Kiveszőben vannak a magyar csárdák
A jó csárda megőrzi a hagyományos technikákat, de halad a korral
Egyre kevesebb a csárda Magyarországon, ám mint minden rosszban, ebben is akad valami jó: Bálint Zoltán csárdagazda szerint ugyanis azokat a csárdákat, amelyek minőségi ételek készítenek, ügyelnek a kiszolgálásra, és nem felejtik el a hagyományos technikákat, nem fenyegeti a kényszerbezárás.
Néhány évvel ezelőtt még özönlöttek Ausztriából a buszos turisták egy kis hazai ízvilágért a magyar csárdákba, ma már azonban kiveszőben van a csárda turizmus. Megfigyelhető tendencia, hogy egyre kevesebb csárdával találkozunk. Bálint Zoltán és Simándi Roland csárdagazda szerint a jelenséggel együtt egyfajta minőségjavulás is észlelhető.
„Tény, hogy egyre kevesebb a csárda, de mint minden jó vendéglátóhely esetében, a csárdáknál is észrevehető, hogy akik minőségi ételeket kínálnak, odafigyelnek a kiszolgálásra, a vendégek igényeire, nem gondolkodnak a bezáráson. A csárda hungarikum, ami nagyon fontos a hazai ízvilágban. A hagyományos ízek mellett pedig az sem elhanyagolható szempont, hogy a külföldiek általában egy csárdában ismerkednek a magyar
ételekkel” - fejtette ki Bálint Zoltán, a Fészek Csárda üzletvezetője.
Ragaszkodnak a hagyományokhoz
A csárdagazda szerint noha haladni kell a korral és ők is alkalmaznak egy-egy népszerű, modern technikát, egy igazi csárda esetében nagyon fontos a hagyományokhoz való ragaszkodás.
„A szarvas nyakból készült vadas esetében például mi is alkalmazzuk a szuvidálás technikáját, de egy marhapörköltet vagy egy gulyást a hagyományos módon készítjük és úgy is tálaljuk. Persze a látványvilága is figyelünk, a gulyást például bográcsban, alatta égőpasztával szolgáljuk fel, ilyenkor pedig mindig előkerülnek a telefonok a vendégek zsebéből. A séfünk, Pajer Máté pedig egyszerűen nem ismer lehetetlent, bármit elkészít, a személyes kedvencem azonban a madártej, szerintem ha létezne madártej-világbajnokság, biztosan nyernénk vele" – tette hozzá büszkén a csárdagazda.
A hagyományos csárda étlapjáról nem hiányozhat a gulyás, a marhapofa-pörkölt- amit a Fészek Csárdában vasi dödöllével szolgálnak fel –, az ököruszály leves, a ropogós malac hasaalja vagy épp a velős pirítós, hogy csak néhány példát említsünk, de az étlapon mindenki megtalálja a számára megfelelő ételt.
„Természetesen a rosé kacsamell vagy a kecskesajt is szerepel az étlapon, a desszertek közül pedig a már említett madártej, a somlói, a túrógombóc és a Gundel palacsinta a slágerek. Az utóbbival kapcsolatban sok helyen látom, hogy háromszögbe hajtják, mi azonban tekerjük a Gundel palacsintát is, mert eredetileg bizony így kell" – árulta el Bálint Zoltán.
Malaccal kérték ki a Fülöp-szigeteki menyasszonyt
Természetesen a mostani gazdasági helyzetben az sem mindegy, milyen áron kínálják az ételeket a csárdák és noha a helyzet megkívánta volna, itt nem emelkedtek az árak.
„Egy éve nem emeltünk árat, pontosan azért, mert az átlagembereknek ma már szinte luxusnak számít, hogy étterembe menjenek. Abból szintén nem engedünk, hogy hétvégente élő cigányzene szóljon, mert ez is egy jó csárda ismérve” - tette hozzá a csárdagazda. Bálint Zoltánék egy-egy extrémebb kéréstől sem riadnak vissza, előfordult például, hogy egy Fülöp-szigeteki menyasszony kikérésére kellett nem mindennapi módon készülniük.
„A vőlegény magyar volt, a menyasszony pedig Fülöp-szigeteki, és azt kérték, hogy egy ottani szokás szerint nyársra húzott sült malacot vigyen a vőlegény, amikor kikéri a menyasszonyt az édesapjától. Természetesen ezt a kérést is teljesítettük, bár ez azért nem fordul elő gyakran” - tette hozzá Bálint Zoltán.
hírek innen, onnan
Több tízezer dróntámadást hajtottak végre az ukránok októberben
Rekordnak számít a háború folyamán az októberi ukrán dróncsapások mennyisége.
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években
A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7...
Az F1 legdrámaibb futama: a Ferrari pilótája világbajnoknak hitte magát, de csak néhány másodpercig
Felipe Massa nyerte a 2008-as Brazil Nagydíjat, a díjátadón azonban nem örömében sírt, éppenhogy bánatában.
Újabb vezető távozott a közmédiától: Mészáros Zsófia befejezte a munkát
Október 31-én véget ért Mészáros Zsófia megbízatása a közmédiánál. A korábban az Indexnél és a 444.hu-nál is vezető pozíciót...
A Barátok közt Magdi anyusaként egy ország imádta őt: Fodor Zsókának olyan kevés a nyugdíja, hogy 84 évesen is dolgozik
Fodor Zsóka 84 évesen is rendszeresen szerepel előadásokban, hogy kiegészítse a nyugdíját.
Napi horoszkóp: a Halak extra bevételekre tehet szert, a Bika véget vet a mosolyszünetnek, az Oroszlán elsimíthatja a baráti vitáit
Több csillagjegy számára is sorsfordító nap lesz a mai.
Autó a családban: mikor elég a kölcsönadás, és mikor kell üzembentartói szerződést írni?
A gépjármű üzembentartói szerződés családon belül akkor kell, ha az autó használata mellett az üzembentartói jogot is át szeretnénk...
7 ikonikus retró darab, amiért ma vagyonokat fizetnek a fiatalok
A 2000-es évek divatja teljes erővel robbant be 2026-ban, ám a nosztalgikus Y2K-vonal most sokkal tudatosabb, kifinomultabb és viselhetőbb...
Azonnali bejelentés érkezett Ukrajnából – ballisztikus rakétákat indítottak az oroszok Kijev ellen
Kijevet ballisztikus rakétákkal támadták az orosz erők, a lehulló roncsok lakóházat és óvodát is megrongáltak.
Egészen hihetetlen, hogy melyik országban a legintenzívebb az átállás elektromos autókra
A döntést inkább gazdasági kényszer szülte, mintsem klímavédelmi megfontolások, mégis ez tette a kelet-afrikai országot az elektromos...
3 napos előrejelzés: Eddig nemigen kellett az ernyő, talán majd most?
Szombaton és vasárnap napos, száraz idő ígérkezik, hétfőn viszont már több felhő és helyenként záporok jöhetnek.
Ez a 4 csillagjegy egészen különleges hatodik érzékkel van megáldva
Vannak emberek, akiket egyszerűen lehetetlen megtéveszteni: azonnal megérzik a kimondatlan szavakat, a szoba levegőjében vibráló...
Sport
Ódákat zengenek az olasz lapok a Ferencváros sztárjáról az AC Milan legyőzése után
Szenzációsan játszott.
Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket
A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.
Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése
A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.
Levelet kapott a kapus, aki ellen gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indult eljárás
A szurkolók üzentek neki a tragédia után.
Beárazta csillagát a Liverpool, 70 millió euróról indul az alku a Real Madriddal
Egyre több jel utal az eladására.
Európa-liga: 100 ezer szimulációt futtattak le, ez alapján a Ferencváros nagyon nagy eséllyel a top 8-ban fog végezni
Az eddig hibátlan Ferencvárosnak kiválóak az esélyei.
Durva jelenetek játszódtak le a pályán: teljesen elborult az agya a csatárnak, többször is megtaposta az ellenfelét - Videó
A bíró habozás nélkül kiállította őt.
Lecserélték a zárat, balhéznak a vezetők, a gyerekek pedig kedvenc sportáguk nélkül maradtak
Plusz anyagi teher szakadt a szülők nyakába.
Nem gondolta volna a magyar válogatott kapitánya, hogy ennyire jól sikerül a debütálása
Nem mondaná, hogy nagy kő esett le a szívéről.
Ha Hansi Flick nem hosszabbít, ez a szakember veszi át a Barcelonát
Olaszországból jöhet Lamine Yamalék új edzője.
Kőkeményen kritizált a Milan edzője a Fradi elleni meccs után: Nincsenek szavak arra, amit a pályán mutattunk, senkit sem tudok felmenteni
Rúben Amorim szinte sokkolva kereste a miérteket a Fradi elleni vereség után.
Borbély Balázs: „Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket”
Nem gondolta volna a magyar rekordbajnok edzője, hogy valaha megéli ezt a pillanatot.
Bulvár
„Tiszás ügynökbotrány.” – Orbán Viktor kirohant, a Fidesz miniszterek lemondását és vizsgálatot követel Lezsák Sándor ügyében
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Fidesz a Lezsák-baki miatt: Orbán Viktor tiszás ügynökbotrányt kiáltott, Bóka János és Rétvári Bence miniszterek lemondását és vizsgálatot követel.
Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség
A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.
Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése
Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren
Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban
Vádat emeltek a gyorshajtásával tragédiát okozó sofőr ellen.
Kellemetlen dologgal támadta le Zacher Gábor Orbán Viktort, de szó sem esett a politikáról
Zacher Gábor szerint a politikusok egészségi állapota is példát mutat: a toxikológus úgy látja, Orbán Viktor nyilvános testképe elszalasztott népegészségügyi lehetőséget jelentett Magyarország számára, és sz
Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban
Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.
Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra
Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.
Ezermilliárdos vagyonkimentést előznének meg Ruff Bálinték – villámtörvénnyel csaptak oda a magántőkealapoknak
Az új szabályok átvilágításcunamit és erős átrendeződést vetítenek előre az állami többségi tulajdonú magántőkealapok széles körében.
Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt
Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,
Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre
Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi
Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre
Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


