Ezt olvasta már?


Látogatható lesz a ferencesek szegedi kolostora

Kétszintes látogatóközponttá alakul Szeged egyik legjelentősebb műemléke, az alsóvárosi ferences templom rendháza; az intézményben az érdeklődők interaktív kiállításokon ismerhetik majd meg a szegedi ferences szerzetesek több mint nyolcszáz éves történetét és bekapcsolódhatnak a barátok mindennapjai

Mint azt Vass Erika turisztikai projektmenedzser a beruházásról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a Dél-Alföldi Regionális Operatív Program keretében, 265 millió forintos fejlesztéssel alakítják turisztikai célponttá a Szeged-Alsóvárosi Ferences Templomot és Rendházat.

A több mint fél évezredes templom Pannonhalmát követően Magyarország második legnagyobb középkori eredetű egyházi épületegyüttese, amely ma is eredeti funkciójának megfelelően működik - emlékeztetett Vass Erika, hozzátéve, hogy a Havi Boldogasszony templom a magyar gótika egyik legjelentősebb alkotása.

A rendházban a fejlesztés során egy komplex, kétszintes kiállítóhelyet hoznak létre több kiállító- és vetítőteremmel. Az új múzeumi központ interaktív és élménygazdag módon mutatja be a régió egyik legjelentősebb műemlékét, valamint a ferencesek és a szerzetesi élet hagyományait.

A kiállításokon nagy szerepet kap Szent Ferenc és Szent Klára is, de művészeti ritkaságokat is láthatnak majd az érdeklődők, például a Mátyás király palástjából készült kazulát, fogadalmi képeket vagy a 16-18. századból származó kelyheket - sorolta a projektmenedzser.

Az interaktív kiállítási elemek segítségével jeruzsálemi utazást is tehet majd a látogató, és több filmet nézhet meg például a ferencesek missziós tevékenységéről vagy az 1950-es évek üldöztetéséről. A projekt részeként gyógynövénykertet is kialakítanak, ahol likőrök, gyógynövény-pálinkák és teák alapanyagául szolgáló növényeket termesztenek majd.

Az új, szegedi látványosság a Móra Ferenc Múzeummal is szoros kapcsolatot ápol majd, hiszen közös turisztikai programokat terveznek, emellett az iskolásoknak is külön programokat szerveznek.

Az átalakítás a tervek szerint 2012 augusztus elejére fejeződik be, és az azt követő ősszel várhatóan megnyílik az új egység.

Történeti áttekintésében Zombori István történész, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója elmondta: mintegy nyolcszáz éve vannak jelen a ferencesek Szegeden. Templomuk az 1300-as években épülhetett, de az 1400-as évekre már a kolostor is állt. A szerzetesek nemcsak a környékbeli lakosokat szolgálták, de a mai Vajdaság és Erdély egy részére is kiterjedt hatáskörük. A török korban ők voltak az egyetlen rend, akiket nem űztek el, templomuk átvészelte a nehéz időket.

Életükben súlyos fordulópont volt 1950, amikor számtalan más szerzetesi rendhez hasonlóan a ferenceseket is elhurcolták, vagyonukat elvették. Akkor, bár a templom megmaradt, a rendházat elveszítették, abban a '80-as évekig szociális otthon működött magatehetetlen emberek számára. Az épület állaga olyan mértékben leromlott, hogy mire a '90-es évek elejére visszakapta a rend, már nem lehetett használni.

Mint azt Magyar Gergely tartományfőnök elmondta, a visszavételt nagyszabású, mintegy 200 millió forintos felújítás követte. Húsz évvel ezelőtt nagyfokú érdeklődés kísérte a ferences rendet, voltak szerzetesi évfolyamok, melyek 30-50 fővel dolgoztak, s még Erdélyből is tanultak itt a fiatalok. Mostanra azonban számuk jelentősen lecsökkent, és az épület újfajta hasznosítása fontossá vált. Ahogy fogalmazott, úgy döntöttek, hogy az épületet és annak értékeit meg kell mutatni a nagyközönségnek.

 

forrás:mti







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Újra lehetnek légi járatok Pécs és München között

Az Irány Pécs Kft., a Skyhub PAD GmbH és légitársasági partnere, a Danish Air Transport szándéknyilatkozatot írt alá, amely megteremti a...

Dráma a tetőfokon, a darts-vb legjobb meccsén búcsúzott a titkos esélyes

Gary Anderson és Michael van Gerwen magabiztosan ment tovább.

Az Arsenal kis híján elszórakozta a továbbjutást az angol Ligakupában

Drámai tizenegyespárbaj döntött a londoni találkozón.

Óriási meglepetés: kiesett a kétszeres világbajnok a darts-vb-n

Az újonc Arno Merk el sem akarta hinni, hogy legyőzte a skót legendát.

Ez a házi mosópor sokkal hatékonyabb, mint a bolti változat: rengeteg pénzt spórolhatsz vele

A mosószerek ára évről évre nő, miközben egyre több háztartásban érzik úgy, hogy a ruhák mégsem lesznek igazán tiszták. Létezik...

Ahogyan nyilvánosságra hozták az Epstein-aktákat, az csak még tovább szította az indulatokat

Pénteken sokakban csalódást keltett, amikor a Trump-kormány közzétette a Jeffrey Epstein ügyében indított nyomozás iratait. A...

Örökös szerződést kaphat a PSG sikeredzője, kés alá került a Liverpool sztárja és Neymar is - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Szakértők szerint ez az egyik legjobb étel a koleszterinszint csökkentésére

Ez az élelmiszer segíthet a szív- és érrendszer egészségének megőrzésében.

Kilőtt az amerikai gazdaság

Európa évek óta szenved, az Egyesült Államok viszont rálépett a gázra.

Gwyneth Paltrow új értelmet adott a bő farmernak – így viseli a mindennapokban

Gwyneth Paltrow bő farmernadrágja a melegítőnadrág kényelmes, mégis elegáns alternatívája. 

0

Sport

Mohamed Szalah éjszaka közzétett fényképe felrobbantotta az internetet

A Liverpool támadója előtte, hétfő este tett is azért, hogy még népszerűbb legyen.

A dartsvilágbajnok szándékosan hibázhatta el a mérkőzésnyilát a 71 éves legenda ellen

Csubakka-maszkkal ijesztett rá ellenfele az angol dartsosra, holland játékosé lett a világbajnokság eddigi legmagasabb körátlaga.

Szalai Attila csapatkapitányként nagyot hibázott, klubja egyből száműzné

Meglepő fordulat Szalai Attila törökországi pályafutásában.

Megműtötték, hónapokra kidőlt a Liverpool 145 milliós igazolása

A Tottenham ellen sérült meg a Liverpool nyáron igazolt csatára.

Az MLSZ fúrhatja meg az Újpest új edzőjének kinevezését

Az U21-es válogatottat irányító Szélesi Zoltán lehet az Újpest következő vezetőedzője.

Dárdai Pál korábbi válogatott csapattársát vinné edzőnek Újpestre

A 44 éves szakember jelenleg az U21-es nemzeti együttest irányítja.

2025 legzseniálisabb góljai: A kapáslövés, amire Van Basten is elégedetten bólintana

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A harmadik nap gólja egy szenzációs kapáslövés.

Szoboszlai, a büntetőkirály: életében egyetlenegyet rontott el, pedig ugyanoda rúgja őket

Messi és Ronaldo sehol sincs hatékonyságban honfitársunkhoz képest.

A kézilabda igazi tragédiája lett a korrupt Hasszan Musztafa újraválasztása

A sportág, ahol semmi más nem számít, csak a Fáraó iránt mutatott feltétlen lojalitás.

A Liverpool vezetőedzője Kerkez problémáiról beszélt, kérdéses a hétvégi játéka

Szoboszlai Dominik viszont biztosan nem lép pályára a sereghajtó ellen.

0
0

Bulvár

Így néz ki valójában Mészáros Lőrinc otthona belülről, ilyen pompát elképzelni sem lehet

Nem mindennapi fotó került fel az internetre, bepillantást nyerhetünk Mészáros Lőrinc otthonába

Mohamed Szalah éjszaka közzétett fényképe felrobbantotta az internetet

A Liverpool támadója előtte, hétfő este tett is azért, hogy még népszerűbb legyen.

David és Victoria Beckham összetörtek: fiuk fájdalmas csapást mért rájuk

David és Victoria Beckham családja köztudottan mindig is egy nagyon erős, összetartó szövetséget alkotott, ám mindez ma már a múlté, elsőszülött fiuk, Brooklyn ugyanis csúnyán belegázolt szülei lelkivilágába.

Molnár Áronról beszél az egész ország, hihetetlen mit tett

Szándékosan időzítette mostanra a legújabb akcióját?

Atombombával fenyegeti Magyarország miniszterelnöke a Tiszát: valami durva kerülhetett a Fidesz birtokába

A miniszterelnök idei utolsó Digitális Polgári Körök-gyűlésén nyíltan beszélt arról, hogy a kampány végéhez közeledve támadólag léphetnek fel politikai ellenfelükkel szemben. A szóbeszéd szerint kompromittál

Most érkezett: szirénáktól hangos Budapest, baj van

Budapesten, a Rákosi út és a János utca kereszteződésében forgalmi akadályra kell számítani.

Megjelent a figyelmeztetés a visszaváltó automatákon, ezt szigorúan tilos beledobni, fel is robbanhat

Kiírták a visszaváltó automatákra, vegyük komolyan a figyelmeztetést, nehogy baj legyen belőle!

Csak a teraszt akarta megmutatni az ingatlanos nő a vevőnek: oltári bakit vétett - Videó

Magabiztosságot próbált sugározni, de - mint ahogyan azt az ilyen helyzetekben gyakran mondják - az ördög soha nem alszik.

Bayer Zsolt őt utálja most a legjobban: "Istenem, micsoda egy beteg állat ez."

Ismét Magyar Péter találta meg véleménycikkével Bayer Zsolt fideszes publicista. A korábban "jótollú újságíró" címmel is kitüntetett propagandista arra igyekszik rámutatni, hogy amikor a Tisza Párt elnökének nem

Mit jelez, ha valaki éhesen ébred?

A címben szereplő kérdésre rendkívül sok, sokszor megalapozatlan válasz található az interneten. A Medscape Medical News portál két szakértőt kérdezett meg, hogy mi a valós helyzet ezzel a témával kapcsolatban.

blogmorzsák

A „legvígszínházibb igazgató”: Jób Dániel

146 éve született a Vígszínház legendás főrendezője, igazgatója.

Mielőtt összevesznél a családdal, olvasd el!

Tippek, hogy ne daráljon be az ünnepi stressz.

Legyen már vége a banki csalásoknak

Az okozott kár meghaladta a 6 milliárd forintot, egy-egy ügyfél átlagosan 1.7 millió forintot vesztett.

Kézművesség és emlékezet a Selyemút mentén

Reem Acra legújabb gyűjteménye a múltat és a modern nőiességet egyesíti, miközben a ruhái uralkodói erővel hatnak.

Az utolsó közös pofonosztás

Moses a vadnyugat egyik legtehetségesebb fejvadásza, öccse, Travis a pisztolypárbajok verhetetlen mestere.

0