Ezt olvasta már?


Jön a görögdinnye szezon!

A görögdinnye tömeges szedése várhatóan július első hetében kezdődik, öt-tíz nappal korábban, mint tavaly, amennyiben addig kedvező lesz az időjárás - közölte a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) hétfőn az MTI-vel.

Magyarországon az idén 5000-5200 hektáron ültettek görögdinnyét a kertészek, a termőterület 8-10 százalékkal csökkent 2016-hoz képest. A jelenlegi felmérések szerint a várható termésmennyiség 200-210 ezer tonna, ami a tavalyi 230 ezer tonnához viszonyítva mintegy 10 százalékkal kevesebb.

A legtöbb dinnyetermelő az elmúlt években jelentős technológiai és fajtaváltást hajtott végre, így a termelők azt remélik, hogy kedvező időjárás mellett rendkívül jó minőségű dinnyével tudják ellátni az idén a fogyasztókat.

Tovább nőtt az oltott dinnye részaránya, ez a kiültetett mennyiség mintegy kétharmadát teszi ki. Ennek a technológiának az a fő előnye, hogy bizonyos kórokozók ellen nem kell védekezni, nem kell 5-6 éves vetésforgóval számolni, valamint a nagyobb gyökérzet és lomb miatt kisebb a minőségromlás veszélye.

A magyarországi görögdinnye fogyasztás évente 15-16 kilogramm fejenként. A vásárlók a közepes méretű, 4-6 kilogramm súlyú dinnyét keresik, mert ezek könnyen szállíthatók és hűthetők, míg a nagyméretű, 8-10 kilósnál nagyobb dinnyék eladhatósága csökkent az utóbbi években. Folyamatosan növekszik a magnélküli dinnyék aránya nemcsak az export eladásoknál, hanem belföldön is. Választékbővítésként a piros színű mellett megjelent 1-2 százalékban a sárga bélű dinnye is.

Az export általában július 5-10. között kezdődik és augusztus végéig tart. A megtermelt dinnyéből 60-80 ezer tonna kerül évente exportra. Főbb piacaink Németország, Lengyelország, Csehország és a balti államok.

A sárgadinnye szezonja a fóliás termesztésnek köszönhetően már május legvégén elkezdődött. A szezon szeptember végéig tart, a mintegy 800 hektárnyi területről 18-19 ezer tonna termés várható, melynek 90-95 százaléka a belföldi piacokon talál vevőre.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A lefokozott brit herceget kiköltöztették a windsori kastélyból

Mountbatten-Windsor András kiköltözött a windsori Royal Lodge kúriából és mostantól a norfolki Sandringham birtokon fog élni. Tavaly...

Lázár János: három befektetővel tárgyalunk a Dunaferr megmentéséért

Az építési és közlekedési miniszter a Pusztaszabolcson tartott keddi Lázárinfón azt mondta, rövid időn belül valamilyen érdemi...

„Készültem rá” – Megszólalt Bondár Anna az elmaradt kézfogásról

Nem fogott kezet ukrán ellenfele Bondár Annával, mert a magyar teniszező hónapokkal az orosz–ukrán háború kitörése után részt vett...

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

A fürdőszoba fehér csempéi és a sok fémfelület rideg hatást kelthet, de néhány izgalmas szobanövénnyel könnyedén feldobhatod.

Rákot okozott az olaszoknál a mérgező szemét, most elhozták nekünk

Egyre gyűlnek a hivatalos lerakók mellett az illegális, olasz szemetet tartalmazó halmok Magyarországon. Keresztes László Lóránt...

Nem kapnak többé frissítést ezek a telefonok

Az utódaikra pedig ritkábban jönnek a javítások.

Mindenki ezt a Lázár János-tárgyat akarja megszerezni, brutális licitháború indult, röpködnek a milliók

Valóságos licitháború robbant ki az interneten egy egészen bizarr emléktárgy körül.

Így árulkodik a születési időpontod az érzelmi mintáidról

A születési dátumod nem csupán egy egyszerű adat. A numerológia szerint árulkodik az érzelmi világodról és annak kezeléséről is.

Illaria Salis „semmi jóra nem számít” Maja T. ügyében

A bíróság várhatóan szerdán hoz ítéletet a két évvel ezelőtti budapesti antifa-támadások egyik vádlottjának ügyében, az elkövető...

Török Gábor rámutatott arra, mi az ordító különbség a Fidesz-közeli és a független közvélemény-kutatások között

A Nézőpont Intézet és a 21 Kutatóközpont is ugyanoda méri a Tiszát, a kormánypárttal azonban más a helyzet.

Durva baleset a 85-ös főúton, teljes az útzár

Két autó szaladt egymásba a főúton.

0

Sport

Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán

Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.

Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe

A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.

Nehéz, de nem halsz bele – Itt a Hyrox, az új fitneszőrület, ami lenyomja a futást

A hobbisportolók számára is egyre jobban kitolódnak a határok. Tíz éve a maraton volt a menő, majd az ultramaraton és az egyre nagyobb, őrültebb távok, de mi van akkor, ha valakinek a futás túlságosan egyoldalú, é

Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak

Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.

El sem kezdődött a téli olimpia, de már teljesen levetkőzött két női sportoló

Az erőt és a nőiességet ünnepelve küldenek üzenetet.

Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott

Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.

Vajon mi állhat Guardiola hirtelen távozási ötletének hátterében?

A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.

Igazságtalanságról beszélt a magyar szövetségi kapitány, bosszút forral az Eb-döntőben

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják

Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.

A görögöknek fújtak a bírók, de a magyar cserekapus lett a hős az Eb-elődöntőben

Golopencza Szonja az új sztár, a magyar női vízilabda-válogatott tíz év után játszik újra Európa-bajnoki döntőt.

0
0

Bulvár

Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele

Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.

Óraátállítás: A kormány ezt az időzónát választaná, ha jön az eltörlés

Abból is volt vita, hogy Magyarország a téli, vagy nyári időszámításhoz csatlakozzon, azonban a kormánynak van egy elképzelése.

Ez Kim Dzsongun titkos hobbija: a diktátor megszállottsága egészen beteges

A világ egyik legzártabb országának vezetője körül évek óta keringenek olyan történetek, amelyek messze túlmutatnak a politikán, és sokkal inkább egy bizarr, zárt világ belső logikáját tárják fel.

Szakértő: Dermesztő és törvénysértő, hogy a Fidesz kampánycélra használja a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromát

Jogász szakértők szerint érthetetlen, hogyan kerülhettek a Fidesz kezébe különösen érzékeny személyes adatok. Jogszerűen aligha.

Nagy Attila Tibor: A Fidesz olyan helyzetbe került, amely minden kampányfőnök rémálma

Az elemző szerint rosszul indult az év a kormányoldalnak.

Szakad a hó, teljesen megbénult az ország: ezek a kritikus közlekedési pontok

A tömegközlekedésben és az autópályán is akadnak gondok.

Még mindig nem árulják el, hova tűnt a Fidesz balesetet szenvedett nyíregyházi jelöltje

Polgári András a kampány közepén, alig pár hónappal a választás előtt még mindig „a szabadságát tölti”. A nyilvánosságból teljesen eltűnt, a balesetéről pedig továbbra sem kommunikálnak.

Riasztás: megbénulhat a közlekedés a következő órákban

Veszélyes csapadékzóna érkezett, ónos eső és havazás miatt fokozott óvatosságra van szükség.

Liptai Klaudia porig alázta Kiara Lordot egyetlen megjegyzéssel, ezen mindenkinek kikerekedett a szeme

A Nagy Ő legutóbbi adása nem várt fordulatot tartogatott, amikor Stohl András úgy döntött: elviszi Kiara Lordot a munkahelyére, a Sztárban Sztár stúdiójába.

Juhász Péter Pál, Fót, Debrecen: Súlyosabbnál súlyosabb hírek érkeznek a gyermekvédelmi rendszerből

Az úgynevezett kortársak közötti bántalmazás a leginkább elterjedt, legtöbb gyereket érintő bántalmazásfajta a gyermekvédelmi intézményekben.

0