Laktózmentes növényi alapú joghurtok bármilyen étrendhez
A vegán életmódban, illetve bizonyos diéták esetében a klasszikus joghurtoknak nincs helye, mielőtt azonban azt hinnénk, hogy teljesen ki kell zárnunk őket az életünkből, van egy jó hírünk. Létezik olyan alternatíva, amelyet éppúgy fogyaszthatunk, bármilyen étrendet követünk is, ez pedig nem más, mint a növényi változat.
Növényi joghurtok - miért előnyösek?
Amennyiben kifejezetten vegán alternatívákat keresünk, a MamaVita választékában elérhető joghurtok között megtalálhatjuk a leginkább nekünk valót. A palettában helyet kaptak az Alpro termékek is, melyek 100%-ban növényi komponensűek, illetve laktózmentesek is. Ez jó hír a vegánok, a laktózintoleranciások és a tudatosan táplálkozók számára is.
A választott élelmiszerek, a kialakított étrend igenis számít, nem kizárólag a szervezetünknek fontos, hogy a legoptimálisabb megoldásokat preferáljuk, hanem a környezetünknek is. S éppen itt jönnek képbe a szója, zab, kókusz, illetve mandula alapú termékek, amelyek teljes mértékben mentesek az állati eredetű összetevőktől.
Azzal, ha egyre több növényi ételt választunk az állati eredetűekkel szemben, aktívan teszünk állataink és bolygónk védelméért is, egy fenntarthatóbb, szebb jövő reményében. Ami pedig még egy plusz a növényi alternatívák mellett, hogy a laktózérzékenyek is fogyaszthatják, például az Alpro szójakészítményeket.
Akik pedig már beletanultak a vegán életmódba, és tudatosan választják meg az alapanyagokat, ételeket, jól tudják, hogy mennyire bőséges a paletta. Egyáltalán nem kell megszorításokkal számolni, hiszen az ízek végtelen tengerében evezhetnek, csak épp tudatosabban.
Miért imádjuk a joghurtokat?
A legtöbben hasonlóképpen vélekedünk az egyik legfontosabb ételünk kapcsán, hiszen szeretjük egy finom reggeli kiegészítéseként, de ugyanúgy délutáni finomságként is. A joghurt müzlivel együtt például tökéletes edzések előtt és után is.
Ráadásul megannyi változata elérhető, natúr, gyümölcsös, s egyedi, zamatos ízvilágával mindenkit azonnal rabul ejt. Akár desszertként tekintünk rá, akár klasszikus ételként, felhasználhatjuk például sütemények készítéséhez, de a főzés során is. Igazán sokrétű alapanyag, nem csoda, ha a diétázók többsége sem szeretne lemondani róla. De nem is kell!
Az igazság az, hogy a növényi alternatívák ugyanúgy ízletesek, táplálóak, remekül beemelhetők bármelyik étkezésünkbe, sőt akár magában fogyasztva is tökéletesek. Saláták mellé plusz tápanyagforrásként is ideálisak.
Növényi opciók vitaminokkal dúsítva
Amennyiben úgy döntünk, hogy belekóstolunk ebbe az új világba, azontúl, hogy magas minőségű fehérjeforrásokat fogyasztunk, még vitaminokkal is ellátjuk testünket. Ugyanis választhatunk olyan joghurtokat, amelyek a kalcium és D-vitamin mellett B2 és B12 vitamint is tartalmaznak. Ugye, milyen jól hangzik?
Ne féljünk tehát a változástól, az új ízek és alapanyagok kipróbálásától!
hírek innen, onnan
Aggasztó képet festett a szakember, 2027-re hatalmas változás jöhet a weben
Ellepik a botok a webet, jövőre már nagyobb forgalmat bonyolíthatnak, mint az emberek.
Putyin volt tolmácsa fog őrködni a magyar választások tisztasága felett
Az Ebesz Parlamenti Közgyűlésének főtitkára valamiért ragaszkodik Daria Bojarszkaja megbízásához, pedig Lengyelországból már...
Orbán Viktor: Dögönyözések, szúrkálódások és trancsírozások dacára sem tekertek szőnyegbe Brüsszelben
Brüsszelből kapcsolódott be a politikai vérkeringésbe péntek reggel a kormányfő.
A Kreml az internettel fitogtatja erejét
Moszkva korlátozza a WhatsAppot és a Telegramot Oroszország egyes részein. Közben új törvények erősítik az FSZB hatásköreit.
Törőcsik Franciska lélegzetelállító estélyibe bújt a Glamour-gálán: fotókon az est legszebb ruhái
Törőcsik Franciska gyönyörű volt, a Glamour-gála egyik legszebb estélyijében ragyogott. Mutatjuk az esemény legszebb ruháit!
Futóhír: Láma szaladgál a Havanna lakótelepen
Elszabadult egy láma a Havanna lakótelepen. Szó szerint.
Timothée Chalamet bajban van: Leonardo DiCapriotól kért tanácsokat, de a válasz őt is megdöbbentette
Kylie Jenner túl nagy hatással van Timothee-re. Egy bennfentes szerint durva lépésre lenne szükség a hírnevének megmentéséhez.
Lötyög a lábukon, mégis viselik: Trump bizarr ajándéka lett a Fehér Ház új mániája
Az amerikai elnök egy konkrét Florsheim cipőt ajándékoz a kabinetjének a Fehér Házban. A gesztus a hűség jelképévé vált, a...
Már nemcsak a filmsztárok jönnek Budapestre, de a kassza is itt csilingel: szuperprodukciókon kaszál a hazai alapkezelő
Azon már senki nem lepődik meg, ha kiderül, hogy egyik-másik hollywoodi mozit részben vagy egészében Budapesten forgatták, egész iparág...
Óriás akadt horogra a Balatonnál
Berobbant a szezon. Egy balatonfenyvesi horgász 23 és fél kilogrammos pontyot fogott ki a parttól fél kilométerre.
Orbán Viktor rendkívüli tájékoztatója az EU-csúcs második napján! – Kövesse élőben!
Orbán Viktor miniszterelnök a kétnapos EU-csúcs második napján, március 20-án pénteken valamivel 10 óra után tart sajtótájékoztatót....
Mindenkit érint: érkeznek a rezsistopos gázszámlák – a diktálósok megtudják, mennyit kaptak, így néz ki a kedvezmény a papíron
Az elmúlt időszakban rengeteget dolgoztak azért, hogy a rezsistop kedvezmény megjelenjen a számlákon. Március 21-étől érkeznek a...
Sport
Nem elég a kiesés, az UEFA is lesújtott a Fradira, a következő idényre is vonatkozik szankció
Súlyos pénzbüntetést is kapott zöld-fehér klub.
„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa
A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.
Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával
A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.
Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése
A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.
Kerkez Milos: Ilyet még nem éltem át a Bajnokok Ligájában.
A magyar válogatott játékosa egy nagy álmát is elárulta.
Varga Barnabás: Irány Madrid. Botrányos végjáték, sorsdöntő piros lapok a Konferencialigában
A Konferencialigában is kialakult a negyeddöntő mezőnye.
Rossz hírt kaptak a Real Madrid-szurkolók, többhetes kihagyás vár a kulcsjátékosra
Nehéz helyzetbe kerülhet a királyi gárda a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
Szoboszlai Dominik megmutatta a legféltettebb kincsét, majd azonnal odaadta Szalahnak
Szoboszlai megajándékozta csapattársait.
Kiderült, hogy melyik zenekart szereti a legjobban Szoboszlai Dominik – videó
Reméljük készül majd videófelvétel.
Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli
Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.
Hansi Flick padlót fogott, majd váratlan ajándékot adott a Barcelona játékosainak
Oktatófilmre kívánkozik a porrá zúzás.
Gyalázkodó üzenetet küldtek a Bayern szurkolói a Real Madrid csapatának, terjed a videó
Münchenben az üzengetés már akkor elkezdődött, amikor az Atalanta elleni továbbjutást ünnepelték.
Bulvár
Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?
Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.
Laponyi Zsolt: Hivatalosan nincs kimondva, de a rendőrségnél mindenki tudja, hogy van büntetési kvóta
A rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni.
Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle
Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.
Egész Amerikát megrázta a barcelonai éjszakában rejtélyes körülmények között eltűnt egyetemista esete
Az egyetlen nyom a fiatal diák később megtalált telefonja.
Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről
A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.
Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története
A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.
Korlátozzák az üzemanyag-vásárlást: csak ennyi benzint vehetünk
Szlovéniában korlátozzák az üzemanyag vásárlást a "benzinturizmus" miatt.
Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.
Fatális öngólt vétett a Fidesz csúcspolitikusa, a szakértő elárulta van-e innen visszaút
Nem fogják megdicsérni ezért a kijelentéséért.
Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép
A színész emlékeztet, hogy van egy mondás, miszerint ha mutogatsz, három ujjad mindig visszamutat rád.
250 tonna TNT-nyi energia szabadult fel, miközben fényes nappal felrobbant egy 7 tonnás meteor Ohio felett
Ez a robbanás hozta létre azt az erős lökéshullámot, amely hangrobbanásként söpört végig a térségen.
Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről
Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek
blogmorzsák
"Mindent együtt tanultunk a szakmáról és mindent együtt éltünk át"
„Az, hogy a P. Mobilban találkozott Bencsik és Vikidál, a magyar rockzene kuriózuma és hatalmas szerencséje."
Német márkák uralják a magyar autópiacot
De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


