Ezt olvasta már?


Koronavírus - Operatív törzs: vidéken új szabályok léptek életbe

Ma megkezdődött a járvány elleni védekezés második szakasza, új szabályok léptek életbe vidéken - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a hétfői online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert rendőr alezredes felhívta a figyelmet, hogy Budapesten és Pest megyében továbbra is hatályban maradnak a kijárási korlátozásra vonatkozó rendelkezések. A többi megyében az üzletek, a vendéglátóhelyek kerthelyiségei, teraszai, a strandok, a szabadtéri múzeumok és az állatkertek nyitva tarthatnak - mondta.

Az alezredes egy kérdésre válaszolva elmondta: az üzletek korlátozott nyitvatartására vonatkozó szabályok nem vonatkoznak a szolgáltatásokra, például a fodrászokra, kozmetikusokra, de azt kérik a szolgáltatás nyújtóitól és igénybe vevőitől, hogy fokozottan tartsák be a higiéniai szabályokat.

Kiss Róbert ugyancsak kérdésre válaszolva elmondta, hogy a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szerint mindenki köteles az üzletben, tömegközlekedési eszközön szájat és orrot eltakaró sálat, kendőt vagy orvosi maszkot viselni, vagyis a futároknak, taxisoknak nem kötelező, de ajánlott a maszkviselés.

A vendéglátóhelyeken betartandó védőtávolságról az alezredes elmondta, a kormányrendelet általános védelmi intézkedésként írja elő a másfél méteres védőtávolságot két ember között. A vendéglátó helyeken a védőtávolságot asztaltársaságonként kell betartani, a szükséges feltételekről pedig az üzemeltetőnek kell gondoskodnia.

Közölte azt is, hogy a hosszú hétvégén 4677 esetben intézkedtek a rendőrök a kijárási korlátozások szabályainak megszegése miatt: 2292 esetben figyelmeztetéssel éltek, 1319 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, és 1066 esetben feljelentést tettek. Így a kijárási korlátozás szabályainak megszegése miatt a rendőrök már 45 ezerszer intézkedtek.

Vasárnap 559 hatósági házi karantént rendeltek el, ezzel az érvényben lévők száma 10 459 lett. 33 esetben tapasztalták a hatósági házi karantén szabályainak megsértését, így már 1474 alkalommal intézkedtek a hatósági házi karantén szabályainak megszegése miatt.

Elmondta azt is, hogy 315-re nőtt a járványüggyel kapcsolatban elrendelt büntetőeljárások száma, ebből 83 rémhírterjesztés, 26 közveszéllyel fenyegetés, 96 csalás, 18 járványügyi szabályszegés miatt indult, és 62 gyanúsítottat hallgattak ki a büntetőeljárásokban.

A határforgalomban a belépő teherforgalomban Tompánál kétórás, Röszkén egyórás várakozásra kell készülni, a kilépő teherforgalomban pedig Kőszegnél és Csanádpalotánál egy-egy órás a várakozás. A kilépő személyforgalomban Kőszegnél van egyórás várakozás.

Gál Kristóf alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az operatív törzs sajtótájékoztatóján felidézte, reggel 9 órakor a megfelelő óvintézkedések mellett megkezdődtek az érettségi vizsgák és mindenkinek sok sikert kívánt az érettségihez.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Csendes forradalom zajlott le 2025-ben a villamosenergia-termelésben

Izgalmas kijelentést tett egy elemzőcég.

Az FBI már 1996-ban tudott Jeffrey Epstein pedofil bűncselekményeiről, mégsem tett semmit

Az új iratokból ez egyértelműen kiderül, ahogy az is, hogy a szervezet hazudott, amikor az állította, hogy nem érkezett bejelentés.

Zelenszkij: Növelni kell a nyomást

Az ukrán elnök szerint Moszkva nem mutat hajlandóságot a háború lezárására.

Az időskori depresszió

Az időskori depresszióval érintettek és környezetük sokszor az időskor természetes velejárójának tekintik a betegség tüneteit, ezért...

Az amerikai parti őrség újabb olajtankert vett üldözőbe Venezuela partjainál

Trump korábban elrendelte, foglaljanak le minden olajszállító hajót, ami szankciók alatt áll.

A feje tetejére áll az időjárás

Légtömegek csapnak össze a térségünkben, ami a halmazállapot szempontjából igencsak izgalmassá teszi a karácsonyt.

Katasztrofális buszbalesetre virradtunk – eddig 15 áldozatról tudni

Tragikus közlekedési baleset történt Indonézia legnépesebb szigetén, Jáván, miután egy tartományok közötti járatként közlekedő...

Magyar diákokon keresztül vezet az út a Nobel-díj előszobájába

Szoros a kapcsolat a Nobel-díj és a Neumann-díj között. Akit a Rajk Szakkollégium hallgatói érdemesnek találnak az utóbbi elismerésre,...

Itt van összegyűjtve a Lidl, az Aldi, a Spar és a többi bolt ünnepi nyitvatartása

Az utolsó pillanatban még inkább számít, hogy melyik boltba vagy áruházba tudunk beszaladni. Főleg akkor, ha már csak az utolsó...

Ha ez a lámpa vezetés közben kigyullad, azonnal álljon meg! – Autószerelő figyelmeztet a komoly veszélyre

Sok autós hajlamos legyinteni a műszerfalon felvillanó jelzésekre, pedig van egy lámpa, amit semmiképp sem szabad figyelmen kívül hagyni....

Ha ezt az egy ételtípust elhagyod, teljesen leolvad a hasi zsír

Sokan küzdenek a makacs hasi zsír ellen, de kevesen tudják, hogy egyetlen bizonyos ételfajta kihagyásával már rövid idő alatt látványos...

0

Sport

Szoboszlai incidensétől hangos Anglia, egy bíró sem érti az ámokfutásnál történteket

A szabályok szerint a harmadik piros lapot is ki kellett volna osztani a Tottenham és a Liverpool bajnokiján.

Viníciust kifütyülték a Real Madrid szurkolói, a reakciója még nagyobb felháborodást okozott

A madridiak bajnokiján Mbappé Ronaldót utánozta, az edző a röhejesnek nevezett játékvezető felfüggesztését követelte.

"Szörnyen elbánt Kerkezzel" - még az ellenfél ex-sztárja is a Liverpool magyarját védi

Joe Hart is elítélte Rodrigo Bentancur súlyos szabálytalanságát, amivel Kerkez Milost próbálták megfélemlíteni.

A győzelem ellenére hetvenkétezer néző füttykoncertje zúgott a Bernabéuban

Xabi Alonso mindenre felkészült, az edzőt semmi sem fogja váratlanul érni.

Kocsmasport a javából: mattrészegen nyert meccset a darts-vb-n az osztrák játékos

A meccs utáni interjújában rátett még egy lapáttal.

A Szoboszlait meglökő brazil fojtogatott és könyökölt is – miért nem járt piros lap?

Richarlison többekkel szemben is sportszerűtlen volt, de az ámokfutása közben mégis csak Szoboszlai Dominik kapott lapot.

A Barcelona edzője szerint a FIFA év csapata egy vicc

Hansi Flick szerint nem lehet komolyan venni a FIFA év csapatát.

Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot

A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.

"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének

A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.

2025 legzseniálisabb góljai – A szabadrúgás, amelynél a világ legjobb kapusa is esélytelen volt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Erősen indítunk, jöjjön az év egyik legemlékezetesebb gólja!

0
0

Bulvár

Gyászol a magyar város, elhunyt dr. Bay Éva

Életének 87. évében elhunyt dr. Bay Éva orvos, műgyűjtő, Kiskunhalas díszpolgára, a Thorma János Múzeum egyik legjelentősebb adományozója.

Meghalt Kemenes Fanni

Minden műfajban és stílusban dolgozott.

Nem az ecet és nem is a szódabikarbóna: ez a vízkő legnagyobb gyilkosa

A vízkő elleni harcban a legtöbben automatikusan az ecethez vagy a szódabikarbónához nyúlnak. Pedig létezik egy megoldás, amely sokkal hatékonyabb, kíméletesebb, és egyre több háztartásban váltja le a régi módsz

ByeAlex bejelentésétől hangos az ország, az RTL sem találja a szavakat

Az RTL rosszfiúja váratlanul írt egy üzenetet, ezzel minden megváltozott.

„Mi a f@sz volt ez, valami háborúellenes összejövetel… Az egész el lett b@szva” – Havas Henriknek nem tetszett a Fidesz szegedi gyűlése

„Mi a f@sz volt ez-, valami háborúellenes összejövetel… Na, aztán Lázár meg Orbán után nem néztem tovább…” – írta szombat este Facebook-oldalán az újságíró, utalva a Digitális Polgári Körök szombati,

Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter

Szombat hajnalban holtan találták a Néprajzi Múzeum épületénél a több rangos szakmai elismeréssel jutalmazott fotóriportert.

Tegyél egy érmét a fagyasztóba: sokan nem tudják, de életet is menthet ez a trükk

A fagyasztót a legtöbben biztonságosnak gondolják, pedig van egy alattomos kockázata, amire szinte senki nem figyel. Egy apró, filléres trükk segíthet abban, hogy időben észrevedd a bajt.

Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők

Meglepő összefüggésekre bukkantak holland kutatók, akik szerint megnőhet az övsömör kialakulásának kockázata a Covid-oltást követő hetekben. Egy olasz tanulmány ennél is tovább ment, úgy vélik, az ötven felett

Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok

Az RMDSZ alapítványa számára készített felmérés szerint a miniszterelnök a legnépszerűbb magyarországi politikus, az ellenzéki politikusokkal szemben rendkívül magas arányú a bizalmatlanság.

blogmorzsák

Magyar vakáció pechszériával – Vakáción a Mézga család

Ingyenjeggyel nem jut messze a Mézga család, csak furfanggal.

A Qualitons utánajárt: álmodhatja más az álmomat?

Az év leghosszabb éjszakáján debütál a Qualitons új klipje.

Bibó Lajos: A könyv lelke

"A könyv teszi az embert. Vagyis: könyv nélkül nincs élet. A könyv lényegében elsőrendű életszükséglet."

0