Ezt olvasta már?

0

Koronavírus - Nem fejezik be a magyar kosárlabda-bajnokságokat

A koronavírus terjedése miatt a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) kedden befejezettnek nyilvánította a 2019/2020-as bajnokságokat minden korosztályban, mindkét nemben.


hirdetés

Az MKOSZ közleménye emlékeztet rá, hogy március 13-án felfüggesztette valamennyi versenysorozatát az utánpótlás korosztályokkal bezárólag.

A szervezet ezt követően megkérdezte az első és második vonal klubjait arról, miként állnak a bajnokság folytatásához, és a beérkezett vélemények alapján döntő többséget kapott az a javaslat, hogy a bajnokságokat az eddigi eredmények alapján fejezzék be.

Ezt elfogadva az elnökség kedden úgy döntött, hogy befejezettnek nyilvánítja a 2019/2020-as bajnokságokat minden korosztályban, mindkét nemben. Bajnokot nem hirdetnek, mint ahogyan kieső sem lesz idén. A nemzetközi kupás szerepléssel kapcsolatban nem hoztak most határozatot.

A férfi Magyar Kupát ebben az idényben nem rendezik meg, egyúttal valamennyi szövetségi szakmai és válogatott programot május 31-ig felfüggesztenek.

A szövetség arra ösztönzi a klubokat, hogy a sportolói szerződéseket lehetőleg közös megegyezéssel zárják le.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

69 fertőtlenítő hatású terméket vizsgáltak, 2 teljesen hatástalan

A fogyasztóvédelmi eljárások folyamatban vannak, az e-kereskedelemben kapható kézfertőtlenítők ellenőrzése folytatódik.

Ausztrália hazazavar kétmillió külföldit

Az önerősök maradhatnak.

Több mint 2 millió külföldit szólított fel távozásra Ausztrália

Aki nem tudja magát fenntartani az országban, annak mennie kell.

Így óvják a vírustól a gibbonokat a Nyíregyházi Állatparkban

Fára másznak, a földön ülve napoznak és egymással játszanak ? minden napsütéses percet kiélveznek a Nyíregyházi Állatpark fehérkezű...

Hitelfelvétel a vírusválság közepén: ez már egy új világ

Az autóiparban vagy a turizmusban dolgozik? Hiába van még meg a munkája, a bank nem bízik benne, hogy meg is marad. A legveszélyeztetettebb...

Mire ügyelj, ha fejfájás-csillapítót szedsz?

Ha fejfájás ellen fájdalomcsillapítót veszünk be, vegyük figyelembe, hogy egyébként milyen gyógyszert szedünk még.

Szomorú: véget ér A mi kis falunk

Határozatlan időre elbúcsúzunk Pajkaszegtől.

Új finanszírozási rendszerre tér át a kormány a magyar egészségügyben

Új finanszírozási szabályokat vezet be a kormány az egészségügyi dolgozók bérezésének biztosítása érdekében, májustól az...

Erről fog szólni II. Erzsébet rendkívüli beszéde vasárnap - kiderült, ezt akarja mondani a királynő a briteknek és a világnak!

II. Erzsébet csak válságok idején intéz rendkívülibeszédet nemzetéhez - és ez a mostani helyzet is ilyen. A brit sajtó már tudni véli,...

Kínában három percre megállt az élet - szívszorító felvételek

A koronavírus-járvány halálos áldozataira emlékeztek Kínában szombaton. A kínai halottak napján (csingming ünnep) helyi idő szerint...

Sport

A kijárási tilalom megsértéséért letartóztatták a maratoni futás korábbi világcsúcstartóját

Letartóztatták a koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási tilalom megsértéséért a maratoni futás korábbi világcsúcstartóját.

Modolo: "Valaki biztos jól jár azzal, ha elveszik a fizetésünk egy részét"

Modolo szerint a rutinos versenyzők és a fiatalok is ugyanolyan nehéz helyzetben vannak azzal, hogy nincsenek tavaszi versenyek.

Labdarúgás: Megvan, mikor folytatódhatnak a nemzeti bajnokságok

Az MTI beszámolója szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) azzal számol, hogy júliusban folytatódhatnak a nemzeti bajnokságok, és ha ez így lesz, a nyári hónapokban be is lehet fejezni a sorozatokat.

Szponzorautókkal mentek haza az NB I-es csapattól kirúgott román focisták

Szó nélkül távoztak, azonnali hatállyal kirúgták őket.

"Fehéroroszországban nem változtatta meg az emberek életét a vírus"

Az egyik labdarúgó nyilatkozott arról, hogyan készülnek most a játékosok és milyen változásokat tapasztaltak a koronavírus-járvány miatt.

Tovább folytatódik a Ter Stegen-saga

Az FC Barcelona 2025-ig szóló, és három további szezonnal meghosszabbítható szerződést kínál német válogatott kapusának.

Egy koronavírusos van a világ tíz legjobban kereső sportolója között

Mindenkit máshogyan érintett a járvány a leggazdagabbak közül.

Letartóztatták a maratoni futás korábbi világcsúcstartóját

A kenyai rendőrség szerint a 2012-es, londoni olimpia bronzérmese egy bárban italozott 19 társával Itenben.

Megszólalt Kapás Boglárka: így érzi magát a karanténban - fotó

Mint korábban megírtuk, Kapás Boglárka több úszótársával együtt szintén megfertőződött koronavírussal.

0

Bulvár

56 éves, de 26-nak néz ki a nagypapa: senki nem akarja elhinni, hány éves valójában

Andy Wilkinson 56 éves, ránézésre azonban ezt senki nem mondaná meg róla.

Szakított a magyar énekes sztárpár - Pár hete még évfordulót ünnepeltek

Két év után szakított Nagy Bogi és Varga Szabolcs.

Beletolatott az autóba a bácsi, aztán kiszállt, és jött a hihetetlen ráadás

Pár másodperc alatt mindent összetört maga körül.

Nem csak az alapos kézfertőtlenítés kötelező, ha hazaértél: a szakértők elmondták, mire figyelj feltétlenül

A koronavírus-fertőzés elkerülése érdekében több fontos dologra is oda kell figyelned, miután hazaértél.

Koronavírus: az Alkaloida szerint már gyártásra kész a gyógyszer

Az Alkaloida Zrt. készítené Tiszavasváriban a koronavírus tüneteit enyhítő hid­roxiklorokinszulfát hatóanyagtartalmú gyógyszert, amint meglesz az ehhez szükséges engedély - nyilatkozta a Világgazdaságnak Pallos László, a cég beszerzési igazgatója. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) még óvatosságra int.

Hét megyében rendeltek el mától tűzgyújtási tilalmat

2020. április 3-tól a fokozott tűzveszély miatt hét megyében életbe lép a tűzgyújtási tilalom. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, Magyarországon ugyanis az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza. Kiemelten felhívják a figyelmet arra is, hogy a kijárási korlátozás idején szabadterületi égetés nem végezhető.

Új intézkedések Hévízen

Az önkormányzati dolgozók közül senkit sem bocsátanak el és igyekeznek támogatni a helyi vállalkozókat. Szigorításokat vezetett be a reumakórház.

Nagy trükköt talált ki a csaló magyar kamionos, a rendőrök is csak lestek

Volt nagy meglepetés, amikor félreállították a sofőrt.

Te tudod mit jelent, ha álmodban szexelsz? Eláruljuk

Erotikus álmaink nagyon gyakran szexuális vágyaink álombéli manifesztációi. Azonban a legtöbb szexuális tartalmú álomnak semmi köze nincs a szexhez, míg léteznek olyan álmok is, amik csak látszólag ártatlanok közben mégis a szexualitás áll a középpontjukban. De akkor mégis miről árulkodhat az, ha álmodban szexelsz? Erre keressük most a választ!

Mindenki ezt a bejelentést várja Orbán Viktortól

Türelmetlenül várják a gazdasági élet szereplői, hogy mit jelent be Orbán Viktor április 6-án. Átvállalja-e az állam a bérek egy részét? A gazdagabb és szerencsésebb hotelek pedig felújítanak, állami pénzből.

Ötszáz órányi műsort tesz közzé ingyen az HBO

Maffiózók, Sírhant művek, Drót, True Blood, és még jó pár cím a listán.

blogmorzsák

Kis kukacológia, avagy a földigiliszták titokzatos élete

Darwin zongorázott a földigilisztáknak. Alapismeretek ezekről a csúf, de nélkülözhetetlen lebontókról.

Meddig bírják ki a magyar családok a válságban?

A válság hatására több százezren veszíthetik el a munkájukat.

„Az általunk ismert világnak vége“

Ez mégsem a világvége, csupán olyan átrendeződést hoz magával a járvány, amiből akár jól is kijöhetünk.

Sorozatot rendez Antal Nimród

A Netflix egyik legsikeresebb szériáján fog dolgozni, ha vége a járványnak.

Így működnek a legjobb vírusölő és fertőtlenítő lámpák a Xiaomitól

„A kütyük helyett ma a koronavírus ellen hatékony szerkezeteket mutatunk be.“

Eladta házát Julia Roberts

A színésznő és férje minden csinnadratta nélkül adott túl 8 millió dolláros házán. Inkább a telek ér sokat, nem a ház.

"Salátát enni egészséges, de a salátatörvény emészthetetlen"

"Olyan jogszabályokat módosítana, amelyek jelentős részének semmi köze a javaslat tárgyához."

Miért kritizálják Müller Cecíliát?

Néhány gondolat a tisztifőorvost ért vádakról.

Hamisan csillogó Kalifornia: a lazulók paradicsoma

"Mi rosszabb annál, ha csak 2 napunk van Los Angelesre? Ta­lán csak az, ha ott kellene lakni!"

Jobban van Will Carroll, a Death Angel dobosa

Már túl van a nehezén a korona-fertőzött zenész.

Hogyan lehetsz korlátlan mindenben, amit csinálsz?

Élet korlátok nélkül? Készülj fel életed következő szintjének megtapasztalására.

0