Korrupció? Kihallgatják az izraeli miniszterelnököt
Rendőrök érkeztek hétfőn este Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök lakásához, hogy kihallgassák az ellene felmerült megvesztegetési vádakban - jelentette az izraeli média. - Pécsi Napilap -
A sajtó szerint a rendőrség azzal gyanúsítja a kormányfőt, hogy maga és családja számára több százezer sékel (több tízmillió forint) értékben ajándékokat és szívességeket fogadott el.
Az ügyészség december utolsó napjaiban jelentette be, hogy rendőrségi nyomozást rendelt el Netanjahu ellen. A hónapok óta folyó rendőri vizsgálatok alatt a miniszterelnök számos alkalommal cáfolta a vádakat. Legutóbb hétfő délelőtt, pártja, a Likud frakcióülésén jelentette ki, hogy a hatóságok nem fognak semmit terhelőt találni ellene, "mert semmi sincs".
A rendőrség már az első kihallgatásra legalább négy órát kért, és előre közölték, hogy további alkalmakra lesz szükségük.
A jelenleg megvesztegetés miatt börtönbüntetését töltő előző izraeli miniszterelnök, Ehud Olmert kihallgatásának idején rengeteg, olykor egymásnak ellentmondó információ árasztotta el a helyi médiát, de ezúttal nem szivárogtak ki még maguk a pontos vádak sem.
Annyit lehet tudni, hogy két egymástól független ügyben folyik a nyomozás, s a kevésbé súlyos vádak egy izraeli és egy külföldi üzletembertől kapott ajándékok és szívességek elfogadásáról szólnak. Az eskü alatti kihallgatáshoz vezető áttörés három héttel ezelőtt, egy újabb információ nyomán következett be az ügyekben.
A rendőrség szerint az ajándékok értéke jelentős, és érdekeltség, ellenszolgáltatás viszonzása is szerepet játszott bennünk. Várhatóan az ügy egyik legfontosabb kérdése az ajándékok jellegének eltérő értelmezése lesz, hogy vajon csak baráti gesztust jelentenek-e, vagy megvesztegetésnek minősülnek. Ehud Olmert, Izrael előző kormányfője jelenleg börtönbüntetését tölti, amelyet korrupciós ügyek miatt mért rá az izraeli bíróság, miután sikerült rábizonyítani hatvanezer sékel csúszópénz elfogadását még miniszterelnöksége előtti politikusi időszakából.
hírek innen, onnan
Nem a kalóriaégetés miatt fogyaszt a sport – Meglepő igazság a szakembertől
A sport a mentális egészségre is hatással van, melynek komoly szerepe van a fogyókúra sikerében.
Szoláriumozás: szabad-e, ami a szakértők szerint káros?
A rosszindulatú bőrdaganatok kialakulásának kockázatát a szoláriumhasználat olyan mértékben fokozza, hogy a szakmai szervezetek...
Hadházy Ákos: Karácsony Gergelynek azt javaslom, végre ne csak szavakban, hanem tettekben is kezdje el az ellenállást
Az ellenzéki politikus szerint a kormány elvonásai miatt Budapest útjai Románia ceausescui korszakát idézik. Azt javasolja, hogy a főváros...
„Most tényleg lesz háború?” – Kézigránátról tanulnak az iskolában, szoronganak a gyerekek
Megtanulhatták, hogy mennyi idő a gyújtó időzítése, milyen típusai vannak. De lövészgyakorlaton is voltak már a honvédelmi...
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
A Semmelweis Egyetem professzora szerint a nyugati étrend egyébként is túl sok fehérjét tartalmaz, amit sokan tovább fokoznak...
Civil rendőrautóból akart lopni egy férfi Budapesten
A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 39 éves georgiai férfi ellen, aki a vád szerint jelblokkolóval akadályozta...
Mini glow-up: 6 termék, ami csodát tesz a külsőddel - és a lelkeddel is
Ezek a termékek nem véletlenül aratnak nagy sikert!
Életveszélyesen sérült a mentős, összefogás indult a családjáért
A Csongrád-Csanád vármegyében élő mentőst, vétlen sofőrként érte súlyos autóbaleset. A férfit a tragédia után kórházba...
Ezek a legkeresettebb szakmák most
Miközben az autóipar lassulása óvatosságra intette a piacot, és több ágazatban is "csendes elbocsátás" zajlik, vannak olyan...
Vége a nyűgöknek: a szelfizés örökre megváltozik, ha ezt bevezetik! És be fogják...
Ki ne ismerné azt a helyzetet, amikor egy baráti összejövetelen vagy családi kiránduláson szükség lenne egy tökéletes csoportképre, de...
Az Ön autója kapott már telibe kátyút?
A zord időjárással az utakon való közlekedés körülményei is egyre zordabbak. Nem csoda, ha sokan inkább a tömegközlekedést...
Kozso szívszorító vallomása Fenyő Miklósról: "Mindig a szívemben fogom őrizni"
Mély gyász borult a magyar zenei életre, amikor elhunyt a legendás énekes. Kozso a Borsnak elmesélte, hogy megrendülten értesült Fenyő...
Sport
Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán
Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.
El sem kezdődött a téli olimpia, de már teljesen levetkőzött két női sportoló
Az erőt és a nőiességet ünnepelve küldenek üzenetet.
Nehéz, de nem halsz bele – Itt a Hyrox, az új fitneszőrület, ami lenyomja a futást
A hobbisportolók számára is egyre jobban kitolódnak a határok. Tíz éve a maraton volt a menő, majd az ultramaraton és az egyre nagyobb, őrültebb távok, de mi van akkor, ha valakinek a futás túlságosan egyoldalú, é
Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó
A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.
Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott
Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.
Igazságtalanságról beszélt a magyar szövetségi kapitány, bosszút forral az Eb-döntőben
Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.
Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják
Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.
A görögöknek fújtak a bírók, de a magyar cserekapus lett a hős az Eb-elődöntőben
Golopencza Szonja az új sztár, a magyar női vízilabda-válogatott tíz év után játszik újra Európa-bajnoki döntőt.
97 perc kellett ahhoz, hogy olyan bravúrt érjen el az Arsenal, amire hat éve hiába várt
Kai Havertz pecsételte meg a Chelsea sorsát.
Több mint 3 milliárd forintot is kifizettek egy 30 másodperces reklámért
Itt az év legnagyobb hirdetési őrülete.
A Fradi újabb félmilliárdot kaszálhat egy magyar játékos eladása után
A Fradinál is nagyon örülhetnek majd, ha létrejön Redzic Damir DAC-ból Salzburgba szerződése.
A Liverpool és a City sem sajnálta a pénzt, de a magyarok örülhettek csak igazán a téli transzferpiacon
Körkép az elmúlt egy hónap futballügyleteiről.
Bulvár
Óraátállítás: A kormány ezt az időzónát választaná, ha jön az eltörlés
Abból is volt vita, hogy Magyarország a téli, vagy nyári időszámításhoz csatlakozzon, azonban a kormánynak van egy elképzelése.
Ne szállj autóba. Órákon belül megbénul a közlekedés ezekben a megyékben
Veszélyre figyelmeztetnek a szakértők.
Nagy Attila Tibor: A Fidesz olyan helyzetbe került, amely minden kampányfőnök rémálma
Az elemző szerint rosszul indult az év a kormányoldalnak.
Nagyon lebukott Szijjártó Péter, az irodájában furcsa nevet szúrtak ki, már nem tagadhatja le
Szijjártó Péter irodáját is megnézhettük.
Szakértő: Dermesztő és törvénysértő, hogy a Fidesz kampánycélra használja a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromát
Jogász szakértők szerint érthetetlen, hogyan kerülhettek a Fidesz kezébe különösen érzékeny személyes adatok. Jogszerűen aligha.
Gyászba borult az ország: elhunyt a legendás műsorvezető
A hőn szeretett bemondó 75 éves volt.
Megjelent a rendelet, 30%-kal csökkentik a rezsid, de csak akkor, ha teljesíted ezt az egy feltételt, milliók bukhatják el a pénzt enélkül, itt vannak a részletek
A rezsistop minden magyar családot érint, fűtési módtól függetlenül, de kiderült, hogy nem mindenki kapja alanyi jogon.
Szakad a hó, teljesen megbénult az ország: ezek a kritikus közlekedési pontok
A tömegközlekedésben és az autópályán is akadnak gondok.
Még mindig nem árulják el, hova tűnt a Fidesz balesetet szenvedett nyíregyházi jelöltje
Polgári András a kampány közepén, alig pár hónappal a választás előtt még mindig „a szabadságát tölti”. A nyilvánosságból teljesen eltűnt, a balesetéről pedig továbbra sem kommunikálnak.
Orbán Viktor döntött Kósa Lajos rokonának megrogyott agrárcégéről
Bár még nyoma sincs a Bászna Gabona Zrt. felszámolási eljárásnak, a miniszterelnök stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette azt.
Liptai Klaudia porig alázta Kiara Lordot egyetlen megjegyzéssel, ezen mindenkinek kikerekedett a szeme
A Nagy Ő legutóbbi adása nem várt fordulatot tartogatott, amikor Stohl András úgy döntött: elviszi Kiara Lordot a munkahelyére, a Sztárban Sztár stúdiójába.
Csak ezt a 2 dolgot cseréld le az étrendben, és búcsút inthetsz a súlyfeleslegnek
Évek óta próbálkozol, számolsz, lemondasz, újrakezdesz, mégis makacsul maradnak azok a plusz kilók? Lehet, hogy nem többet kellene tenned, hanem kevesebbet változtatnod.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


