Ezt olvasta már?


Kodály Zoltánról készült dokumentumfilm fiatal muzsikusok szemszögéből

Kodály Zoltán gyermekkorát és fiatalkorát feldolgozó, az 1910-es szerzői estet a középpontba állító fikciós dokumentumfilm készült fiatal muzsikusok szemszögéből A mi Kodályunk címmel Petrovics Eszter rendezésében.

Az 1910-es önálló szerzői esten az I. vonósnégyes, a Kilenc zongoradarab, valamint a Szonáta gordonkára és zongorára című mű hangzott el. A filmben az estet nem rekonstruálják, hanem újból megrendezik 2019-ben - mondta el a rendező az MTI-nek, hozzátéve: a kerettörténetben erre a hangversenyre készülnek a fiatal muzsikusok, Ránki Fülöp zongoraművész, Devich Gergely csellista és a Kruppa Kvartett, utóbbi a vonósnégyes részleteit adja elő.

A koncertre való készülődés közben ötlik fel a fiatalokban, hogy fel kellene kutatni Kodály múltját, így ellátogatnak Galántára és Nagyszombatra, a mai szlovákiai területekre, ahol a zeneszerző gyerekeskedett, majd gimnáziumi éveit töltötte. Megtekintik a Zobor-vidéket, ahova Kodály első gyűjtőútjaira ment vissza 1905-ben.

A helyszínekre vonattal utaztak, amelyet indokolt az is, hogy Kodály Zoltán édesapja vasúti tisztviselő volt. A fiatalok a különböző helyszíneken muzsikusokkal, zenetörténészekkel találkoztak és beszélgettek - ismertette a 10 napos forgatás részleteit Petrovics Eszter.

A budapesti rész középpontjába Kodály egyetemi évei és a korszak legfontosabb kompozíciói kerültek, valamint a szerzői est, amelynek az Erzsébet körúti Royal szálló hangversenyterme adott otthont.

A filmben minden információ a fiúk párbeszédeiből derül ki. "A film a fiatalok szemszögéből nézve viszi végig a nézőt a korszakon, s dialógus formában tárja elénk a mondandót" - hangsúlyozta a rendező, hozzáfűzve: nem klasszikus, hagyományos ismeretterjesztő filmet láthat a közönség.

Kodály írásai belső monológként hangzanak el Kaszás Gergő színművész előadásában, régi rádiós anyagok felhasználásával megszólalnak pályatársak és tanítványok, mások mellett Ferencsik János, Vikár László, Doráti Antal, Molnár Antal és Szokolay Sándor.

Petrovics Eszter hozzátette, hogy a másfél órás film a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) felkérésére készült három részes sorozat első darabja. A szűk stábot Muhi András producer, Sibalin György operatőr és Kun Balázs vágó alkotta. Az alkotás a tervek szerint a televízióban lesz látható.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Váratlan fordulat: Oroszország oldhatja meg Donald Trump egyik legnagyobb problémáját

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) tárgyalásokat kezdett Oroszországgal arról, hogy Moszkva vegye át Irán dúsított...

Megérkezett a Federal Reserve kamatdöntése!

A Federal Reserve szerdai kamatdöntése egy feszített piaci környezetben érkezett, és a várakozásoknak megfelelően nem változtatottak a...

Rémálommá vált egy férfi óceáni fürdőzése

Egy 74 éves floridai férfi számára az óceánban való megmártózás rémálommá vált, akinek a végtagjai mindössze 72 órával azután...

Magyar hiányosságokat is felemleget az EP állásfoglalása a 2025-ös jogállamisági helyzetről

A szöveg külön kitért arra, hogy az előző években feltárt, mélyen gyökerező hiányosságok közül számos továbbra is fennáll...

Találtak egy rejtett útvonalat a Föld és a Mars között

Marcelo de Oliveira Souza brazil csillagász szerint egy aszteroida pályája mutatta meg, hogy a Föld–Mars–Föld út 153 nap alatt is...

„Beavatkozás, birodalmi gőg és milliárdok” – erős vita a magyar választásokról az EP-ben

A magyar választásokba történő beavatkozással vádolták az Európai Bizottságot a fideszes európai parlamenti képviselők szerdán...

A parajdi tragédia után tönkrement a falu - 135 vállalkozás szűnt meg az elmúlt egy évben

Egy évvel ezelőtt már lehetett sejteni, nagy baj lehet Parajdon, ha nem áll el az eső. A megáradt Korond patakot nem sikerült a...

Nem érdeklik a fiatalokat a német autók

Több mint negyven évvel azután, hogy a Volkswagen-csoport az első kínai autókiállításon elnyerte a közönség tetszését, a gyártó...

Megérkezett a kecskeméti repülőbázisra a két új Gripen - videóval

Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a vadászgépek fogadásán - amelyen egyben megemlékeztek a Gripenek magyarországi...

Vészjósló jelentés futott be: gigantikus mennyiségű jég olvadt el, de az igazi feketeleves még csak idén nyáron jöhet

Gyors ütemben csökken Európa hó- és jégtakarója, miközben a felmelegedés már a kontinens leghidegebb térségeit is elérte.

Kiefer Sutherlandet elvarázsolta Budapest: ezt tanulta meg a városról az itt vendégeskedő filmsztár – videó

Budapest ismét egy világsztár szívét rabolta el. Kiefer Sutherland, a 24 és A kijelölt túlélő című sorozatok ikonikus színésze...

Most érkezett: halálos baleset történt Magyarországon

A sofőr nem élte túl a balesetet.

0

Sport

A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után

Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.

Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó

Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.

BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó

5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.

Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle

Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.

NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos

Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.

Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni

Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.

Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás

Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?

Katasztrófa lenne a Honvéd számára, ha innen bukná el az NB I-et

Az angyalföldi csapat már NB I-esnek mondhatja magát, a kispestiek viszont még nem.

Szoboszlai Dominik egészen elképesztő üzenetet kapott a Real Madrid sztárjától

A Liverpool magyar klasszisát már többször hírbe hozták a Real Madriddal.

NB II: A Vasast feljuttató edző Kecskemétről is beerősített

Itt az NB II 27. fordulójának válogatottja - összegyűjtöttük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.

0
0

Bulvár

Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát

Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h

„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?

Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.

Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket

A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.

Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat

Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.

Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után

Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.

Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet

Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.

Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek

Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.

Rácz Jenő bezáratta az éttermét: az üvöltözést vette a kamera

Rácz Jenő teljesen kiborult az éttermébe, a jelenetet pedig végig vették a kamerák.

Eddig bírta Tóth Gabi a csendet, máris új közleményt adott ki

Tóth Gabi visszavonulása egy napig tartott, magyarázkodni kezdett a róla terjedő pletykák miatt.

Nagyon súlyos baleset történt – azonnali közleményt adott ki a Katasztrófavédelem

Nagyon súlyos közlekedési baleset történt szerda délelőtt a 8119-es úton, Csákvár közelében, ahol egy személyautó lesodródott az útról, árokba hajtott, majd a tetejére borulva kigyulladt, így a helyszínre érk

Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg

Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.

0