Ezt olvasta már?


Jövőre építik tovább az M43-ast

Jövőre folytatódik az M43-as építése Makó és az országhatár között, 2013 májusára szabadulhat meg a tranzitforgalomtól Apátfalva és Magyarcsanád - írta csütörtöki számában a Délmagyarország.

A napilap szerint a régészek már dolgoznak a nyomvonalon. A lapnak a Móra Ferenc Múzeum sajtóreferense elmondta az intézmény négy stábbal dolgozik október közepe óta, az idén összesen 12 lelőhely átvizsgálása szerepel a szerződésben. A teljes szakaszról szóló szerződés összesen 26 lelőhely, 387 ezer négyzetméternyi terület átvizsgálásáról szól, a befejezés határideje 2012. június 30.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője, Loppert Dániel arról tájékoztatta a lapot, hogy az építés előkészítésének munkái nagyrészt lezárultak. Készen állnak a tervek, és a terület 75 százalékát is megszerezték. Most a mérnöki feladatokra írnak ki közbeszerzést, ezzel párhuzamosan készül az a támogatási kérelem, amellyel a NIF megszerzi a pénzt a beruházásra. Úgy tervezik, hogy Makó és az országhatár között 2011 nyarán kezdődik az építkezés, és 2013 májusára fejeződik be.

 

forrás:mti







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ennyit nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke

2010 óta a nyugdíjak vásárlóértéke 25 százalékkal nőtt, az összegük a duplájára emelkedett - jelentette ki a Kulturális és...

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

Az utóbbi időszakban Magyarországon is egyre nyilvánvalóbbá vált a vadvilág beköltözése a városba – a főváros 12. kerületében...

Szinte senki sem vette észre – zseniális rejtett utalást csempésztek a Wednesday második évadába

A Wednesday világa már az első évad óta híres arról, hogy gótikus hangulatát aprólékosan kidolgozott részletek, finom kulturális...

Lebukott a kábítószer-kereskedő: középiskolás vevője késelte meg a suli mögött

A rendőrök különös módon akadtak rá a fiatal árusítóra.

Lezuhant a líbiai vezérkari főnököt szállító repülőgép

Nemrég megtalálták a repülőgép roncsait.

Leesett a tulajdonosok álla – ezt találták a régi ajtókilincs mögé rejtve

Egy Utah állambeli nő olyan felfedezést tett 112 éves otthonának felújítása során, amire még a legmerészebb álmaiban sem számított.

Újra lehetnek légi járatok Pécs és München között

Az Irány Pécs Kft., a Skyhub PAD GmbH és légitársasági partnere, a Danish Air Transport szándéknyilatkozatot írt alá, amely megteremti a...

Dráma a tetőfokon, a darts-vb legjobb meccsén búcsúzott a titkos esélyes

Gary Anderson és Michael van Gerwen magabiztosan ment tovább.

Az Arsenal kis híján elszórakozta a továbbjutást az angol Ligakupában

Drámai tizenegyespárbaj döntött a londoni találkozón.

Óriási meglepetés: kiesett a kétszeres világbajnok a darts-vb-n

Az újonc Arno Merk el sem akarta hinni, hogy legyőzte a skót legendát.

Ez a házi mosópor sokkal hatékonyabb, mint a bolti változat: rengeteg pénzt spórolhatsz vele

A mosószerek ára évről évre nő, miközben egyre több háztartásban érzik úgy, hogy a ruhák mégsem lesznek igazán tiszták. Létezik...

0

Sport

Mohamed Szalah éjszaka közzétett fényképe felrobbantotta az internetet

A Liverpool támadója előtte, hétfő este tett is azért, hogy még népszerűbb legyen.

A dartsvilágbajnok szándékosan hibázhatta el a mérkőzésnyilát a 71 éves legenda ellen

Csubakka-maszkkal ijesztett rá ellenfele az angol dartsosra, holland játékosé lett a világbajnokság eddigi legmagasabb körátlaga.

Szalai Attila csapatkapitányként nagyot hibázott, klubja egyből száműzné

Meglepő fordulat Szalai Attila törökországi pályafutásában.

Megműtötték, hónapokra kidőlt a Liverpool 145 milliós igazolása

A Tottenham ellen sérült meg a Liverpool nyáron igazolt csatára.

Dárdai Pál korábbi válogatott csapattársát vinné edzőnek Újpestre

A 44 éves szakember jelenleg az U21-es nemzeti együttest irányítja.

Az MLSZ fúrhatja meg az Újpest új edzőjének kinevezését

Az U21-es válogatottat irányító Szélesi Zoltán lehet az Újpest következő vezetőedzője.

2025 legzseniálisabb góljai: A kapáslövés, amire Van Basten is elégedetten bólintana

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A harmadik nap gólja egy szenzációs kapáslövés.

Szoboszlai, a büntetőkirály: életében egyetlenegyet rontott el, pedig ugyanoda rúgja őket

Messi és Ronaldo sehol sincs hatékonyságban honfitársunkhoz képest.

A kézilabda igazi tragédiája lett a korrupt Hasszan Musztafa újraválasztása

A sportág, ahol semmi más nem számít, csak a Fáraó iránt mutatott feltétlen lojalitás.

A Liverpool vezetőedzője Kerkez problémáiról beszélt, kérdéses a hétvégi játéka

Szoboszlai Dominik viszont biztosan nem lép pályára a sereghajtó ellen.

0
0

Bulvár

Így néz ki valójában Mészáros Lőrinc otthona belülről, ilyen pompát elképzelni sem lehet

Nem mindennapi fotó került fel az internetre, bepillantást nyerhetünk Mészáros Lőrinc otthonába

Mohamed Szalah éjszaka közzétett fényképe felrobbantotta az internetet

A Liverpool támadója előtte, hétfő este tett is azért, hogy még népszerűbb legyen.

David és Victoria Beckham összetörtek: fiuk fájdalmas csapást mért rájuk

David és Victoria Beckham családja köztudottan mindig is egy nagyon erős, összetartó szövetséget alkotott, ám mindez ma már a múlté, elsőszülött fiuk, Brooklyn ugyanis csúnyán belegázolt szülei lelkivilágába.

Molnár Áronról beszél az egész ország, hihetetlen mit tett

Szándékosan időzítette mostanra a legújabb akcióját?

Atombombával fenyegeti Magyarország miniszterelnöke a Tiszát: valami durva kerülhetett a Fidesz birtokába

A miniszterelnök idei utolsó Digitális Polgári Körök-gyűlésén nyíltan beszélt arról, hogy a kampány végéhez közeledve támadólag léphetnek fel politikai ellenfelükkel szemben. A szóbeszéd szerint kompromittál

Csak a teraszt akarta megmutatni az ingatlanos nő a vevőnek: oltári bakit vétett - Videó

Magabiztosságot próbált sugározni, de - mint ahogyan azt az ilyen helyzetekben gyakran mondják - az ördög soha nem alszik.

Most érkezett: szirénáktól hangos Budapest, baj van

Budapesten, a Rákosi út és a János utca kereszteződésében forgalmi akadályra kell számítani.

Bayer Zsolt őt utálja most a legjobban: "Istenem, micsoda egy beteg állat ez."

Ismét Magyar Péter találta meg véleménycikkével Bayer Zsolt fideszes publicista. A korábban "jótollú újságíró" címmel is kitüntetett propagandista arra igyekszik rámutatni, hogy amikor a Tisza Párt elnökének nem

Megjelent a figyelmeztetés a visszaváltó automatákon, ezt szigorúan tilos beledobni, fel is robbanhat

Kiírták a visszaváltó automatákra, vegyük komolyan a figyelmeztetést, nehogy baj legyen belőle!

Mit jelez, ha valaki éhesen ébred?

A címben szereplő kérdésre rendkívül sok, sokszor megalapozatlan válasz található az interneten. A Medscape Medical News portál két szakértőt kérdezett meg, hogy mi a valós helyzet ezzel a témával kapcsolatban.

blogmorzsák

A „legvígszínházibb igazgató”: Jób Dániel

146 éve született a Vígszínház legendás főrendezője, igazgatója.

Mielőtt összevesznél a családdal, olvasd el!

Tippek, hogy ne daráljon be az ünnepi stressz.

Legyen már vége a banki csalásoknak

Az okozott kár meghaladta a 6 milliárd forintot, egy-egy ügyfél átlagosan 1.7 millió forintot vesztett.

Kézművesség és emlékezet a Selyemút mentén

Reem Acra legújabb gyűjteménye a múltat és a modern nőiességet egyesíti, miközben a ruhái uralkodói erővel hatnak.

Az utolsó közös pofonosztás

Moses a vadnyugat egyik legtehetségesebb fejvadásza, öccse, Travis a pisztolypárbajok verhetetlen mestere.

0