Kezdődik a platánfák permetezése
A BIOKOM Nonprofit Kft. 2019. március 19-től kezdve várhatóan 3 napon (éjszakán) át végezteti el vállalkozóval a pécsi közterületeken lévő platánfák lemosó permetezését platán csipkéspoloska kártevő ellen.
A hétfőtől induló permetezésekre az éjjeli órákban kerül sor, este 10 órától másnap hajnal 4-ig. A felhasznált permetszerek: Vektafid A (rovarölő). A használt szer III. forgalmi kategóriájú, ún. szabad forgalmú szer, közterületi felhasználásra engedélyezett. A permetszer élelmezésügyi várakozási ideje 0 nap, a munkaegészségügyi várakozási idő 0 nap. A felhasznált szer emberekre, melegvérű állatokra, méhekre, halakra és vízi szervezetekre veszélyt nem jelent. Közterületen található eszközökre (pl.: gépjárművekre) jutó permetszer károsodást azokban nem okoz.
A BIOKOM igyekszik a pécsi lakosságot naprakészen tájékoztatni a várható permetezési munkákról, így a helyi médiában a munkavégzést megelőző napon az adott éjszaka alatt teljesítendő területekről információt ad annak érdekében, hogy az érintett lakosság el tudja végezni az általa fontosnak tartott intézkedéseket, pl.: ablakok becsukása, növények letakarása, szabadban száradó ruhák beszedése stb. (Váratlan időjárás változás, illetve előre nem látható műszaki probléma a délutáni terveket is módosíthatja az éjszaka folyamán!)
A szolgáltató felhívja a tisztelt lakosság figyelmét, hogy a munkálatok nagyobb hanghatással járhatnak, mint amilyenhez éjszaka hozzászokhattunk. A szakemberek igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy ne zavarják az éjszakai pihenést. Az éjjeli permetezést a ritkább gyalogosforgalom is indokolja, így a munkavégzés kevésbé zavarja a járókelőket, az autóforgalmat, valamint napközben számos élőlény is mozgásban van, amelyek védelmét szintén szem előtt kell tartani.
Köszönjük megértésüket, együttműködésüket!
BIOKOM Nonprofit Kft.
| 2019.03.20 | |
| Uránváros | |
| Helyszín | db |
| Alkony u. fasor | 10 |
| Tüzér parkoló fasor | 33 |
| Sportcsarnok parkoló | 12 |
| Építők útja fasor | 30 |
| Ajtósi Dürer tömb | 92 |
| Berze tömb | 18 |
| Veress u. fasor | 7 |
| Uránváros főtér, Rendőrség | 13 |
| Bihari tömb | 18 |
| Gosztonyi tömb | 7 |
| Szántó tömb | 6 |
| Szántó - Szigeti út sarka | 2 |
| Kerényi tömb | 12 |
| Kerényi fasor | 14 |
| Pollack tömb | 42 |
| Hajnóczy tömb | 4 |
| Kőrösi tömb | 12 |
| Bánky tömb | 58 |
| Páfrány fasor | 39 |
| Szilárd Leó park | 28 |
| Bánki fasor a Szilárd Leó parknál | 11 |
| Zipenrovszky tömb | 29 |
| Páfrány tömb | 9 |
| Békepark | 9 |
| Uránváros összesen: | 515 |
| 2019.03.21 | |
| Kertváros | |
| Helyszín | db |
| Táncsics u. | 1 |
| Árnyas u. | 1 |
| Siklósi út (Shell) | 3 |
| Keszűi u. | 87 |
| Nagy I. u. ( I.tömb) | 20 |
| Erika u. | 10 |
| Gyöngyös u. | 13 |
| Kamilla u. | 16 |
| Dóra u. | 5 |
| Varsány u. | 5 |
| Zsuzsanna u. | 6 |
| Júlia u. | 6 |
| Olga u. | 4 |
| Izabella u. | 19 |
| Etelka u. | 4 |
| Enyezd u. | 10 |
| Krisztina tér | 22 |
| Viktória u. | 16 |
| Berek u. | 11 |
| Berek sétány | 18 |
| Maléter Pál u. | 20 |
| Maléter P. tömbbelső | 11 |
| Maléter Pál u. Kutyafuttató | 3 |
| Erdei F. u. | 3 |
| Várkonyi u. | 3 |
| Kodolányi u. | 13 |
| Nevelési Központ | 5 |
| Aidinger u. ( Nagy I. u. sarok) | 3 |
| Nagy I. u. (Melinda tömb) | 31 |
| Melinda u. tömbbelső | 2 |
| Lahti u. (Melinda tömb) | 2 |
| Lahti u. 5-7 déli oldal játszótér | 3 |
| Lahti u. (Eszék tömb) zöldsáv | 1 |
| Nagy I. u. (Eszék tömb) | 86 |
| Eszék u. | 21 |
| Eszék tömbbelső | 8 |
| Littke u. | 18 |
| Aidinger u. (Németh L. tömb) | 50 |
| Németh L. tömbbelső | 6 |
| Wallenstein u. | 3 |
| Siklósi u. (garázsok) | 9 |
| Árpád F. Gimnázium | 23 |
| Tildy Z. u. | 25 |
| Tildy tömbbelső | 23 |
| Malomvölgyi út | 8 |
| Kisréti u. | 1 |
| Derékréti u. | 8 |
| Visnya E. u. | 14 |
| Malomvölgyi tömbbelső | 8 |
| Szaturnusz u. | 7 |
| Illyés Gy. u. | 10 |
| Illyés Gy. Tömbbelső | 8 |
| Fay A. u. | 4 |
| Csikor K. u. | 19 |
| Kanizsai D.u. erdősáv | 16 |
| Nagyárpád főtér | 8 |
| Kertváros összes: | 760 |
hírek innen, onnan
Június 14-én rájuk köszönthet a szerencse: ez a 4 csillagjegy most bőséget vonzhat be az életébe
Négy csillagjegy előtt különleges nap állhat.
Arany János ük-ük-ükunokája elárulta, ezért mondta le a magyar válogatottban való szereplését
A szépséges kosárlabdázó Dubei Debóra családi titkot árult el, erre senki sem számított.
Hatóság: fertőző baktérium miatt hívtak vissza egy szalámit
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a LIDL Magyarország Bt.-vel közösen termékvisszahívást rendelt el egy szalámi...
Egészen megdöbbentő kutatás jelent meg az öregedésről
Egy közel négyezer fős vizsgálat szerint az agy 90 év felett is képes fejlődni.
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Te tudtad ezt? A Feng Shui szerint ez a legjobb szín a konyhába, ami bevonzza a bőséget
A Feng Shui tanítása szerint a konyha az otthon egyik legfontosabb helyisége, hiszen a táplálkozással, a gondoskodással és a bőséggel...
Te lennél határvadász? Megnéztük, mennyit fizet és ki alkalmas erre a munkára
Felelősségteljes munka, nem a klasszikus 8 órás munkarendben.
Különleges együttállás lesz hamarosan: ekkor érdemes az eget figyelni
Különleges csillagászati jelenség szemtanúi lehetünk az elkövetkezendő napokban, ha sötétedés után felnézünk az égboltra.
Egy nagy átverés lenne a csilivili Trump-telefon? Amerikai mobilguruk rántották le róla leplet
Az iFixit (egy amerikai weboldal és vállalkozás, amely többek között mobilok javíthatóságával és szétszerelésével foglalkozik) és az...
Steven Spielberg elárulta, ő javasolta a Harry Potter-filmek legendás színészeit
A rendező szerint ő javasolta több legendás színész szerepeltetését az első Harry Potter-filmhez.
Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere.
Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan...
Gyenge mozis bevétel után streamingre váltott a Mortal Kombat II
A Mortal Kombat II csalódást keltő mozis bevétel után digitálisan keres új közönséget.
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Bulvár
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


