Ezt olvasta már?


Jogerősen nyolc évre ítéltek egy brit állampolgárságú kábítószercsempészt Szegeden

Jogerősen nyolc év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy iraki származású brit állampolgárt, aki hét kilogramm ópiumszármazékot próbált Magyarországon keresztül Angliába csempészni.


hirdetés

A táblabíróság jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmének kísérletében mondta ki bűnösnek a férfit, és a szabadságvesztés mellett nyolc évre kiutasította Magyarország területéről.

Az iraki szabadságáról Angliába visszatérő férfi 2017. április 13-án este jelentkezett belépésre a röszkei autópálya-határátkelőhelyen saját személygépkocsijával, melynek pótkerekébe korábban hét csomag kábítószert rejtettek el.

A férfi autóját átvizsgáló pénzügyőr a jármű pótkerékén friss szerelés nyomait vette észre. A gyanús kereket leeresztették, a gumiköpenyt felvágták és hét csomagban, mintegy hét kilogramm - morfin- és kodeintartalmú - ópiumszármazékot találtak, amely feketepiaci értéke mintegy 20 millió forint.

A férfi a bíróság előtt azt vallotta, egy az autót kipróbálásra kölcsönkérő ismerőse rejtette el a drogot a járműben. Elismerte, nem volt eléggé elővigyázatos, amikor Irakból hazaindult, nem győződött meg teljes bizonyossággal arról, hogy raktak-e kábítószert az autójába.

A vádlottnak ismerőse elmondta, az ópiumszármazékot angliai értékesítésével jelentős haszonhoz juthat, a szállítmányért neki utólag csupán 500 fontot kell fizetnie.

A táblabíróság döntésével megváltoztatta az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét. A férfi bűncselekményét kábítószer birtoklása helyett kábítószer kereskedelme kísérletének minősítette, de a kiszabott büntetésen nem változtatott.

Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró az indoklás során kifejtette, nem kétséges, a vádlott tudott arról, hogy kábítószert rejtettek el autójában. Anyagi haszna abból származott volna, ha forgalomba hozza a drogot.







0
0

hírek innen, onnan

Elérte a Balaton vízállása a szabályozási szintet

A Balaton átlagos vízállása 5 centimétert emelkedett az elmúlt 4 nap alatt, péntekre elérte a 120 centiméteres szabályozási szintet a...

Bajnokok Ligája döntő - A Manchester Cityé a trófea

A Manchester City a legrangosabb európai kupasorozat 23. győztese lett.

Andrejcsik István operaénekes kapta az idei szegedi életműdíjat

Huszonharmadik alkalommal adták át a szegedi színházi élet szakmai elismeréseit, a Dömötör-díjakat szombaton este, az idei életműdíjas...

Tönkretette a vihar a vasúti pályát, pótlóbuszok járnak Balassagyarmat és Ipolytarnóc között

Balassagyarmat és Ipolytarnóc között vasárnap egész nap pótlóbusz szállítja az utasokat az S790-es vonatok helyett, mivel egy szakaszon...

Miért olcsóbb a H áramtarifa, mint a nappali vagy éjszakai áram?

Milyen lakossági áramtarifák léteznek 2023-ban? Mennyibe kerül az A1-tarifa, mennyibe kerül az A2 díjszabás és mi a kettő közötti...

Itt a friss meteorológiai előrejelzés - Vasárnap sem ússzuk meg a zivatart

Vasárnap sem ússzuk meg a zivatart és a felhőszakadást sem.

MOK: új kamarai választás lesz

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) sikertelen küldöttközgyűlése után újraindította a kamarai választásokat - tudatta a testület pénteken...

A legjobb filmeket díjazták Veszprémben - Itt vannak a díjazottak

Magyar Mozgókép Fesztivál díjazott filmjei.

Nem használta a biztonsági övet, a halálba repült az autóból

Balesetben meghalt egy autó utasa Halmajugra közelében.

Meghalt az Unabomber néven hírhedtté vált amerikai terrorista

Merényleteivel társadalomkritikus nézeteire akarta felhívni a figyelmet.

Bakondi György: erővel akarják rávenni Magyarországot, hogy bevándorlóországgá váljon

A magyar kormány 2015 óta hangsúlyozza, az illegális behatolást meg kell állítani.

Sport

Détári Lajos elképesztő bejelentést tett a budapesti atlétikai vb-vel kapcsolatban

Saját pályafutásáról is meglepő dolgot árult el a legendás magyar focista.

Megdöbbentő bejelentés: emiatt marad le az esti BL-döntőről az Inter magyar válogatott focistája

A középpályás azért elárulta, mit vár az isztambuli finálétól.

Nem hiszed el, mennyire hajlékony ez a szexi tornászlány

Csak egy kis nyújtás, amit már több millióan megnéztek.

Szakember az NB I-es fizetésekről: Ár-érték arányban ez perverz

A Hertha BSC másodedzője mesélt arról is, mi lehet Szoboszlai Dominik jövőképe.

Messi, Ronaldo, Benzema: pillanatok alatt lettek érdektelen focinyugdíjasok

Majdnem egyszerre írták ki magukat a világ élfutballjából. Személyük ahhoz kevés, hogy milliók a szaúdi vagy amerikai bajnokságot nézegessék.

A horvát kebelcsoda most a BL-döntőn sokkolja a rajongóit a fenekével - képek

Ivana Knöll az isztambuli fináléra is merész öltözetben érkezett.

Újabb dráma a Mount Everesten, életet mentett a hős serpa

Két másik hegymászó segítségével.

Szenzációs bravúr: a magyar női kosárlabda válogatott legyőzte a világ egyik legjobb csapatát

Székely Norbert együttese főleg a harmadik negyedben nyújtott teljesítményének köszönhetően nyert.

Haaland kínos bukása, a csapattársai mentették meg

Gólok tekintetében viszont a Manchester City norvég támadója mögött jócskán lemaradt mindenki.

Elképesztő világcsúcs dőlt meg az atlétikai Gyémánt Liga-versenyen

Halász Bence a negyedik helyen zárt kalapácsvetésben.

Egyértelműen bejelentkezett a Puskás-díjra a maláj liga olasz csatára

Meglepő lenne, ha nem lenne ott a díj végelszámolásánál az argentin származású olasz csatár találata.

0

Bulvár

Magyar szó tarolta le az egész világot, Amerikától Kínáig nincs ember, aki ne ismerné

Nagyon érdekes a történet, izgalmas megmerítkezés lehet elolvasni is.

Intimplasztikának indult csonkítás: A dizájnervagina a legújabb őrület

Nemhogy a nők nagy része, de az orvostudomány sincs még teljesen képben a női nemi szervek anatómiai felépítésével. Így eshet meg, hogy kisajakplasztikára megy valaki, és komplett csonkítás áldozatává válik.

Most elválik, hogyan reagál a NATO légi ereje egy tagállam megtámadására

A védekezés áll a középpontban a NATO történetének szombaton kezdődő legnagyobb szabású légi hadgyakorlatán – fogalmazott az InfoRádiónak Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi

A lélek valóban létezik? Bizonyítékok vannak rá, hogy igen

A lélek valósága az élet legfontosabb kérdései közé tartozik. Noha a vallások egyértelműnek veszik a létezését, honnan tudhatjuk, hogy tényleg van lelkünk? Új tudományos kísérletek sora segít válaszolt talál

Izgatottan feküdt le az esküvője előtti este a 19 éves lány, most a temetésére gyűjtenek - Fotók

Élete legszebb napjának kellett volna lennie: a fiatal lány izgatottan feküdt le, majd váratlan tragédia történt.

Bayer Zsolt megint tombol: "Ó, hogy kapnád be az összes f@szomat."

Ízes káromkodásra vetemedett Bayer Zsolt, a Fidesz 5. számú pártkönyvének tulajdonosa, kormánypárti publicista. Fotó: Hír TV/Bayer Show Bayert – mint blogbejegyzésében részletezi – a Tanítanék Mozgalom ("és m

Megingott a talaj Vlagyimir Putyin lába alatt, a legrosszabbra kell felkészülnie

Egy vereséggel felérő győzelem juthat csak az orosz elnöknek.

Félmeztelenül jelent meg a mérlegelésen a női bokszoló, a promóter látványosan feszengve próbált másfelé nézni

Az ausztrál bokszolónő az OnlyFans oldalát népszerűsítette a gyakorlatilag semmit sem takaró testfestéssel. A kommentelők teljesen együttéreztek a bajba került promóterrel.

Záróra előtt adták be a menhelyre a husykt: másnap reggel mindenki sokkot kapott - Fotók

A dolgozók szóhoz sem jutottak, amikor beértek reggel a munkahelyükre. A kutya előző este, záróra előtt érkezett.

Megváltozott a brit trónöröklési rend, így néz ki most a sorrend a trónért

A brit trónöröklési rendben változás történt, ami a királyi család néhány tagja számára azt jelenti, hogy még távolabb kerültek a lehetőségtől, hogy egyszer ők lehessenek a trónörökösök. Az öröklési so

Nyomára bukkantak az Északi Áramlatot felrobbantó csapatnak, a szálak Lengyelországba vezetnek

Arról ír a Wall Street Journal,hogy valahol Lengyelországban lehetett a bázisa az Északi Áramlat vezetékeit felrobbantó csapatnak. Ezt onnan tudták meg állítólag a német nyomozók, hogy rekonstruálták annak a séta

0