Lázár: a kormány minden településtípus számára felkínálja a fejlesztés lehetőségét
A megyei jogú városok után a kormány minden településtípus számára felkínálja a fejlesztés lehetőséget - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter Földeákon.
hirdetés
Lázár János a Csongrád megyei község művelődési házában rendezett lakossági fórumon elmondta, a kormány 2018-ban a kisebb városok, községek számára is ajánlatot tesz, annak érdekében, hogy az ott élők helyben boldogulni tudjanak.
A Makó és Hódmezővásárhely térségének országgyűlési képviselői posztját is beöltő politikus kifejtette, 2010-ben a választókörzetben 13-14 százalékos volt a munkanélküliség. Jelenleg 5 százalék alatti szinte minden településen, és akad olyan község, ahol 2 százalék körül alakul az álláskeresők aránya. Az elmúlt években több ezer munkahely jött létre a térségben, részben a kormányzati és uniós támogatásoknak köszönhetően.
Ezzel párhuzamosan a munkabérek is növekedtek, főleg az utóbbi két-három évben. Ezt mindenféleképpen folytatni kell - mondta.
A következő időszak veszélyei között a politikus a migrációt említette, úgy fogalmazott, hogy a 2015-ben tapasztalt fenyegetettség és veszély nem múlt el.
Lázár János leszögezte: Magyarországnak nincs szüksége bevándorlókra, a kormánynak az adófizetők pénzéből az itt élők viszonyain kell javítana. A magyar kormány elkötelezett és elszánt, hogy megakadályozza a bevándorlást akár délről érkezzenek a migránsok akár Nyugat-Európából akarják visszaküldeni őket - mondta.
A következő egy évben komoly viták lesznek arról, hogy az átalakulóban lévő Európai Unióban ki dönt arról, mennyi lesz az adó, a szociális ellátás, milyen fejlesztésekre jut pénz egy településen. Nem mindegy, hogy Budapesten, a parlamentben vagy pedig pár ezer kilométerrel odébb, Brüsszelben határoznak az emberek életét közvetlenül érintő dolgokról - hangsúlyozta a miniszter.
Hajnal Gábor (független) polgármester elmondta, a mintegy háromezer lakosú községben korszerűsítik a bölcsődet, az idősek otthonát és az óvodát összességében több mint 100 millió forintból. Szintén uniós támogatással tervezik a csapadékvíz-elvezetés kiépítését több utcában, valamint az egészségház felújítását, az épület energetikai korszerűsítését.
hírek innen, onnan
Holttestet találtak Szegeden
Felmerült az idegenkezűség gyanúja.
Szakadék - Nem mindennapi mentési művelet zajlott a Pes-kő-barlangnál
A barlanghoz nem vezet jelzett turistaút, oda csak sziklapárkányon lehet eljutni.
Zöldes színben fluoreszkált a velencei Canal Grande vize
A hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben. (Mozaik)
Megkéseltek egy óvodást a nyílt utcán Csehországban
Közvetlenül a nyakán szúrták meg a kisfiút.
„Sajog a szívem a kudarc miatt” – előre látta a Honvéd kiesését a klublegenda
Nincs mese, a második vonalban új csapatot kell építeni.
Az aszexuálisok sohasem szexelnek, és még 3 tévhit az aszexualitással kapcsolatban
Az aszexuális spektrumon lévő személyek nem – vagy nagyon ritkán, illetve bizonyos feltételek teljesülése esetén – éreznek szexuális...
Gálvölgyi János a mentős ügyről: nem tudok mit mondani
A színművész a színpadon akarja visszaadni a szeretetet, amit rajongóitól kapott.
Erdoğan ellenfelén gúnyolódó győzelmi beszédet mondott, az ellenzéki jelölt azt ígérte, tovább küzd a demokráciáért
Pá-pá Kemál, szúrt oda a regnáló elnök riválisának, aki nem ismerte el nyíltan a vereséget. Szerinte a választás nem volt...
Grafikusnak készült, de szigetelőmunkás lett, és nagyon élvezi
Camila Bernal több nehézséggel is megküzdött, de esze ágában sincs otthagyni új munkáját.
Gyertyagyújtással emlékeztek Suhajda Szilárdra a volt iskolájánál – fotók
Több százan gyűltek össze Suhajda Szilárd egykori gimnáziumánál Békéscsabán.
Ez okozhatta Suhajda Szilárd tragédiáját a barátja, Klein Dávid hegymászó szerint
Nem féltette egykori mászótársát, mert szerinte alaposan felkészült.
Hámozva veszi a banánt egy férfi, hogy pénzt spóroljon
Takarékoskodás vagy fukarság?
Sport
Döbbenetes nyilatkozatot tett a Suhajda Szilárdot kutató serpa
Drámai szavakkal mondta el, mi történt velük 8000 méter felett.
Szívszorító részletek: ezért kellett feladniuk a serpáknak Suhajda Szilárd keresését
A Mount Everesten eltűnt magyar hegymászó megtalálása reménytelen volt. Ma helikopterrel újra megpróbálják megkeresni Suhajdát.
Így küzdött haláláig Suhajda Szilárd szervezete a Mount Everesten az orvos szerint - videó
Dr. Kulja András részletesen beszélt arról a TikTokon, min mehetett keresztül az eltűnt hegymászó.
Kisgyerekek rémültek halálra a kudarcra ítélt Honvéd üvöltve tajtékzó edzőjétől
Nem magának köszönheti a Fehérvár, hogy megmenekült az NB II-től: a Vidi-szurkolók nem is fogták vissza magukat.
Az Everesten hagyják Suhajda Szilárd holttestét
A család döntött így.
Bajnok lett a Bayern, majd azzal a lendülettel kirúgták a sportigazgatót és az ügyvezető igazgatót
A Bayern München két korábbi játékosát, mostani vezetőjét a bajnoki cím sem mentette meg.
Magyar csatárt igazol a Fradi?
Nem gyakori, hogy magyar játékost tud leigazolni a Fradi, pláne csatárt.
Messi a búcsúmeccsére is hagyott két rekordot
Megelőzte Ronaldót és utolérte Dani Alvest.
Messi megdöntötte Ronaldo gólrekordját, bajnok a PSG
A párizsi csapatnak csak egy kaput eltaláló lövése volt a Strasbourg elleni meccsen, de ez is elég volt.
Nem használhatja többé az „El Clasico” kifejezést a Barcelona és a Real Madrid
A Spanyol Szabadalmi és Védjegyhivatal döntött.
Az utolsó pillanatban hatalmasat bukó Dortmundon röhög a világ - itt vannak a legjobb mémek
A BVB drámai körülmények között vesztette el a bajnoki címet a Bundesligában.
Mégis van visszaút a sírból, hétfőn beteljesülhet a csoda
Már csak egyetlen lépésre a történelmi bravúr.
Bulvár
Végignéztük a férjemmel, ahogy mindketten mással kamatyolunk, ennél azonban többet akartunk - Swinger klub bes...
Ami a swinger klubban történik, az ott is marad. Azonban én most mégis szeretnék neked mesélni erről a titkos világról.
Döbbenetes nyilatkozatot tett a Suhajda Szilárdot kutató serpa
Drámai szavakkal mondta el, mi történt velük 8000 méter felett.
Tudtad, hogy lehet rosszul pisilni? Inkontinenciát okoz, ha erre nem figyelsz oda
Nőként különösen fontos, hogy odafigyelj a helyes vizeletürítésre.
Szívszorító részletek: ezért kellett feladniuk a serpáknak Suhajda Szilárd keresését
A Mount Everesten eltűnt magyar hegymászó megtalálása reménytelen volt. Ma helikopterrel újra megpróbálják megkeresni Suhajdát.
Óriási lehúzás az Algopyrin: már fillérekért megkaphatod ugyanazt a fájdalomcsillapítót a gyógyszertárakban
Az Algopyrin valóban az elsőszámú fájdalom- és lázcsillapító a gyógyszertárakban, de van ennél olcsóbb megoldás is.
Melyik ország fővárosa Nicosia? 8 kérdés földrajzból, amire illik tudni a választ
A földrajzi kérdések sokakat zavarba ejtenek. Mérd fel a tudásod egy villámgyors teszttel!
Egy másodperc alatt lerendezte a fegyveres rablót az ex-tengerészgyalogos
Íme egy örökérvényű tanmese arról, miért nem érdemes kötekedni ismeretlenekkel.
Kivannak a magyarok a Madame Tussaud áraira, Orbán és Karácsony is előkerült
Több világváros után május 25-én Budapesten, a Palazzo Dorottyában is megnyílt a Madame Tussauds-kiállítás 51 élethű magyar és külföldi viaszfigurával. A belépő ára sokaknak nem tetszik, a közösségi médiáb
Indul a szezonja ennek az isteni gyümölcsnek, amely csökkenti a vércukorszintet és a gyulladást
Apró mérete ellenére ez a gyümölcs elképesztő tápanyagtartalommal bír, így meglepően sokat tehet az egészségedért.
Így küzdött haláláig Suhajda Szilárd szervezete a Mount Everesten az orvos szerint - videó
Dr. Kulja András részletesen beszélt arról a TikTokon, min mehetett keresztül az eltűnt hegymászó.
Milliárdos lett a lottózás miatt, de nem mondta el a családjának: így tudta eltitkolni előlük
Nyert a lottón, mégis eltitkolta a családja elől a nyereményét, pedig milliárdos lett.
Alig akar valaki Magyarországon maradni
A menekültek kevesebb mint egy százaléka kért tartózkodási engedélyt.
blogmorzsák
A megújult Lánchíd mint a közlekedés zöldítésének szimbóluma
A tömeges autózás napjai meg vannak számlálva.
Kémnő luxuskocsival
A szaringázzal lemészárolt szíriai polgári lakosság meg hallgat, hiszen halott.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten