség Magyarországon a legcsapadékosabb és legszárazabb tája közt
Nagyon nem kevés a differencia.
Gelencsér Timi kiosztotta a pénzért jótékonykodó celebeket
Kemény kritikát fogalmazott meg velük szemben, üzent is nekik.
Alig olvassák, mégis brutális profitot termel Sarka Kata férjének bulvároldala
Hatalmas profitrátával dolgozik az acnews.hu, amelynek 2020-ban lett a tulajdonosa Sarka Kata férje, a kormánybarát őrző-védő céget, a...
"A kisfiam mosolya motivál" - egyedül maradt súlyos beteg gyermekével Linda, de nem adja fel
Extrém koraszülöttként, mindössze 860 grammal jött a világra Milán, akit ezután ötször újra kellett éleszteni. Édesanyja egyedül...
Újabb kudarc érte Cristiano Ronaldót
Két korábbi Manchester United játékos közül csak egy került be a szaúdi bajnokság álomcsapatába.
A magyar férfi 3x3-as kosárválogatott nem jutott tovább az Eb-selejtezőből
Csirke Ferenc együttese mindkét csoportmeccsét elvesztette szombaton Pozsonyban.
Sírva kérte számon Gelencsér Timi a pénzéhes celebeket
Sokkoló videót osztott meg Gelencsér Timi.
Újabb kardiológiai szakrendelés szünetel
A vezetőségi problémák után most ellátási gondok mutatkoznak a Péterfyben.
Ha ilyen virslit vettél, vidd vissza, akár agyhártyagyulladást is okozhat – írja a Nébih
Blokk nélkül is visszatérítik a termék árát.
Drámai vallomás, így van most a Parkinson-kórral küzdő Michael J. Fox
A színészóriás több mint 30 éve küzd az alattomos betegség ellen.
Sport
Détári Lajos elképesztő bejelentést tett a budapesti atlétikai vb-vel kapcsolatban
Saját pályafutásáról is meglepő dolgot árult el a legendás magyar focista.
Nem hiszed el, mennyire hajlékony ez a szexi tornászlány
Csak egy kis nyújtás, amit már több millióan megnéztek.
Szörnyű hírek érkeztek a PSG balesetet szenvedett focistájáról
Már úgy tűnt, jobban van.
Bejelentették a Ferencváros női kézilabdacsapatának új vezetőedzőjét
A 15 év után távozó Elek Gábort váltja.
A portugál helyett egy másik bajnokcsapathoz kerülhet a magyar válogatott focista
A Premier League-ből is többen érdeklődnek iránta.
Két szett csoda után jött a dráma Djokovics és Alcaraz Roland Garros-elődöntőjén
Épp Nadal legnagyobb sikereinek a helyszínén taszíthatja le a spanyolt a trónról.
A BL-döntő magyar főszereplőjét behívták a válogatottba
György Ádámnak fontos szerepe lesz a Manchester City és az Inter közötti szombati fináléban.
Őrült meccsen, Szegeden lett bajnok a Telekom Veszprém
Hiába vezetett négy góllal a Tisza-parti címvédő, a rekordbajnok visszaült a magyar klubkézilabda trónjára.
Messi, Ronaldo, Benzema: pillanatok alatt lettek érdektelen focinyugdíjasok
Majdnem egyszerre írták ki magukat a világ élfutballjából. Személyük ahhoz kevés, hogy milliók a szaúdi vagy amerikai bajnokságot nézegessék.
Alcaraz bemutatta minden idők egyik legzseniálisabb ütését Djokovic ellen
A spanyol világelső olyan nyerőt ütött, amit ő és Djokovic is alig hitt el.
Szakember az NB I-es fizetésekről: Ár-érték arányban ez perverz
A Hertha BSC másodedzője mesélt arról is, mi lehet Szoboszlai Dominik jövőképe.
Édesapja szeme láttára zuhant a mélybe a 19 éves fiú
Az ünneplés után nagyon súlyos sérüléseket szenvedett.
Bulvár
Elhunyt az Ablak közismert műsorvezetője
Hetvenkét éves korában csütörtökön elhunyt Bánki Ilona újságíró, a Magyar Televízió egykori kulturális főszerkesztője, az MTVA Kulturális Főszerkesztőségének volt főszerkesztő-helyettese - közölte család
3 papucs és szandál típus, ami tiltólistás a lábszakorvosok szerint és amit helyettük viselhetsz
Viszonylag egyszerű szabályai vannak annak, hogy milyen nyári szandált válassz, ha nem csak a parton, vagy a medence mellett, hanem a városban, hosszabb séták során is megfelelő darabot keresel. Íme 3, ami strandoláson
Már a légi közlekedést is leállították: apokaliptikus hangulatú képek New Yorkból
A rossz látásviszonyok miatt még a légi forgalmat is leállították.
Így néz ki a lebegő autópálya: 180 kilométer a víz fölött
Az óceánba benyúló 180 kilométerével a Floriday Keys-t a szárazfölddel összekötő autópálya igazi mérnöki csoda.
Magyar szó tarolta le az egész világot, Amerikától Kínáig nincs ember, aki ne ismerné
Nagyon érdekes a történet, izgalmas megmerítkezés lehet elolvasni is.
A csendben meghozott rendkívüli kor-mányzati intézkedésnek rögtön drámai hatásai lettek
A részleteket az államtitkár értékelte az Indexnek.
Szánalmas trükkel próbálkozik a börtönben Lagzi Lajcsi
Mindenáron ki akarja játszani a törvényeket.
Intimplasztikának indult csonkítás: A dizájnervagina a legújabb őrület
Nemhogy a nők nagy része, de az orvostudomány sincs még teljesen képben a női nemi szervek anatómiai felépítésével. Így eshet meg, hogy kisajakplasztikára megy valaki, és komplett csonkítás áldozatává válik.
A férj beszólt a feleségének, hogy soha nem csinál semmit otthon, bosszúból a nő tényleg nem csinált semmit 3 ...
Az esetről a férj tudta nélkül posztolt egy videót a TikTokra, ahol óriási nézettsége lett. Most szembesítette férjét.
Bayer Zsolt megint tombol: "Ó, hogy kapnád be az összes f@szomat."
Ízes káromkodásra vetemedett Bayer Zsolt, a Fidesz 5. számú pártkönyvének tulajdonosa, kormánypárti publicista. Fotó: Hír TV/Bayer Show Bayert – mint blogbejegyzésében részletezi – a Tanítanék Mozgalom ("és m
Most elválik, hogyan reagál a NATO légi ereje egy tagállam megtámadására
A védekezés áll a középpontban a NATO történetének szombaton kezdődő legnagyobb szabású légi hadgyakorlatán – fogalmazott az InfoRádiónak Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi
Megingott a talaj Vlagyimir Putyin lába alatt, a legrosszabbra kell felkészülnie
Egy vereséggel felérő győzelem juthat csak az orosz elnöknek.
blogmorzsák
Szex hatvanon túl
Mindannyiunk számára kellemesnek és megnyugtatónak tűnhet az a gondolat, hogy szüleink és nagyszüleink nem szexelnek.
Fogolymentő Szent Semjén
Hogy ennek mik lesznek, lehetnek a következményei, az egyetlen dologtól függ: attól, hogy tudott-e az akcióról Kijev.
A félhomályban olvasás rontja a látást?
Szinte mindenkit figyelmeztettek már arra: ha nem a megfelelő fényviszonyok mellett olvas, akkor károsodni fog a szeme!


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten