Kezdeményezték a halálbüntetés visszaállítását
A halálbüntetés visszaállítását kezdeményezik Svájcban a gyilkossággal végződő szexuális bűntettek esetében.
A népszavazás kezdeményezőjének képviselője, Marcel Graf bejelentette, hogy négy héttel ezelőtt nyújtották be a referendumot engedélyeztetésre.
A kezdeményező, aki egy áldozat hozzátartozója, bizottságot hívott életre, amely a népszavazáshoz szükséges aláírásokat gyűjti majd. Mint Graf közölte, a bizottság mögött nem áll politikai csoportosulás.
Az Amnesty International szóvivője szerint a halálbüntetés ellentétes a svájci politikai kultúrával, ráadásul az alpesi ország is ratifikálta a halálbüntetést megtiltó Emberi Jogok Európai Konvencióját.
fn.hu

- Az Európai Bizottság megad minden segítséget a magyar hatóságoknak
- Bába Iván: a kisebbségek védelme összeköti Magyarországot és Szlovéniát
- LMP: Lázár közpénzből tőzsdézett, ezzel eljátszotta hitelét
- Ezer százhalombattai lakásban nincs áram, meleg víz és fűtés
- A Wizz Air 66 százalékkal növeli budapesti kapacitásait
- MALÉV: botrány, szinte mindenkit kirúgnak
- Leégett egy családi ház teteje a XXII. kerületben
- Razzia a fatolvajok ellen a Közép-Tisza mentén
- Tíz nappal tovább látható a Csontváry-tárlat Szegeden
- Kigyulladt egy raktárépület Szegeden
- „Megáll az AIDS, ha Te is úgy akarod”
- Szakpszichológus elemzi Csontváryt Szegeden
- Bőrre menő veszélyek a strandokon
- Hétfőn Budapesten tárgyal a szerb kormányfő
- Veszprém megyei csapat nyerte a XV. Országos Mesevetélkedőt
- Mesés programokkal várja a gyerekeket a hétvégi Magyar Mese Ünnepe
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Kinyithat a balatonfüredi Sundance Park
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Impresszum
- Összefogás a dunakeszi családért

