Kajak-kenu vb - Kovács Katalin szerint Szeged a legtökéletesebb versenyhelyszín
Kovács Katalin a 31 világbajnoki címéből kilencet Szegeden nyert, így tökéletesen tudja, hogy milyen érzés hazai pályán vb-aranyat szerezni. Erről is nyilatkozott az idei, augusztus 21. és 25. között sorra kerülő, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu vb kapcsán.
"Sportolóként nagyon utáltam azt a kérdést, hogy melyik a legkedvesebb világbajnoki címem, mert mindegyikért nagyon sokat dolgoztam, és mindegyik mögött van egy sztori" - mondta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) honlapján a háromszoros olimpiai bajnok kajakos. "Így azonban, hogy harmadik éve nem versenyzem, a szegedi vb-címek jutnak először eszembe, és szinte ugyanúgy várom az idei világbajnokságot, mint aktív koromban, előjönnek az érzések, hogy milyen fantasztikus dolog hazai közönség előtt szerepelni" - tette hozzá.
Kovács Katalinnak az 1998-as szegedi vb azért volt emlékezetes, mert akkor nyerte az első világbajnoki aranyát (K-4 200 m), a 2006-os vb azért, mert hat aranyat szerzett, a 2011-es pedig azért, mert a K-2 200-on és K-4 500-on nyert vb-címe volt az utolsó két világbajnoki elsősége.
"Nem a 2011-es volt a legjobb vb-szereplésem, de olimpiai számban is nyertünk, és ráadásul a három szegedi vb-m közül az volt az egyetlen verseny, amely kvalifikált az olimpiára. Leírhatatlan volt a hangulat, ezért is marad emlékezetes számomra a 2011-es szegedi esemény" - fogalmazott Kovács Katalin, aki immár kétgyermekes anyuka.
A kajakkirálynő folyamatosan testközelből tapasztalhatta meg, hogy miként fejlődik a Maty-éri pálya, ám talán a létesítmény idei fejlesztése lesz a legnagyobb, ami két szegedi vb között történt a pályával.
"Kicsit irigykedem is a többiekre, hogy ilyen kiváló körülmények között versenyezhetnek - mondta. - Már akkor is fantasztikus volt a pálya, amikor én kajakozhattam Szegeden, mindig minden nemzet nagyon örült, ha ide kellett jönni, mert tényleg tökéletes versenyeket rendeztünk. Mindig is le volt maradva tőlünk a világ a szervezést tekintve. Ez lesz az első szegedi vébém szurkolóként, de nagyon élvezem ezt az életet is, és alig várom, hogy augusztusban a helyszínen drukkoljak a magyaroknak".
Az MKKSZ honlapjának megfogalmazása szerint a 2011-es állapotokhoz képest valóban komoly ráncfelvarráson esett-esik át a létesítmény, köszönhetően a kiemelt állami támogatásnak, hiszen mintegy kétmilliárd forintból épül újjá a pálya. A legutóbbi vébén az osztósziget helyén még nádas volt, most pedig híd vezet majd át a szigetre. A televíziós közvetítés kamerái átköltöznek a sziget oldalára, így a képernyő előtt ülők is láthatják majd, hogy mennyire fergeteges hangulatot teremt a lelátókon helyet foglaló több mint tízezer néző.
Szélesebbek lesznek az utak, nagyobb lesz a versenyzői terület, ahova két sportolói pihenőhelyet is kialakítanak a szervezők. Itt tölthetik szabad idejüket kényelmes ülő- és fekvőalkalmatosságokban kivetítők előtt a versenyzők és a csapatok tagjai.
Berényi Péter, a szervezőbizottság ügyvezető igazgatója elárulta: a tavalyi világkupán már bemutatkozott számos újítás egyike az eredményhirdető átalakulása lesz, a célba érés után a döntősök visszaeveznek a díjátadó pódiumhoz, a döntők ideje alatt DJ és hangulatfelelős, több látványos produkció, valamint számos színes bejátszás teszi még hangulatosabbá a versenyt. Továbbá rengeteg kiegészítő programot kínál a vásárváros és a szponzorfalu a vébén, amely a teljes családnak tartalmas kikapcsolódást jelenthet. Szintén rendkívül fontos újítás lesz az A lelátó befedése, így az ott helyet foglalók a várható meleg ellenére is hűvösebb, árnyékosabb helyről izgulhatják végig a futamokat.
Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke szerint a 2011-es világbajnokság nemzetközi tekintetben is mérföldkő volt, ami rengeteget javított a sportág megítélésén, így a verseny után kiváló visszajelzések érkeztek a nemzetközi szövetségtől és a szurkolóktól is.
"Mi is nagyon szerettük rendezői oldalról a 2011-es vébét, amelynek a kampánya rendhagyó volt, az idén pedig a sportprezentációba, tehát a helyszíni élménybe szeretnénk új színt vinni, egyedülálló izgalmakat fogunk biztosítani mindenki számára" - mondta Schmidt Gábor.
José Perurena, a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) elnöke is elismerően beszélt a szegedi rendezésű versenyekről.
"A kajak-kenu sportág szerelmesei Magyarországot, azon belül különösen Szegedet a sportág legendás helyszínének tekintik - idézte a spanyol sportvezetőt a kajakkenusport.hu. - Az itteni közönség ráadásul mindig színes, lelkes, és nem utolsósorban rendkívül hozzáértő."
Perurena kiemelte: a sportolók nagyon szeretnek itt versenyezni, hiszen a szegedi sportesemények hangulata minden alkalommal arra ösztönzi őket, hogy a maximumot hozzák ki magukból.
"Számukra tehát ez a legtökéletesebb környezet, ha szeretnék kvalifikálni magukat a jövő évi tokiói olimpiai játékokra. Tudjuk, hogy a szervezők mindent megtesznek azért, hogy az idei világbajnokság a valaha volt legjobb legyen minden tekintetben. Kiemelten izgalmas időszak ez a sportág számára, és biztosak lehetünk benne, hogy Magyarország és Szeged szervezésében a gyorsasági kajak-kenu versenyek a legjobb kezekben vannak" - fogalmazott az ICF elnöke.
hírek innen, onnan
A kert talaja ettől válhat egészségesebbé és morzsalékosabbá - a termésen is meglátszhat
Álmodtál már arról, hogy a kerted földje puha, morzsalékos, és csak úgy hemzseg az élettől? Mutatjuk, hogyan segít ebben a komposzt és...
Elon Muské a történelem legdrágább álma
A SpaceX sokak szemében az emberiség jövőjének egyik legfontosabb vállalata. Nem biztos azonban, hogy a részvényesek végül ugyanúgy...
Június 14-én rájuk köszönthet a szerencse: ez a 4 csillagjegy most bőséget vonzhat be az életébe
Négy csillagjegy előtt különleges nap állhat.
Arany János ük-ük-ükunokája elárulta, ezért mondta le a magyar válogatottban való szereplését
A szépséges kosárlabdázó Dubei Debóra családi titkot árult el, erre senki sem számított.
Hatóság: fertőző baktérium miatt hívtak vissza egy szalámit
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a LIDL Magyarország Bt.-vel közösen termékvisszahívást rendelt el egy szalámi...
Egészen megdöbbentő kutatás jelent meg az öregedésről
Egy közel négyezer fős vizsgálat szerint az agy 90 év felett is képes fejlődni.
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Te tudtad ezt? A Feng Shui szerint ez a legjobb szín a konyhába, ami bevonzza a bőséget
A Feng Shui tanítása szerint a konyha az otthon egyik legfontosabb helyisége, hiszen a táplálkozással, a gondoskodással és a bőséggel...
Te lennél határvadász? Megnéztük, mennyit fizet és ki alkalmas erre a munkára
Felelősségteljes munka, nem a klasszikus 8 órás munkarendben.
Különleges együttállás lesz hamarosan: ekkor érdemes az eget figyelni
Különleges csillagászati jelenség szemtanúi lehetünk az elkövetkezendő napokban, ha sötétedés után felnézünk az égboltra.
Egy nagy átverés lenne a csilivili Trump-telefon? Amerikai mobilguruk rántották le róla leplet
Az iFixit (egy amerikai weboldal és vállalkozás, amely többek között mobilok javíthatóságával és szétszerelésével foglalkozik) és az...
Steven Spielberg elárulta, ő javasolta a Harry Potter-filmek legendás színészeit
A rendező szerint ő javasolta több legendás színész szerepeltetését az első Harry Potter-filmhez.
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Bulvár
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


