Ezt olvasta már?


Kezdődik az évad a Szegedi Nemzeti Színházban

Az egészségügyi és szociális ágazatban dolgozóknak a tavaszi veszélyhelyzet idején nyújtott munkájukat megköszönő gálával kezdi szombaton évadát a Szegedi Nemzeti Színház - közölte a teátrum főigazgatója kedden a Tisza-parti városban.

Barnák László főigazgató az évadnyitó társulati ülésen elmondta, hogy a Köszönjük Magyarország! Köszönjük Szeged! című esten többségében idén a színházhoz szerződött művészek lépnek föl.

Már szeptember közepén elkezdődik a tavasszal elmaradt 55 előadás pótlása, de a határátlépést érintő korlátozások miatt Pintér Béla legismertebb darabja, a Parasztopera bemutatóját, melyet az Újvidéki Színházzal koprodukcióban állítanak színpadra, 2021-re halasztották - közölte a színész-rendező.

A Szegedi Kortár Balett Juronics Tamás Blue címet viselő darabját mutatja be ősszel. Tavasszal a társulat a Szegedi Szimfonikus Zenekarral együttműködve a táncművész-koreográfus Bartók Béla Concerto című darabjára készített művével jelentkezik.

A prózai társulat október elején mutatja be Orwell 1984 művének színpadi adaptációját, melyet Horgas Ádám készített és rendez. Szintén tavaszról elhalasztott premier lesz Csehov Sirály című színműve Barnák László rendezésében. Novembertől láthatja a közönség A padlást, melyet Méhes László állít színpadra.

Benkó Bence és Fábián Péter a Black comedy című vígjátékot viszi színre, a világszerte egyik legtöbbet játszott musicalt, a Chicagót pedig Horgas Ádám rendezi. Magyarországi bemutatóként tűzik műsorra a kortárs dráma egyik "fenegyereke", Martin McDonagh Nagyon, nagyon, nagyon sötét anyag című feketekomédiáját. Utolsó premierként Alföldi Róbert rendezi Székely Csaba Mária országa című darabjának ősbemutatóját.

Az operatársulat premierjeinek sorát a Tannhäuser tavaszról elhalasztott koncertszerű előadása kezdi. November végén Juronics Tamás rendezi Mozart Szöktetés a szerájból című vígoperáját, majd Kovalik Balázs 25 évvel ezelőtti Turandot előadását Toronykőy Attila újítja föl. Puccini Bohémélet című darabját operabeavatóként tűzik műsorra. Az évad végére egy kórusprodukciót terveznek Purcell Dido és Aeneasából, valamint Offenbach Tulipatan szigete című művéből, melynek új magyar fordítását Závada Péter készíti.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának vizsgaprodukcióját is láthatja a közönség, melyet a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős zenés rendező szakos hallgatóival együtt állítanak színpadra.

Folytatódik a teátrum Kooperáló színház pedagógiai programja: színjátszóköröket szerveznek általános és középiskolásoknak és felnőtteknek, újabb osztálytermi előadásokat és a darabokhoz kapcsolódó felkészítő és feldolgozó foglalkozásokat tartanak.

Barnák László kitért arra, hogy a társulat és a közönség védelme érdekében a színház épületeibe mindenki csak hőmérsékletmérést követően léphet be, kötelező a kézfertőtlenítés, a közösségi terekben a maszk viselése. A torlódás elkerülése érdekében pedig soronként engedik ki a közönséget a nézőtérről a szünetekben és az előadások végeztével.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség

Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...

Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió

Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.

Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban

Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...

Rekord USDC-utalás: 4,4 milliárd dollár mozdult meg a HyperEVM-en

Történelmi méretű stabilcoin-tranzakció rázta fel a kriptopiacot: a Circle közel 4,4 milliárd dollárnyi USDC-t mozgatott át egyetlen...

Ráfizettek a lusta svájciak, Katar a 95. percben egyenlített, az 1-1-es döntetlen a foci-vb eddigi legnagyobb meglepetése

Az olajválogatott megszerezte története első világbajnoki pontját, a B csoportban mind a négy csapat teljesen egyformán áll.

Vb 2026: Drámai végjátékban mentett pontot Katar az egykapuzó Svájc ellen - videó

A katari válogatott a 95. percben szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott Svájccal szombaton a tengerentúli világbajnokság B csoportjában.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Hihetetlen menőség: Minden szem erre a vb-csapatra szegeződik, már az első meccsük előtt az év bevonulását produkálták.

A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére,...

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

Távozik Mohammed Abu Fani a Ferencváros labdarúgócsapatától

Új klubjával hároméves szerződést kötött.

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

0