Kormányzati portál: tudnivalók a külföldről hazatérőknek
A külföldről hazatérőkre vonatkozó szabályokról tájékoztatott a koronavirus.gov.hu kedden.
A közleményben emlékeztettek: keddtől ismét szigorodtak a beutazás feltételei, mert egész Európában érzékelhető a járvány második hulláma, a magyar emberek egészségére és munkahelyére pedig az egyik legfőbb veszélyt a vírus behurcolása jelenti. A külföldről hazatérő magyar állampolgárok fő szabály szerint 14 napos hatósági házi karanténra számíthatnak, ez alól csak két, a beutazást követően Magyarországon készült negatív PCR-teszt esetén kaphatnak felmentést - írták.
Tudatták, hogy a munkájuk miatt ingázók segítésére a szomszédos országok állampolgárai és a magyar állampolgárok karanténmentesen jöhetnek be az országba, vagy térhetnek haza, ha a határtól 30 kilométeren belül laknak. Ők Magyarországon és a szomszédos országban is csak a határtól számított 30 kilométeres sávban tartózkodhatnak.
A szabályok értelmében a külföldről érkező magyar állampolgárok és magyar állampolgársággal nem rendelkező családtagjaik személyforgalomban a Magyarországra történő belépéskor egészségügyi vizsgálaton eshetnek át, amelyet kötelesek eltűrni. Ha a vizsgálat során fertőzés gyanúja merül fel, az állampolgárnak az illetékes járványügyi hatóság - a magyarországi lakóhely/tartózkodási hely szerint illetékes járási/kerületi hivatal - által kijelölt karanténban vagy 14 napos hatósági házi karanténban kell lennie. Erről már a határátlépéskor hivatalos dokumentumot kap, a hatósági házi karantént jelző piros cédulát pedig köteles a lakás bejárati ajtajára kiragasztani, és otthonában tartózkodni - írták.
Hozzátették: a hatósági házi karantén betartását a rendőrség ellenőrzi személyesen, vagy az érintett hozzájárulása esetén elektronikusan.
Az érintettek önköltségen két alkalommal - a belépést követő öt napon belül legalább 48 óra különbséggel - elvégeztetett negatív PCR-teszt esetén felmentést kaphatnak a karantén alól. Ez esetben az érintettnek a belépés után ügyfélkapun vagy e-mailben kérelmet kell benyújtania a magyarországi lakó- vagy tartózkodási hely szerint illetékes járási hivatalhoz, Budapesten a kerületi hivatalhoz.
A kérelem benyújtásának díja háromezer forint.
Ismertették: az ügyfélkapus kérelmet bejelentkezés után a www.epapir.gov.hu felületen a Dokumentumok alatt lehet feltölteni. Az illetéket a Magyar Államkincstár által vezetett Eljárási illetékbevételi számlára, a 10032000-01012107 számlaszámra kell utalni. A kérelmező ezután kapja meg az engedélyt, amellyel a tesztelés idejére elhagyhatja a karantént.
Ha mindkét PCR-teszt negatív, a területileg illetékes járási vagy kerületi járványügyi hatóság határozatot ad ki a hatósági házi karantén alóli felmentésről. A karantén csak a határozat megérkezése után hagyható el. Hangsúlyozták: a PCR-teszt nem kötelező, csak abban az esetben kell elvégeztetni, ha az illető szeretne felmentést kapni a karantén alól.
Kitértek arra is: ha valaki a karantén ideje alatt koronavírus-fertőzés tüneteit - láz, fáradtság, száraz köhögés, íz- és szaglásérzékelési zavar - észleli, maradjon otthon, ne menjen közösségbe, és telefonon értesítse háziorvosát. Ha a háziorvos telefonos kikérdezése alapján felmerül a fertőzés gyanúja, de a tünetek alapján a beteg nem igényel kórházi kezelést, otthoni karanténba kerül. Ha a tünetek súlyosak - például nehézlégzés, tüdőgyulladás -, a háziorvos intézkedik a beteg kórházi elhelyezéséről.
Azon laborok listája, ahol SARS-CoV-2 PCR-teszt rendelhető, a www.nnk.gov.hu/index.php/mintavetel-celjabol-felkeresheto-intezmenyek honlapon található.
hírek innen, onnan
Kevesebb papír, több mozgástér, több kedvezmény – így adózunk 2026-ban
A jövő év a kkv-k éve lesz: jön a pénzeső és az adminisztrációs „nagytakarítás” – mutatjuk, mi változik az adózás terén!
Amerikai alelnök: Még több vádemelést akartok? Remek. Mi is azt akarjuk
Az amerikai alelnök egy jobboldali eseményen arról is beszélt, hogy nem ítéli el pártja rasszista, szélsőséges szárnyát.
Teniszlabdából is készítettek bombát a Bondi Beach-i terrortámadás elkövetői
A rendőrség egy Iszlám Állam mellett kiálló videós kiáltványt is talált a két férfinél.
Amikor az ünnepi feszültség már a szívet terheli – erre figyeljen, hogy megelőzze a bajt.
Az ünnepi időszak sokak számára nem a feltöltődésről, hanem a feszültségről szól. A határidők, az elvárások és az állandó...
Tegnap este erős mellkasi fájdalmam volt, és hajnalban is, mit tegyek? Az orvos válaszol
Ma, a nap folyamán is volt többször.
Összegyűlnek karácsonyra Stohl András exei
Stohl Andrásnál a karácsony óriási jövés-menéssel jár, meglehetősen sokan gyűlnek össze nála ebben az időszakban. A...
Reszkessetek betörők – Itt és ekkor nézheted meg idén karácsonykor az első 3 részt
Kevés film létezik, amely annyira összeforrt volna a karácsonnyal, mint a Reszkessetek betörők. Jó hír: idén sem ússzuk meg az ünnepeket...
Ezért ne keverd soha a gyömbért és a citromot: veszélyes reakció indulhat be
Manapság egyre többen fogyasztják a gyömbér és a citrom kombinációját, mivel mindkét összetevő külön-külön is számos jótékony...
Tóth Szabi T. Dannynek üzent: „Értem, hogy a démonjaid elől menekülsz, de állj meg..."
Ezt gondolja Tóth Szabi T. Danny átalakulásáról.
Korlátlan mobilnetet ad sokaknak karácsonyra a One
Mintegy 1,7 millió ügyfelet érint a háromnapos kedvezmény.
Hajóbalesetben meghalt egy turista a magyarok körében is népszerű egyiptomi látványosságnál
Két hajó ütközése tragédiával végződött a luxori Nílus-szakaszon, ahol egy olasz nő életét vesztette.
Darabokban találták a kertbe hajtott autót – a tinédzser sofőrt nem tudták megmenteni
A rendőrség több személyt is letartóztatott.
Sport
Erdei Zsolt 51 évesen visszatért, majd a meccs végén azt mondta, 50 felett senki nem menjen a ringbe
A magyar boksz egyik nagy legendája 51 évesen újra bokszolt.
Szoboszlai incidensétől hangos Anglia, egy bíró sem érti az ámokfutásnál történteket
A szabályok szerint a harmadik piros lapot is ki kellett volna osztani a Tottenham és a Liverpool bajnokiján.
Kocsmasport a javából: mattrészegen nyert meccset a darts-vb-n az osztrák játékos
A meccs utáni interjújában rátett még egy lapáttal.
"Szörnyen elbánt Kerkezzel" - még az ellenfél ex-sztárja is a Liverpool magyarját védi
Joe Hart is elítélte Rodrigo Bentancur súlyos szabálytalanságát, amivel Kerkez Milost próbálták megfélemlíteni.
A győzelem ellenére hetvenkétezer néző füttykoncertje zúgott a Bernabéuban
Xabi Alonso mindenre felkészült, az edzőt semmi sem fogja váratlanul érni.
A Barcelona edzője szerint a FIFA év csapata egy vicc
Hansi Flick szerint nem lehet komolyan venni a FIFA év csapatát.
Elárverezi olimpiai aranyérmeinek egy részét minden idők egyik legjobb úszója
Több kritikát is kapott emiatt.
"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének
A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.
Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig
Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.
Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot
A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.
Sorozatban nyolcadik mérkőzését is megnyerte a bajnokságban éllovas Barcelona
Lamine Yamal és Raphinha volt a két gólszerző.
Bulvár
Meghalt Kemenes Fanni
Minden műfajban és stílusban dolgozott.
Erdei Zsolt 51 évesen visszatért, majd a meccs végén azt mondta, 50 felett senki nem menjen a ringbe
A magyar boksz egyik nagy legendája 51 évesen újra bokszolt.
„Mi a f@sz volt ez, valami háborúellenes összejövetel… Az egész el lett b@szva” – Havas Henriknek nem tetszett a Fidesz szegedi gyűlése
„Mi a f@sz volt ez-, valami háborúellenes összejövetel… Na, aztán Lázár meg Orbán után nem néztem tovább…” – írta szombat este Facebook-oldalán az újságíró, utalva a Digitális Polgári Körök szombati,
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Szombat hajnalban holtan találták a Néprajzi Múzeum épületénél a több rangos szakmai elismeréssel jutalmazott fotóriportert.
Tegyél egy érmét a fagyasztóba: sokan nem tudják, de életet is menthet ez a trükk
A fagyasztót a legtöbben biztonságosnak gondolják, pedig van egy alattomos kockázata, amire szinte senki nem figyel. Egy apró, filléres trükk segíthet abban, hogy időben észrevedd a bajt.
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Meglepő összefüggésekre bukkantak holland kutatók, akik szerint megnőhet az övsömör kialakulásának kockázata a Covid-oltást követő hetekben. Egy olasz tanulmány ennél is tovább ment, úgy vélik, az ötven felett
Lesifotó, olyan hihetetlen dolgot fotóztak egy magyar kórházban, amiből világszenzáció lett
Nem mindennapi dolgot fotóztak egy magyar kórház ajtaján.
„Sári, hogy van az, hogy most tűzzel-vassal űzik a drogozást, és közben hagynak egy ilyen helyet létezni?”
A csepeli Kompánia Alter segítséget nyújt a szerhasználattal érintett vagy veszélyeztetett kamaszoknak. Ott dolgozókkal és odajáró fiatalokkal beszélgettünk arról, miért fontos a létezése.
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Az RMDSZ alapítványa számára készített felmérés szerint a miniszterelnök a legnépszerűbb magyarországi politikus, az ellenzéki politikusokkal szemben rendkívül magas arányú a bizalmatlanság.
Kőkemény mondat hagyta el Orbán Viktor száját, retteghet a Tisza
Az egyik legerősebb mondat hangzott el a kampányban.
Nyilatkozott a férfi, aki felkérdezte Orbánt arról, miért lopták el a gyerekek jövőjét
Zsolt szerint szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt kell felvállalnunk.
Holtan találtak egy ismert fotóriportert a Városligetben, a Néprajzi Múzeum épületénél történt a tragédia
Munkásságát több díjjal is elismerték.
blogmorzsák
Magyar vakáció pechszériával – Vakáción a Mézga család
Ingyenjeggyel nem jut messze a Mézga család, csak furfanggal.
A Qualitons utánajárt: álmodhatja más az álmomat?
Az év leghosszabb éjszakáján debütál a Qualitons új klipje.
Bibó Lajos: A könyv lelke
"A könyv teszi az embert. Vagyis: könyv nélkül nincs élet. A könyv lényegében elsőrendű életszükséglet."

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


