Jogerősen hét év börtönre ítéltek egy német kábítószercsempészt Szegeden
Jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy német férfit, aki 2016-ban több mint 16 kilogramm marihuánát próbált Magyarországon keresztül a hazájába csempészni.
A táblabíróság az ország területére behozatallal történő, különösen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-birtoklás bűntettében mondta ki bűnösnek az 57 éves vádlottat. A férfit a szabadságvesztés kiszabása mellett öt évre kiutasították Magyarország területéről, és ezer eurónak megfelelő forintra vagyonelkobzást rendeltek el vele szemben.
Az ítélőtábla döntésével enyhítette az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék által korábban kiszabott nyolc és fél év fegyházbüntetést, mert eltúlzottnak találta, és lehetőséget látott arra, hogy a magyar nyelvet nem beszélő külföldi férfi a szabadságvesztését börtönben töltse le.
Az anyagi gondokkal küzdő vádlott 2016. december 2-án németországi lakóhelyéről egy a nyomozás során ismeretlenül maradt - magát Hassannak nevező - férfival Albániába utazott azért, hogy ott eladja a személyautóját. A kocsira azonban nem talált vevőt. Mivel a tartozásai miatt sürgősen pénzre volt szüksége, ismerőse felajánlott neki ezer eurót, ha Albániából a németországi lakóhelyére kábítószert szállít.
A férfi elfogadta az ajánlatot, a pénzt elrakta, autóját pedig átadta megbízóinak, akik a járművet átalakították és a kocsiban marihuánát rejtettek el. A vádlott az autóval elindult Németországba, 2016. december 7-én este jelentkezett belépésre Röszkénél. A vámosok átvizsgálták a járművet, amelyben 37 - őrölt kávéval beszórt - csomagban összesen 16,6 kilogramm marihuánát találtak. A drogszállítmány hatóanyag-tartalma - a szakértői vélemény szerint - a különösen jelentős mennyiség alsó határának legalább 1,8-szerese volt.
hírek innen, onnan
Turistaként így szúrhatod ki a rossz éttermeket – 5 intő jel, amelyet már az utcáról láthatsz
A rossz étteremválasztás könnyen tönkreteheti a nyaralást. Szakértők szerint több árulkodó jel is segíthet elkerülni a turistacsapdákat.
A nap egyetlen órája döntheti el, sikerül-e lefogynod – Nem csak az számít, mit eszel
Hiába figyelsz az étkezésre és mozogsz rendszeresen, a mérleg mégsem mutat kevesebbet? A válasz meglepő helyen rejlik: a reggeli rutinodban.
Itt az újabb feltámadás, amivel összejött az 53 éve vágyott csoda New Yorkban
Most csak 16 pontos hátrányt kellett ledolgozni.
Csodát tett Katar, döntetlennel mutatkozott be a brazil válogatott a labdarúgó világbajnokságon
A labdarúgó-világbajnokság C csoportjának rangadóján 1-1-es döntetlennel mutatkozott be a brazil válogatott Marokkó ellen. Katar...
Tényleg megtörtént, amit Steven Spielberg új sci-fijében látunk?
A film több híres UFO-esetet és összeesküvés-elméletet épít be a történetébe.
„Néha belefér egy kis méreg.” – Döbbenetes különbség van a bio és a gyorskaja között, te is elköveted ezt a hibát?
Az egészséges táplálkozás előnyei és a gyorsételek kőkemény igazsága. Te is bedőlsz az ipari bio csapdájának?
10+1 év plakáthisztéria Rogán Antal és Balásy Gyula Magyarországán
Tárgyal a Parlament a köztéri politikai propaganda megszüntéteséről. A Fidesz nem bán semmit, mi viszont összegyűjtöttük, miben...
A felső középosztály luxusából lett társadalmi elvárás: így égünk ki az intenzív szülőségben
A kutatások szerint nem feltétlenül a gyereknevelés lett nehezebb, hanem azok az elvárások szaporodtak meg, amelyeknek a mai anyák és apák...
5 dolog, amit ha vasárnap délelőtt megteszel, jövő héten hálás leszel magadnak érte
A vasárnap délelőtti teendők listáján néhány apró, mégis hatékony dolog szerepelhet, amelyek jelentősen csökkenthetik a heti...
7 hiba, ami miatt a kerted egyre rosszabbul néz ki
Van az a kert, amelyik minden évben kicsit rendezettebb lesz, és van az, amelyik egyre rosszabbul néz ki. Nézzük meg, milyen gyakori hibák...
A fagyi újra luxuscikk lett – Így változott a fagylalt ára az elmúlt 60 évben
Emlékszel még, mennyibe került egy gombóc fagyi gyerekkorodban?
„Nekünk itt van egy speciális magyar bónuszunk” – umbriai miniállamukban látogattuk meg a Péterfy íróházaspárt
A Péterfy házaspár egyik tagja sem volt már éppen fiatal, amikor 2020-ban úgy döntöttek, ezentúl csavargós életmódot fognak folytatni...
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Bulvár
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak
Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.
Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz
A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.
Alig lehet ráismerni, szőke bombázóként tért vissza Tóth Gabi, íme az új frizura
Látványos frizura átalakuláson esett át a népszerű énekesnő, Tóth Gabi, amit Instagramon közhírré tett, rá sem lehet ismerni.
Már meg is jött Orbán Viktor válasza Magyar Péter migránstáboros vádjára
Beindult az újabb szócsata.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


