Ezt olvasta már?


Lajhár született a Szegedi Vadasparkban

Kétujjú lajhár (Choloepus didactylus) született a Szegedi Vadasparkban, ez az első alkalom, hogy a különleges emlősöket szaporítani tudták a Tisza-parti város állatkertjében - közölte Veprik Róbert igazgató az MTI-vel.

Már csaknem egy évtizede gondoznak lajhárokat a Szegedi Vadasparkban, az új tenyészpár 2010-ben állt össze, és két évnek kellett eltelnie, hogy utódjuk szülessen. A kölyök szépen cseperedik, anyja hasán kapaszkodva. Napjai kényelemben telnek, hiszen a lajhárok többnyire hassal fölfelé mozognak vagy pihennek az ágakon.

A Dél-Amerika erdeiben élő lajhárok a közhiedelem szerint lassú állatok, és nem csak mozgásuk, hanem anyagcseréjük is az. A lassúságuk oka egyrészt, hogy főleg alacsony tápértékű, nehezen emészthető faleveleket fogyasztanak, másrészt mozdulatlanságuk a rejtőzést is segíti a ragadozók elől, bár nem teljesen védtelennek, tekintélyes méretű fogakkal és karmokkal rendelkeznek. Rejtőzködéseket a lombkoronaszintben az is segíti, hogy bundájukban két algafaj is megtelepedik, melyek szőrüknek zöldes árnyalatot adnak, ráadásul szárazabb időben az álcaszín sárgásabbra, csapadék után pedig kékeszöldre változik.

A 60-85 centi testhosszú, 4-10 kilogrammos kétujjú lajhárok a vendégízületesek közé tartoznak, rokonaik a Szegedi Vadasparkban szintén bemutatott hangyászok és tatuk. A hímek 4-5, a nőstények hároméves korukban érik el az ivarérettséget. A párzási időszakuk egész évben tart, a nőstény 7-10 hónapos vemhesség után hozza világra utódját. A kölyök 6-9 hónapig anyjába kapaszkodva növekszik.

Arról keveset tudni, mennyi kétujjú lajhár él vadon, mert nagyon nehéz felmérni a lombkoronaszinten rejtőző állatokat. A fajt legfőképp az erdők pusztulása veszélyezteti. Európai állatkertekben mintegy háromszáz egyedét tartják törzskönyvi program keretében.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Csoda turmix? Támogatja a beleket és még gyulladások ellen is nagyon jó

Nem kell különleges porokban vagy drága csodaszerekben gondolkodni ahhoz, hogy valaki olyan italt készítsen, amely egyszerre támogatja a...

Kertész szomszédom árulta el, mitől nő gyorsabban és virágzik szebben a petúnia

A petúnia nem tűnik kényes növénynek, mégis sok múlik azon, hogyan gondozod. Néhány egyszerű lépéssel látványosan dúsabb lehet, és...

A NER meghurcolta, most pert nyert – egy gyermekvédelmi szakember több éves kálváriája

Wettstein Dániel István már 2016-ban, a Tolna megyei gyermekvédelem egyik vezetőjeként írásban jelezte Juhász Péter Pál, a Szőlő utcai...

Úgy osztotta a pénzt az NKA, mintha nem lenne holnap, de kiknek?

Több tízmilliárd forintnyi kulturális támogatás kiosztása körül alakult ki botrány, miután kiderült, hogy az NKA politikai...

Itt a „Fidesz–DK-paktum” – havi kétmillióért álltak össze Pest vármegyében?

Havonta kétmillió forintért „paktált le” a DK a Fidesszel a Pest megyei közgyűlésben, a mihazánkos képviselő legalábbis így...

„Letörli a létezésedet egy mondattal” – Lili, a Szőlő utcai túlélő Tuzson Bence parlamentbe kerüléséről

A Szőlő utcai gyermekbántalmazási ügy túlélője és tanúja nem tudja elfogadni, hogy Tuzson Bence visszaülhet a parlamentbe.

Vedd birtokba a kerted – 5 kültéri konyhaötlet, ami kis kertben is működik

Sokan még mindig úgy gondolnak a kültéri konyhára, mint valami luxusvillákba való extrára, ami csak hatalmas kertekben vagy grandiózus...

Videón az édesapa, aki ájultan esett a földre, mikor felesége a második gyermeküket hozta a világra

Futótűzként terjed a közösségi médiában az édesapa videója, aki elájult második gyermeke születése során.

Hazahozza Magyar Péter az uniós pénzeket?

Kerner Zsolt és Pál Zsombor a Tisza-kormány egyik legfontosabb vállalásáról. Föld/osztás.

Miskolci razzia borzolja a kedélyeket, egy roncsautóból került elő valami egészen szívszorító

A rendőrök büszkék magukra, a polgárok kiborultak, az autó kinyitása mély indulatokat szabadított el.

Az ördög Pradát visel 2 nem készült el hiába, tökéletesen megértette az őt körülvevő világot és 2026-ot

Miranda, Andy, Nigel és Emily négyese húsz év után ismét visszatért a nagyvászonra – és az a jó hírünk van, hogy bár volt rá...

Jó hírt közölt Magyar Péter: eredményes volt a tárgyalás Ursula von der Leyennel

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök.

0

Sport

A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után

Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.

Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája

Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába

Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó

Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.

BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó

5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.

Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle

Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.

Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett

Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.

NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos

Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.

Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni

Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.

Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás

Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?

Katasztrófa lenne a Honvéd számára, ha innen bukná el az NB I-et

Az angyalföldi csapat már NB I-esnek mondhatja magát, a kispestiek viszont még nem.

0
0

Bulvár

Ez a tenyérnyi gyümölcs a hosszú élet titka. Magyarország bővelkedik benne.

Az egészség megőrzése a mindennapok sűrűjében gyakran a háttérbe szorul, pedig egyetlen apró változtatás is óriási hatással lehet testi-lelki jóllétünkre. Az alma, egyszerű és hétköznapi gyümölcsként, val

Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát

Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h

„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?

Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.

Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket

A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.

Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat

Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.

Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után

Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.

Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet

Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.

Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek

Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.

Rácz Jenő bezáratta az éttermét: az üvöltözést vette a kamera

Rácz Jenő teljesen kiborult az éttermébe, a jelenetet pedig végig vették a kamerák.

Ez a betegség csendben gyilkol: sokan túl későn veszik észre a jeleit

Az egyik tünete például az lehet, hogy légszomjat érez a cipő felvétele során.

0