Ezt olvasta már?


Johnson: a NATO-nak szolidaritást kell vállalnia az orosz agresszió fő terhét viselő tagországokkal

Brüsszelbe és Varsóba utazik csütörtökön Boris Johnson brit miniszterelnök. A Downing Street tájékoztatása szerint Johnson arra szólítja fel a partnerországokat, hogy nyilvánítsák ki szolidaritásukat az orosz agresszió fő terhét viselő NATO-szövetségesekkel.


hirdetés

 

A londoni kormányfői hivatal beszámolója szerint Johnson csütörtöki brüsszeli és varsói látogatásával egy időben Moszkvában tárgyal Liz Truss brit külügyminiszter és Ben Wallace védelmi miniszter is.

Boris Johnson szóvivőjének ismertetése szerint a kormányfő azt az üzenetet fogja tolmácsolni megbeszélésein, hogy a szövetséges országok nem köthetnek kompromisszumot a NATO alapelveinek kárára. Az alapelvek közé tartozik az egyes országok szuverenitásának sérthetetlensége, a tagországok biztonságának védelmére vállalt NATO-kötelezettség, valamint az, hogy minden európai demokráciának joga van NATO-tagságra törekedni.

Johnson hivatalának állásfoglalás szerint Nagy-Britannia kész az orosz-ukrán feszültség diplomáciai megoldásán munkálkodni, és meggyőződése, hogy egy ilyen megoldás elérhető. Ennek alapját azonban csak az érvényben lévő nemzetközi megállapodások és a szabad, oszthatatlan Európa alapelvei képezhetik.

Boris Johnson Brüsszelben Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral a szövetség védelmének megerősítésére tett brit felajánlásokról tárgyal.

E felajánlások közé tartozik az Észtországban állomásozó brit katonai kontingens létszámának megkétszerezése.

Nagy-Britannia jelenleg több mint 900 katonát állomásoztat Észtországban.

A brit kormány felajánlotta azt is, hogy harci repülőgépeket telepít Dél-Európába, a brit haditengerészet pedig egy járőrhajót és egy rombolót vezényel a Földközi-tenger keleti térségébe a NATO délkeleti csücskének védelmében.

Ben Wallace brit védelmi miniszter a héten bejelentette, hogy Nagy-Britannia 350 katonát vezényel Lengyelországba, Johnson pedig csütörtöki utazása előtt közölte: Nagy-Britannia további ezer katonát helyez készenlétbe arra az esetre, ha a térségnek humanitárius segítségre lenne szüksége.

A Downing Street tájékoztatása szerint a brit kormányfő csütörtöki brüsszeli megbeszélései után Varsóba utazik, ahol Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel és Andrzej Duda államfővel tárgyal az ukrajnai válságról, emellett találkozik a NATO előretolt kontingensének részeként Lengyelországban állomásozó brit katonákkal.

A brit kormány az utóbbi hetekben igen erőteljes diplomáciai tevékenységet fejt ki a térségben az ukrajnai válság ügyében. Boris Johnson december óta kétszer is tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, a múlt héten Ukrajnába látogatott, Ben Wallace védelmi miniszter pedig ugyancsak a múlt héten Budapesten, valamint Szlovéniában és Horvátországban tárgyalt.

Liz Truss külügyminiszter már szerda este Moszkvába érkezett, és csütörtökön Wallace is az orosz fővárosba utazik.

Érkezése után Truss a BBC idézete szerint kijelentette: Oroszországnak haladéktalanul vissza kell vonnia az ukrán határoknál felsorakozott erőit és tiszteletben kell tartania Ukrajna szuverenitását, ellenkező esetben súlyos következményekkel kell számolnia.

A brit külügyminiszter hozzátette: hatalmas hiba lenne Oroszország részéről bármiféle behatolás ukrán területre. A diplomácia az egyetlen előremutató út, és Moszkvának is ezt az utat kell követnie - vélekedett.

 

 

MTI







0
0

hírek innen, onnan

Lélegzetelállító együttállást láthatunk éjjel az égen

Az Antares közelébe kerül a Hold ma éjjel.

Kiesett egy beteg egy nagyszebeni kórház ablakán, vizsgálat indult

A rendőrök csak a sajtóból értesültek az esetről.

Így gondozd a mutatós és strapabíró broméliát!

A bromélia az egyik legnépszerűbb és legmutatósabb szobanövényünk. A gondozása pedig egyáltalán nem bonyolult.

Nem meghalni VIII. Henrik feleségeként nagy teljesítmény, de Parr Katalin nem csak egyszerű túlélő volt

A Cannes-i Filmfesztiválon rengeteg érdekes figurával találkoztunk a vásznon és azon túl. Ilyen volt például Parr Katalin, akit a...

Hivatalos: Hazard is távozik Madridból

A királyi gárda hivatalos közleményben tudatta, a belga támadó elhagyja a Realt.

Itt vannak a 22. heti ötös lottó nyerőszámok és a nyeremények

Az ötös lottó nyerőszámok a következők.

"Bántalmazott, megvert, megalázott": egykori kapcsolatáról számolt be Singh Viki

Az énekesnő a most megjelent dalának megjelenése kapcsán bevallotta, hosszú éveken át terrorizálta őt a volt párja.

Egy hónapja kóborol a kolumbiai dzsungelben négy gyerek, aki túlélt egy repülőbalesetet

Már több mint egy hónapja keresnek négy gyereket, akik május 1-én zuhantak le egy repülőgép-balesetben Kolumbiában az Amazonas dzsungelben.

Ezekkel a számokkal lehetett nagyot kaszálni az ötös lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 22. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták...

Franciaország: a feljutás ellenére kérdéses Bölöni László jövője

Bölöni László vezetőedző annak ellenére nem biztos a folytatásban a Metz labdarúgócsapatánál, hogy élő szerződése van a francia...

Győzelemmel fejezte be az idényt az Inter

A milánói együttes az első félidőben szerzett góllal nyert a Torino otthonában, és a második helyen is befejezheti a bajnokságot.

Sport

Ketyeg az óra, kétségbeesett lépést tett Dárdai csapata

Sokkal nagyobbat zuhanhat a Bundesligából kiesett együttes, mint hittük.

A MOL távozása után fontos közleményt adott ki a Vidi

Pénteken kiderült, hogy új fejezet kezdődik a fehérvári labdarúgás életében, mivel 13 év után távozott a csapat főszponzora, a MOL. […] A A MOL távozása után fontos közleményt adott ki a Vidi bejegyzés elősz

Ez az utolsó fotó az Everesten meghalt Suhajda Szilárdról

A képet készítő hegymászó nem gondolta, hogy milyen rendkívüli fotó született.

Kiesett a csapat az NB1-ből, csökkenti a klub a játékosainak a fizetését

A tulajdonosok az infrastruktúrán is spórolnának.

Dárdai berúgta a 11-est, a németek nyerték az U17-es Eb-t - videó

A törvény ezúttal sem dőlt meg, a németeket nem lehet legyőzni szétlövésben.

Reagált a fehérvári focicsapat a MOL bejelentésére

A főszponzor távozása után az is kiderült, mi lesz a klub új neve a következő szezonban.

Hatalmas Fradi-bravúr, BL-döntőbe jutott a zöld-fehér csapat!

A Vipers Kristianstad lesz a Ferencváros ellenfele a döntőben.

Mezőkövesd: eldőlt Kuttor Attila sorsa

A Mezőkövesd remekül hajrázott, így végül a hetedik helyen zárt az NB I-ben. A csapat az utolsó négy fordulóban veretlen […] A Mezőkövesd: eldőlt Kuttor Attila sorsa bejegyzés először nb1.hu-én jelent meg.

Kiderült, egyben tartják-e az NB I csodacsapatát

A Kecskemét újoncként még a bajnok Ferencvárost is megszorongatta.

Újabb hatalmas fordulat a magyar válogatott focista jövőjében

A 19 éves hátvéd iránt rengeteg csapat érdeklődik.

Elmaradt a bravúr, nem jutott BL-döntőbe a Győr

A címvédő Vipers megérdemelten jutott a fináléba.

0

Bulvár

Mindennap eszed, pedig növeli az Alzheimer-kór kockázatát: ezt zárd ki, ha védenéd az agyadat

Kiderült, hogy mi az az egy dolog, ami növelheti az Alzheimer-kór kockázatát annak ellenére, hogy nagyon sokan eszik.

"Vér, leszakadt végtagok, holttestek mindenhol" - majdnem háromszáz halott egy indiai vonatbalesetben

Két expresszvonat és egy tehervonat ütközött össze. A sérültek száma nagyjából kilencszáz. 

Elképesztő csapdát állíthatott magának az Orbán-kormány

Vajon Magyarország mindent meg tesz, hogy szabaduljon Putyin szorításából?

Észrevette, hogy kamerákkal figyeli a szomszédja, azonnal cselekedett: nagyon ötletes dolgot eszelt ki

Egy nő különös háborúba keveredett a szomszédjával, aki kamerákkal figyelte őt.

Óriási diplomáciai fordulat Koszovó ügyében a magyar katonák megtámadása után

Az USA büntetni kezdte az eddig általa támogatott koszovói albánokat.

A saját apjával kapta rajta a srác a feleségét: ami utána kiderült, arra nincsenek szavak

Mindenki rémálma, hogy a párja megcsalja, akkor pedig még rosszabb a helyzet, ha egy családtaggal. Ennek a 22 éves férfinak mindezt át kellett élnie.

Júniusi nyugdíjak utalási időpontja - aki bakszámlára kapja figyeljen a dátumra.

A nyugdíjak havi szintű kiutalásának időpontja számos nyugdíjas korú ember számára fontos dátum minden hónapban. 2023-ban ez kiemelten igaz, hiszen a magas, jelenleg 24%-os infláció (legfrissebb KSH adat) sajnos gyor

Kiderült, kit szeretnek jobban a szúnyogok

A kellemetlen csípésekből nem mindenkinek jut azonos arányban, van, akit vonzónak, mást kevésbé érdekesnek találnak a rovarok.

Új tolvajmódszer: így rabolják ki mostanában az autósokat

Az Il Messaggero című lapnak egy olasz nő számolt be arról, hogyan rabolták ki a minap. Az áldozat május 19-én este egy pékségben vásárolt, majd beült az autójába. Táskáját az utasoldali ülésre tette és indí

„24 évesen voltam először orgián, örökre megváltoztatta az életemet”

Beszámoló egy nőtől, aki 24 évesen kíváncsi volt a swingerpartikra, úgyhogy elment egy orgiára.

blogmorzsák

Madárfigyelő les egy középkori temetőben

Az Árpád-korban templom és temető volt ezen a helyen, a szájhagyomány szerint a török időkben talán még néhány kisebb csatározás is.

A kielégítő szexuális élet és a pihentető alvás titka

Találd meg az egyensúlyt és minden rendben lesz.

Tom Cruise nélkül folytatódhat a Mission: Impossible

A jelek arra mutatnak, hogy a Mission: Impossible hasonló pályára kerülhet, mint a Halálos iramban-széria

Nézd meg a csomagolást! Te felismered a jelöléseket?

Kíváncsi vagy, hogyan csökkentheted ökológiai lábnyomod a bevásárlás során?

Mit nézz meg a mozikban júniusban? - Mozipremierek

Megmutatjuk Neked, milyen filmek várnak júniusban a mozikban.

0