Ezt olvasta már?

Mégis lesz Szegedi Szabadtéri Játékok a szegedi Dóm téren is

Nemcsak az újszegedi színpadán tartja meg idén előadásait a Szegedi Szabadtéri Játékok, hanem a Dóm téren is lesznek nyári színházi esték.

0

Közel 190 millió forintnyi készpénzt ásott el kertjében egy biatorbágyi drogkereskedő

záznyolcvanhétmillió forintnyi készpénzt ásott el kertjében egy biatorbágyi drogkereskedő - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata szombaton a police.hu honlapon.


hirdetés

A nyomozók még májusban fogták el a férfit, akit kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítottak. K. Zsolt eleinte letartóztatásban volt, majd a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben. Ezen a héten házkutatást tartottak a gyanúsított biatorbágyi otthonában. Kertjében, a tuják tövében elásva, több lefóliázott csomagban összesen 70 millió forintot és 354 605 eurót találtak. Ezzel együtt lefoglaltak egy nagy értékű személyautót, valamint egy motorkerékpárt is.

A közlemény szerint a vagyonelkobzás a nyomozás során egyre hangsúlyosabb szerepet kap, hiszen "a rendőrség így hatékonyan tud fellépni az ellen, hogy a gyanúsítottak vagyonukat újból drogkereskedelem finanszírozására fordítsák".







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Remek formában van Kulcsár Edina a szülés után - fotó

Kulcsár Edina fürdőruhás képet posztolt.

Kaleta-ügy: vizsgálják, hogy a titkosszolgálatok hibáztak-e

De ez a vizsgálat természetesen titkos.

Hatalmas visszahívásba kezd az Fiat Chrysler

Komoly modellvisszahívásba kezd az FCA. Régebbi modellek esetleg defektes légzsákja miatt a Fiat Chrysler Automobiles több, mint 900 ezer...

A brit vállalatok 2021-től nem vásárolhatnak a Huaweitől 5G-felszerelést

London szerint 2027 végére ?Huawei-mentesek lesznek? a hálózatai.

Hektáronként 73 ezer forint támogatás kérhető a karácsonyfa ültetvények után

Augusztus 3-18. között lehet beadni a támogatási kérelmeket a karácsonyfa ültetvények után, a támogatás mértéke hektáronként 73 ezer...

Ezekkel az ételekkel helyettesítheted a tojást - Meg fogsz lepődni

Allergiás vagy rá? Esetleg a növényi alapú táplálkozást részesíted előnyben? Ezeket az alternatívákat muszáj kirpóbálnod!

Így állíthatod vissza a törölt fájljaidat a Windows 10-ben

A Microsoft megjelentetett egy nagyszerű eszközt, mely végre gyógyírt jelent egy réges-régi problémára.

Feleannyiért vett lélegeztetőgépeket az állami kórházellátó, mint a Kínában portyázó Külügyminisztérium

Az ÁEEK 10,8 milliós átlagáron szerzett be lélegeztetőket, a külügy 19,8 millióért. A költségvetés legnagyobb bánatára a külügy...

?A hűtlenség lassan ölő sav? ? Lehet újrakezdeni megcsalás után?

A jó kapcsolatokban is félrelépnek ? legalábbis sokan ezt állítják, de én ezt nem tudom, nem is akarom elhinni. Egy világ dőlne össze...

Sport

Eldőlt a Barca edzőjének sorsa

A januárban kinevezett tréner szerződése 2022 nyaráig szól, de a közelmúltbeli spanyol sajtóhírek arról szóltak, hamarosan meneszthetik.

Meghalt a kétszeres vb-ezüstérmes holland focista

Az Ajax legendája az első olyan szélső védő volt, aki az egész pályát bejátszotta.

Guardiola a csapat előtt alázta meg a Bayern csodadoktorát

A játékosok az edző ellen fordultak, Guardiola aztán távozott, az orvos meg visszatért - de most tényleg nyugdíjba ment.

A magyar válogatott labdarúgó Újpestre tart?

A 31 éves játékos a negyedik kerületi csapatnál edzett.

Jakabos Zsuzsanna fotójától mindenki jókedvű lesz

A magyar úszó ezt kívánta a rajongóinak.

A Barcelona elnöke bejelentette, hogy ki lesz a csapat edzője jövőre

A La Liga 2019/2020-as idénye július harmadik hétvégéjén ér véget.

Nápolyban csapásként élik meg, hogy Szoboszlai a Milant fogja választani

Nem elég, hogy ott tartunk, hogy egy magyar játékosért harcolnak a neves olasz klubok, a spekuláció eljutott odáig, hogy tényként kezelik, hova megy és miért és a másik klubnál le vannak törve.

Elhunyt az  Ajax legendás jobbhátvédje

Hetvenöt éves korában elhunyt Wim Suurbier, a 70-es évek meghatározó futballcsapata, az Ajax Amsterdam jobbhátvédje.

Visszatért az NB I-be a magyar válogatott védő

Baráth Botond másfél év után elhagyta az MLS-t.

Jelentős változás várható az NB I-es focicsapat keretében

Supka Attila túl van az első munkanapján az új klubjánál.

Cristiano Ronaldo családi fotóitól mindenki elolvad

Georgina Rodriguez több képet is megosztott a fantasztikus pillanatokról.

0

Bulvár

Koronavírus ? Cseh illetékes: Szlovákiában és Magyarországon is megfertőződtek cseh turisták

Eddig hat országban - köztük Szlovákiában és Magyarországon - kapták meg a koronavírus-fertőzést cseh turisták, akik júliusban tértek vissza nyári külföldi üdülésükről. A cseh külügyminisztérium július elsejétől Svédország kivételével az összes európai országot biztonságos vagy alacsony kockázatú turisztikai célnak minősítette.

Hihetetlen állattal találkozott otthona bejáratánál egy férfi Dunakeszin

A nutria, vagy éppen hódpatkány vagy éppen mocsári hód alapvetően egy Dél-Amerikában őshonos rágcsáló, ám cukisága és könnyű tartása miatt sokáig Magyarországon is tartották házi kedvencként. Emellett rendkívül szapora állat is, így sokáig a tenyésztők nagy kedvence volt, az emberek vették, a tenyésztő pedig egyetlen párral rengeteg utódot volt képes tenyészteni. Aztán 2010-ben betiltották tartását, [...]

Ő Bujtor István 41 éves lánya, Anna: bátyjával szerepel közös képen

Bujtor István gyerekei, Anna és Balázs is részt vettek a XI. Bujtor István Filmfesztivál sajtótájékoztatóján.

Elképesztő pusztítás - lefejezett napraforgók ameddig a szem ellát

Hatalmas károkat tapasztaltunk a virágzó napraforgóban. A dél balatoni vidéket járva nem mindennapi pusztításra lett figyelmes kolléganőnk. Az agrárium legfrissebb híreivel jelentkezik az Agroinform Híradó.

Egy idős nő vidéki házában lapult a 3 milliárdot érő váza

Egy szekrény tetején porosodott több mint 50 éve.

Öt év múlva kigyulladhat naprendszerünk második Napja, itt a Földön

A fúziós generátorok a klasszikus 20 éven belül lehetséges technológia, csakhogy ez a lehetőség 20 éve épp mindig ugyanolyan távol van tőlünk, mintha csak fel lenne írva a mesebeli szemöldökfára, hogy holnap, amit minden reggel elolvashatunk. Pedig ezek a generátorok hatalmas mennyiségű tiszta és megújuló energiát tudnának előállítani. A több évtizedes munka ellenére a jelentős tervezési kihívások eddig megakadályozták a működőképes kereskedelmi méretű modellek fejlesztését. De talán majd most.

Megtalálták Naya Rivera holttestét

Igazából mindenki tudta, hogy nem lehet jó vége ennek a sztorinak, de most már a remény is eltűnt.

Minden idők legforróbb filmes szex jelenetei: aki látta, nem felejti el őket

Szégyenlősen elfordítottad a fejedet, de közben majdnem szemtengely-ferdülést kaptál, ahogy mégis próbáltál a képernyőre sandítani. Vagy éppen rongyosra tekerted-játszottad a VHS szalagnak ezt a részét. Akár pirulva, akár szemérmetlenül, de ha láttad ezeket a jeleneteket, biztos, hogy nem feleded őket.

49 évesen meghalt egy tévés műsorvezető

Egyelőre nem tudni a halál okát.

Ez a 3 leghűtlenebb és a 3 leghűségesebb csillagjegy

Vannak emberek, akik sajnos sokkal hajlamosabbak félrelépni, mint mások. Természetesen ez rengeteg tényezőtől függ, kezdve a neveltetéstől egészen az aktuális párkapcsolati problémákig. Mégis, ezoterikus szakértők úgy vélik, vannak csillagjegyek, akik sokkal gyakrabban csalják meg a párjukat, mint mások ahogy léteznek olyanok is, akik a végletekig hűségesek. Lássuk, kik ők!

blogmorzsák

Nyár, rovarcsípés: így ismerd fel, ha azonnal orvos kell

Miről ismered fel, ha allergiás reakciód van? Nem csak magad miatt, gyermeked miatt is jó, ha tudod. Élet múlhat rajta.

Jött egy ember, aki cselekedett: Bogdán László emlékére

A kilátástalanságból létrehozott valami szépet, valami jót, jövőt adva sok embernek.

A kutyahangok jelentése: melyik, milyen érzelemről árulkodik?

A kutyahangok jelentése sokféle lehet. Kedvenceink ezzel fejezik ki érzelmeiket. De melyik hang pontosan mit jelent?

Járvány és politika

Ilyen az, amikor a politika beteszi a lábát az egészségügybe.

Down-szindrómás lány lett a Gucci Beauty új arca

Csak a tökéletes a szép? Ellie Goldstein 18 éves, Down-szindrómával él, és ő reklámozza a Gucci új szempillaspirálját.

Ezzel többé nem égeted oda a húst grillezésnél

Egy ügyes találmány érkezett: itt a ínycsiklandó grill ételek titka.

A Magyar Honvédség légi-mentő alakulata sajnos nem szolgálatkész

A gyakorlat hiánya olyan veszélyhelyzeteket teremt, mint ami múlt héten történt Vértesszőlősön.

Amerika leghíresebb nője, akit imádnak gyűlölni

Hét, kevéssé ismert dolog Ivanka Trumpról, az amerikai elnök lányáról. Tényleg modell és Chelsea Clinton barátnője volt?

Baranyi Krisztina féláron adná el a szociális bérlakásokat

Parázs vita végén a ferencvárosi képviselők többsége elutasította Baranyi javaslatát a féláron történő privatizációról.

Feszty-kórkép: a hálás utókor és a mai magyarság nyomai

Dr. Kásler Miklós miniszterkedés helyett nemzeti gyökereinket keresi.

Ez teheti pokollá a nyaralásunkat

Helyek, ahol biztonságban lehetsz allergiásként.

Felemás szülés Luxemburgban

Hihetetlen disszonancia a luxus és a sokszor teljesen kényelmetlen és egyáltalán nem gyakorlatias megoldások közt.

0