Kamatmentes hitelt kaphatnak a kisvállalkozások, amit 3 évig törleszteni sem kell!
A gazdaság-újraindítási akcióterv részeként döntött a kormány egy új hitelkonstrukció bevezetéséről a koronavírus-járvány miatt bajba került kis- és középvállalkozásoknak.
hirdetés
A kis- és középvállalkozások 10 évre 10 millió forint erejéig kamatmentes kölcsönt vehetnek igénybe, amelyet csak 3 év után kell elkezdeni törleszteni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján. A dolog azért érdekes, mert a jelenlegi hitelmoratórium kizárólag a 2020. március 19. előtt folyósított hitelekre vonatkozik, míg itt az újonnan felvett kölcsön törlesztése függeszthető fel három évre. Kérdés ugyanakkor, hogy a kamatmentességnek lesz-e bármilyen feltétele, vagy az automatikusan jár a konstrukcióhoz.
Kérdés még, hogy a hitel igényléséhez szükség lesz-e ingatlanfedezetre, vagy kizárólag bevétel alapján hiteleznek majd a bankok, mert nagy valószínűséggel a kereskedelmi bankokon keresztül lehet majd elérni az új konstrukciót is. Ha nem kell a kölcsönhöz ingatlanfedezet, akkor megoldást jelenthet az állami garanciavállalás, ami a Babaváró konstrukciónál már működik. Ebben az esetben az állami garanciavállalásnak lehet költsége, amit valószínűleg az adósnak kell majd megfizetnie a fennálló tőketartozás bizonyos százalékában.
Egy 10 millió forintos kamatmentes kkv hitel havi törlesztője 10 éves futamidőnél 84 ezer Ft lenne, és ennél aligha fog egy cég rövidebbet választani, hiszen a kamatmentességnek köszönhetően a hosszabb futamidő nem jelent majd nagyobb kamatköltséget. Ehhez jöhet majd hozzá egy esetleges állami garanciavállalás költsége. (A Babavárónál egyébként ennek díja évente változik: az adott év elején fennálló tartozás 0,5 százalékának az 1/12-ed részét kell fizetni havonta.) Persze, ha a Babaváróból indulunk ki, akkor a 3 éves törlesztési moratórium idejére ezt sem kell majd megfizetni, ám a pontos feltételekre még egy ideig várnunk kell.
bankmonitor.hu
hírek innen, onnan
Családja kérésére az Everesten marad Suhajda Szilárd holtteste
Friss információk szerint az Everest mászói közül többen is nehézségekkel küzdöttek az elmúlt napokban, sokan megbetegedtek az...
Suhajda Szilárd keresése: elmaradt a vasárnapra tervezett helikopteres felderítés – ez az oka
A Suhajda Szilárd keresésére indított mentőcsapat amilyen gyorsan csak lehetett átkutatta azt a helyet, ahol utoljára látták, de nem...
22 mm vastag PC-vel tesztelik a forradalmi hűtési rendszert
A világ első AirJet-membrános mini PC-jét mutatja meg a Zotac, mindössze 22 mm vastag a gép.
Te is ettől félsz a legjobban az utazáskor? Kiderült, mitől szoronganak a legjobban a magyarok
Vannak tipikus félelmek, de attól is függ, kivel és mennyit utazunk.
"Köszönök szépen mindent." - rosszulléte után először adott élő interjút Gálvölgyi János
A művész az ATV Heti Napló című műsorában jelentkezett be, és elmondta, hogy érzi most magát.
Nincs kizárva, hogy Terence Hill teljesen összeomlott – ez nagyon nem tett jót a szívének így 84 évesen
Sok nem tudják, de Bud Spencer ikonikus partnere nagy focidrukker. Valószínűleg Terence Hill ennyi idősen már nehezen bírta ezeket az...
Novák Katalin Sepsiszentgyörgyön: "megharcoljuk a szabadságot, ha kell"
"A bajban lévő pedig előbb keres segítséget okostelefonján, mint közvetlen környezetében" - sorolta a magyarság közösségi kihívásai...
Ideges a NATO: a legmagasabb helyről kapott figyelmeztetést Koszovó
Felszólította Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Koszovót arra, hogy mérsékeljék a Szerbiával szembeni feszültségkeltő...
Barlangba zuhant egy 15 éves fiú Vértestolna mellett
Lezuhant egy túrázó a Pes-kő-barlangnál Vértestolna közelében vasárnap, a tűzoltók kötélpályát építették ki, hogy a 15 éves...
Még számolják a szavazatokat Törökországban, de Orbán, Erdoğan és katari emír már biztosak az elnök győzelmében
A jelenlegi elnök vezet az eddig megszámlált szavazatok alapján.
Botrányos körülmények között lett ukrán bajnok a Sahtar Donyeck - videó
A Dnyipro elleni meccsen pofozkodtak és rugdosódtak egymással a játékosok.
Erdogan már bejelentette, hogy megnyerte a török elnökválasztást
Köszönetet mondott minden állampolgárnak, aki az elkövetkező öt évre is rá bízta az ország irányítását. (Külföld)
Sport
Döbbenetes nyilatkozatot tett a Suhajda Szilárdot kutató serpa
Drámai szavakkal mondta el, mi történt velük 8000 méter felett.
Szívszorító részletek: ezért kellett feladniuk a serpáknak Suhajda Szilárd keresését
A Mount Everesten eltűnt magyar hegymászó megtalálása reménytelen volt. Ma helikopterrel újra megpróbálják megkeresni Suhajdát.
Suhajda Szilárdot abban az állapotában mindenki magára hagyta volna
Drámai részletek!
Így küzdött haláláig Suhajda Szilárd szervezete a Mount Everesten az orvos szerint - videó
Dr. Kulja András részletesen beszélt arról a TikTokon, min mehetett keresztül az eltűnt hegymászó.
Kisgyerekek rémültek halálra a kudarcra ítélt Honvéd üvöltve tajtékzó edzőjétől
Nem magának köszönheti a Fehérvár, hogy megmenekült az NB II-től: a Vidi-szurkolók nem is fogták vissza magukat.
Az Everesten hagyják Suhajda Szilárd holttestét
A család döntött így.
Bajnok lett a Bayern, majd azzal a lendülettel kirúgták a sportigazgatót és az ügyvezető igazgatót
A Bayern München két korábbi játékosát, mostani vezetőjét a bajnoki cím sem mentette meg.
Magyar csatárt igazol a Fradi?
Nem gyakori, hogy magyar játékost tud leigazolni a Fradi, pláne csatárt.
Messi a búcsúmeccsére is hagyott két rekordot
Megelőzte Ronaldót és utolérte Dani Alvest.
Messi megdöntötte Ronaldo gólrekordját, bajnok a PSG
A párizsi csapatnak csak egy kaput eltaláló lövése volt a Strasbourg elleni meccsen, de ez is elég volt.
Nem használhatja többé az „El Clasico” kifejezést a Barcelona és a Real Madrid
A Spanyol Szabadalmi és Védjegyhivatal döntött.
Mégis van visszaút a sírból, hétfőn beteljesülhet a csoda
Már csak egyetlen lépésre a történelmi bravúr.
Bulvár
Végignéztük a férjemmel, ahogy mindketten mással kamatyolunk, ennél azonban többet akartunk - Swinger klub bes...
Ami a swinger klubban történik, az ott is marad. Azonban én most mégis szeretnék neked mesélni erről a titkos világról.
Döbbenetes nyilatkozatot tett a Suhajda Szilárdot kutató serpa
Drámai szavakkal mondta el, mi történt velük 8000 méter felett.
Tudtad, hogy lehet rosszul pisilni? Inkontinenciát okoz, ha erre nem figyelsz oda
Nőként különösen fontos, hogy odafigyelj a helyes vizeletürítésre.
Szívszorító részletek: ezért kellett feladniuk a serpáknak Suhajda Szilárd keresését
A Mount Everesten eltűnt magyar hegymászó megtalálása reménytelen volt. Ma helikopterrel újra megpróbálják megkeresni Suhajdát.
Melyik ország fővárosa Nicosia? 8 kérdés földrajzból, amire illik tudni a választ
A földrajzi kérdések sokakat zavarba ejtenek. Mérd fel a tudásod egy villámgyors teszttel!
Egy másodperc alatt lerendezte a fegyveres rablót az ex-tengerészgyalogos
Íme egy örökérvényű tanmese arról, miért nem érdemes kötekedni ismeretlenekkel.
Kivannak a magyarok a Madame Tussaud áraira, Orbán és Karácsony is előkerült
Több világváros után május 25-én Budapesten, a Palazzo Dorottyában is megnyílt a Madame Tussauds-kiállítás 51 élethű magyar és külföldi viaszfigurával. A belépő ára sokaknak nem tetszik, a közösségi médiáb
Suhajda Szilárdot abban az állapotában mindenki magára hagyta volna
Drámai részletek!
Indul a szezonja ennek az isteni gyümölcsnek, amely csökkenti a vércukorszintet és a gyulladást
Apró mérete ellenére ez a gyümölcs elképesztő tápanyagtartalommal bír, így meglepően sokat tehet az egészségedért.
Óriási lehúzás az Algopyrin: már fillérekért megkaphatod ugyanazt a fájdalomcsillapítót a gyógyszertárakban
Az Algopyrin valóban az elsőszámú fájdalom- és lázcsillapító a gyógyszertárakban, de van ennél olcsóbb megoldás is.
Ősszel annyi gázunk lesz, hogy nem tudjuk majd hova tenni, az árak bezuhanhatnak
Ha ilyen ütemben folytatódik a betárolás, szeptember elejére elérhetjük a szinte teljes töltöttséget. Tavaly emiatt egy hónap alatt nyolcadára esett a gázár.
Alig akar valaki Magyarországon maradni
A menekültek kevesebb mint egy százaléka kért tartózkodási engedélyt.
blogmorzsák
A megújult Lánchíd mint a közlekedés zöldítésének szimbóluma
A tömeges autózás napjai meg vannak számlálva.
Kémnő luxuskocsival
A szaringázzal lemészárolt szíriai polgári lakosság meg hallgat, hiszen halott.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten