Ezt olvasta már?

Korrupció gyanúja miatt letartóztattak egy bv-dolgozót Szegeden

Nyomozást indított a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség egy büntetés-végrehajtási felügyelő és társai ellen, mert pénzért cserébe mobiltelefonokat juttattak ...

0

Koronavírus - Orbán: minden változtatás kockázatot jelentene

Jelenleg jól van beállítva a koronavírus-járvány elleni védekezés szintje, és minden változtatás kockázatot jelentene, ezért "ne kockáztassunk, minden maradjon úgy, ahogy van" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.


hirdetés

"A mostani állapot jó, stagnál a helyzet, és minden változás, amit esetleg tennénk, az magával hordozhatja a helyzet romlásának kockázatát, és ezt nem szeretnénk vállalni" - fogalmazott a kormányfő, úgy értékelve: a magyar védekezés bevált. Azt mondta, "ha tartjuk azt, ahogy eddig éltünk, és ahogy eddig együtt éltünk a vírussal, akkor nem lesz baj".

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarországon ma minden rendelkezésre áll a védekezéshez, és "a szükséges eszközöket mi gyártjuk", mindenből annyit, amennyi kell, a helyzet így sokkal biztonságosabb.

Megjegyezte továbbá: a járványügyi helyzetben a magyar egészségügyi rendszerről kiderült, hogy Európa egyik legjobban teljesítő egészségügyi rendszere.

Mit sem érnek azonban az eszközök, ha a szabályok nem pontosak, illetve az emberek nem tartják be őket. Ezért is fontos a nemzeti konzultáció, hogy a következő hullám elleni védekezésre "úgy fussunk rá, hogy ne legyen vita semmiről se" - fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: a tervszerű, higgadt, kiszámítható védekezést nem szabad feladni, "nem szabad, hogy elragadjon bennünket a hév, a lelkesedés, a szív, a nyár, a Balaton, a nyaralás", hanem "legyen a fejünkben, hogy a vírus itt van közöttünk". A "nyugalom hátterében" folyamatosan több száz ember áll készenlétben "egy gépház megbízható módján" - jelezte.

A miniszterelnök elmondta: az operatív törzs ülésezik, keddenként tesz javaslatot a kormánynak az esetleges módosításokra, erről a kabinet szerdánként tud határozni, a döntések pedig pénteken lépnek hatályba. Ez elsősorban a külföldre utazóknak fontos - folytatta -, mert a veszély most a vírus behurcolása. Ezért arra kérte az érintetteket, hogy kövessék az országbesorolásokat, és külföldre utazás esetén a zöld jelzésű országokat válasszák, ne a sárgákat és a pirosakat, mert ezzel nemcsak magukra, hanem az itthon maradókra is bajt hozhatnak. A világban sok helyütt megindult a második hullám - hívta fel a figyelmet.

Orbán Viktor szólt továbbá arról, hogy a járvány miatt segíteni kell a könnyűzenével foglalkozóknak is, ezért a kormány elkülönített nekik több mint 5 milliárd forintot, és egy olyan program indul, amelyben garázskoncerteket rögzítenek, majd a média bemutatja őket. A keretből 800 millió forintot kifejezetten a cigányzenészek megsegítésére szánnak.

A munkaügyi helyzettel kapcsolatban arról beszélt, hogy a járvány miatt összességében ugyan megtört a foglalkoztatás lendülete, de ezt már sikerült visszaállítani, néhány hét múlva pedig az is kijelenthető lesz, hogy teljesült az a kormányzati vállalás, amely szerint annyi munkahelyet hoznak létre, amennyit tönkretett a vírus.

A kormány a gazdasági védekezés egy speciális változatát alakította ki - mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy sokat szokott segíteni neki a "szellemileg nagyon bátor" Matolcsy György jegybankelnök, aki szerint "kanyarban kell előzni", vagyis ki kell találni olyan speciális magyar válságkezelő lépéseket, amelyekkel előnyre lehet szert tenni a válság időszakában.

Más országok válságkezeléséhez képest a legfontosabb eltérésnek a kormányfő azt tartja, hogy Magyarország nagyon jelentős összegeket és szabályváltozásokat eszközölt a beruházások területén. Ez pedig jövőre fantasztikus eredményeket fog produkálni, 2021-ben egy olyan "beruházási boom" mutatkozik majd meg a magyar gazdaságban, amire régen volt példa, és "jobb állapotban fogunk kijönni a járványból, mint ahogyan belementünk" - értékelt.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy ezt egy bizonytalansági tényező zárójelbe teheti: ha van második hullám, és az térdre kényszerít bennünket.

A rádióműsorban szó volt arról is, hogy 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa lesz Veszprém, amiről a kormányfő azt mondta: ez egy lehetőség lesz arra, hogy ezt a fantasztikus országot megmutassák a világnak, de akkor az nem lehet koszos, viharvert. Veszprém egy ékszerdoboz, a lábainál pedig ott a Balaton - fogalmazott.

A kulturális fővárosi program jó kezekben van, Navracsics Tibor volt miniszterelnök-helyettes fogja össze kormánybiztosként, és a térségre összesen mintegy 100 milliárd forintot fordítanak - ismertette.

A legutóbbi EU-csúccsal kapcsolatban Orbán Viktor arról beszélt: a magyarok ne úgy gondoljanak az európai uniós forrásokra, mint "amit mi kapunk valakitől, aki nálunk gazdagabb és erősebb", hanem úgy, hogy Magyarország a nyugati áruk védővámok nélküli behozataláért és beruházásokért cserébe elvárja a létrejövő profit egy méltányos részének visszajuttatását, mert "az a mienk, azért mi dolgoztunk meg". A versenyfeltételek egyenlőtlenek voltak, ezért "jár nekünk valamifajta esélyegyenlőséget teremtő pénzügyi visszatérítés" - jegyezte meg.

Hangsúlyozta továbbá: a brüsszeli visszatérítéseket gyorsan kell felhasználni, különösen járvány idején számít az idő a gazdaságban, ezért a kormány már beazonosította a gyors megvalósításra alkalmas programokat. Példaként említette a magyar vízrendszer megújítását, valamint a környezetvédelmi és energiarendszer átalakítását, amelyek ezermilliárd forintos tételek.

"A legutolsó brüsszeli csatában négy nap alatt 3 milliárd euróval, több mint 1000 milliárd forinttal növeltük meg azt az összeget, amelyet be tudunk vonni a magyar gazdaságba" - közölte Orbán Viktor.

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Több mint két hétig volt lélegeztetőgépen: megszólalt a magyar férfi, aki napokig volt élet-halál között a koronavírus miatt - videó

Súlyos volt az állapota, majd lélegeztetőgépre kötötték, most elmesélte élményeit az a férfi, aki napokig élet-halál között volt a...

Koronavírus: újabb színkódváltoztatást kértek a kormánytól

Szerda este derült ki, hogy Spanyolországot a magyar szabályozás átsorolja a sárga kategóriába. A Muisz - más országok gyakorlatához...

Nyugtalanító a koronavírus-helyzet a szomszédunkban

Százharmincan fertőződtek meg koronavírussal az elmúlt egy napban.

Schobert Norbi szerint nem szabadna hagyni, hogy 18 éven aluliak felmenjenek a Facebookra

Schobert Norbert a Blikk kérdéseire válaszolt a közösségi médiával kapcsolatban. Ma már elképzelhetetlen a világ mobiltelefonok,...

Magyar mentősök is segítenek a bejrúti robbanás után

Négyfős orvoscsoport indul pénteken Bejrútba, hogy segítsenek a robbanás utáni mentésben. A Külügyminisztériummal közösen szervezték...

Sok millió ember szenved ettől éjszaka

Aludni az egyik legjobb dolog a világon, ám a hétköznapi rohanásban vagy nem hagyunk rá elég időt, vagy a stressz miatt nem tudunk pihenni....

Túl későn akart kanyarodni az audis, kidöntött egy közlekedési lámpát - videó

Csodával határos módon senki nem sérült meg, amikor egy Audi gépkocsi túl későn akart lekanyarodni egy kihajtón, így letarolt egy...

Az amerikai kormány és a szenátus tagjai nem használhatják a kínai TikTokot

Nemzetbiztonsági kockázatot jelent a mobiltelefonos alkalmazás, ezért döntöttek így.

Egy film, amely 15 éve megjósolta Amerika bukását

Sorra valósulnak meg a filmben látott jelenetek.

A Sevilla és a Leverkusen is győzelemmel jutott tovább

A spanyol alakulat az AS Roma csapatát verte 2-0-ra.

Váratlan öröm: 12 év után került elő egy családi nyaraláson eltűnt macska Nagy-Britanniában

Sajnos volt gazdái már nem tudják visszafogadni, de szerencsére remek állapotban van.

Nem akarok magamban dúlni otthon, nem lesz ettől több pénzem - Balaton László hangmérnök a zeneipari helyzetről

Mikor a fertőzést hivatalosan bejelentették, gyakorlatilag mindannyiunk játékszerét elvették a szakmában. Konkrétan nem csinálunk semmit...

Sport

Idegenlégiós hurcolta be Kisvárdára a koronavírust

A játékos tünetmentes, de mindenkit leteszteltek a klubnál.

A Tatabánya legyőzte a Telekom Veszprém kézicsapatát

Habár csak felkészülési mérkőzésen, de nagy győzelmet aratott idegenben Vladan Matic együttese.

VAR, büntetők, kezezés és köhögés ? életbe léptek az új szabályok

A labdarúgás játékszabályainak számos módosítását elfogadták februárban, s ezeket már a héten újraindult sorozatokban bevezették.

Jakobsen mesterséges kómában, Lefevere börtönt kért Groenewegenre

Hatalmasat esett Fabio Jakobsen a Lengyel kör nyitószakaszán, a holland versenyzőt mesterséges kómában tartják.

Négy BL-t nyert, de még mindig izgul, ha Zidane-nal kell beszélnie

Ezt állítja a Real Madrid alapembere, a négyszeres Bajnokok Ligája-győztes Casemiro.

Összehozta a tökéletes játékot a négyszeres sznúker-világbajnok

John Higgins a világbajnokság második körében 147-es, vagyis maximum breaket lökött Kurt Maflin ellen.

Szűcs Csaba könnyek között mesélt az édesapjáról: ?Apu az égben is a Fradi legnagyobb szurkolója lesz?

A fia mellett csapattársak, riválisok, barátok, szurkolók vettek részt a július 12-én elhunyt korábbi labdarúgó búcsúztatásán.

A 89. percben még 0 - 0 volt, végül 3 - 0-ra nyert a Sahtar

Három perc alatt hármat vágtak az ukránok a legvégén.

Eladták az AS Roma csapatát

Egy amerikai milliárdos üzletember lett az új tulajdonos.

Női labdarúgó játszhat egy holland férficsapatban

Ellen Fokkema lett Hollandiában az első női labdarúgó, aki felnőtt férficsapatban játszhat.

Valóra váltotta gyerekkori álmát a Svájcban játszó magyar focista

Nagyon szeretne bemutatkozni a válogatottban is.

Kispest: pozitív koronavírus teszt

Hivatalos bejelentés.

0

Bulvár

Nem akárkivel fogott új vállalkozásba Mészáros Lőrinc

Újabb társasággal gyarapodott júliusban Mészáros Lőrinc céghálója - vettük észre a cégkivonatokban.

Nem várt fordulat: Meghan és Harry visszatérnek a királyi családba?

Kiderült, mit gondol Erzsébet királynő a visszatérésről!

Fordulat Hévízen: átalakult a vendégkör

Jelenleg tízből kilenc vendég belföldről érkezik Hévízre. A korábbi esztendőkben a külföldi turisták domináltak a Tófürdőjéről ismert üdülőhelyen.

Megvalósult Orbán Viktor nagy álma, eljött a szabadság pillanata!

Uniós irányelv lett az otthoni pálinkafőzés engedélyezéséből, de 2022-ig kell várni a mámoros boldogság eléréséhez.

Új országot tettek a sárga-listára - rosszul járnak a kint tartózkodó magyarok

Az országos tisztifőorvos határozata alapján Spanyolországot a zöldből átsorolták a sárga zónába a járványügyi skálán.

Fecsó 16 évvel fiatalabb párja szexi ruhában debütált - A TV2 új műsorában szerepelnek

Szegedi Fecsó és új párja, Vivi is szerepel a TV2 Love Bistro című gasztro-reality műsorában.

Messzire elűzi a legyeket, ráadásul vegyszermentes: a 8 legjobb, kipróbált házi praktika

A kellemetlenkedő legyek ellen nemcsak vegyszerek vethetők be, hanem házi praktikák is.

Agydaganat gyanújával kórházba került Agárdi Szilvi

Rossz híreket kapott az orvosoktól.

blogmorzsák

59 éve zuhant Zuglóra egy Malév gép

Sem a légvédelem, sem műszaki hiba nem bírt a repülőgéppel, de végül egy felelőtlen pilóta is elég volt a pusztulásához.

Itt az újabb állatkerti "édesség": Guba

A Budapesti Állatkert legújabb cukisága a Guba névre keresztelt sörényes hangyász bébi.

Támad a természet!

Katasztrófafilmnek álcázott természetpropaganda, ami egyébként az egyik legjobb, viccesen rossz film valaha.

Szerbia gasztronómiája

A szerb konyhaművészet sokban hasonlít a magyarra, ám a mediterrán és más balkáni országok ízei is megtalálhatóak benne.

Hogyan hajlítsunk meg egy darab fát, hogy ne törjünk el?

Íves elemek kialakítása már nem kezdő feladat.

Miről és hogyan álmodik a kutya? Soha ne ébreszd fel rémálmából!

Tudtad, hogy az ebek is álmodnak? Eláruljuk, hogy viselkednek ilyenkor, és miért veszélyes megszakítani egy rémálmot.

Xiaomi IMILAB EC2 - biztonsági kamera teljesen vezeték nélkül

Nem kell neki kettőhúsz, nem kell vezetékes hálózat, csak felcsavarozod és működik!

Köd van Gödön

Furcsa helyzet alakult ki Gödön és nagyon nagy a csönd körülötte.

A legjobban teljesítő egészségügy

Tényleg erre olyan büszke a kormány?

A Városligetben áll egy fütykös

Most akkor pénisz vagy pálinkásüveg van a tegnap felállított szobor lábai között?

Mihez kezdjünk az ellenzéki nyilvánossággal?

Ilyen kristálytisztán és közérthetően senki sem vázolta fel a hazai média szorongató helyzetét, mint Haraszti Miklós.

0