Kulturális örökség napjai - Változatos programok Csongrád megyében
Változatos programok, a műemlékeket bemutató séták mellett kiállítások, előadások, koncertek, kézműves-foglalkozások várják az érdeklődőket a kulturális örökség napjai alkalmából Szegeden és Makón - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
A Szent István téri víztorony már péntektől megtekinthető, a mai napig működő műemlékben látható a szikvíz készítését bemutató tárlat, valamint egy fizikatörténeti kiállítás.
A Somogyi-könyvtár szervezésében szombaton és vasárnap is tematikus sétákra invitálják a turistákat és a lakóhelyüket jobban megismerni kívánó szegedieket. Bemutatják a magyar történelem egyik legismertebb és máig legnépszerűbb uralkodójához, Mátyás királyhoz köthető helyszíneket, köztéri alkotásokat, az 1879-es nagy árvíz utáni évtizedekben az újjászülető városban emelt, neves építészek tervezte eklektikus és szecessziós bérpalotákat, valamint a Tisza Lajos körút díszeit. Kitárul az Emlékkönyvtár ajtaja, és bejárható az intézmény Dóm téri épülete.
A hétvégén vezető segítségével nézhetnek be a színfalak mögé a vendégek a Nagyszínházban, vasárnap pedig a látogatók előtt is megnyitja kapuit a szegedi városháza, melyet félóránként induló sétán ismerhetnek meg a látogatók. Szintén szakavatott kalauz mutatja be az 1879-es árvíz utáni újjáépítés során Szeged-Alsóvároson emelt lakóházak emlékét őrző Napsugaras Tájházat, melyben kézműves-foglalkozásokat szerveznek, valamint előadások hangzanak el az alma a paraszti életmódban és néphagyományban betöltött szerepéről.
Vasárnap bejárható a szegedi Új Zsinagóga és a hozzá tartozó biblikus park, előadáson mutatják be az az idén 115 éves épületet és a város zsidóságának történetét, több koncertet is rendeznek, melyek közül a Szegedi Szimfonikus Zenekar hangversenye zárja a napot.
Makón szombaton délután kerékpártúrára invitálják az érdeklődőket, a József Attila Múzeumtól a résztvevők a jángori zsidó temetőhöz tekernek el, ahol Urbancsok Zsolt történész-főlevéltáros tart vezetést.
hírek innen, onnan
40 évet dolgozott építőmunkásként – ilyen nyugdíjat kap majd: ez nem vicc
Egy lengyel férfi története rávilágít arra, hogyan működik a nyugdíjrendszer, ha valaki egész életét fizikai munkával tölti. Bár...
C. Ronaldónak elege van a klubjából, Benzema már váltott is - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Együttműködési megállapodást kötött a Semmelweis Egyetem és a műszaki egyetem
A két intézmény fejleszti a meglévő közös képzéseket, egységesíti az egyetemek közötti áthallgatás és átoktatás feltételeit is.
Korrupciós ügyben letartóztattak egy alpolgármestert
Az ügyészség a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a terhelt letartóztatását.
Légi-katasztrófa történt – nincsenek túlélők, mindenki meghalt a gépen
Két férfi vesztette életét, amikor egy Cirrus SR20 típusú kisrepülőgép mezőgazdasági területre zuhant Greater Manchester térségében...
Súlyos: 46 fokos pokoli hőség jöhet 2026. nyarán. A magyar szakértők már nem kertelnek
Erre már most készülj fel!
Fa dőlt a felsővezetékre Komáromnál, egy Railjet és egy tehervonat áramszedője is megsérült
Egy szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat. Nagy késésekre kell számítani.
Elfogyott a türelem: bíróság elé viszik Budapest ügyét
Másfél év alatt sem sikerült a „Karácsony–Tisza koalíciónak” főpolgármester-helyettest választania, ezért nem várhatunk tovább,...
Pöröllyel álltak neki egy londoni ékszerüzlet kirablásának fényes nappal - videó
Maszkos rablók törték be az ablakot Nyugat-Londonban, majd egy táska ékszerrel elsétáltak, mintha mi sem történt volna.
Sziget: megérkeztek az újabb nevek
A zenei műfajokon átívelő több, mint negyven új fellépő között látható - többek mellett - a legnagyobb rockfesztiválok headliner...
Dévényi Tibor megtörte a csendet, először szólalt meg Fenyő Miklós halála után
Egy generáció ikonja nincs köztünk. Ha a hosszú haj és a farmernadrág lázadás volt, akkor Fenyő Miklós igazi forradalmár volt. A...
"Cigány orvos, cigány ügyvéd, sikeres vállalkozók." - G.w.M szerint rengeteg területen el tudnak helyezkedni a hazai romák
Külön gratulált Gáspár Evelinnek is.
Sport
Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?
Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.
Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán
Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.
Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe
A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.
Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak
Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.
Egy őrült NB I-es meccs botránya, amely nehezen csitult el
A Győr és a Debrecen összecsapása szó szerint összecsapássá fajult, de hibázott-e, s ha igen, miben a meccs bírója?
Bejött a sztrájk, villámgyorsan talált új klubot magának a szaúdiak sértett kedvence
Az al-Hilal kapott az alkalmon, hiába próbálta C. Ronaldo más irányba terelni az eseményeket.
Vajon mi állhat Guardiola hirtelen távozási ötletének hátterében?
A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.
Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott
Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.
Mi történt Szoboszlai legfőbb kritikusával? A Liverpool legendája látványos fordulatot vett
A korábbi védő azért odáig nem ment el, hogy a magyar focistát dicsérje, viszont a PL-címvédő német sztárját már Kevin De Bruyne-hez hasonlítja.
Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják
Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.
Bosszút állt a korábbi Real Madrid-aranylabdás, a legnagyobb riválishoz szerződött
Karim Benzema nem volt elégedett az al-Ittihad ajánlatával.
Panaszkodik a Vidi-edző: „Az a játékos lőtte a győztes gólt, akit ki kellett volna állítani”
A Honvéd 2-1-re legyőzte a Videotont és már öt ponttal vezeti a tabellát, a fehérváriak idegenben továbbra is nyeretlenek.
Bulvár
Epstein-akták: Újabb magyar nevek és a CEU elköltöztetése is szerepel a közzétett dokumentumokban
Megszólalt a dokumentumokban szereplő Király utcai ingatlan tulajdonosa is.
Magától leválik a tojás héja, ha ezt adod a forrásban lévő vízhez
Egy egyszerű hozzávaló a főzővízben, és a tojás héja szinte magától leválik – így lesz a pucolás gyors és stresszmentes.
Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele
Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.
Tönkreteszi a vesét, pedig egészségesnek hiszed: tilos túlzásba vinni ezeket az étrend-kiegészítőket
A legjobb az előírt mennyiséget fogyasztani, így elkerülhetők az egészségügyi kockázatok.
Melania akkorát virított, hogy Trump is csak nézett
Az Amazon Melania Trump életéről szóló dokumentumfilmje 7 millió dolláros amerikai nyitóbevételt ért el, ami több mint egy évtizede a legerősebb dokumentumfilmes rajt, miközben a produkció rendkívül magas költsé
Megbénított egy egész megyét az ónos eső, senki ne induljon útnak
Komoly fennakadásokat okozott a téli időjárás kedd reggel Baranya vármegyében. Ez az az idő, amikor mindenkinek érdemes megfontolni, hogyinkább el se induljon, maradjon otthon. Az ónos eső és a havazás országszerte
Epstein botrány: lekurvázták Palvin Barbit és Mihalik Enikőt a magyarok
Napok óta Jeffrey Epstein botrányától hangos a nagyvilág és a hazi sajtó. Mint ismert, a felső tízezer szégyentelen milliárdos kerítője, drogdílere, a pedofil Jeffrey Epstein kiskorúakat is futtatott. Az egy milli
Bombát robbantott Pintér Bence: 1,7 milliárd forint eltűnésére hivatkozva a győri közgyűlés feloszlatását kezdeményezi
Kedden közzétett videójában a győri polgármester az önkormányzati tulajdonban lévő Győr-Szol Zrt.-ről azt állította, hogy a közszolgáltató cég számlájáról eltűnt 1,7 milliárd forint, emiatt feljelentés tes
Befektetési botrány a Hit Gyülekezetében: felfüggesztettek egy egri lelkészt
A károsultak száma több tucat, a kárösszeg pedig akár az egymilliárd forintot is megközelítheti.
Nem a Fidesz a Tisza legnagyobb riválisa, ez a párt az igazi ellenfele, hatalmas veszélyt jelent Magyar Péter számára
Egy politikai elemző szerint a Tisza Párt igazi ellenfele nem a Fidesz, van egy párt, ami nagyobb veszélyt jelent Magyar Péter számára.
Jöhet a szigorítás a kávénál, csak így lehet kapni a jövőben
Jelentősen szigorodhat a kávék és a pótkávék szabályozása Magyarországon.
Gyászol Jeszenszky Zsolt, szívszorító beszédet mondott a műsorvezető
Megható üzenetet tett közzé a műsorvezető.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


