Ezt olvasta már?


Kevesebben többet költöttek a szállodákban

Júniusban 0,4 százalékkal csökkent a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakában mért forgalma, a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 1,0 százalékkal csökkent, a belföldi vendégek által eltöltötteké 0,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest - közölte a KSH.

A KSH közleménye szerint a forgalom alakulásában szerepet játszhatott a kedvezőtlen időjárás, és az is, hogy az előző évvel ellentétben az idén júniusban nem volt hosszú hétvége.

A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron számolt összes bruttó árbevétele 6,7 százalékkal nőtt és 47,1 milliárd forintot tett ki. A főszezont jelzi, hogy tavaly augusztus óta ez a legnagyobb összeg.

A szállodák szobakihasználtsága 0,9 százalékponttal 64,8 százalékosra javult tavaly júniushoz képest. A kereskedelmi szálláshelyek egy kiadható szobára jutó teljes bevétele 7,1 százalékkal nagyobb volt a tavaly júniusinál és átlagosan 23 ezer forintot tett ki. Ebből a szállásdíjbevétel 13 ezer 800 forint volt, 5,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A külföldiek átlagosan 14 ezer 800, a belföldiek 8 ezer 300 forintot fizettek egy éjszakára. A külföldi szállásdíjbevétel 5,5, a belföldi 4,1 százalékkal emelkedett.

Az összes szállásdíjbevétel 5,0 százalékkal, 28,3 milliárd forintra nőtt, a vendéglátásból származó bevételek 29,9 százalékkal, 11,1 milliárd forintra emelkedtek, miközben az egyéb szolgáltatások bevétele 10,9 százalékkal,7,7 milliárd forintra csökkent.

Az év első hat hónapjában a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakában mért vendégforgalma 5,3 százalékkal nőtt és megközelítette a 13 milliót. A külföldi vendégek 6,7, a belföldiek 6,3 millió vendégéjszakát töltöttek el, ami 4,0, illetve 6,8 százalékkal több a tavaly első félévinél.

A kereskedelmi szálláshelyek bruttó bevétele 10,4 százalékkal volt több, mint 2017 első felében és 217,8 milliárd eurót tett ki. A szállásdíj bevételek 9,0 százalékkal, 125 milliárd forintra, a vendéglátás bevételei 25,4 százalékkal 51,0 milliárd forintra emelkedtek.







0
0
0

hírek innen, onnan

Bebizonyosodott a tinédzser tragédiája a Pentele-híd közelében

Többnapos keresés után holtan találták meg a 19 éves előszállási Fülöp Istvánt, aki június 9-én tűnt el otthonából.

Szakított a TV2 szerelmespárja, megszólalt az eljegyzés felbontásáról és a kisbabáról a vőlegény: "Mélyponton voltam, depressziós lettem"

Öt év után véget ért A Kísértés című műsor egyik legismertebb párjának, Inge és Lóri kapcsolatának története. A TV2...

Így néz most ki Gesztesi Károly fia, Márkó – kiköpött édesapja és a tehetségét is örökölte

Döbbenetes a hasonlóság Gesztesi Károly és fia között. Gesztesi Márkó az évek múlásával egyre jobban hasonlít imádott édesapjára,...

Amit tönkretett a turizmus és amit nem tudott - három hét Japánban

Japán a teljes érthetetlenségével szippantja be a turistát az első másodpercben, amin még az sem tud rontani, hogy a sáska típusú...

Növényház és hidropónia szubtrópusi környezetben: Vietnám modernizál

Észak-Vietnámban a sok eső és pára, az özönvízszerű esőzések és a tájfunok jelentik a legnagyobb termelési kihívást. Emellett...

Orbán: Van igazi miniszterelnök, üldözze azt!

A tisztújító kongresszus után sörözni mentek a fideszesek, ahol végre előkerült Lázár János is.

A saját dolgozói égetik szénné egy ismert céget – Belső Slack-csatornán kap hideget-meleget a céges AI

Az Amazon alkalmazottai belső Slack-csatornán viccelődnek és panaszkodnak a vállalat mesterséges intelligenciára épülő...

Igazi rémálom: itt az egyelőre legyőzhetetlen számítógépes féreg, amit AI vezérel

Kapóra jöhetett sok hackernek a mesterséges intelligencia tudása, hasznos „segítőre” leltek benne. Azonban mi történik, ha maga az AI...

A Pokoli Kilátás Fenséges Panorámája

A Dante’s View a Death Valley Nemzeti Park egyik legszebb kilátópontja, amely egy 1669 méter magas hegygerincről nyújt lélegzetelállító...

„Semmi kedvem megváltozni” – így nézett szembe a NER bukásával a Fidesz

A párt kongresszusán néhány kemény kritika is elhangzott, de Orbán Viktor újraválasztása után egyértelművé tette: a megújulást úgy...

Így akadályozta meg Arnold Schwarzenegger a Predator romantikus mellékszálát

Arnold Schwarzenegger elutasította a stúdió kérését, amely szerelmi szálat erőltetett volna a Predatorba.

Te észrevetted? Zseniális jelzést rejtettek a kocsid műszerfalára

Fontos jelzés található a kocsidban a műszerfalon, ez a jelentése.

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Fertőzött felvágottat árulhatott a Lidl, azonnal visszahívják az összeset, meg ne edd!

A Lidl visszahívja a Dulano Artländer szelet egyik tételét, miután felmerült a gyanú, hogy a szalámiban Shiga‑toxint termelő E. coli baktérium lehet jelen.

0