Ezt olvasta már?


Korlátozottan lehet alkoholt inni az orosz vakcina esetén

Korlátozni kell, nem pedig teljesen felfüggeszteni az alkoholfogyasztást a Covid-19 elleni vakcináció idején – jelentette ki a Szputnyik V vakcinát kifejlesztő intézet igazgatója, Alakszandr Gincburg akadémikus az orosz sajtónak szerdán adott nyilatkozataiban.

„Természetesen nincs szó semmilyen totális alkoholtilalomról. A fogyasztás ésszerű korlátozásáról van szó, addig, amíg a szervezetben ki nem alakul az immunválasz a koronavírusos fertőzésre” – nyilatkozott Gincburg.

 

„Fontos szem előtt tartani, hogy a túlzott alkoholfogyasztás jelentősen képes legyengíteni az immunitást, ami azt jelenti, hogy képes csökkenteni a vakcináció hatékonyságát vagy azt értelmetlenné tenni. Hasonlóképpen, az alatt a 42 nap alatt, amíg kialakul a koronavírussal szembeni védettség, nem ajánlott az immunrendszert elnyomó gyógyszert szedni. Ezek standard ajánlások vakcináció esetén, a legnagyobb hatékonyság biztosítása érdekében” – mondta az akadémikus.

A RIA Novosztyi hírügynökségnek azt hangoztatta, hogy ez nemcsak a Szputnyik V-re, hanem minden vakcinára vonatkozik.

„Ettől függetlenül nyomatékosan tanácsoljuk, hogy mindegyik oltás után három napig tartózkodjanak az alkoholfogyasztástól” – tette hozzá.

Gincburgot Anna Popova tisztifőorvosnak, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetőjének arra a keddi, külföldön is jelentős visszhangot kiváltó nyilatkozatára reagáltatta az orosz média, amelyben a szakember azt mondta, hogy az új koronavírus elleni védőoltásra készülőknek csaknem két hónapig – az immunizáció előtt két hétig, valamint az első injekció után 42 napig – le kell mondaniuk az alkoholfogyasztásról. Popova ezt részletezve elmondta, hogy a két összetevőből álló vakcina két oltása között 21 napnak kell eltelnie, és a második injekció után újabb 21 napig tart az immunitás kialakulása.

Mint mondta, az első dózis beadását megelőzően legkevesebb két héttel semmiképpen sem szabad alkoholt fogyasztani. Rámutatott, hogy az alkoholfogyasztás megterheli a szervezet méregtelenítési rendszerét, ami akadályozza a védettség kialakulását.

A szerdán közzétett hivatalos adatok szerint Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 26 190-nel 2 541 199-re emelkedett. A terjedés mértéke 1 százalékos, az új esetek 18,1 százaléka tünetmentes.

Az aktív esetek száma 488 689, a halálos áldozatoké 559-cel 44 718-ra, a felépülteké pedig 26 266-tal 2 007 792-re emelkedett.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 80,5 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 427 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával mintegy 545 691 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

demokrata

 

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Vágják a centit az április választásokig Brüsszelben – addig nem látnak esélyt Orbán Viktor megtörésére

Zárt ajtók mögött hangzottak el az igazán kemény szavak Brüsszelben. Nem akarják erőltetni a dolgot az uniós vezetők, hogy ne...

Ha ezt meglépné az USA, Irán példátlan erejű csapással nézne szembe

Az USA azonban egyelőre nem hajlandó teljesíteni Izrael kérését Irán kapcsán.

Esküvő megcsalás után: nem a megszokott módon alakult Szabó Győző párkapcsolata, ami egyéjszakás kalandként szökkent szárba

Szabó Győző hosszú évek óta alkot egy párt kolléganőjével, Rezes Judittal, akivel ma már két közös gyermeket nevelnek megértésben...

Király Linda részleteket árult el az eljegyzéséről, még sosem volt ilyen boldog

Egymásnak adták a kilincset a magyar sztárok a Várkert Bazárban, ugyanis március 19-én rendezték meg a Glamour Women of the Year 2026-os...

BYD-autógyár: kockázatot jelent a sártengerré vált építési terület

Az állandóan jelen lévő talajvíz folyamatosan problémákat okoz az autógyár építésénél, úgy tudjuk, hogy az elvezetést még nem...

Elképesztő szinten a benzin és a gázolaj piaci ára

A gázolaj átlagára 159 forinttal emelkedett literenként az elmúlt másfél hónapban, a benziné 119 forinttal.

Győzelemmel ünnepelte Thiago Silva pályafutásának ezredik mérkőzését

A brazil válogatottban 113 meccsen hétszer volt eredményes.

A kannabisz jelentheti a megoldást a világ leggyakoribb májbetegségére

A kutatók kiemelték: ez nem azt jelenti, hogy a klasszikus értelemben vett füvezés lenne a megoldás a zsírmájbetegségre.

Látott már boldog kistigrist? Végre otthonra lelt Pablo, akire szörnyű körülmények közt találtak rá Tiszafüreden – galéria

Sok viszontagság után végre megérkezett végleges otthonába Pablo, a Tiszafüreden talált kistigris.

HIPA Járműipari Konferencia 2026: hosszú távon biztosított az ágazat jövője

A magyar járműipar már minden technológiában otthonosan mozog, az utóbbi másfél évtized fejlesztéseinek köszönhetően biztos jövő...

Trendforduló: először szállít több autót Kína az EU-ba, mint ahányat az EU Kínába

Új korszak köszöntött be, Kína már több járműipari terméket hozat be az EU-ba, mint fordítva. De Németországba még beletört a...

Színésznők bűvöletében – Személyes és szenvedélyes Léner Péter új kötete

Halász Judit, Esztergályos Cecília és Galambos Erzsi: Léner Péter negyedik könyvének főszereplői.

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával

A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.

Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése

A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.

Kerkez Milos: Ilyet még nem éltem át a Bajnokok Ligájában.

A magyar válogatott játékosa egy nagy álmát is elárulta.

Rossz hírt kaptak a Real Madrid-szurkolók, többhetes kihagyás vár a kulcsjátékosra

Nehéz helyzetbe kerülhet a királyi gárda a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

0
0

Bulvár

Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?

Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.

Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle

Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.

Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről

A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.

Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története

A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.

Korlátozzák az üzemanyag-vásárlást: csak ennyi benzint vehetünk

Szlovéniában korlátozzák az üzemanyag vásárlást a "benzinturizmus" miatt.

Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt

Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.

Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép

A színész emlékeztet, hogy van egy mondás, miszerint ha mutogatsz, három ujjad mindig visszamutat rád.

250 tonna TNT-nyi energia szabadult fel, miközben fényes nappal felrobbant egy 7 tonnás meteor Ohio felett

Ez a robbanás hozta létre azt az erős lökéshullámot, amely hangrobbanásként söpört végig a térségen.

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

blogmorzsák

"Mindent együtt tanultunk a szakmáról és mindent együtt éltünk át"

„Az, hogy a P. Mobilban találkozott Bencsik és Vikidál, a magyar rockzene kuriózuma és hatalmas szerencséje."

Német márkák uralják a magyar autópiacot

De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.

0