Kína a jövőben sem zárkózna el a világtól, de a belföldi piacra helyezi a hangsúlyt
Kína a jövőben sem zárkózna el a világ többi részétől, ám előtérbe helyezi a belföldi piacának fejlesztését - közölte Vang Csi-kang kínai tudományos és technológiai miniszter pénteken egy pekingi sajtótájékoztatón.
hirdetés
A csütörtökön lezárult, éves plenáris ülésen az ország soron következő ötéves tervének irányelveiről döntöttek. A 2021-től 2025-ig tartó időszakra vonatkozó terv pontos részleteit - egyebek mellett a növekedési célokat, valamint a gazdasági és társadalmi fejlődést célzó politikákat - várhatóan a jövő márciusban esedékes parlamenti ülésszakon szavazzák meg.
A pénteki sajtótájékoztatón ismertetett irányelvek alapján Kína a továbbiakban a belföldi piac fejlesztésére helyezi a hangsúlyt magas szintű innováción és technológiai önellátáson keresztül.
Vang hangoztatta: Kína nem fogja bezárni kapuit a világ előtt, épp ellenkezőleg, fokozottan szüksége lesz a világra saját technológiájának fejlesztéséhez.
"Készen állunk együtt dolgozni a világgal a klímaváltozás, az energia-átállás, valamint a közegészségügy területein, valamint támogatni a nemzetközi szakértők kutatásait" - fogalmazott, hozzátéve, hogy javítják a szellemi tulajdon védelmét és igyekeznek "barátságos környezetet" teremteni Kínában a technológiai innováció számára.
Hszi Csin-ping kínai elnök a májusban megtartott idei parlamenti ülésszakon vetette fel a "kettős keringési" stratégiát, amely a gazdaság fellendítése érdekében nagyobb hangsúlyt fektet a belföldi fogyasztás élénkítésére, fenntartva a külkereskedelmet és a külföldi befektetéseket is.
A miniszter elmondta: fejlődésének újabb szakaszához érve Kínának új fejlődési irányelvre van szüksége. Ez az első alkalom - hangsúlyozta, - hogy az ötéves terv külön fejezetet szentel a technológiának.
Han Vej-hsziu, a központi, pénz- és gazdasági ügyekért felelős bizottság igazgatóhelyettese az egyre feszültebb amerikai-kínai viszony kapcsán elmondta: irreális lenne a teljes mértékű gazdasági függetlenedés Kína és az Egyesült Államok között. A szétválás ráadásul a két ország és a világ többi része számára sem lenne előnyös - tette hozzá. Rámutatott: a két ország kereskedelme 16 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben. A teljes gazdasági függetlenedéssel Donald Trump amerikai elnök fenyegetőzött több alkalommal a feszültségek elmérgesedésének tükrében.
Ning Csi-csö, az ötéves terv célszámainak meghatározásáért felelős Nemzeti Fejlesztési- és Reform Bizottság vezető-helyettese elmondta: a következő ötéves terv a foglalkoztatottság javítására is hangsúlyt fektet. Kína a foglalkoztatási kapacitás bővítése mellett növelné a foglalkoztatottsághoz kapcsolódó támogatást egyes csoportok számára annak érdekében, hogy minőségi javulást érjen el. Emellett a városi és vidéki bevételek emelkedését tűzték ki célul, amihez az oktatás minőségének javítására, valamint az idősgondozás és a társadalombiztosítási rendszer fejlesztésére tesznek lépéseket. Hozzátette: a jelenlegi ötéves terv időszakában - 2016 és 2019 között - a kínai városokban jelentős mértékben nőtt az egy főre jutó éves jövedelem, miközben csökkent a városi és vidéki keresetek közötti különbség. Hozzátette: a koronavírus-járvány gazdaságbénító hatásai következtében 9,2 százalékra felszökött munkanélküliségi ráta szeptemberre 5,4 százalékra mérséklődött.
Az elmúlt öt év alatt Kína gazdasága csaknem 100 ezer milliárd jüannal (15 ezer milliárd dollár) növekedett, az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) pedig meghaladta a 10 ezer dollárt. Kína részesedése a világgazdaságból 16,3 százalékra nőtt 2019-re.
hírek innen, onnan
Ha nem a NAV, akkor az állam megy neki Iványi Gábor közösségének
Miközben a NAV engedélyezte a halasztást, az állam újabb 130 millió forintot tartott vissza pénteken az intézményeik működtetése után...
Orbán Viktornak az utóbbi években szaporodnak a hibái, sokan tudják, hogy nem ő a megoldás
Minden társadalomban vannak Orbán-típusú emberek, csak az a kérdés, hogy melyik társadalom hagyja nagyra nőni őket – a válságban...
Két jó hír Bükfürdőről: újdonság a fürdőben és javuló megközelíthetőség
Új konyhát és éttermet avattak a Bükfürdő Thermal & Spa területén. Javul a buszos összeköttetés Bükfürdő és a büki vasútállomás...
Könyörög egy holland város a nudistáknak, hogy ne szexeljenek a strandon
Veere azt szeretné, hogy ha a szexuális vágyát lehetőleg mindenki hazavinné magával.
Eljött a nagy nap, gyermekvasutasokat avattak szombaton
Gyermekvasutasokat avattak szombaton, ami a büszke szülők számára is nagy élmény volt.
Gáspár Evelin szombaton vizsgázott a TV2 Akadémián
Rendkívül csinosan és trendin vágott neki a vizsgának Gáspár Evelin, aki a TV2 Akadémián tanul, többek között műsorvezetőnek.
Ismét életét vesztette valaki a magyar utakon
Rövid időn belül újabb halálos baleset történt, legutóbb szombat délután, már nem lehetett segíteni a sérülten.
Friss hírek érkeztek Baranyi Lászlóról. Így van most a sztrókja után
Még a múlt hétvégén kapott enyhe sztrókot a Família Kft. színésze.
Gyógyszeresen nem kezelhető magas vérnyomás: génhiba lehet az oka
Kutatók érdekes összefüggésre jutottak.
Orvosmeteorológia: nehéz vasárnap vár a szívbetegekre
A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint a tartósan nagyon erős igénybevétel szinte mindenki szervezetét megviselte már...
Legendás meglepetés Le Mans előtt
Száz éves a motorsport ikonja, a Le Mans-i 24 órás verseny, melynek szervezői pénteken különleges kiállítással emlékeztek meg a...
A TV2 sztárja úgy beleállt Lakatos Márkba, hogy mi pirulunk
Már hónapok óta tart az adok-kapok Kembe Sorel és Lakatos Márk között, de az új üzenetváltások már egészen más, új mélységet...
Sport
Détári Lajos elképesztő bejelentést tett a budapesti atlétikai vb-vel kapcsolatban
Saját pályafutásáról is meglepő dolgot árult el a legendás magyar focista.
Nem hiszed el, mennyire hajlékony ez a szexi tornászlány
Csak egy kis nyújtás, amit már több millióan megnéztek.
Szörnyű hírek érkeztek a PSG balesetet szenvedett focistájáról
Már úgy tűnt, jobban van.
A portugál helyett egy másik bajnokcsapathoz kerülhet a magyar válogatott focista
A Premier League-ből is többen érdeklődnek iránta.
Bejelentették a Ferencváros női kézilabdacsapatának új vezetőedzőjét
A 15 év után távozó Elek Gábort váltja.
Két szett csoda után jött a dráma Djokovics és Alcaraz Roland Garros-elődöntőjén
Épp Nadal legnagyobb sikereinek a helyszínén taszíthatja le a spanyolt a trónról.
A BL-döntő magyar főszereplőjét behívták a válogatottba
György Ádámnak fontos szerepe lesz a Manchester City és az Inter közötti szombati fináléban.
Őrült meccsen, Szegeden lett bajnok a Telekom Veszprém
Hiába vezetett négy góllal a Tisza-parti címvédő, a rekordbajnok visszaült a magyar klubkézilabda trónjára.
Messi, Ronaldo, Benzema: pillanatok alatt lettek érdektelen focinyugdíjasok
Majdnem egyszerre írták ki magukat a világ élfutballjából. Személyük ahhoz kevés, hogy milliók a szaúdi vagy amerikai bajnokságot nézegessék.
Máris szabadulna a Milan a bukott csodagyerektől
A belga foci nagy ígéretének tartott játékos nem váltotta meg a világot Olaszországban.
Alcaraz bemutatta minden idők egyik legzseniálisabb ütését Djokovic ellen
A spanyol világelső olyan nyerőt ütött, amit ő és Djokovic is alig hitt el.
Édesapja szeme láttára zuhant a mélybe a 19 éves fiú
Az ünneplés után nagyon súlyos sérüléseket szenvedett.
Bulvár
Elhunyt az Ablak közismert műsorvezetője
Hetvenkét éves korában csütörtökön elhunyt Bánki Ilona újságíró, a Magyar Televízió egykori kulturális főszerkesztője, az MTVA Kulturális Főszerkesztőségének volt főszerkesztő-helyettese - közölte család
3 papucs és szandál típus, ami tiltólistás a lábszakorvosok szerint és amit helyettük viselhetsz
Viszonylag egyszerű szabályai vannak annak, hogy milyen nyári szandált válassz, ha nem csak a parton, vagy a medence mellett, hanem a városban, hosszabb séták során is megfelelő darabot keresel. Íme 3, ami strandoláson
Már a légi közlekedést is leállították: apokaliptikus hangulatú képek New Yorkból
A rossz látásviszonyok miatt még a légi forgalmat is leállították.
Így néz ki a lebegő autópálya: 180 kilométer a víz fölött
Az óceánba benyúló 180 kilométerével a Floriday Keys-t a szárazfölddel összekötő autópálya igazi mérnöki csoda.
Magyar szó tarolta le az egész világot, Amerikától Kínáig nincs ember, aki ne ismerné
Nagyon érdekes a történet, izgalmas megmerítkezés lehet elolvasni is.
A csendben meghozott rendkívüli kor-mányzati intézkedésnek rögtön drámai hatásai lettek
A részleteket az államtitkár értékelte az Indexnek.
Szánalmas trükkel próbálkozik a börtönben Lagzi Lajcsi
Mindenáron ki akarja játszani a törvényeket.
Intimplasztikának indult csonkítás: A dizájnervagina a legújabb őrület
Nemhogy a nők nagy része, de az orvostudomány sincs még teljesen képben a női nemi szervek anatómiai felépítésével. Így eshet meg, hogy kisajakplasztikára megy valaki, és komplett csonkítás áldozatává válik.
A férj beszólt a feleségének, hogy soha nem csinál semmit otthon, bosszúból a nő tényleg nem csinált semmit 3 ...
Az esetről a férj tudta nélkül posztolt egy videót a TikTokra, ahol óriási nézettsége lett. Most szembesítette férjét.
Bayer Zsolt megint tombol: "Ó, hogy kapnád be az összes f@szomat."
Ízes káromkodásra vetemedett Bayer Zsolt, a Fidesz 5. számú pártkönyvének tulajdonosa, kormánypárti publicista. Fotó: Hír TV/Bayer Show Bayert – mint blogbejegyzésében részletezi – a Tanítanék Mozgalom ("és m
Most elválik, hogyan reagál a NATO légi ereje egy tagállam megtámadására
A védekezés áll a középpontban a NATO történetének szombaton kezdődő legnagyobb szabású légi hadgyakorlatán – fogalmazott az InfoRádiónak Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi
Megingott a talaj Vlagyimir Putyin lába alatt, a legrosszabbra kell felkészülnie
Egy vereséggel felérő győzelem juthat csak az orosz elnöknek.
blogmorzsák
Szex hatvanon túl
Mindannyiunk számára kellemesnek és megnyugtatónak tűnhet az a gondolat, hogy szüleink és nagyszüleink nem szexelnek.
Fogolymentő Szent Semjén
Hogy ennek mik lesznek, lehetnek a következményei, az egyetlen dologtól függ: attól, hogy tudott-e az akcióról Kijev.
A félhomályban olvasás rontja a látást?
Szinte mindenkit figyelmeztettek már arra: ha nem a megfelelő fényviszonyok mellett olvas, akkor károsodni fog a szeme!


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten