Koronavírus - Orbán: Magyarországnak működnie kell!
A kormány célja, hogy fenntartsa Magyarország működőképességét - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombat este az M1 aktuális csatornán adott interjújában, melyben a biztonsági szabályok betartását is kérte az emberektől.
A védekezés iránya úgy hangzik: Magyarországnak működnie kell! - fogalmazott a miniszterelnök. Kiemelte: a nemzeti konzultáció eredménye alapján azt várják a magyar emberek a kormánytól, a miniszterelnöktől, az egészségügyi rendszertől, a gazdaságirányításban résztvevőktől, hogy tartsák működőképes állapotban Magyarországot és ne engedjék, hogy a vírus megbénítsa az ország és a magyarok mindennapjait.
Azt mondta: a tavaszi helyzethez képest nyugodtabb, mert pontosan tudja, hogy mivel állunk szemben, hogy a védekezéshez megvannak az eszközök és azt is, hogy az emberek mit akarnak.
Nem egyedül állok a gáton, hanem van mellettem egymillió-nyolcszázezer ember - mondott köszönetet a kormányfő azoknak, akik visszaküldték a nemzeti konzultációs kérdőívet és kijelölték a védekezés irányát.
Orbán Viktor arról, hogy egymást követő két napon is rekordot döntött a fertőzöttek száma, azt mondta: fel kell készülni arra, hogy ez a szám még magasabb is lesz. A járvány második hulláma idején elsősorban nem a megbetegedések számára, hanem a halálozásokra kell odafigyelni. Most a védekezés sikerét a halálesetek és a megmentett életek számában lehet mérni - emelte ki.
Mint mondta, másfajta haditervre volt szükség tavasszal, mint most. Tavasszal Magyarországon is kellett izgulni, hogy képes lesz-e az egészségügyi rendszer megvédeni az embereket. Ma már tudjuk, hogy képes volt rá, amiért köszönet jár az orvosoknak, járványügyi szakembereknek, ápolónőknek, Müller Cecília országos tisztifőorvosnak és Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének is - emelte ki a miniszterelnök.
Elmondta: már vannak tapasztalatok, őszre nyugodt ütemben fel tudták készíteni a kórházakat, az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket gyártó vállalatokat arra, hogy lesz második hullám.
Hozzátette: a nemzeti konzultáció alapján "pontosan tudjuk, hogy mit várnak az emberek és ez nyugalmat ad". Az emberek elmondták a kérdőívekben: nem akarják, hogy leálljon az ország, azt akarják, hogy működjön. Orbán Viktor szerint a kormánynak az a dolga, hogy olyan védekezést rakjon össze, amely megvédi az emberi életet és közben működőképes állapotban tartja Magyarországot. Ez lehetséges, van ilyen haditerv, eszerint hozzuk a döntéseinket - hangsúlyozta, hozzátéve: most a rugalmasság, a cselekvőképesség, az azonnali reagálás képessége a legfontosabb.
Kiemelte: nem akarnak kijárási tilalmat, kijárási korlátozást, nem akarnak visszalépni a digitális oktatáshoz. A kormány azt akarja, hogy minden a maga rendjében működjön, munkahelyek, iskolák, sőt még a sport, a kultúra, a művészet is. Működjön a turizmus, a vendéglátás is. Nem úgy, mintha mi sem történt volna, de a működőképességet fent lehet tartani - tette hozzá, kiemelve: ehhez az kell, hogy a biztonsági szabályokat mindenki tartsa be. Azt kérte, hogy ott, ahol kell, mindenki viselje a maszkot, tartsa a távolságot, rendszeresen figyeljen arra, hogy ha rosszul érzi magát, ne menjen emberek közé.
Mint mondta, szombaton szankciókról is döntött a kormány: ha valaki egy boltban nem viseli a maszkot, ő és a bolt is kap büntetést, a boltos a második ilyen esetben figyelmeztetést kap, harmadszor már be fogják zárni az üzletet. Megjegyezte: nem az "állam izmait" akarják mutogatni, csak belátást kérnek mindenkitől, viszont ha nem tartják be a szabályokat, akkor azt ki kell kényszeríteni. Ezt nem durván kell, hanem a közjó érdekében világosan, értelmesen, az együttműködés hangján megfogalmazott kérésként - mondta.
Elmondta: a nemzeti konzultációban a szülők egyértelműen az kérték, hogy szeptemberben a normális rendben kezdje meg a működését az iskola. Ha baj van, akkor az osztályokat próbálják átszervezni, ha izolálni kell, akkor az osztályokat és nem az egész iskolát zárják be. Mint mondta, tavasszal az egészségügyre nehezedő nyomás csökkentése érdekében volt szükséges a bezárás. Amíg a halálozási számok nem kezdenek emelkedni - márpedig egyelőre úgy tűnik, hogy sikerül megvédeni az időseket - addig fel sem merül az iskolák korlátozása - hangsúlyozta Orbán Viktor.
Közölte: minden szakember egyetért abban, hogy a legnagyobb veszélynek a krónikus betegségben szenvedők és az idősek vannak kitéve, ezért külön figyelmet kell fordítani rájuk. Van járványügyi figyelőszolgálat, ha szükséges, hoznak korlátozó intézkedéseket - mondta.
Orbán Viktor szerint most is van az asztalon néhány ilyen intézkedés, de ezek nem a mindennapi élet korlátozásáról szólnak, hanem például arról, hogy 23 óra után bezárják-e a bárokat és a szórakozóhelyeket, milyen módon kényszerítsék ki a maszkviselést a boltokban vagy közlekedési eszközökön. A kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalmat rendeltek el, a szülők nem léphetnek be az iskolákba, október 1-től pedig mindenhol meglesznek a feltételek a gyerekek testhőmérsékletének mérésére.
Kiemelte: a tavaszi védekezéssel több ezer, de inkább tízezer idős ember életét mentették meg és most sem fognak kockára tenni egyetlen életet sem, de közben az országnak működnie kell.
Az egészségügyi rendszerről elmondta: van több mint tízezer ágy, amit ha kell szombat estétől a betegek rendelkezésére tudnak bocsátani, az ágyak mellé vannak orvosok, ápolók - vezényelni is tudják őket - vannak védekezési eszközök, lélegeztetőkészülékek. Minden magyar élet megvédésére képes a magyar egészségügy - hangsúlyozta.
A miniszterelnök beszélt arról is, hogy mindeközben a családok életszínvonalára figyelni kell, ezért a kormány létrehoz egy családügyekért felelős, családokkal foglalkozó tárca nélküli miniszteri posztot, amelyet Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár tölt be október 1-től.
Orbán Viktor felidézte: a kormánynak volt egy vállalása, hogy amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit fognak teremteni. A márciusi és a mostani számok azt mutatják, hogy a kormány tartotta az ígéretét, sőt a munkahelyek száma növekedni fog az év hátralevő részében. Sok energiát és pénzt fordított a kormány arra, hogy beruházásokat indítsanak el: a magyar vállalkozások nem meggyengülnek, hanem megerősítették őket - mondta.
A kormányfő szerint egy helyen van komoly baj, ugyanis a budapesti turizmus majdnem száz százalékban a külföldiekre épült és most "beszakadt". Az az üzleti modell, ami mentén működnek a szállodák és az éttermek Budapesten - hogy a vendégéjszakák több mint kilencven százalékát a külföldiekhez lehetett kötni - nem lesz fenntartható, nemcsak idén, hanem a következő évben sem - szögezte le. Budapesten üzleti modellt kell váltani, külön segítséget kell adni a taxisoknak, vendéglátósoknak, szállodásoknak, általában az idegenforgalmi szektorban dolgozóknak. Hangsúlyozta: a kormány mindenkinek segít, például csökkentették a járulékokat, ez érinti a fővárosban élőket is, de kell egy speciális program. A miniszterelnök jó hírnek nevezte, hogy a fővárosnak van több mint százmilliárd forintnyi szabad pénzeszköze, amit fel tud használni erre a célra.
Szólt arról is, hogy a visegrádi országokkal napi kapcsolatban van a kormány, létrehoztak egy járványügyi egyeztető irodát a lengyel elnökség alatt, hogy a kapcsolat még erősebb legyen. Ezért rájuk nézve mindig érdemes külön szabályokat alkotni - emelte ki. Orbán Viktor szerint Közép-Európában nemcsak Magyarországon, hanem Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban is meg tudják védeni a kormányok az embereket. Megvédjük az idősek életét, tudomásul vesszük, hogy magasabb fertőzöttségi mutatóval kell együtt élnünk és ugyanakkor a gazdaság és az ország működőképességét megőrizzük, valamint segítünk mindenkinek meggyógyulni. Ha baj van, a kórházak mindenki rendelkezésére állnak - fogalmazott.
Hozzátette: ha mindenki nyugodtan, higgadtan elvégzi a munkáját és betartja a szabályokat, az idősek életét megvédjük, a családok életszínvonala nem fog csökkenni és Magyarország működni fog. Erre van lehetőség, a kormányzati haditerv erre nemcsak esélyt, hanem garanciát is ad. Ennek lényege most nem a gyorsaság, hanem a higgadt, nyugodt kiszámítható kormányzati politika - mondta a miniszterelnök.
Az interjúban Orbán Viktor arról is beszélt: a kormány a válság kezelése mellett a hosszú távú ügyekkel is foglalkozik. Mint mondta, különbség van a V4 országok és Közép-Európa, valamint Nyugat-Európa közt. Ők elkötelezték magukat egy nyitott társadalom mellett, amiben a határoknak nincs jelentősége, a migránsokat beengedik, sőt behívják és egy vegyes világot képzelnek el, idegen kultúrákból érkezett emberekkel akarnak együtt élni. Mi ezt Közép-Európában nem akarjuk, "mi magyarok keresztény magyar civilizáció akarunk maradni" - jelentette ki az M1-nek adott exkluzív interjúban a miniszterelnök.
hírek innen, onnan
Változó vízfelhőket észleltek a kutatók a Naprendszeren kívül - ráadásul nem is egy bolygó körül
Ez volt az első alkalom, hogy ilyet sikerült megfigyelniük a szakembereknek.
Néhány reggeli szokással verhetetlen immunrendszered lesz: már holnap kezdd el
Sokan állandóan vitaminokhoz fordulnak, hogy erősítsék az immunrendszerüket, pedig nem csak ezekre kellene támaszkodni.
5 kreatív halloweeni jelmez pároknak, amit az utolsó pillanatban is összedobhattok
Itt az október, ami egyet jelent: ideje elkezdeni a tervezést, hogy miben hódítotok az idei Halloweenen! Ha kifejezetten páros szetteket...
Nagyot esett egy nap alatt a Mészáros-cég részvényének értéke
A választás óta közel 50 százalékkal csökkent az Opus-részvények értéke.
Váratlanul lemondott az energetikai államtitkár
Benyújtotta lemondását Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára – tájékoztatta a szaktárca az...
Orvosmeteorológia: szerdán előbb meleg, majd hidegfront is érkezik
Lesz itt minden, hideg és melegfront is, sőt, kettős fronthatással is találkozhatunk, vagyis mozgalmas nap elé néznek a frontérzékenyek.
Nagy piaci felfordulást hozhat az amerikai félidős választás – Magyarországon is megérezhetjük
A november 3-i amerikai félidős választás a várakozások szerint erős mozgásokat okozhat a részvény- és kötvénypiacokon. A Bank of...
Negyven év börtönre ítélték a Tupac Shakur meggyilkolásának kitervelésével vádolt férfit
Duane „Keffe D” Davis maga dicsekedett el vele, hogy ott ült az autóban, amiből a halálos lövéseket leadták.
Losonczy Gézát nevezték ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal új elnökévé
Az energetikai szakértő megbízatása hét évre szól.
Losonczy Gézát nevezték ki a MEKH új elnökévé
Losonczy Gézát nevezték ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) új elnökévé október 16-i hatállyal,...
Úgy tűnik kész a jövő évi költségvetés, mégis elhalasztják a bemutatását - mutatjuk miért
Mégsem csütörtökön mutatják be a jövő évi költségvetést. Kármán András pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a kormány a...
Melyik kezeden viseled az órád? Ezt árulja el a döntéseidről
Ez a gesztus annyira automatikus, hogy talán sosem gondoltál még bele, miért éppen arra a csuklóra kerül, amelyikre.
Sport
A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont
Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.
Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra
Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.
Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz
Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
Florian Wirtz elmenekülhet Liverpoolból, a világ legjobb csapatai vinnék
Eddig nem jött be neki a Premier League.
Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között
Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.
Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne
Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése
Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr
Rakétát lőttek ki a húszi lázadók Ronaldóék mérkőzésekor, pánikhangulat a stadionban
Már csak 19 gól hiányzik a bűvös ezerhez.
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.
Beolvasott az MLSZ-nek, borította a bilit a magyar válogatott labdarúgó
Nem érzi a megbecsültséget.
„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek
"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.
Bulvár
Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente
Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.
Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”
Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta
Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban
Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az
Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.
Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.
Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni
A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, miután egy tiszás állítólag azt kiabálta be, hogy „mocskos paraszt”
Rögtön bocsánatkérésre szólították fel a képviselőt.
Öt perccel azután, hogy megszavazták a gyermekvédelmi törvényt, feloldották a jogállamisági eljárást: 4,2 milliárd euró érkezhet
Brüsszel szerint már jogállam vagyunk, újabb 4,2 milliárd euró érkezhet hazánkba.
17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen
A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A
Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó
Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


