Ezt olvasta már?

0

Koronavírus - Gulyás: a babaváró- és a diákhitelek törlesztését is felfüggesztik

A hitelek törlesztésének idei évre szóló, a koronavírus-járvány miatt elrendelt felfüggesztése a babaváró- és a diákhitelekre is vonatkozik - mondta a Miniszterelnökség vezetője.


hirdetés

Gulyás Gergely miniszter ismertette: a babavárókölcsönnél a 10 éves futamidő nem hosszabbodik meg.

A moratórium a magánszemélyek közötti hitelekre nem vonatkozik, bár ez egyébként is keveseket érint - jegyezte meg.

A fogyasztói hitelekkel kapcsolatban azt mondta, arra számítanak, a jelenlegi helyzetben megnő majd az igény irántuk, ezért döntöttek úgy, hogy ezeknél a teljes hiteldíjmutató (thm) legfeljebb 5 százalékkal haladhatja meg a jegybanki alapkamatot.

A munkaviszonyokról, a munkaügyi szabályoktól való eltérés engedélyezéséről Gulyás Gergely azt közölte: a munkaadó és a munkavállaló szabad megállapodásának tárgya, miként módosítják a munkaviszonyt. Azt várják, hogy lesznek kreatív megoldások, amelyek adott esetben együtt járhatnak ugyan jövedelemcsökkenéssel is ebben a rendkívüli helyzetben, de a legfontosabb a munkahelymegtartás - emelte ki.

Megerősítette továbbá: az azonnali segítségre szoruló turizmusban, vendéglátó-, szórakoztató- és filmiparban, továbbá a szerencsejáték-, előadóművészi, rendezvényszervezői és sportszolgáltatást nyújtó ágazatban speciális szabályokat hoztak. Esetükben a nem lakás céljára szolgáló bérleti helyiségek bérleti szerződését június 30-ig nem lehet felmondani. Ezekben az ágazatokban márciusra, áprilisra, májusra és júniusra vonatkozóan a munkáltatók mentesülnek a munkabér utáni közterhek megfizetése alól, a munkavállalók munkabérét terhelő járulékok közül pedig kizárólag az egészségbiztosítási járulékot kell megfizetni 7710 forintos legmagasabb összegben.

A turizmusfejlesztési hozzájárulást sem kell március 1. és június 30. között fizetni. Emellett a taxisoknak sem kell június 30-ig gyakorlatilag semmilyen adót fizetniük. Ha kell, készek ennek meghosszabbítására - tette hozzá.

Gulyás Gergely azt is közölte, amíg a román állam garantálja, hogy fogadja az Ausztria felől érkező, a koronavírus-járvány miatt hazatérő román és bolgár állampolgárokat, addig Magyarország biztosítja nekik a humanitárius folyosót.

A román és a bolgár vendégmunkásoknak a hegyeshalmi határátkelőhelyen biztosítják 21 és reggel 5 óra között, hogy konvojban hazatérhessenek - mondta a tárcavezető, hozzátéve: nem kizárt, hogy rendkívüli helyzetben napközben is megnyitják a humanitárius korridort.

Az is egyértelmű - hangsúlyozta -, hogy mindenki érdeke Európában az akadálytalan tranzitforgalom az áruellátás érdekében. Ezt azonban veszélyeztette a határon kialakult hosszú kocsisor - hívta fel a figyelmet a politikus.

Közölte: "a helyzetet kezeltük, megnyitottunk új határátkelőhelyeket", Rábafüzest és Kópházát.

A Miniszterelnökség vezetője jelezte ugyanakkor, hogy Hegyeshalomnál a nehézségek várhatóan hosszabb távon is fenn fognak állni.

Óriási, akár tíz-tizenötszörös lehet a különbség a kimutatottan koronavírusus betegek és a megfertőzöttek között, hiszen az érintettek akár 80 százalékánál tünetmentes a vírus jelenléte - mondta Gulyás Gergely. Hozzátette: bár a kormány ezután is közli a pontos számokat, azok az egész világon, így Magyarországon is tájékoztató jelleggel bírnak, mert 10-15-szörös a látencia.

Hangsúlyozta: a következő napokban vélhetően ugrásszerűen nő a fertőzöttek száma.

Kijelentette: Magyarország más országokhoz képest a fertőződés egy korábbi szakaszában hozta meg a terjedés lassítását célzó intézkedéseket. Amit Ausztria 500-800 betegnél megtett, azt a magyar kormány harminc beteg után megtette - hangsúlyozta.

Hozzátette: a kormány a vírus terjedésének egyes szakaszaihoz igazítja kommunikációját, "igyekszünk mindenkit folyamatosan tájékoztatni a védekezés módjáról az összes lehetséges csatornán".

Gulyás Gergely kulcsfontosságúnak nevezte a koronavírussal összefüggésben elrendelt veszélyhelyzet Országgyűlés általi meghosszabbítását.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: a kormány csak tizenöt napra tudja elrendelni a veszélyhelyzetet, ezt követően a parlamentnek kell azt meghosszabbítani. Ezért kérték szerdán a frakcióvezetőket, hogy a törvényhozás ezt tegye meg. A Ház ülésezése rendkívüli jogrend idején is biztosított - hangsúlyozta a miniszter, megjegyezve: azonban jelen helyzetben nem tudható, meddig tud ülésezni az Országgyűlés, meddig marad fenn a határozatképesség. Hozzátette: remélik, hogy erre képes lesz a Ház; nem számolnak vészforgatókönyvvel, de azért azt is elkészítik.

Vannak szektorok, amelyek leálltak, ilyen például a turizmus, ami gyakorlatilag megszűnt Magyarországon, ahogy Európa többi országában is - ismertette a miniszter.

A külföldi lapok is a legmerészebb akciótervként minősítik a kormányfő által szerdán bejelentett gazdaságvédelmi intézkedéseket - tette hozzá.

A meglévő tíz akciócsoporton túl egy újabbat, úgynevezett önkéntes akciócsoportot állít fel a miniszterelnök a koronavírus-járvánnyal összefüggésben - ismertette Gulyás Gergely. Elmondta: az akciócsoportot Révész Máriusz kormánybiztos, országgyűlési képviselő vezeti.

Hozzátette: számtalan formában jelenik meg az adakozási készség a társadalomban, amiért a kormány hálás, ennek koordinálását bízták Révész Máriuszra. Magánkórházak jelentkeznek, mások digitális eszközöket ajánlanak fel - tette hozzá a miniszter.

Megerősítette: a védekezéshez szükséges anyagi források rendelkezésre állnak.

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva elmondta: a Magyar Nemzeti Bankkal is egyeztetett a kormány, és a jegybankkal együttműködve fognak döntést hozni a magyar kis- és középvállalkozásokat célzottan és nagymértékben érintő lépésekről.

Hozzátette: miközben mindent meg kell tenni a fertőzés terjedésének lassítására, különösen a 60 feletti, még inkább a 65-70 év felettieknél, közben a gazdaság működőképességét fenn kell tartani. Minden olyan javaslat, ami nem ezt szolgálja, az a kormány szerint veszélyes, mert hosszú távon lehetetlenné teszi, hogy a gazdaság gyorsan újra induljon. Csak az eddig meghozott kereskedelmi egységek bezárása heti szinten 140-160 milliárd forintos kiesést jelent - ismertette. Ahol lehet, fenn kell tartani a munkaviszonyt, a munkarendet - rögzítette. Hozzátette: azt senkinek nem javasolja, hogy közös megegyezéssel felmondást írjon alá. Most abban a helyzetben vannak, hogy mentsék a menthetőt - mutatott rá. Közölte: százezres munkanélküliséggel számolnak, az a kérdés hány százezres lesz.

Gulyás Gergely a banki hiteleket érintő moratóriumról elmondta: bárki dönthet úgy, hogy törleszt tovább, erre van lehetőség. A végrehajtások "nagyon nagy részét" ugyanakkor fel fogják függeszteni, erről egyeztetnek, a vonatkozó rendelet a néhány napon belül megjelenik - közölte.

Arra a kérdésre, hogy a Bruxinfo szerint az Európai Bizottság a járvány elleni védekezésre Magyarország számára 5,6 milliárdos összeget biztosít, azt mondta, ezt nem tudja megerősíteni, de örülne, ha így lenne. Egyelőre azt látják, hogy ez nulla - fogalmazott. Az eddig bejelentett válságkezelési eszközök sok állam számára jelentenek segítséget, könnyebb pénzfelhasználást is lehetővé tesznek, ami kis mértékben talán Magyarországra is vonatkozhat. Ugyanakkor ez főként azoknak segítség, akik rosszul állnak a pályázatok lehívásában, az uniós pénzek lekötésében, de Magyarország nem ezen államok közé tartozik - mondta.

Arról, hogy több mint 800 millió eurót úgy biztosítana az unió, hogy nem kell befizetni, azt mondta: az összeg még nem biztos, de van egy fizetési könnyítés a befizetésnél. Ezt a forrást gazdaságélénkítésre kell költeni - rögzítette a miniszter. Hozzátette: 1990 óta a magyar költségvetés még soha nem rendelkezett olyan tartalékkal, mint az idén, 492 milliárd forinttal. Ez bőségesen elég a védekezésre, ezt követően a munkahelyek fenntartására, újak létesítésére, olyan cégek támogatására kell forrásokat fordítani, amelyek ígéretet tesznek arra, hogy nem építenek le.

A Hamburgból várható egészségügyi szállítmányról közölte: "harcolnak érte", de még nem érkezett meg, ha megtörténik, nyilvánosságra hozzák. Az egészségügyi dolgozók számára prioritást élvez a maszkok biztosítása, és mindent megtesznek, hogy újabb sebészeti maszkot, és félálarcot szerezzenek be. Jó esélyük van, hogy néhány napon belül milliós nagyrendű készlet érkezzen Kínából - jelezte. Hozzáfűzte: jelen esetben a szabad kereskedelem a szabad rabláshoz áll közel. A többi európai államhoz hasonlóan Magyarország is jelen van Kínában, erős képviselettel, jó esély van, hogy elhozzák, és úgy tűnik, a szállítást is sikerül megoldani. Kitért arra is: az operatív törzsnek a kormány azt a feladatot adta, hogy tegyen rendet maszkügyben, amihez világos szabályokat kell elfogadni arról, kik az első, második és harmadik számú kedvezményezettek.

Arról, hogy a diákok le tudnak-e érettségizni májusban, azt mondta: mindent megtesznek ennek érdekében.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter bejelentéséről, miszerint péntektől a közterületeken katonák lesznek, illetve arról, hogy ez összefüggésben van-e egy várható lakhelyelhagyási tilalommal, közölte: ha ilyen határozat születne, akkor ebben a katonaságnak is segédkeznie kellene. Egyelőre ilyen döntés nem született - jelentette ki. A jelenlegi helyzetben azt látják indokoltnak, hogy a biztonságot és a biztonságérzetet a lehető legnagyobb mértékben növeljék meg.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kövesse velünk az operatív törzs sajtótájékoztatóját!

A legfrissebb fejleményekről számol be az operatív törzs szombat délelőtt.

40 évig állt garázsban ez a ritka Ford Mustang

1969-ben kevesebb mint ezer darab ilyen Mustang készült. Ez itt a 320-adik darab, ami 40 év után került elő.

Gazdaságmentő intézkedések jönnek a Nyugat-Balkánon

Koszovóban és Bosznia-Hercegovinában elsősorban a kis- és középvállalatok megsegítésére koncentrálnak.

Megugrott az elektromos és hibrid autók értékesítése az első két hónapban

Nagy lendületet vett a magyarországi újautópiac zöldülése az idén az első két hónapban, amit főként az új, szigorú európai...

#maradjotthon: csíráztassunk, kertészkedjünk

Ha már az ember egész nap össze van zárva a gyermekével, nyugodtan lehet a hagyományos csíráztatási kísérletet egy kicsit másképp is...

Kezdődik a szúnyoggyérítés

Pénteken kezdődött a katasztrófavédelem által koordinált szúnyoggyérítés. A szakemberek első lépésként biológiai eljárással...

Steven Spielberg ezt a kalsszikus filmet ajánlja a karanténozóknak.

A filmélményt fokozzák az alkotásokkal kapcsolatos érdekességek, archív anyagok és a komment szekció is.

Nem hagyta cserben a Fradit, most stabil csapatot épít

Két évet játszott a zöld-fehéreknél.

Kizavarnak 2 millió embert Ausztráliából

Aki nem tudja magát eltartani, annak nincs helye Ausztráliában. Erről hozott döntést az ország kormánya.

Így segíthetünk idős embertársaikon

A bezártság a gyerekektől kezdve a szülőkön át egészen az idősekig mindenkit megvisel. Bár szükséges esetekben például...

Sport

A kijárási tilalom megsértéséért letartóztatták a maratoni futás korábbi világcsúcstartóját

Letartóztatták a koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási tilalom megsértéséért a maratoni futás korábbi világcsúcstartóját.

Modolo: "Valaki biztos jól jár azzal, ha elveszik a fizetésünk egy részét"

Modolo szerint a rutinos versenyzők és a fiatalok is ugyanolyan nehéz helyzetben vannak azzal, hogy nincsenek tavaszi versenyek.

Labdarúgás: Megvan, mikor folytatódhatnak a nemzeti bajnokságok

Az MTI beszámolója szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) azzal számol, hogy júliusban folytatódhatnak a nemzeti bajnokságok, és ha ez így lesz, a nyári hónapokban be is lehet fejezni a sorozatokat.

Szponzorautókkal mentek haza az NB I-es csapattól kirúgott román focisták

Szó nélkül távoztak, azonnali hatállyal kirúgták őket.

"Fehéroroszországban nem változtatta meg az emberek életét a vírus"

Az egyik labdarúgó nyilatkozott arról, hogyan készülnek most a játékosok és milyen változásokat tapasztaltak a koronavírus-járvány miatt.

Tovább folytatódik a Ter Stegen-saga

Az FC Barcelona 2025-ig szóló, és három további szezonnal meghosszabbítható szerződést kínál német válogatott kapusának.

Egy koronavírusos van a világ tíz legjobban kereső sportolója között

Mindenkit máshogyan érintett a járvány a leggazdagabbak közül.

Letartóztatták a maratoni futás korábbi világcsúcstartóját

A kenyai rendőrség szerint a 2012-es, londoni olimpia bronzérmese egy bárban italozott 19 társával Itenben.

Megszólalt Kapás Boglárka: így érzi magát a karanténban - fotó

Mint korábban megírtuk, Kapás Boglárka több úszótársával együtt szintén megfertőződött koronavírussal.

Amikor a karrierjét befejező kerékpárost hirtelen arcul csapja az élet

Matti Breschel úgy érzi, egyik pillanatról a másikra kell felnőnie.

0

Bulvár

56 éves, de 26-nak néz ki a nagypapa: senki nem akarja elhinni, hány éves valójában

Andy Wilkinson 56 éves, ránézésre azonban ezt senki nem mondaná meg róla.

Beletolatott az autóba a bácsi, aztán kiszállt, és jött a hihetetlen ráadás

Pár másodperc alatt mindent összetört maga körül.

Nem csak az alapos kézfertőtlenítés kötelező, ha hazaértél: a szakértők elmondták, mire figyelj feltétlenül

A koronavírus-fertőzés elkerülése érdekében több fontos dologra is oda kell figyelned, miután hazaértél.

Koronavírus: az Alkaloida szerint már gyártásra kész a gyógyszer

Az Alkaloida Zrt. készítené Tiszavasváriban a koronavírus tüneteit enyhítő hid­roxiklorokinszulfát hatóanyagtartalmú gyógyszert, amint meglesz az ehhez szükséges engedély - nyilatkozta a Világgazdaságnak Pallos László, a cég beszerzési igazgatója. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) még óvatosságra int.

Hét megyében rendeltek el mától tűzgyújtási tilalmat

2020. április 3-tól a fokozott tűzveszély miatt hét megyében életbe lép a tűzgyújtási tilalom. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, Magyarországon ugyanis az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza. Kiemelten felhívják a figyelmet arra is, hogy a kijárási korlátozás idején szabadterületi égetés nem végezhető.

Te tudod mit jelent, ha álmodban szexelsz? Eláruljuk

Erotikus álmaink nagyon gyakran szexuális vágyaink álombéli manifesztációi. Azonban a legtöbb szexuális tartalmú álomnak semmi köze nincs a szexhez, míg léteznek olyan álmok is, amik csak látszólag ártatlanok közben mégis a szexualitás áll a középpontjukban. De akkor mégis miről árulkodhat az, ha álmodban szexelsz? Erre keressük most a választ!

Nagy trükköt talált ki a csaló magyar kamionos, a rendőrök is csak lestek

Volt nagy meglepetés, amikor félreállították a sofőrt.

Mindenki ezt a bejelentést várja Orbán Viktortól

Türelmetlenül várják a gazdasági élet szereplői, hogy mit jelent be Orbán Viktor április 6-án. Átvállalja-e az állam a bérek egy részét? A gazdagabb és szerencsésebb hotelek pedig felújítanak, állami pénzből.

Ötszáz órányi műsort tesz közzé ingyen az HBO

Maffiózók, Sírhant művek, Drót, True Blood, és még jó pár cím a listán.

Koronavírusban meghalt Julie Bennett színésznő

Több mint 80 filmben és sorozatban szerepelt.

Sikerült becsapni a koronavírust, ígéretes lehet egy gyógyszer

A receptorok helyett genetikailag módosított fehérjékhez kötődött a kórokozó.

blogmorzsák

Házibarkács maszkok és védő­cuccok szerte a nagyvilágból

Mindenhol hiánycikk lett az arcmaszk, így maradnak a házi barkácsmegoldások, amik közül sok enyhén szólva is megmosolyogtató.

Meddig bírják ki a magyar családok a válságban?

A válság hatására több százezren veszíthetik el a munkájukat.

„Az általunk ismert világnak vége“

Ez mégsem a világvége, csupán olyan átrendeződést hoz magával a járvány, amiből akár jól is kijöhetünk.

Sorozatot rendez Antal Nimród

A Netflix egyik legsikeresebb szériáján fog dolgozni, ha vége a járványnak.

Így működnek a legjobb vírusölő és fertőtlenítő lámpák a Xiaomitól

„A kütyük helyett ma a koronavírus ellen hatékony szerkezeteket mutatunk be.“

Eladta házát Julia Roberts

A színésznő és férje minden csinnadratta nélkül adott túl 8 millió dolláros házán. Inkább a telek ér sokat, nem a ház.

"Salátát enni egészséges, de a salátatörvény emészthetetlen"

"Olyan jogszabályokat módosítana, amelyek jelentős részének semmi köze a javaslat tárgyához."

Miért kritizálják Müller Cecíliát?

Néhány gondolat a tisztifőorvost ért vádakról.

Hamisan csillogó Kalifornia: a lazulók paradicsoma

"Mi rosszabb annál, ha csak 2 napunk van Los Angelesre? Ta­lán csak az, ha ott kellene lakni!"

Jobban van Will Carroll, a Death Angel dobosa

Már túl van a nehezén a korona-fertőzött zenész.

Lazacos, spenótos tészta

Az egyik legízletesebb kombó!

0