Ezt olvasta már?


Koronavírus - Újabb piacok nyitnak ki, támogatási formák vidéken

Újabb piacok nyitnak ki megfelelő óvintézkedések mellett vidéken, ahol az önkormányzatok gazdaságvédelmi intézkedésekkel igyekeznek segíteni a helyi termelőket és vállalkozásokat, valamint azokat, akik a koronavírus-járvány miatt elvesztették az állásukat.

Szombattól újra kinyit a hévízi és a keszthelyi piac, szigorú óvintézkedések mellett - közölte a két polgármester az önkormányzatok közösségi oldalán. A nyitvatartási időben - a jogszabályhoz igazodva - 9 és 12 óra között csak a 65 évnél idősebbek vásárolhatnak, az árusoknak is be kell tartaniuk egymástól a kétméteres távolságot, az árukat pedig nem lehet kézzel érinteni.

A Veszprém megyei Nemesvámoson helyi termelőknél vásárolnak az idősek segítői, akik korábban az önkormányzat alkalmazottjai voltak. Munkájukért megkapják eddigi fizetésüket és vásárlásaikkal hozzájárulnak a helyi gazdaság életben tartásához - közölte Sövényházi Balázs polgármester pénteken az MTI-vel. Elmondta, hogy öt területre osztották a települést, az öt segítő munkáját - összegyűjtve az idősektől érkező kéréseket - egy koordinátor irányítja. Az önkormányzat több mint 600 háztartásba juttatott el levelet, segítséget ajánlva a 60 év felettieknek. Továbbá folyamatosan készülnek a maszkok, mindemellett virágosításba kezdenek az önkormányzati alkalmazottak és az önkéntesek.

Szombathelyen akár százezer forinttal is segítheti az önkormányzat a koronavírus-járvány miatt állás nélkül maradókat - közölte a város polgármestere közösségi oldalán. Nemény András elmondta, hogy duplájára, 400 millió forintra emelték azt a keretet, amelyből segíteni tudnak. Egy új támogatási formát is bevezetnek, kifejezetten olyan helyi lakosok számára, akik a járvány miatt vesztették el az állásukat. Azoknak, akik nem most lettek munkanélküliek, de a megélhetésük veszélyben van, 42 500 forintról 57 ezer forintra emelték az elérhető támogatás összegét. Az állás megszűnése miatti támogatást péntektől lehet igényelni a polgármesteri hivatalnál.

Nagykanizsára péntek délután megérkezett az az ötvenezer egészségügyi maszk, amelyet egy helyi vállalkozás a kínai üzleti kapcsolatai révén ajánlott fel a város önkormányzatának. Balogh László polgármester azt is közölte közösségi oldalán, hogy a jövő héten minden helyi háztartásba postán juttatnak el ingyenesen két-két védőmaszkot.

Nyíregyházán az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. megkezdte a közterületen elhelyezett vegyes és szelektív hulladékgyűjtő edények külső felületének fertőtlenítését. Folyamatosan fertőtlenítik a játszótereket, a köztéri pihenőpadokat és a kondiparkokat is - közölte az önkormányzat pénteken az MTI-vel. Kitértek arra, hogy a vasútállomás és Sóstógyógyfürdő között közlekedő, a nyári szezonban népszerű 8-as autóbuszvonal járatai - a nyári menetrend ellenére - hétfőtől ritkábban fognak közlekedni.

A szekszárdi önkormányzat felméri azt, hogy hány fogyatékos ember szorulhat segítségre a veszélyhelyzet alatt - közölte a polgármesteri hivatal az MTI-vel. Ács Rezső polgármester elmondta, ha változik a fogyatékossággal élők helyzete, például gondozójuk kórházba kerül, a város ugyanazt a segítséget megadja nekik, mint az időseknek: étkezést biztosítanak, bevásárolnak, és kiváltják gyógyszereiket.

Szentesen hétfőtől ingyenessé tették a közösségi közlekedés használatát az egészségügyi dolgozók számára. Szabó Zoltán Ferenc polgármester közölte, a társasházakban a korábban bejelentett kötelező kéményellenőrzéseket az ügyfelek és a szakemberek védelme érdekében későbbre halasztották.

Zalaegerszegen péntekig már tízezer maszkot postázott ki az önkormányzat, további ötvenezret a következő két hétben, az ütemezett szállításhoz igazodva juttatnak el ingyenesen a helyi lakosoknak - közölte pénteken a polgármester. Balaicz Zoltán hozzátette: egy helyi vállalkozó kétezer, egy még meg sem nyílt új szálloda kínai tulajdonosa tízezer, a szakképzési centrum pedig két és fél ezer maszkot adományozott az önkormányzatnak. Arról is beszámolt, hogy az orvosi ügyeleti rendszer átszervezéséhez kapcsolódóan - a háziorvosok és házi gyermekorvosok munkájának és kitartásának elismeréseként - március 20-áig visszamenőleg húsz százalékkal emelték az ügyeleti óradíjakat.

A csopaki strandon szombattól határozatlan ideig tilos horgászni. A polgármester a veszélyhelyzetet figyelembe véve és köztisztasági szempontok alapján döntött erről. Ambrus Tibor közösségi oldalán azt írta: a lépésre egészségünk és a strand tisztasága érdekében volt szükség, és inkább nem közli azokat a fotókat, amelyek miatt bevezette a tiltást.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi...

Spielberg ismét betalált, nagyot megy az új idegenes filmje

A leleplezés napja 44 millió dolláros hétvégével Spielberg legerősebb nyitását hozhatja 2008 óta.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

A rendeletet elfogadták. 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek.

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a...

Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség

Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...

Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió

Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.

Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban

Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...

Rekord USDC-utalás: 4,4 milliárd dollár mozdult meg a HyperEVM-en

Történelmi méretű stabilcoin-tranzakció rázta fel a kriptopiacot: a Circle közel 4,4 milliárd dollárnyi USDC-t mozgatott át egyetlen...

Ráfizettek a lusta svájciak, Katar a 95. percben egyenlített, az 1-1-es döntetlen a foci-vb eddigi legnagyobb meglepetése

Az olajválogatott megszerezte története első világbajnoki pontját, a B csoportban mind a négy csapat teljesen egyformán áll.

Vb 2026: Drámai végjátékban mentett pontot Katar az egykapuzó Svájc ellen - videó

A katari válogatott a 95. percben szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott Svájccal szombaton a tengerentúli világbajnokság B csoportjában.

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

0