Ezt olvasta már?


Kezdődik az Egyetemi Tavasz programja Szegeden

t hét alatt nyolcvan helyszínen csaknem háromszáz tudományos, ismeretterjesztő, kulturális, sport- és szórakoztató programra várják az érdeklődőket az Egyetemi tavasz rendezvénysorozatán Szegeden.

A rendezvények nyitottak és többnyire ingyenesen látogathatók minden érdeklődő számára - tájékoztatta Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

A fesztivál kezdete hagyományosan a költészet napjára, április 11-re esik. A Dugonics téren a szegedi egyetem két egykori diákjára, József Attilára - akinek szobra itt áll - és Radnóti Miklósra emlékeznek a költőlegendák verseivel. A programsorozat hivatalos megnyitóját ezen az estén rendezik, ekkortól az egyetemi fotópályázat legjobb képeiből láthatnak válogatást az érdeklődők az SZTE Rektori Épületének átriumában.

Az egyetem kulturális irodája által szervezett tavaszi és őszi fesztivál visszatérő és közkedvelt programja, a Vers délben sorozat is csütörtökön indul. Az érdeklődők minden hétköznap egy-egy költeményt hallgathatnak meg a déli harangszó után Dugonics téren, a Szent-Györgyi szobornál.

A kulturális és sportesemények, kari napok, tematikus séták, tudománynépszerűsítő programok és konferenciák mellett a zene sem hiányozhat a programok közül. A Fonó Klub Szeged vendége lesz a Meszecsinka zenekar, majd Kollár-Klemencz László, az egyetemen koncertezik az ötvenéves Kaláka együttes, a Nemzetközi Gitárfesztivál keretében elismert sztárokat és fiatal tehetségeket hallhat a közönség.

A rendezvénysorozat részeként április végén tartják a IV. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozót. Ekkor nemcsak a hazai egyetemi színjátszás javát láthatják a nézők, hanem szakmai beszélgetések, tréningek és koncertek részesei is lehetnek.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

„Nem fogom letagadni, kukából éltem. De most, hogy befogadott ez a közösség, így jobb” – ahol a legszegényebbek is barátokká válnak

A Sant’Egidio közösség minden héten kétszer vacsorával, meleg teával, beszélgetéssel várja az ide betérőket – ahogy ők mondják: a...

„Talán egyszer megvalósul az álmom” - Késely Ajna egy dolgot szeretne karácsonykor

Késely Ajna szerelmével és családjával tölti az ünnepeket.

Rossz hírt jelentett be karácsony előtt a magyar válogatott kapusa

Az ünnepi szokásairól is meglepő részleteket árult el.

NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket

A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt...

Erdő Péter: Az ember természeténél fogva jobb, mint amilyen tettekre elszánja magát

Az érsek szerint sok múlik azon, ahogyan egymással beszélünk.

Van 12 újévi szokás, amivel jelentősen javíthatod az életminőségedet

Valóban lehetséges egy hónap alatt jelentős változásokat elérni az életünkben és persze saját magunkon? A válasz határozottan igen!

66 évesen alig lehet ráismerni: a Dallas ikonja plasztikafüggővé vált

A visszavonult sztár átalakulása sokakat meglephet, hiszen a plasztikai beavatkozások látható nyomot hagytak rajta.

Dolgozói beszámolók szerint továbbra is bántalmazzák a gondozottakat egy veszprémi szociális intézményben

Másfél évvel ezelőtt érkezett az első feljelentés egy nevelő ellen egy veszprémi szociális intézményben, ám az érintett távozása...

„Az állattartás nem romantikus jelenetek sorozata”

Ne legyen élő állat a karácsonyfa alatt – szólított fel az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért...

Így cserélheti a karácsonyra kapott ruhát, ha nem jó a mérete – nem is hinné, mi teheti ezt lehetővé

Az ajándékbontás meghitt pillanatai után akár praktikus teendők is adódhatnak.

Emlékeztető üzenetet fognak kapni a betegek 48 órával a lefoglalt időpontjuk előtt

Pintér Sándor korábban szankcionálni akarta azokat, akik nem jelennek meg a rendeléseken.

0

Sport

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Dárdai Pál korábbi válogatott csapattársát vinné edzőnek Újpestre

A 44 éves szakember jelenleg az U21-es nemzeti együttest irányítja.

Megműtötték, hónapokra kidőlt a Liverpool 145 milliós igazolása

A Tottenham ellen sérült meg a Liverpool nyáron igazolt csatára.

Az MLSZ fúrhatja meg az Újpest új edzőjének kinevezését

Az U21-es válogatottat irányító Szélesi Zoltán lehet az Újpest következő vezetőedzője.

Szoboszlai, a büntetőkirály: életében egyetlenegyet rontott el, pedig ugyanoda rúgja őket

Messi és Ronaldo sehol sincs hatékonyságban honfitársunkhoz képest.

Dráma a tetőfokon, a darts-vb legjobb meccsén búcsúzott a titkos esélyes

Gary Anderson és Michael van Gerwen magabiztosan ment tovább.

A Liverpool vezetőedzője Kerkez problémáiról beszélt, kérdéses a hétvégi játéka

Szoboszlai Dominik viszont biztosan nem lép pályára a sereghajtó ellen.

Ronnie O'Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét

Révész Bulcsú a 12-szeres világbajnok ellen sikeresebb évet kezdene, mint amilyen a 2025-ös volt neki.

Arne Slot lesújtó hírt közölt Liverpool sérültjeiről, Wirtz állapotára is egyértelmű választ adott

A Liverpool legközelebb december 27-én, szombaton 16 órakor lép pályára a sereghajtó Wolverhampton ellen.

0
0

Bulvár

Így néz ki valójában Mészáros Lőrinc otthona belülről, ilyen pompát elképzelni sem lehet

Nem mindennapi fotó került fel az internetre, bepillantást nyerhetünk Mészáros Lőrinc otthonába

Csak a teraszt akarta megmutatni az ingatlanos nő a vevőnek: oltári bakit vétett - Videó

Magabiztosságot próbált sugározni, de - mint ahogyan azt az ilyen helyzetekben gyakran mondják - az ördög soha nem alszik.

Atombombával fenyegeti Magyarország miniszterelnöke a Tiszát: valami durva kerülhetett a Fidesz birtokába

A miniszterelnök idei utolsó Digitális Polgári Körök-gyűlésén nyíltan beszélt arról, hogy a kampány végéhez közeledve támadólag léphetnek fel politikai ellenfelükkel szemben. A szóbeszéd szerint kompromittál

Molnár Áronról beszél az egész ország, hihetetlen mit tett

Szándékosan időzítette mostanra a legújabb akcióját?

Súlyos állítás, kínai tudósok fejtették meg, hogy ki nyeri Magyarországon a Szilveszteri Szuperlottót

Beteljesedik a jóslat, és akár több magyar élete is megváltozhat szilveszter éjszakáján.

Bayer Zsolt őt utálja most a legjobban: "Istenem, micsoda egy beteg állat ez."

Ismét Magyar Péter találta meg véleménycikkével Bayer Zsolt fideszes publicista. A korábban "jótollú újságíró" címmel is kitüntetett propagandista arra igyekszik rámutatni, hogy amikor a Tisza Párt elnökének nem

Most érkezett: szirénáktól hangos Budapest, baj van

Budapesten, a Rákosi út és a János utca kereszteződésében forgalmi akadályra kell számítani.

Trump ünnepi beszéde kiverte a biztosítékot az USA-ban, az elnök szerint Amerika visszatért – de valóban így van?

Trump szerint már nem nevetnek rajta, az elnök úgy véli, 11 hónap alatt több pozitív változást hoztak, mint bármelyik amerikai kormány a történelem során. A kép árnyaltabb ennél.

A nagyira bízták az esküvői tortát: az eredményen pusztul az egész világ - Fotók

Senki sem várja el, hogy minden tökéletesen sikerüljön egy esküvőn. De amit ennek a nőnek el kellett viselnie azon a napon, amelyet élete legboldogabb napjának remélt, az a kínzással határos!

30 perc alatt elpusztította a bőrrák 92%-át: ez a felfedezés áttörést hozhat a rákgyógyításban

Új távlatokat nyithat a rákgyógyításban a nemzetközi kutatócsoport legfrissebb felfedezése.

Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg.

Visszahívták a Lidl Magyarország Kft. Pilos Bryndza juh- és tehéntejből 125 g megnevezésű terméket, mert listeria lehet benne.

Vízhiány: összeomlik a rendszer?

Az aszályt hajlamosak vagyunk kizárólag időjárási problémaként kezelni, pedig a mezőgazdaság vízhiányának valódi oka sokszor nem a kevesebb csapadék.

blogmorzsák

Pókhálók és cipődobálás - Meghökkentő karácsonyi szokások

Érdekes karácsonyi hagyományok a világ különböző pontjain. Hallottál már róluk?

Hős az árnyékok között – The Eminence in Shadow

Vannak hősök, akik az árnyékból szeretnek harcolni.

Legyen már vége a banki csalásoknak

Az okozott kár meghaladta a 6 milliárd forintot, egy-egy ügyfél átlagosan 1.7 millió forintot vesztett.

Az élet megfejthetetlen egésze

Ahogy Terrence Malick hősei keresik az Édent, úgy keressük mi is húsz éve Az új világ titkát.

0