Ezt olvasta már?


K&H: havi 66 ezer forintot fizettek kártyával a magyar fiatalok

a huszonévesek közel ötöde 10 ezer forintot költ

Alkalmanként átlagosan 4 ezer forintot költenek a fiatalok bankkártyájukkal az üzletekben és különböző szolgáltatóknál, például élelmiszerboltokban vagy éppen kávézókban – derül ki a K&H ifjúsági indexéből.

A 19-29 évesek majdnem fele - 49 százaléka – havi szinten 21-100 ezer forintot költ a kártyájával, 20 százalékuk 10 ezer forint alatti, 6 százalékuk viszont 200 ezer forintot meghaladó költéssel zár egy-egy hónapot.

 

Szeretnek bankkártyával vásárolni a fiatalok. Átlagosan havonta 66 ezer forintot költenek így az üzletekben, a különböző boltokban és szolgáltatók egységeiben a K&H reprezentatív felmérése szerint.

 

a többség a 21-50 ezres sávba tartozik

 

A részletes adatokból az látszik, hogy a 19-29 évesek egy-egy hónapban átlagosan 16 alkalommal vásárolnak a kártyájukkal. A megkérdezettek ötöde 10 ezer forint alatt, 15 százalékuk 11-20 ezer forint között költ.

A legtöbben – a válaszadók 29 százaléka – 21-50 ezer forintos havi kártyás költésről számoltak be. Megint 20 százalékos az 51-100 ezer forintos „ligába” tartozók aránya, 6 százalékuk pedig 200 ezer forint feletti összeget mondott.

 

átlagosan 4 ezer

 

A felmérés adatai szerint alkalmanként átlagosan 4 ezer forintért vásároltak a fiatalok a bankkártyájukkal. Ez fele annyi, mint az idei második negyedévben mért, teljes magyarországi piacot lefedő adat: átlagosan az egy bankkártyás belföldi vásárlás során 8048 forintot költünk. „A különbség érthető: a fiatalok többségének, - köztük a diákoknak - alacsonyabbak a bevételei” - mondta Árva András, a lakossági szegmens marketing vezetője.

 

A felmérés szerint 25 százalékuk egy-egy vásárlás során 5 ezer forintnál kevesebbet költ bankkártyával, 21 százalékuknál ugyanez az összeg 5-10 ezer forint. A válaszadók majdnem ötöde azt mondta, nem tud jellemző összeget mondani, nagyon változó, mikor mennyi költ a kártyájával.

 

Árva András hozzáfűzte: “A bankkártyás megoldás eleve kényelmes, de a digitalizált bankkártyák, az okostelefonos és okoseszközös fizetési megoldások térnyerése további lendületet adhat a kártyás költéseknek nemcsak a fiataloknál, hanem a többi korosztályban is.”

 

A bővülésre az elmúlt időszak tendenciái alapján jó esély van: a K&H adatai szerint 2020 első 9 hónapjában a készpénzmentes fizetések száma - a járvány miatti különleges bővülésének köszönhetően - közel 3,4 millió tranzakció volt, az idén pedig ugyanebben az időszakban már 8,7 millió. Vagyis egy év alatt 158 százalékkal nőtt az okoseszközös vásárlások száma.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Vágják a centit az április választásokig Brüsszelben – addig nem látnak esélyt Orbán Viktor megtörésére

Zárt ajtók mögött hangzottak el az igazán kemény szavak Brüsszelben. Nem akarják erőltetni a dolgot az uniós vezetők, hogy ne...

Ha ezt meglépné az USA, Irán példátlan erejű csapással nézne szembe

Az USA azonban egyelőre nem hajlandó teljesíteni Izrael kérését Irán kapcsán.

Esküvő megcsalás után: nem a megszokott módon alakult Szabó Győző párkapcsolata, ami egyéjszakás kalandként szökkent szárba

Szabó Győző hosszú évek óta alkot egy párt kolléganőjével, Rezes Judittal, akivel ma már két közös gyermeket nevelnek megértésben...

Király Linda részleteket árult el az eljegyzéséről, még sosem volt ilyen boldog

Egymásnak adták a kilincset a magyar sztárok a Várkert Bazárban, ugyanis március 19-én rendezték meg a Glamour Women of the Year 2026-os...

BYD-autógyár: kockázatot jelent a sártengerré vált építési terület

Az állandóan jelen lévő talajvíz folyamatosan problémákat okoz az autógyár építésénél, úgy tudjuk, hogy az elvezetést még nem...

Elképesztő szinten a benzin és a gázolaj piaci ára

A gázolaj átlagára 159 forinttal emelkedett literenként az elmúlt másfél hónapban, a benziné 119 forinttal.

Győzelemmel ünnepelte Thiago Silva pályafutásának ezredik mérkőzését

A brazil válogatottban 113 meccsen hétszer volt eredményes.

A kannabisz jelentheti a megoldást a világ leggyakoribb májbetegségére

A kutatók kiemelték: ez nem azt jelenti, hogy a klasszikus értelemben vett füvezés lenne a megoldás a zsírmájbetegségre.

Látott már boldog kistigrist? Végre otthonra lelt Pablo, akire szörnyű körülmények közt találtak rá Tiszafüreden – galéria

Sok viszontagság után végre megérkezett végleges otthonába Pablo, a Tiszafüreden talált kistigris.

HIPA Járműipari Konferencia 2026: hosszú távon biztosított az ágazat jövője

A magyar járműipar már minden technológiában otthonosan mozog, az utóbbi másfél évtized fejlesztéseinek köszönhetően biztos jövő...

Trendforduló: először szállít több autót Kína az EU-ba, mint ahányat az EU Kínába

Új korszak köszöntött be, Kína már több járműipari terméket hozat be az EU-ba, mint fordítva. De Németországba még beletört a...

Színésznők bűvöletében – Személyes és szenvedélyes Léner Péter új kötete

Halász Judit, Esztergályos Cecília és Galambos Erzsi: Léner Péter negyedik könyvének főszereplői.

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával

A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.

Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése

A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.

Kerkez Milos: Ilyet még nem éltem át a Bajnokok Ligájában.

A magyar válogatott játékosa egy nagy álmát is elárulta.

Rossz hírt kaptak a Real Madrid-szurkolók, többhetes kihagyás vár a kulcsjátékosra

Nehéz helyzetbe kerülhet a királyi gárda a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

0
0

Bulvár

Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?

Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.

Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle

Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.

Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről

A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.

Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története

A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.

Korlátozzák az üzemanyag-vásárlást: csak ennyi benzint vehetünk

Szlovéniában korlátozzák az üzemanyag vásárlást a "benzinturizmus" miatt.

Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt

Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.

Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép

A színész emlékeztet, hogy van egy mondás, miszerint ha mutogatsz, három ujjad mindig visszamutat rád.

250 tonna TNT-nyi energia szabadult fel, miközben fényes nappal felrobbant egy 7 tonnás meteor Ohio felett

Ez a robbanás hozta létre azt az erős lökéshullámot, amely hangrobbanásként söpört végig a térségen.

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

blogmorzsák

"Mindent együtt tanultunk a szakmáról és mindent együtt éltünk át"

„Az, hogy a P. Mobilban találkozott Bencsik és Vikidál, a magyar rockzene kuriózuma és hatalmas szerencséje."

Német márkák uralják a magyar autópiacot

De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.

0