Ezt olvasta már?


Kajak-kenu vb - Hüttner Csaba a maximális olimpiai kvóta megszerzésében bízik

Hüttner Csaba, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a maximális tokiói kvóta megszerzésében bízik a kajak-kenusok jövő héten szerda és vasárnap között Szegeden rendezendő olimpiai kvalifikációs világbajnokságán, amelyre több mint ezren neveztek.

A Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) hétfői sajtótájékoztatóján a szakember kiemelte: a 47 fős magyar csapatban kellő potenciál van ahhoz, hogy a kajakosoknál a hat férfi és hat női, valamint a kenusoknál a három plusz három kvótát megszerezze, de ennek érdekében "komoly stratégia döntéseket" kellett meghozni.

"A mezőnyt látva ez nem lesz egyszerű feladat, hiszen monumentális vb lesz, amelyre majdnem száz ország nevezett" - mondta Hüttner Csaba.

Hangsúlyozta: vannak olyan szakágak, amelyek húzóerői a magyar válogatottnak, máshol viszont taktikázniuk kellett az edzőkkel. Emlékeztetett: a tokiói olimpián először indulhat egyesben és párosban akár két egység egy nemzetből, így még inkább előtérbe kerültek a kajakosok, akik 12 kvótát szerezhetnek, kajak négyesben viszont csak a vb-n osztanak kvótákat.

"A férfiaknál a négyesben ülők egyes teljesítményük alapján a világ élvonalába tartoznak, most viszont a négyes a cél. A női kajak szakágunk viszont olyan erős, hogy a legjobb egyes versenyzők, mint Kozák Danuta és Kárász Anna, nincsenek is benne a négyesben, hiszen hat-nyolc olyan magyar kajakos van, akik bármilyen körülmények között kvótát tud szerezni" - nyilatkozta.

Hozzátette: a kenusoknál a férfi szakágon "elég sokat ütöttek" az elmúlt években, hogy a kvótaszerzést illetően sikeres legyen, de még így is nehéz kihívás lesz, míg az új olimpiai szakágban, a női kenuban a nemzetközi mezőnyből is kiemelkedő Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső páros mellett Nagy Bianka képes lehet a harmadik kvóta megszerzésére.

"Egy héttel a vb-rajt előtt a versenyzők számára ez már a finomhangolás, a formába hozás és a mentális ráhangolás időszaka" - hangsúlyozta.

Weisz Róbert, a 12 fős magyar paracsapat szakmai vezetője elmondta: számukra is elsősorban az olimpiai kvóták megszerzése a lényeg, de mivel nagyon erős kerettel készülnek, így az éremszerzés is a célok között szerepel.

Schmidt Gábor, a szövetség elnöke, a vb szervezőbizottságának vezetője kiemelte: negyedszer szerepel magyar közönség előtt hazai vb-n a csapat, és ahogy a korábbi eseményeken, úgy ezúttal is több ezrek, illetve tízezrek látogatnak majd ki a Maty-érre szurkolni a jó eredményekért.

"Ötvenkilenc magyar versenyző vesz részt a vb-n, hasonlóan emlékezetes pillanatokra és nagyszerű eredményekre számítunk, mint az eddigi három világbajnokságon. A végén ez 59 sztori lesz, én azt kívánom, hogy ez mind sikersztori legyen, és tovább gazdagítsa a sportág magyar történelmét" - fogalmazott. Közölte: csütörtökön megtartják a felújított, átépített pálya átadását. A vb-re "sok ezer" jegyet adtak már el, az A és a B lelátó megtelt, de a C lelátóra még van hely.

Székely Dávid, a vb-t közvetítő M4 Sport csatornaigazgatója emlékeztetett: a pálya legfontosabb újítása, hogy ezúttal a másik oldalon lesznek elhelyezve a kamerák, amelyek így a nézőket is mutatják a közvetítések során. Hozzátette: az is változás, hogy már csütörtökről, az előfutamoktól kezdve közvetítenek, és ezúttal minden döntő látható lesz a tévé képernyőjén, még az 5000 méteres finálék is.

"A vb-n korábban soha nem látott mennyiségű, 30 kamera dolgozik majd, a közvetítés iránt pedig nagyon komoly a nemzetközi érdeklődés. Csakúgy, mint 2011-ben, hiszen ez ismét egy olimpiai kvalifikációs vb lesz" - mondta Székely Dávid.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Már ma újra azonnal megnéznénk a moziban ezt a második világháborús filmet

A nagy szökés – egy film, mely nemcsak a második világháborús mozik között számít klasszikusnak, hanem a filmtörténet egyik...

Schóbert Lara Rolex órája megint kiverte a biztosítékot a követőinél

Úgy tűnik, a fiatal lány nem tud olyat tenni, amibe ne kötne bele az internet népe. Sokak szerint Schóbert Lara provokatív módon vág fel...

Megfejtették a világ első Valentin-napi szerelmeslevelét

549 évvel ezelőtt Margery Brews levelet írt kedvesének. Egy levél, tele romantikával, odaadással, de egyben a családi viszályoktól való...

Különleges háziállatot tartott a miniszterelnök: a nemzet szimbóluma lett

Fidel Castro szupertehene a kubai nemzeti büszkeség szimbóluma. De hogyan került vele kapcsolatba az elnök?

Hamarosan érkezik a Federal Reserve kamatdöntése

A Federal Reserve szerdai kamatdöntése egy feszített piaci környezetben érkezik, ahol a befektetők az energiaársokk ellenére továbbra is a...

Geszti Péter megreformálná az állami médiát: „Miért ne mehetne egy új Szomszédok a köztévén?”

Geszti Péter megosztotta meg gondolatait a kultúra és a közmédia helyzetéről, valamint az állami támogatások igazságosságáról....

Meghúzta a gyerekek fülét, a fejükre koppintott egy óvodapedagógus Győrben, büntetőeljárást folytat ellene a rendőrség

Az érintett óvodapedagógus már felmondott. Az intézményben tartott belső meghallgatáson a gyermekvédelmi felelős az igazgató férje...

Sokkoló jelentés: rohamtempóban épül az új nukleáris arzenál, ami térdre kényszerítheti az Egyesült Államok védelmét

Észak-Korea nukleáris arzenálja kritikus küszöbértékhez közelít, a készlet ugyanis hamarosan elég nagy lehet ahhoz, hogy túlterhelje az...

Váratlan bejelentés Izraeltől: valójában nincs tűzszünet, folytatódnak a harcok

Az izraeli vezérkari főnök szerint Dél-Libanonban valójában nincs tűzszünet, a hadsereg továbbra is aktívan harcol a Hezbollah ellen -...

Gulyás Marci élő adásban darálta le a közmédiába szóló meghívóját

Szerinte gerinces ember nem megy el abba a közmédiába, ami 16 éven keresztül mérgezte az emberek gondolkozását. Arra kérte az ott...

0

Sport

A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után

Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.

Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó

Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.

BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó

5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.

Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle

Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.

NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos

Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.

Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni

Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.

Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás

Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?

Katasztrófa lenne a Honvéd számára, ha innen bukná el az NB I-et

Az angyalföldi csapat már NB I-esnek mondhatja magát, a kispestiek viszont még nem.

Szoboszlai Dominik egészen elképesztő üzenetet kapott a Real Madrid sztárjától

A Liverpool magyar klasszisát már többször hírbe hozták a Real Madriddal.

NB II: A Vasast feljuttató edző Kecskemétről is beerősített

Itt az NB II 27. fordulójának válogatottja - összegyűjtöttük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.

0
0

Bulvár

Ez a tenyérnyi gyümölcs a hosszú élet titka. Magyarország bővelkedik benne.

Az egészség megőrzése a mindennapok sűrűjében gyakran a háttérbe szorul, pedig egyetlen apró változtatás is óriási hatással lehet testi-lelki jóllétünkre. Az alma, egyszerű és hétköznapi gyümölcsként, val

Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát

Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h

„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?

Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.

Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket

A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.

Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat

Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.

Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után

Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.

Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet

Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.

Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek

Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.

Rácz Jenő bezáratta az éttermét: az üvöltözést vette a kamera

Rácz Jenő teljesen kiborult az éttermébe, a jelenetet pedig végig vették a kamerák.

Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik

Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.

Nagyon súlyos baleset történt – azonnali közleményt adott ki a Katasztrófavédelem

Nagyon súlyos közlekedési baleset történt szerda délelőtt a 8119-es úton, Csákvár közelében, ahol egy személyautó lesodródott az útról, árokba hajtott, majd a tetejére borulva kigyulladt, így a helyszínre érk

0