Ezt olvasta már?


Koronavírus - Az UEFA-nak konkrét terve van a labdarúgószezon befejezésére

Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke kijelentette, hogy konkrét tervük van a szezon befejezésére.

"A helyzet rendkívüli, és nem fogunk úgy tenni, mintha nem az lenne" - mondta a beIN Sports televíziónak a szlovén sportvezető.

Ceferin megerősítette, hogy a koronavírus-járvány kapcsán kialakult kényszerszünet miatt módosítani fogják a Financial Fair Play elnevezésű szigorú pénzügyi szabályrendszerüket.

"Fontosnak tartjuk, hogy változtassunk rajta, mert a helyzet a klubok számára sem könnyű, és mindannyian egy csónakban evezünk" - mondta, ám konkrétumokat egyelőre nem közölt.

Ceferin ismét leszögezte, hogy az UEFA-nak szándékában áll befejezni a jelenlegi idényt, és ha a közegészségügyi helyzet nem romlik augusztusig, akkor ez megvalósítható lesz.

"Konkrét tervünk van az európai szezon befejezésére, és azt hiszem, hogy a nemzeti ligák többsége, legalább nyolcvan százaléka is a pályán fogja befejezi az idényt" - magyarázta.

Hozzáfűzte, az UEFA végrehajtó bizottsága fogja megerősíteni a módosított versenynaptár dátumait, majd úgy vélekedett: jelen állás szerint a történtek nem lesznek különösebb hatással a következő szezon ütemtervére.

"A naptárunk nagyon sűrű, nincs sok helyünk a változtatásokra, de véleményem szerint erre nem is lesz szükség" - hangsúlyozta.

Az elnök hangsúlyozta: az eredeti terveknek megfelelően 12 városban szeretnék megrendezni az idénről 2021-re halasztott Európa-bajnokságot.

"Az érintett városok közül kilencben minden szabályozott, háromban akad némi probléma ugyan, velük folytatjuk az egyeztetéseket. Elvileg 12 városban rendezünk, de ha erre nem lesz lehetőségünk, akkor készen állunk, hogy tíz, kilenc vagy nyolc városban legyenek mérkőzések" - közölte.

A házigazdák közül néhány város, így Bilbao is, a közelmúltban kétségeit fogalmazta meg a 2021-es Eb-rendezés kapcsán. A 12 város között szerepel Budapest, ahol a tavaly átadott Puskás Arénában három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerül sor.

Az UEFA-elnöke egyben kifejezte örömét a Bundesliga hét végi újraindítása kapcsán is.

"Az emberek depressziósak lettek a bezártságtól és a sok bizonytalanságtól, de a futballtól pozitív energiát kapnak, ami visszahozza majd a megszokott életüket. Könnyebb otthon lenni, ha közben sportot nézhet az ember" - mondta. Hozzátette: bíznak a németekben, akik megbízhatóan és lelkiismeretesen készültek fel az újrakezdésre, és minden bizonnyal hasonlóan körültekintően járnak el majd el a folytatásban is.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Megérkezett a lista: kiderült, mennyi áldozatot követelt eddig a közel-keleti háború

Ezrek vesztették életüket a Közel-Keleten az Egyesült Államok és Izrael 2025. február 28-i, Irán elleni támadása, majd az azt követő...

Edzője sodorhatja nagyon nehéz helyzetbe Tóth Alexet

A szezon végén távozhat a spanyol vezetőedző.

Mégsem állította le Lázár János a HÉV fejlesztését?

Az Építési és Közlekedési Minisztérium szerint továbbra is elkötelezettek a HÉV-fejlesztések mellett.   

Hétvégi vendégségnek indult, 25 év rabság lett belőle

Az áldozat mindössze tizenhat éves volt, mikor fogva tartója „magához vette”, innentől kezdve viszont negyed évszázadot töltött...

Moszkva erős felszólítást küldött Kijevnek

Ukrajnának feltétel nélkül fel kell hagynia az orosz gázexport kompresszorállomásai elleni támadási kísérletekkel, valamint más...

Járai Máté csak a színházban érzi magát biztonságban: „Ott nem baj, hogy feminin vagyok”

A Palikék Világa Panna Cotta című műsorban ezúttal Járai Máté ragadott fakanalat: Balázsy Panna társaságában főzött, miközben...

Elhunyt Chuck Norris: karrierje legemlékezetesebb képeivel emlékezünk a színészlegendára – galéria

86 éves korában meghalt a színészlegenda, a többszörös bajnok harcművész, Chuck Norris – népes családja és az egész filmvilág...

Csillaghullás Liverpoolban: Szoboszlai lett az új király, Szalah trónja odalett

A Sky Sports megszavaztatta az újságíróit, feladat a PL jelenlegi legjobb játékosainak kiválasztása volt.

Mráz Ágoston Sámuel szerint Magyarországnak joga van orosz olajat vásárolni

A tények alapján Magyarországnak joga van Oroszországtól olajat vásárolni, kivételt kapott ezen tiltás alól. Le is van szerződve...

Egy napi rutin, amit a legtöbben rosszul csinálnak: súlyos következménye lehet

A szájhigiénia egy egészséges napi rutinnal kezdődik.

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával

A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.

Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése

A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.

Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit

A Football Meets Data legújabb erősorrendjében egy csapat kiemelkedik.

„Nem tudom, hányszor kell még elmon-danom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt

A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.

Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli

Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.

Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt

Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.

A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt

A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.

Gyalázkodó üzenetet küldtek a Bayern szurkolói a Real Madrid csapatának, terjed a videó

Münchenben az üzengetés már akkor elkezdődött, amikor az Atalanta elleni továbbjutást ünnepelték.

0
0

Bulvár

Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története

A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.

Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt

Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton

A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog

Állásinterjúra ment a nő: azonnal kidobták, amikor meglátták, milyen ruha van rajta

A pórul járt nőt olyannyira szíven ütötte az eset, hogy később a TikTokon kérte ki az internetezők véleményét. Végül akadtak olyan kommentelők, akik bizony nem az ő pártját fogták.

A városháza gyűlésén esett össze holtan a 47 éves polgármester

Szerdán váratlanul esett össze és hunyt el a 2025 novemberében megválasztott és az év elején beiktatott 47 éves polgármester.

0