Képregényfesztivált rendeznek a szegedi Somogyi-könyvtárban
A magyar képregény műfaj múltjával és jelenével ismerkedhetnek meg azok, akik szombaton ellátogatnak a szegedi Somogyi-könyvtárba - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
A könyvtár földszintjén és alagsorában az előadások, játékok, gyermekprogramok mellett a rajongók az idén is alkotás közben figyelhetik meg az ismert és ismertségre pályázó képregényrajzolókat, sőt, a vállalkozó kedvűek ceruzát ragadva akár be is kapcsolódhatnak a munkába. A fesztiválon a képregénykiadók és -terjesztők is bemutatják újdonságaikat.
Az idei a tizedik Szegedi Képregényfesztivál, így a programból nem maradhat ki a visszatekintés sem: az első rendezvény egykori előadói az elmúlt tíz év személyes szakmatörténetéről mesélnek, Bayer Antal pedig - aki lassan másfél évtizede készít statisztikákat a hazai megjelenésekről - számokkal alátámasztva vázolja fel az elmúlt évtized fordulatait és tendenciáit. A látogatók megismerkedhetnek olyan egzotikus országok képregénykultúrájával, mint Chile, Nigéria vagy Vietnam, előadás hangzik el az archaikus szimbólumok megjelenéséről a popkultúrában és képregényekben, Pilcz Roland szegedi rajzoló, Kalyber Joe megalkotója pedig bemutatja új hősét, YKX-t.
A könyvtárban kiállítás látható kortárs képregényrajzolók portréiból, egy különleges tárlat pedig a Somogyi-könyvtárban őrzött folyóiratokból válogatott propaganda- és gúnyrajzok, politikai és háborús karikatúrákból mutat be válogatást a Nagy Háború centenáriuma alkalmából.
hírek innen, onnan
Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő
A képviselők juttatásait állítólag visszaveszi majd Magyar Péter és a Tisza-kormány, ám ennek ellenére szép összeget vihetnek haza...
A Szőlő utcai igazgató kiskorúként behálózott sértettje elfogadhatatlannak tartja, hogy Tuzson a parlamentben marad
Lili szerint Tuzson Bence igazságügyi miniszterként tett jelentése, amely tagadta, hogy a Szőlő utcai ügyben kiskorú sértettek is voltak,...
8 fotó Meghan Markle-ről, amikor még meg sem fordult a fejében, hogy egy nap hercegné lesz
Meghan Markle korai évei sok átlagos, amerikai lányéhoz hasonlítottak - kislányként cserkészkedett, a főiskolán tagja volt egy...
Megjött a szám, amit Putyin nagyon nem akart látni: évek óta nem történt ilyen Oroszországgal
Az orosz gazdaság 2023 eleje óta először zsugorodott negyedéves összevetésben. Az első negyedévben 0,3 százalékkal esett vissza az orosz...
! Van, ahol 27,8 km/órás sebességkorlátozással sokkolják az autósokat
Szokatlan sebességkorlátozó táblák jelentek meg az Egyesült Államok egyik tagállamában. A jelzések első látásra sokakat zavarba...
Kicsit rohad ez az eladó VW Golf, de sebaj, a tuningmatricák összetartják
Sok stílus találkozik ezen a Golfon, de talán a legízléstelenebb rész az utastrében található. Nézd meg, de csak óvatosan!
Az AutoWallis növekedési stratégiájának megvalósítását támogatja 2025. évi nyereségéből
Az AutoWallis Csoport nem fizet osztalékot a 2025. évi tevékenysége után, a közel 5 milliárd forintos tavalyi adózott nyereséget a...
Te is több párnával alszol éjszaka? Nagyon fontos, súlyos következménye lehet
Az alvásminőség következményeiről, a helyes alvási pozícióról és a szemet fenyegető állapotokról szóló figyelmeztetések után most...
Mégsem nevezi meg Zsolti bácsit a Szőlő utcai ügy áldozata
Bangó Sándor attól fél, hogy nincs elég bizonyítéka. Korábban azt állította, hogy Zsolti bácsi egy politikus, és azért nem tett...
Ötvenegy bankszámláját szüntette meg a jegybankon nagyot robbantó cég
Nem ez volt az első ilyen eset a Raw Development Kft.-nél.
Az ágyneműdön múlhat az alvásod – Erre mindenképp figyelned kellene
Azt már mind tudjuk, hogy a pihentető alvás hozzájárul az életminőségünk javulásához, a stressz csökkentéséhez, a teljes kipihentség...
Eddig közvetlenül 25 milliárd dollárjába került az Egyesült Államoknak Donald Trump iráni háborúja
Washington drasztikusan megemeli a katonai költségvetését.
Sport
A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után
Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.
Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!
Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss
BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó
Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.
Mint két nehézsúlyú bokszoló, úgy püfölte egymást a PSG és a Bayern a Bajnokok Ligájában
Kilencgólos első meccs, de semmi nem dőlt el.
BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó
5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.
Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle
Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.
NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos
Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.
Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni
Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.
Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás
Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?
Katasztrófa lenne a Honvéd számára, ha innen bukná el az NB I-et
Az angyalföldi csapat már NB I-esnek mondhatja magát, a kispestiek viszont még nem.
Szoboszlai Dominik egészen elképesztő üzenetet kapott a Real Madrid sztárjától
A Liverpool magyar klasszisát már többször hírbe hozták a Real Madriddal.
NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ
Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.
Bulvár
Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát
Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h
Újabb csapás érheti szerdán Orbán Viktort, frakciója akár az eddigi uniós támogatását is elveszítheti
1,58 milliárd forint léte a tét.
„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?
Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.
Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket
A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.
Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat
Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.
Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után
Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.
Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet
Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.
Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek
Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.
Rácz Jenő bezáratta az éttermét: az üvöltözést vette a kamera
Rácz Jenő teljesen kiborult az éttermébe, a jelenetet pedig végig vették a kamerák.
Eddig bírta Tóth Gabi a csendet, máris új közleményt adott ki
Tóth Gabi visszavonulása egy napig tartott, magyarázkodni kezdett a róla terjedő pletykák miatt.
Nagyon súlyos baleset történt – azonnali közleményt adott ki a Katasztrófavédelem
Nagyon súlyos közlekedési baleset történt szerda délelőtt a 8119-es úton, Csákvár közelében, ahol egy személyautó lesodródott az útról, árokba hajtott, majd a tetejére borulva kigyulladt, így a helyszínre érk
Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg
Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


