Ezt olvasta már?


Jön a második kő-papír-olló magyar bajnokság

Szeptember 9-én megrendezik az ország legőrültebb sportversenyét, a 2018-as kő-papír-olló magyar bajnokságot. A győztes nyereménye egy londoni utazás, ahol a sportág hazai legjobbja versenyezhet az kő-papír-olló európabajnoki címért.

2017-ben hatalmas sikert aratott az ország első kő-papír-olló magyar bajnoksága, ezért idén második alkalommal is megrendezi a Gibbon Games és a Food Truck Show Hunary. A verseny szeptember 9-én 18.00 órakor keződik a Kincsem Parkban, és teltház esetén (256 fő) várhatóan legalább három órán keresztül zajlik majd.

A bajnokságon egyeneságú kieséses rendszerben választják ki a legjobbat, a továbbjutáshoz a versenyzőknek legalább kétszer kell legyőzniük az ellenfelüket. A szabályok csak az utolsó körökben változnak: a legjobb 16-nak 5 meccset kell megnyernie a továbbjutáshoz, az első helyért pedig már 9 párbajban kell győznie a leendő magyar bajnoknak.

A kő-papír-olló játék története többszáz évvel ezelőttre nyúlik vissza, első említése a Ming-dinasztia idejéből való. Ekkor még nem a most ismert három eszköz harcolt egymással, hanem különböző képzeletbeli szörnyek. A most, világszerte ismert változat a XX. században terjedt el Ázsiában, ahol a papírt ruhaanyagként, takaróként említették. Az 1920-as évekre már Európában is ismert volt, ahol az első bajnokságot az Egyesült Királyságban 2007-ben rendezték meg.

A rendhagyó versenyek és rendezvények a Food Truck Show egész hétvégéjén folytatódnak: a pénteki kő-papír-olló bajnokság után szombaton elefántsimogatóval és Street Art Show-val, az ország legnagyobb utcaművész-versenyével készülnek a szervezők.

Bővebb információ: https://www.facebook.com/events/240175900137101/







0
0
0

hírek innen, onnan

Van pénz és ötlet, mégis külföldre mennek a magyar startupok: három ponton nyúlnának bele a rendszerbe

Gyorsabb tőkebevonás, valóban használható munkavállalói részesedési programok és több hazai első vásárló – három ponton...

Fegyveresek rabolták ki Gulácsi Pétert az otthonában

Az egész család otthon volt, a súlyos megrázkódtatás miatt a magyar kapus kihagyja a Villareal mérkőzését a Napoli ellen.

A legrosszabbon már túl lehet a Balaton

Újabb egy centiméterrel emelkedett a Balaton átlagos vízállása kedd reggelre, így elérte a 31 centimétert az Országos Vízügyi...

Hankó Balázs védője: továbbra is adós a törvényszék a letartóztatás részletes indoklásával

Az ügyvéd szerint Hankó az elmúlt négy hónapban is elszökhetett volna, ha akar, ahogyan a tanúkat is befolyásolhatta volna, így furcsa ez...

Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter

Az 58-szoros korábbi válogatott kapus és családja nem sérültek meg.

Kiadták a riasztást: népszerű finomságot hívnak vissza a magyar boltokból, nehogy megedd!

Határérték feletti kén-dioxid-tartalom miatt több aszalt sárgabarackterméket is visszahívnak a magyarországi forgalomból.

Testnevelésórán lett rosszul egy diáklány, mentőhelikopterrel szállították kórházba

Váratlanul rosszul lett, majd összeesett a Soproni SZC Fáy András Technikum egyik lánytanulója a keddi testnevelésóra közepén.

Kémkedés gyanújával őrizetbe vettek az oroszok egy japán újságírót

Az újságírót egy nappal azelőtt vették őrizetbe, hogy elutazott volna Oroszországból.

Csalóka a nagy építőipari fellendülés

A közel 22 százalékos éves növekedés ellenére a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében...

Zacskó az ablaktörlőn? Nem mindegy, hogyan használod. Segíthet, de árthat is.

Elsőre szokatlannak tűnhet a műanyag zacskó az autó hátsó ablaktörlőjén, mégis lehet gyakorlati oka. Autómosóban és fagyos reggeleken...

0

Sport

Emberségből elégtelen? Néhány órával édesanyja halála után rángatták el doppingvizsgálatra

A gyász pillanataiban egyáltalán nem a sporttal kívánt foglalkozni.

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról

Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert

Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban

0