Ezt olvasta már?

0

Labdarúgó NB I - Folytatódik a küzdelem a harmadik helyért és a bennmaradásért

A már bajnok Ferencváros és a biztos második Fehérvár rangadójával kezdődik meg a labdarúgó OTP Bank Liga hétközi, utolsó előtti fordulója, melyben a harmadik hely megszerzése és a kiesés elkerülése szempontjából fontos mérkőzésekre kerül sor.


hirdetés

A kedd esti nyitánynak a helyezés szempontjából nincs tétje, de - amint azt mindkét oldalon hangsúlyozzák - így sem mindegy, hogy milyen játékkal, milyen eredmény születik.

Szerhij Rebrov, a fővárosiak vezetőedzője az Újpest felett aratott szombati győzelem után, a Fehérvár, majd a Mezőkövesd elleni mérkőzésre is utalva úgy fogalmazott, örül, hogy nincsenek nyomás alatt, amikor három ilyen nehéz ellenféllel találkoznak.

"Fontos, hogy a bajnoki címtől függetlenül is megnyerjük ezeket a mérkőzéseket, persze sérülések nélkül" - idézte őt a fradi.hu oldal.

A székesfehérváriaknál az utolsó hazai fellépésére készül a csapatkapitány Juhász Roland, aki az idény végén visszavonul.

"Amiatt mindenképpen szomorú vagyok, hogy a bajnokság végeredményét tekintve tét nélküli lesz a mérkőzés, viszont mégiscsak a Ferencváros ellen lépünk pályára, ami mindig kiemelt találkozó, most ráadásul a friss bajnok lesz az ellenfelünk. Szeretnénk a pályán megmutatni, hogy ez a nagy pontkülönbség, ami kialakult az FTC és közöttünk, nem a realitás, be akarjuk bizonyítani, hogy vagyunk olyan jó csapat mint keddi ellenfelünk" - mondta a klub honlapjának nyilatkozva.

A 37. évét július 1-jén betöltő védő, aki 2016 végén búcsúzott el a válogatottól, elárulta, hogy egyre jobban elérzékenyül, ahogy közeledik a mérkőzés.

"Ami persze nem baj, hiszen azért történhet meg, mert rengeteg élmény jut eszembe, de nem lesz egyszerű. A célom az, hogy akár edzőként, akár más pozícióban a futballközegben maradva hasonló sikereket érjek el a jövőben, és ugyanúgy sírhassak majd az örömtől, ahogy most valószínűleg a befejezés miatt fogok" - mondta a molfehervarfc.hu oldalnak.

A két csapat eddigi két idénybeli mérkőzését az FTC nyerte meg, október végén 2-1-re Székesfehérváron, február közepén pedig 1-0-ra otthon.

Az első két hely már korábban eldőlt, de a harmadikért - amely ugyancsak nemzetközi kupaindulást ér - még komoly a küzdelem a Mezőkövesd és a Puskás Akadémia között. A két együttes azonos ponttal áll, de előbbinek több győzelemmel kedvezőbb a helyzete. A kövesdiek szerdán a kiesés elkerüléséért küzdő Debrecent fogadják, amely vélhetően mindent belead majd, hogy megkapaszkodjon az élvonalban. A vendégcsapat önbizalmának minden bizonnyal jót tett, hogy vasárnap otthon 4-0-ra verte a DVTK-t, de sikertelen széria után a Mezőkövesd is javított szombaton, amikor saját közönsége előtt egy félidőt emberhátrányban játszva, a ráadásban szerzett góllal kicsikarta a győzelmet a Fehérvárral szemben. Ezzel maga mögött tartotta a Puskás Akadémiát, amely a Paks elleni hazai sikerrel tartotta ugyan a lépést, de előzni nem tudott. A negyedik helyezett ezúttal Kisvárdára látogat, ahol az előző fordulóban szintén három ponttal gazdagodó hazaiak számára a bennmaradás a cél. Utóbbi együttes a nyolcadik és három ponttal előzi meg az utolsó előtti Debrecent, közöttük pedig az Újpest és a Paks várja - veszélyeztetettként - a ZTE, illetve a Diósgyőr elleni hazai mérkőzést.

 

A 32. forduló programja:

kedd:

MOL Fehérvár FC-Ferencvárosi TC 18.55

Újpest FC-ZTE FC 21.05

szerda:

Mezőkövesd Zsóry FC-Debreceni VSC 16.55

Budapest Honvéd-Kaposvári Rákóczi FC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 19.00

Kisvárda Master Good-Puskás Akadémia FC 19.00

Paksi FC-Diósgyőri VTK 21.05

 

A tabella:

1. Ferencváros 31 22 7 2 57-23 73 pont - már bajnok

2. MOL Fehérvár FC 31 17 8 6 54-28 59

3. Mezőkövesd Zsóry FC 31 14 8 9 42-29 50

4. Puskás Akadémia FC 31 13 11 7 49-39 50

5. ZTE FC 31 11 9 11 49-41 42

6. Diósgyőri VTK 31 12 5 14 38-46 41

7. Budapest Honvéd 31 11 8 12 31-40 41

8. Kisvárda Master Good 31 11 5 15 39-42 38

9. Újpest FC 31 10 7 14 38-44 37

10. Paksi FC 31 10 7 14 41-50 37

11. Debreceni VSC 31 10 5 16 46-56 35

12. Kaposvári Rákóczi FC 31 4 2 25 25-71 14 - biztos kieső







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Búcsút mondhatunk a gyors felépülésnek

V helyett W - varjú helyett varjak jelzik majd a gazdaság visszatérését a mélypontról.

A kínai kriptodeviza átalakíthatja a világ pénzügyeit

Peking a digitális pénzt globális befolyásának növelésére akarja felhasználni. Előnyre tehet szert ezzel az USA-val szemben, ahol az...

Gyorsabb merülést tapasztalnak egyes iPhone-felhasználók

Az iOS 13.5.1-es verziójával érkezett a probléma.

Gázos busz Zalaegerszegen

Iveco gyártmányú gázüzemű autóbuszt tesztel a Volánbusz Zalaegerszegen a Danube Truck Magyarország Kft.-vel együttműködve - közölte a...

Helyek, ahonnan ősszel is látni a sarki fényt

Nagyon téved, aki azt gondolja, csak a téli szezonban figyelhető meg az Aurora Borealis. Ajánlunk pár őszi észlelőhelyet.

Már a tűzoltók mentik a lakosokat: árvizek pusztítanak több országban is

Kína egyre több tartományát sújtják pusztító árvizek, miután ötven éve nem tapasztalt mennyiségű eső esett június eleje óta....

Csütörtöki sport: Pályán a Manchester United, a Tottenham és az Inter

Angol, olasz, spanyol, portugál és török labdarúgó mérkőzések a kínálatban.

Ennek az autósnak tényleg nincs ki mind a négy kereke - videó

Döbbenetes videót tett közzé a Bpiautosok.hu, köszönhetően az egyik olvasójának.

Nincs határ: arany szájmaszkot készíttetett magának egy férfi

Szolidnak éppen nem nevezhető ez az arany szájmaszk.

A napsütésé lesz a főszerep

Ismét 30 fok fölé melegedhet az idő.

Rekordideig volt "műtüdőn" egy nő

Végül kettős tüdőtranszplantációval mentették meg a Covid-beteg életét.

Sport

Hosszú Katinka csábító fotója meghódította az internetet - kép

A háromszoros olimpiai bajnok úszó megtalálta a számításait.

32 évesen meghalt a kétszeres világbajnok Alex Pullin

Szigonyhalászat közben történt a tragédia.

Megvan mennyit fizetne az olasz sztárcsapat Szoboszlai Dominikért

Továbbra is rendkívül aktívan dolgoznak a 19 éves magyar válogatott támadó megszerzéséért.

Cristiano Ronaldo a Juventus veresége után üzent - fotó

A Serie A-t vezető csapat 4-2-re kapott ki az AC Milan együttesétől kedden.

Magyar edzőt választott a Mol Fehérvár

Miután Joan Carrillót elküldte a bajnoki ezüstérmes, két edzőjelölt volt a helyére. Végül a magyar lett a befutó.

Ha van bombagól, akkor ez az

A Crystal Palace támadója, Wilfried Zaha valami bitang nagy gólt rúgott a Chelsea-nek.

15 évesen elhunyt a Vasas kis hőse

Hosszú küzdelem után vesztette el élete legnagyobb csatáját.

A Juventus összeomlott, az edző nem akarja elemezni a vereséget

A bajnoki címvédőre szombaton a szezon legnehezebb mérkőzése vár.

Eldőlt Griezmann sorsa

Antoine Griezmann megnyugodhat a barcelonai jövőjét illetően, a francia világbajnok és Eb-ezüstérmes labdarúgót nem adják el a nyáron a katalánok ? írta a párizsi L'Équipe.

0

Bulvár

Olyan autót fogtak a budapesti razzián, amitől a rendőrök álla is leesett

Ilyen átalakítást tényleg ritkán látni, de a rendőrök nem értékelték.

Így tüntethető el a seprűvéna és a nagyobb visszér

A seprűvéna, illetve a nagyobb visszerek megjelenése sok hölgyet zavar - ám ma már mindkét probléma hatékonyan kezelhető.

Tudtad, hogy Korda Györgynek van egy 40 éves lánya? Judit tíz éve Torontóban él

Korda Györgynek 1980-ban született egy lánya, de nem tartják a kapcsolatot egymással.

Betegsége miatt visszavonul az ismert magyar énekes

Betegség miatt nem láthatják egy ideig a rajongók Siklósi Örs énekest.

Agyonadóztatja az Orbán-kormány az alacsony fizetésért dolgozó magyarokat

És mindeközben egyáltalán nem sarcolja olyan mértékben a magas fizetéseket a kormány, mint teszik azt jó néhány másik országban. Itt mutatkozik meg az egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszer hibája.

A török drónok rommá verték Putyin légvédelmét

Erdogan drónjai Szíriában és Líbiában megváltoztatták a háború menetét, miközben a német védelmi minisztérium fegyveres drónok beszerzése mellett tör lándzsát. A RAND szerint viszont az autonóm fegyverrendszerek lecsökkentik a stratégiai stabilitást, mindezt egy olyan időszakban, amikor kimondottan feszültté vált a nagyhatalmak közötti viszony. Káncz Csaba jegyzete.

Mégsem olyan rosszak az időjárási kilátások

Chicagóban a búza árjegyzése 0,5 százalékkal emelkedett, a repce kurzusa is emelkedett, itt 0,8 százalékos volt a plusz. Azonban a kukorica 0,3 százalékot, a szójabab pedig 0,1 százalékot vesztett értékéből. Párizsban viszont jó napot fogtak ki a kereskedők. Mind a négy fontos termék, így a malmi búza, a repce, a takarmánybúza és a kukorica ára is emelkedett.

Lassan megfő Szibéria

A szibériai sarkvidéken rekord magas átlag hőmérsékletet mértek júniusban.

Tom Cruise-zal rémálom volt a közös munka: a színésznő emiatt rettegett kollégájától

Tom Cruise és Thandie Newton a Mission: Impossible 2 című filmet forgatták együtt.

Koronavírus fertőzötteket találtak egy diáktáborban

A 250 fős táborban már járt az Ántsz, a fertőzötteket kórházba szállították, a kontaktokat tesztelték.

Lejár a boltokban a készpénz ideje

Januártól bizonyos kivételekkel a kereskedők kötelesek lehetővé tenni az úgynevezett elektronikus fizetést, a változtatás a feketegazdaság ellen is hatásos lehet mondta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára.

blogmorzsák

Idegenforgalom, vendéglátás, tu­rizmus - alulnézetből

Milliárdos beruházások, erő­teljes sza­bályozás. Mindegyik véleményes, de a vendég nem ettől lesz elégedett.

Ha abortuszon gondolkozol... (de inkább ne tedd!)

„Ha abortusz előtt állsz, vagy még nem döntöt­tél gyermekeddel kapcsolatban, ajánlom figyelmedbe!“

Megérkezett a zseniális mini léghűtő a kánikula ellen

Hűsít, párásít, könnyen hordozható. Nélkülözhetetlen a nagy melegben.

Harminchat igaz ember, akik fenntartják a világot

Mit jelent az, hogy a világ 36 igaz ember érdemében létezik? Kik ők és hol vannak?

Jennifer Lopeznek köszön­hetjük a Google képkereső funkcióját

J-Lo 20 évvel ezelőtt viselt ruhája felrobbantotta az internetet, egyszerre több millió ember keresett rá a zöld szettre.

Az 5 legjobb háborús film

Háborús filmek, melyek elgondolkodtatnak, meghökkentenek vagy elszomoritanak bennünket, átélhetővé téve az eseményeket.

Medvevadászatok a Bükkben

Manapság ha meghalljuk, hogy med­ve járt a Bükkben, min­denki felkapja a fejét. Pedig régen u­gyanolyan vadállata volt a Bükk­nek, mint az őzek vagy a nyulak.

Az Óbudai-szigetről is menni kell?

„A politika és a jogi csűrés-csava­rás támogatta harácsolást csak erővel, civil kurázsival lehet megállítani.“

Így lesz egy roma srácból politológus

Balogh Tibor jelenleg a kor­mány­zatban dolgozik sajtómun­katársként, pedig a rokon­ságá­ból senki más nem járt egyetemre.

10 balhés játék, ami kiverte a biztosítékot

A Harry Potter játék, amit végül szexshopok kezdtek forgalmaz­ni, és más agyament darabok, amik tiltakozást, felháborodást váltottak ki.

A keresztény kultúra igen, Isten már nem?

2019-ben több mint félmillió hívő hagyta el a német katolikus és protestáns egyházakat.

9+1 kép, ilyen volt a komá­romi Duna-part 100 éve

Hogyan nézett ki a Duna-part Komáromnál a II. világháború előtti időszakban?

0