Koronavírus - Tízezer adag vadételhez elegendő vadhúst kaptak egészségügyi dolgozók
Tízezer adag vadétel elkészítéséhez elegendő vadhúst ajánlottak fel és juttattak el országszerte egészségügyi dolgozóknak vadászatra jogosult erdőgazdaságok, társaságok a koronavírus-járvány idején - mondta az Agrárminisztérium vadgazdálkodási főosztályvezetője szerdán Kaposváron.
Kovács Ferenc beszámolt arról, hogy tájegységi fővadászok kezdeményezésére, vadgazdálkodók, szakácsok, vadhúsfeldolgozók közreműködésével több mint 40 helyszínen adtak át szarvas- és őzhúst, valamint vadételt kórházaknak, mentőállomásoknak, idősotthonoknak az elmúlt hetekben, hálából az egészségügyi dolgozók áldozatkész munkájáért.
Az eseményről kiadott sajtóanyagban szerepel, hogy a tízezer adag vadétel kétszer akkora mennyiség, amekkorával a kezdeményezők előzetesen számoltak.
A főosztályvezető Kaposváron kitért arra: szerdán a kaposvári központú Kaposi Mór Oktató Kórház 500 kilogramm szarvashúst kapott vadászatra jogosultaknak köszönhetően, az alapanyagot az állami erdő- és vadgazdálkodó SEFAG Zrt. öreglaki vadfeldolgozó üzemében készítették elő.
Molnárné Kalmár Beáta, a kórház gazdasági igazgatója azt mondta, hogy a húsból pörkölt készül az intézmény konyháján, az ételből valamennyi munkatársuk kap.
Neszményi Zsolt Somogy megyei kormánymegbízott arról szólt, hogy Magyarország - a kormány és az operatív törzs időben meghozott intézkedéseinek, az egészségügyi ellátórendszer munkájának és a lakosság összefogásának is köszönhetően - jól vizsgázott a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. A vírussal szembeni első csatát az ország megnyerte, köszönet illet mindenkit, aki ebben részt vett - jelentette ki.
Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a Kaposi Mór Oktató Kórházban a gyógyításban és az ápolásban dolgozók mellett a háttérben tevékenykedő munkatársak is sokat tettek azért, hogy az intézmény sikeresen átvészelje a válságos időszakot.
A sajtóanyag kitért arra, hogy a SEFAG Zrt. korábban 100 kilogramm vadhúst adott öt somogyi, állami fenntartású idősek otthonának, amelyekben a húsból mintegy félezer adag étel készült.
hírek innen, onnan
Filléres trükktől lesz gyönyörű a gyeped.
A gondozott pázsit a kert egyik leglátványosabb eleme, amely nemcsak díszíti az udvart, de számos hasznos tulajdonsággal is bír....
Döntőben fut Molnár Attila a fedettpályás vb-n
A toruni fedettpályás atlétikai világbajnokságon a magyar futó megnyerte az elődöntőjét. A döntőt szombaton kora este rendezik.
Csak fizess és mehetsz? Biztonságos folyosót nyit Irán a Hormuzi-szorosban
Irán szelektíven engedi át a hajókat a Hormuzi-szoroson, egyes beszámolók szerint akár milliós díj fejében, miközben a globális...
Műtrágyahiány lépett fel Magyarországon, aggódnak a gazdák
Hiánycikk lett Magyarországon a műtrágya, a tavaszi munkák kezdetére gyakorlatilag eltűntek a készletek, a gazdáknak várni kell, sorba...
Várandósan villantott a horrorkirálynő, Samara Weaving bámulatosan néz ki
Samara Weaving csak úgy ragyog az új képein.
Ezt a hatalmas árat fizeted az óraátállítás miatt
Van, aki napokig nem tér magához
Jön az 50 fokos hőség
Az év, amikor a hőség új szintre léphet: Az idei év a négy legmelegebb között lehet!
Bár Trump tegnap még azt mondta, nem küld további katonákat a Közel-Keletre, már úton van oda több ezer tengerészgyalogos
Az Egyesült Államok jelentős katonai erőket mozgósít a Hormuzi-szoros térségébe, hogy biztosítsa a világ egyik legfontosabb kereskedelmi...
Trump nyíltan kimondta: esze ágában sincs tűzszünetet kötni Iránnal
Donald Trump amerikai elnök pénteken a Fehér Ház előtt nyilatkozott az újságíróknak, mielőtt floridai rezidenciájára indult....
Chuck Norris plusz: ezek a viccek halhatatlanná teszik
Meghalt a közkedvelt harcművészeti és akcióhős, Chuck Norris . Az amerikai különféle küzdősportok mestere volt, és generációk óta a...
Már tesztelik az elektromos csuklós buszokat Budapesten
Elektromos csuklósok régóta közlekednek a városban, ez viszont nem troli.
Javier Milei argentin elnök lesz a budapesti CPAC Hungary sztárfellépője
Díszdoktori címet is kap a Nemzeti Közszolgálati Egyetemtől.
Sport
„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa
A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.
Varga Barnabás: Irány Madrid. Botrányos végjáték, sorsdöntő piros lapok a Konferencialigában
A Konferencialigában is kialakult a negyeddöntő mezőnye.
Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit
A Football Meets Data legújabb erősorrendjében egy csapat kiemelkedik.
„Nem tudom, hányszor kell még elmon-danom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt
A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.
Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli
Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.
Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt
Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.
Szoboszlai Dominik megmutatta a legféltettebb kincsét, majd azonnal odaadta Szalahnak
Szoboszlai megajándékozta csapattársait.
Csillaghullás Liverpoolban: Szoboszlai lett az új király, Szalah trónja odalett
A Sky Sports megszavaztatta az újságíróit, feladat a PL jelenlegi legjobb játékosainak kiválasztása volt.
Az idény végén visszavonul a 37-szeres magyar válogatott labdarúgó
Már az év elején meghozta döntését.
A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt
A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.
Cristiano Ronaldo nem utazza át a fél világot, nem tagja a portugál válogatott keretének
A világbajnoki részvétele viszont nincs veszélyben.
Kilencgólos olasz dráma, ám a Fradinál senki sem bukott nagyobbat
Az Európa-liga egyik nyolcaddöntője egyoldalú tizenegyespárbajt hozott.
Bulvár
Fatális öngólt vétett a Fidesz csúcspolitikusa, a szakértő elárulta van-e innen visszaút
Nem fogják megdicsérni ezért a kijelentéséért.
Egyből hazajön a magyar híresség, ha nyer a Tisza Párt a választásokon, nagy bejelentést tett
Egyre több híresség nyilvánít politikai véleményt.
Óriási csapadék éri el az országot, már tudjuk a napját a változásnak a friss időjárás-előrejelzések szerint?
Így változhat az időjárás az elkövetkező napokban Magyarországon.
Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről
Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek
Állásinterjúra ment a nő: azonnal kidobták, amikor meglátták, milyen ruha van rajta
A pórul járt nőt olyannyira szíven ütötte az eset, hogy később a TikTokon kérte ki az internetezők véleményét. Végül akadtak olyan kommentelők, akik bizony nem az ő pártját fogták.
Kijöttek a legújabb felmérések: így áll most a Tisza és a Fidesz 3 héttel a választás előtt
Az ATV Híradóban az új pártfelmérésekkel foglalkoztunk.
Megkéseltek egy kétgyermekes anyát Vecsésen, a nő menekülés közben arcon lőtte a férfit
Megszületett a jogerős ítélet az ügyben.
395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton
A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog
Andrej Babis Budapestre tartva a levegőben fordult vissza, miután kigyulladt egy izraeli fegyvergyár Csehországban
A CPAC vendége lett volna a cseh miniszterelnök, az esetet terrorcselekményként vizsgálják.
A városháza gyűlésén esett össze holtan a 47 éves polgármester
Szerdán váratlanul esett össze és hunyt el a 2025 novemberében megválasztott és az év elején beiktatott 47 éves polgármester.
Visszahívtak egy népszerű fűszert: 60 éve betiltott mérget találtak benne
DDT jelenléte miatt hívott vissza egy fűszert az NKFH. Ha vásároltál az érintett termékből, semmiképpen ne használd fel.
Győzike: „Lebombázzák Budapestet, ha nem a Fidesz nyer!”
Szokatlan gesztussal indult Gáspár Győző szereplése a Médiapiac podcastban. A showman a „Hajrá Partizán!” köszöntéssel üzent annak a csatornának, amelyet korábban még azzal vádolt, hogy megalázta. Győzike for

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


