Ezt olvasta már?


MLSZ: ismét korlátozás nélkül látogathatók a labdarúgó-mérkőzések

Az országgyűlés döntéseivel összhangban a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége is visszavonta a hazai futballmérkőzésekre vonatkozó korlátozásokat, biztonsági intézkedéseket, melyeket a járvány terjedésének megakadályozása érdekében hozott.

Ez azt is jelenti, hogy ismét korlátozás nélkül látogathatók a mérkőzések.

A szervezet a honlapján közzétett csütörtöki közleményben kiemeli, hogy Magyarország kormánya június 18-i hatállyal megszüntette a 40/2020 (III.11.) kormányrendelet szerinti veszélyhelyzetet, ezzel párhuzamosan hatályát veszítette a koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvény. Az MLSZ elnöksége a jogszabály-változások után, csütörtökön a labdarúgásban bevezetett szabályok felülvizsgálatáról egyeztetett, és döntést hozott azok eltörléséről.

Ez alapján nem maradnak érvényben a május 28-tól bevezetett, a stadionok lelátóit és a mérkőzések megrendezését érintő szabályozások, ami azt jelenti, hogy a szervező kluboknak mostantól lehetőségük nyílik a lelátók korlátozások nélküli megnyitására. Az MLSZ ugyanakkor felhívja a figyelmet a higiéniás és egészségügyi előírások, ajánlások alkalmazásának fontosságára, valamint a sportpályákon a megfelelő viselkedés betartására, ahogy fogalmaz: a járvány terjedésének megakadályozása a továbbiakban is közös felelősségünk.

A közlemény emlékeztet rá, hogy az MLSZ a megfelelő óvintézkedések mellett, május 23-tól indította újra a Magyar Kupa, az OTP Bank Liga és a Simple Női Liga küzdelmeit. A szervezet az újraindítás előtt részletes egészségügyi és vizsgálati protokollt vezetett be, melynek része volt többek között a rendszeres, kötelező tesztelés, illetve a stadionokban egy elkülönített sportzóna felállítása. Ezeket a szabályokat csütörtöki döntésével eltörölte az elnökség.

A sportolók, stábtagok egészségének védelme ugyanakkor továbbra is kiemelten fontos feladat marad. A játékosok, stábtagok tesztelési folyamata, illetve az ezekkel kapcsolatos döntések meghozatala a klubok saját hatáskörébe kerül - áll az mlsz.hu-n.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Világháború alatt erőszakoló szovjet katonákról forgatott volna, az NFI elkaszálta, nehogy „a jelenlegi nemzetközi politikai helyzetre” reflektáljon

Csuja László egy családi tragédiát akart feldolgozni történelmi filmként, de a gyártást már nem támogatta a rendszer a „nemzetközi...

Elhunyt Chuck Norris – az akciófilmek legendája 86 éves volt

A világhírű sztár nem sokkal a 86. születésnapja után hunyt el.

Mennyire sürgős betömni újra a tejfogat, ha kiesett a tömés? Az orvos válaszol

A gyermek csak késői időpontot kapott az ismételt fogtömésre. Ez nagy baj?

Szánthó Miklós: Minden idők egyik legütősebb CPAC rendezvénye jön

Szombaton kezdődik a CPAC Hungary 2026, amelyre meghatározó politikusok érkeznek. Javier Milei a sztárvendég, Andrej Babis a levegőben...

Ezzel a tíz autós mémmel búcsúzunk Chuck Norristól, legyen neki könnyű a föld

Ezek a mondatok talán mosolyt csalnak az arcunkra, de most másként hatnak. Egy olyan emberhez kötődnek, aki tényleg erőt, kitartást és...

A kertészek rémálma: ezeket a gyomokat most kell kiirtani, különben késő lesz

A gyomok mindig visszatérnek, de ha megértjük a működésüket, és a természet erejét használjuk ellenük, akkor nem ők irányítják a...

Csecsemőgyilkosság Baranyában: szeméttelepen találták meg az újszülött holttestét, az anyja ölhette meg

A gyanú szerint a 35 éves, többgyermekes anya a szülés után egy plédbe csavarta a csecsemőt, és a szemétbe dobta. Így került a...

„Nem öregszem. Szintet lépek” - Chuck Norris utolsó üzenete pont olyan, mint az élete volt

Ez nem egy mém. 86 éves korában hirtelen meghalt egy legenda, aki utolsó üzenetében is az életet ünnepelte.

„Családja körében, békében ment el” - Meghalt Chuck Norris, 86 éves volt

Elment Chuck Norris is, a harcművészből lett akciófilmsztár, akinek a neve annyira eggyé vált az elpusztíthatatlansággal, hogy végül...

Áprilistól megszűnik a Hervis webáruháza

A kereskedelmi lánc kivonul Magyarországról.

Zugló polgármestere szerint parkolóhelyeket kér tőlük az állam, hogy a hivatalnokok be tudjanak járni a a Bosnyák téri irodakomplexumba

Rózsa András szerint addig nem foglalkoznak a kérdéssel, amíg nincs egyezség a kerületnek járó kompenzációról.

Döbbenetes titokra derült fény a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban, a fekete arany útjáról lerántották a leptek

Hatalmas a felfordulás a Barátság kőolajvezeték körül, azonban kevesen tudják a titkát.

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával

A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.

Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése

A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.

Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli

Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.

„Nem tudom, hányszor kell még elmondanom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt

A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.

Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt

Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.

A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt

A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.

0
0

Bulvár

Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története

A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.

Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt

Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton

A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog

A szerelők kedvencei: ezek a használt autók szinte elpusztíthatatlanok

Ha használt autót vesz az ember, akkor nagyon fontos a megbízhatóság, de akad bőven a piacon jó kocsikból.

blogmorzsák

Nyikorgó ágykeret, süppedő matrac

Milyen jogok illetnek meg problémás termék esetén?

Német márkák uralják a magyar autópiacot

De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.

0