Ezt olvasta már?


Kékszalag: elrajtolt a mezőny Balatonfüredről

Elrajtolt az 51. Kékszalag Nagydíj mezőnye csütörtök reggel Balatonfüredről, a szervezők tájékoztatása szerint 561 hajó nevezett a versenyre.

Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) főtitkára elmondta, harminc hajóosztályban versenyeznek a vitorlázók a tókerülő versenyen. Az induló hajók közül tizenegy legénysége csak külföldiekből áll, hat női kormányos is nevezett, valamint egy csak nőkből álló csapat is elindult az idei Kékszalagon.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök reggeli előrejelzése szerint az éjszaka folyamán átvonult csapadékrendszer nyomán a Balaton keleti medencéjében gyenge, vagy mérsékelt keleti, északkeleti szél fúj, amelyet a nap folyamán változó irányú légmozgás vált fel. Napközben a gyakran felhős idő miatt a gyenge, változó irányú alapszelet legfeljebb a rövid ideig tartó záporok esetleg zivatarok okozta kifutószél válthatja fel átmenetileg. Amennyiben zivatar kialakul, abból a legerősebb széllökések 55-65 kilométer per óra körül alakulnak, majd gyorsan leáll a szél.

A hajósokra több mint 150 kilométeres út vár: a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével, majd pedig Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg. A Balatonfüreden csütörtök 9 órára kiírt rajt után a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésükre ahhoz, hogy teljesítsék a távot.

A verseny abszolút időrekordját a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbocos, kéttestű, magyar fejlesztésű hajó tartja, amely 2014-ben 7:13:57 óra alatt ért célba.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Átadták a Ceglédi Gyógyfürdő új részlegét

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Ceglédi Gyógyfürdő, a mai napon ünnepélyes keretek között átadták a komplexum új gyógyászati...

Lehullt a lepel: a Fidesz a választások után brutális rezsiemelésre készül

Az Orbán-kormány és annak szakértői sűrűn emlegetik a lakossági energiadíjak emelésének a tervét. Az EU rendelete alapján legkésőbb...

Ezért kívánod a ropogtatnivalót, amikor stresszes vagy

Volt már olyan napod, amikor minden összejött, és este azon kaptad magad, hogy a konyhában állsz egy zacskó chips fölött? A stressz és az...

Elismerte Donald Trump: túl messzire ment, visszább kell venni

Donald Trump arra utasította legfőbb tanácsadóit, hogy vegyenek vissza a tömeges kitoloncolások okozta figyelemfelkeltésből és...

Megmagyarázta Irán a NATO elleni támadásokat: azt mondják, teljesen más történik, mint amire mindenki gondol

Tagadja Irán legfőbb vezére, Modzstaba Hámenei, hogy támadást indítottak volna Törökország ellen.

Orbán Balázs: Meg kell győzni a Mi Hazánk szimpatizánsait, hogy Orbán Viktorra szavazzanak

A Fidesz kampányfőnöke szerint ilyen vészterhes időkben nem szabad kockáztatni, „még akkor sem, ha vannak olyan dolgok, amikkel nem...

Figyelem, szigorú ellenőrzés kezdődik az egész országban

Fontos dologra hívták fel a figyelmet

Orbán Viktor előhúzott egy közös videót, ezzel búcsúzik Chuck Norristól

Orbán Viktor miniszterelnök is reagált Chuck Norris halálhírére, egy különleges videóval emlékezve meg a színészről.

Rekordidő alatt hámozod meg a krumplikat a jégtrükkel

A krumplipucolás az egyik legunalmasabb és legidőigényesebb konyhai folyamat, ám egy egyszerű fizikai jelenség segítségével...

Monoblokkos WC-csészék – praktikus és esztétikus megoldás a fürdőszobában

A fürdőszoba kialakítása során sokszor a látványos elemek – például a csempék, a mosdó vagy a csaptelep – kerülnek előtérbe....

Dráma Csehországban, terroristák felgyújtottak egy fegyvergyárat

Súlyos tűzeset rázta meg a csehországi Pardubicét, hadiipari cégek is érintettek.  Pardubice ipari övezetében egy raktárcsarnok gyulladt...

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával

A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.

Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése

A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.

Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli

Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.

„Nem tudom, hányszor kell még elmondanom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt

A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.

Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt

Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.

A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt

A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.

0
0

Bulvár

Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története

A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.

Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt

Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton

A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog

A szerelők kedvencei: ezek a használt autók szinte elpusztíthatatlanok

Ha használt autót vesz az ember, akkor nagyon fontos a megbízhatóság, de akad bőven a piacon jó kocsikból.

blogmorzsák

Nyikorgó ágykeret, süppedő matrac

Milyen jogok illetnek meg problémás termék esetén?

Német márkák uralják a magyar autópiacot

De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.

0