Lelőttek egy drónt a szíriai határnál
Az izraeli hadsereg lelőtt egy Szíria felől a Golán-fennsíknál izraeli légtér felé tartó drónt - jelentette kedden a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Az iráni gyártmányú és a Hezbollah libanoni radikális síita szervezet számára híreket szerző szerkezetet Damaszkuszból indították, és a két ország közötti pufferzónában lőtték le Ronen Manelis, az izraeli hadsereg szóvivője szerint.
"Az izraeli hadsereg nem fogja megengedni a behatolást Izraelbe iráni elemeknek, a síita Hezbollahnak vagy a világ iszlamista dzsihád szervezeteinek. Válaszolunk, és azonnal reagálunk minden efféle kísérletre" - jelentette ki Manelis.
A távirányított légi eszközre az izraeli Cfát városának környékéről lőttek ki Patriot föld-levegő rakétát. A városban élők erős robbanásokról számoltak be a Háárec című újság honlapja szerint. Az első vizsgálatok szerint sikerült megsemmisíteni a pilóta nélküli repülőt.
Az incidenst követően magasabb készültségbe helyezték a hadsereget az ország északi részén. A ynet szerint a katonai illetékesek azt próbálják feltárni, hogy melyik Szíriában harcoló katonai erő küldte a drónt az izraeli légtérbe.
Legutóbb márciusban jelentette az izraeli légierő, hogy megsemmisített egy drónt, amely Szíriából repült át a zsidó állam légterébe a Jordán-völgye fölött. Korábban, mintegy másfél évvel ezelőtt egy orosz gyártmányú pilóta nélküli légi eszköz hatolt Szíria felől Galilea vidékénél Izraelbe, de azt nem sikerült lelőni, és visszatért Szíriába.
hírek innen, onnan
Állítólag kiszivárgott a Fidesz saját mérése, náluk is vezet a Tisza?
Több kormányzati forrás szerint valóban hátrányban lehet a Fidesz-KDNP. Közben az elemző úgy látja, ha a Tisza csak szorosan nyerné meg...
Több éve stagnál a magyarok lakásfelújítási kedve, ez rejti a legnagyobb kockázatot
A GKI 2026. januári lakossági felmérése szerint a megkérdezettek 6%-a biztosan, 18%-a valószínűleg nagyobb összeget fog költeni...
Nem aprózta el – fél év alatt 10 bűncselekményt követett el a fiatal fiú
A dabasi rendőrök elfogták azt a fiatalkorú elkövetőt, aki 2025 októbere és 2026 januárja között Tatárszentgyörgyön és környékén...
Az 5 egészségesnek hitt szokás, amivel észrevétlenül ártasz a karrierednek 2026-ban
Bár sokan tudatosan építik karrierjüket jónak hitt munkaszokásokkal, az új, gyorsan változó munkakörnyezetben néhány klasszikus...
Ez egy bohóctréfa, Gyárfás sem hihette, hogy szabadulhat a börtönből
A neves büntető ügyvéd csak csóválta a fejét, szerinte Gyárfás Tamás egy percig sem gondolhatta komolyan, hogy ügyében esély van a...
Fel se keljünk ma: ónos eső, újabb havazás sokkolja Magyarországot
Ma is kijut a jóból, ónos eső, havazás borzolja a közlekedők idegeit. Ma éjfélig fokozatosan északkelet felé helyeződik a vegyes...
Az IHM-es Sipos Peti az anyagi helyzetéről: „Nem kirívó az életszínvonalunk, de beletörődtem”
A pénzről és az ahhoz való viszonyáról beszélt az énekes.
Titkos szavazók is lesznek a magyar választáson, a számuk hatalmas
Rekordszámú titkos regisztráció jelent meg a választás előtt, amely új kérdéseket vet fel a döntések súlyáról és a láthatatlan...
Berobbant a járvány, látogatási tilalmat rendeltek el több hazai klinikán
Ifluenzajárvány miatt látogatási tilalmat vezettek be a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) szervezeti egységeiben keddtől -...
Közel a 100-hoz: így élnek most Hollywood legidősebb csillagai
Hollywood legidősebb csillagai az élő példák arra, hogy a kor tényleg csak egy szám! Túl vannak már 90-en, de még mindig olyan...
Bodrogi Gyula így búcsúzott Voith Ágitól: „Imádkoztunk, hogy ne szenvedjen, szépen aludjon el”
Márciusban lett volna 82 éves. Annyi minden fért ebbe a időbe: színházi- és filmszerepek, Jászai Mari-díj, érdemes és kiváló művész...
A világ egyik legmagányosabb futára – naponta 200 rendelést teljesít
A tibeti Medog megyében – ahol alig 15 000 ember él, és amely egykor az ország utolsó, úttal nem rendelkező települése volt –...
Sport
Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán
Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.
Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?
Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.
Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe
A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.
Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak
Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.
Egy őrült NB I-es meccs botránya, amely nehezen csitult el
A Győr és a Debrecen összecsapása szó szerint összecsapássá fajult, de hibázott-e, s ha igen, miben a meccs bírója?
Vajon mi állhat Guardiola hirtelen távozási ötletének hátterében?
A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.
Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott
Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.
Mi történt Szoboszlai legfőbb kritikusával? A Liverpool legendája látványos fordulatot vett
A korábbi védő azért odáig nem ment el, hogy a magyar focistát dicsérje, viszont a PL-címvédő német sztárját már Kevin De Bruyne-hez hasonlítja.
Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó
A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.
Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják
Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.
Bosszút állt a korábbi Real Madrid-aranylabdás, a legnagyobb riválishoz szerződött
Karim Benzema nem volt elégedett az al-Ittihad ajánlatával.
Igazságtalanságról beszélt a magyar szövetségi kapitány, bosszút forral az Eb-döntőben
Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.
Bulvár
Magától leválik a tojás héja, ha ezt adod a forrásban lévő vízhez
Egy egyszerű hozzávaló a főzővízben, és a tojás héja szinte magától leválik – így lesz a pucolás gyors és stresszmentes.
Epstein-akták: Újabb magyar nevek és a CEU elköltöztetése is szerepel a közzétett dokumentumokban
Megszólalt a dokumentumokban szereplő Király utcai ingatlan tulajdonosa is.
Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele
Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.
Tönkreteszi a vesét, pedig egészségesnek hiszed: tilos túlzásba vinni ezeket az étrend-kiegészítőket
A legjobb az előírt mennyiséget fogyasztani, így elkerülhetők az egészségügyi kockázatok.
Bombát robbantott Pintér Bence: 1,7 milliárd forint eltűnésére hivatkozva a győri közgyűlés feloszlatását kezdeményezi
Kedden közzétett videójában a győri polgármester az önkormányzati tulajdonban lévő Győr-Szol Zrt.-ről azt állította, hogy a közszolgáltató cég számlájáról eltűnt 1,7 milliárd forint, emiatt feljelentés tes
Nem a Fidesz a Tisza legnagyobb riválisa, ez a párt az igazi ellenfele, hatalmas veszélyt jelent Magyar Péter számára
Egy politikai elemző szerint a Tisza Párt igazi ellenfele nem a Fidesz, van egy párt, ami nagyobb veszélyt jelent Magyar Péter számára.
Befektetési botrány a Hit Gyülekezetében: felfüggesztettek egy egri lelkészt
A károsultak száma több tucat, a kárösszeg pedig akár az egymilliárd forintot is megközelítheti.
Óraátállítás: A kormány ezt az időzónát választaná, ha jön az eltörlés
Abból is volt vita, hogy Magyarország a téli, vagy nyári időszámításhoz csatlakozzon, azonban a kormánynak van egy elképzelése.
Gyászol Jeszenszky Zsolt, szívszorító beszédet mondott a műsorvezető
Megható üzenetet tett közzé a műsorvezető.
Ne szállj autóba. Órákon belül megbénul a közlekedés ezekben a megyékben
Veszélyre figyelmeztetnek a szakértők.
Ez Kim Dzsongun titkos hobbija: a diktátor megszállottsága egészen beteges
A világ egyik legzártabb országának vezetője körül évek óta keringenek olyan történetek, amelyek messze túlmutatnak a politikán, és sokkal inkább egy bizarr, zárt világ belső logikáját tárják fel.
Nagyon lebukott Szijjártó Péter, az irodájában furcsa nevet szúrtak ki, már nem tagadhatja le
Szijjártó Péter irodáját is megnézhettük.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


