Ezt olvasta már?


Kortárs magyar opera ősbemutatóját tartják Szegeden

Tóth Péter zeneszerző Raymond Queneau Stílusgyakorlatok című műve alapján készült operájának ősbemutatóját tartják január 19-én a szegedi Regionális Összművészeti Központban.

A francia író, költő, matematikus 1947-ben megjelent műve egy egyszerű történetet mesél el 99 stílusban. A könyvből számos színházi feldolgozása készült, a darabot Magyarországon először 1982-ben mutatták be a Katona József Színházban.

Seres István Pipu, az opera rendezője az MTI-nek elmondta, Nátyi Róbert, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának dékánja és Tóth Péter zeneszerző, dékánhelyettes régóta gondolkodtak arról, hogy készülhetne egy vizsgadarab a magánének tanszakos hallgatók számára. Ehhez kiváló alapul szolgál Raymond Queneau műve, amely nem csak a prózai színészeknek, hanem az operaénekeseknek is lehetőséget kínál arra, hogy számtalan helyzetben és formában megmutassák magukat a közönség előtt.

A Bognár Róbert által fordított néhány mondatos, egyszerű történet százféleképpen elmesélhető: precízen, kényeskedve, metafizikusan, visszafelé, alexandrinusban, szonettben, elő- és véghangzókat csonkolva, magán- és mássalhangzókat csereberélve, tankában - ősi japán versformában -, megkettőzve, csasztuskában, csacska dalban, konyhalatinsággal, görögösen. A tizenhat képbe komponált egyfelvonásos kabaré-opera betekintést enged a színházi figurák alakformálásba.

A négy hangra és egy zongorára íródott opera már 2020-ban elkészült, de - elsősorban a pandémia miatt - eddig nem állították színpadra. A Bartók Béla Művészeti Kart Támogató Alapítvány és a magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely azonban sikeresen pályázott a Magyar Művészeti Akadémia támogatására, így megszülethet a bemutató, melyen a Szegedi Nemzeti Színház művészei mutatják meg tizenhat képben a színészi játék sokféleségét.

A humoros, sokszor burleszk jelenetekben Somogyvári Zita, Szélpál Szilveszter, Bita Boglárka és Altorjai Tamás operaénekesek keltik életre az állandó történet mindig változó karaktereit, Szokody Anikó zongoraművész kíséretében.

Az egyfelvonásos előadást követően Kosztándi Vonósnégyes Bartók Béla I. vonósnégyesével és Tóth Péter Halálvirágok című művével zárja az ősbemutatót a Reök-palota kortárs alkotóterében. Az előadást január 20-án a vajdasági Magyarkanizsán is láthatja a közönség a Regionális Kreatív Műhelyben.

 

MTI







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Végezd el ezt a 3 perces vizes rituálét teliholdkor, és megszabadulsz a múltbéli blokkoktól

Egy egyszerű, de hatékony vizes rituáléval te magad is megszabadulhatsz a negatív energiáktól, ami a lelki harmóniád és a mindennapi...

George Russell volt a leggyorsabb, ő indulhat az élről a Katalán Nagydíjon

A 28 éves pilótának ez az idei harmadik és pályafutása 11. pole pozíciója.

„Üvöltöttem, hogy meg fogok halni” – Szüléséről és pokoli megpróbáltatásairól vallott a TV2 sztárja

Kínzó fájdalmakkal teli napokat kellett átélnie Matuz Kittinek, míg végül világra hozta kislányát. A csinos anyuka nyíltan beszélt a...

Képgaléria: Károly király hintóban, Vilmos lóháton, Katalin elegánsan a három gyerekkel – Ilyen volt a Trooping the Colour Londonban

Trooping the Colour, a brit uralkodó hivatalos születésnapi ünnepsége Londonban. A katonai ceremónia után a királyi család visszatért a...

Lannert Judit: egyszemélyi vezetés jön a szakképzésben

Az oktatásügyi miniszter Naderi Zsuzsanna szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárral egyeztetett.

Mozgalmas lesz a jövő heti G7-csúcs

Donald Trump a jövő heti franciaországi G7-csúcstalálkozón közel-keleti vezetőkkel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is tárgyal,...

Eldőlt az üzemanyagárak sorsa: eddig biztosan maradnak a rögzített árak

Döntés született az üzemanyagárakról: újabb hat hónapig marad a szabályozás. Mutatjuk, mely kutakat érinti, és mikor változhat a...

Újabb partizános elemző kapott fontos posztot a kormányban

Kovalcsik Tamás örömmel mondott igent.

Kognitív megújulás és Disszonancia a Fidesz kongresszusán

A vereség óta jóval készségesebben nyilatkoznak a fideszesek, mint korábban. Megpróbáltuk megtudni, mi van az Orbán-korszakon túl.

Trump az internet alapos cenzúrázására készülhet

Az amerikai Fehér Ház és a Kongresszus olyan jogszabálycsomagról tárgyal, amely alapjaiban változtathatná meg az internet működését az...

Vitnyédi migránstábor: a Széchenyi Egyetem szerint semmi közük semmihez

Közleményt adott ki az intézmény, szerintük a kormány csupán az állagromlás megelőzésére hivatkozva végzett felújítási munkálatokat.

Russel indulhat a pole pozícióból Barcelonában, Leclerc falnak csapta a Ferrarit

A 28 éves pilótának ez az idei harmadik és pályafutása 11. pole pozíciója. Russell mellől hétszeres világbajnok honfitársa, a...

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó

A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.

Készen áll a vb-bevetésre a spanyolok csodagyereke, végleg elállt a Barcelona Rashford megszerzésétől - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

Lezárják a temetőket Dunapatajon gyanús halálesetek miatt

Az érintettek egyedülálló, többnyire idős emberek voltak. A holttesteket reggel találták meg, és több esetben az áldozatnak előző este még nem volt látható baja.

A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá

Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

0