MSZP: a dolgozók kiszorulnak a Balatonról
Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök érdekkörei szépen lassan felvásárolják a Balatont és onnan kiszorítják a magyar dolgozókat és családjaikat - mondta a szocialisták alelnöke pénteken, online sajtótájékoztatón.
Komjáthi Imre úgy fogalmazott, a magyar dolgozóknak és családjaiknak joguk van a Balatonhoz, ezért az MSZP nem hagyja hogy a kormány kisajátítsa ezt a közös nemzeti kincset.
"El a kezekkel a Balatontól, mert az a magyar embereké és nem a Fidesz és a NER kis gömböcé, ami mindent felfal" - jelentette ki Molnár Zsolt, az MSZP fővárosi elnöke. Közölte, a következő hetekben tájékoztató kampányt indítanak "El a kezekkel a Balatontól!" jelszóval. Az MSZP ezzel az akciójával is ki kívánja fejezni: nem kérnek abból hogy a szabadstrandok fizetőssé váljanak, a vitorláskikötőket privatizálják, a part menti területeket pedig beépítsék.
Bihal Dávid, az MSZP elnökségi tagja elmondta, a kormány az adófizetők pénzéből sajátítja ki a Balatont az oligarcháinak.
hírek innen, onnan
Szoboszlait berakták jobbhátvédnek, persze, hogy ő lett a PL legjobbja
A számára idegen poszton is remekelt - itt a bizonyíték.
A Melania rendezője az Epsteinnel közös fényképről: Nem ismertem, a képen az akkori menyasszonyommal szerepelek
Brett Ratner szerint egy rendezvényen találkozott a szexuális bűncselekményekkel vádolt milliárdossal húsz évvel ezelőtt, arra sem...
Ezt sokáig megemlegetjük: rohamra indult a magyar lakosság, a legtapasztaltabb bankárok sem láttak még ilyet
Még soha nem vett fel annyi, csaknem 4000 milliárd forintnyi hitelt a magyar lakosság a bankoktól, mint 2025-ben, reálértéken azonban így...
Így léphetünk meg a konkurenciától az AI-surranópályán a fenntarthatóság rázós terepén
Noha az EU lényegesen lazított az eredetileg meghirdetett ESG-riporting kötelezettségeken, a vállalatok jelentős része így is előbb-utóbb...
Döntöttek Chema Rodríguez jövőjéről a kézilabda Eb után
A magyar férfi kézilabda-válogatott nem érte el a célkitűzést, a legjobb nyolc közé kerülést.
ByeAlex durván kiakadt a hóra: „Persze, ez kell. Ez a tróger, köpedék fos, már megint” – videó
Budapesten kedd reggel ismét havazásra ébredtek az emberek, ami nem aratott osztatlan sikert. ByeAlex a közösségi oldalán osztotta meg...
Ipari mérnök: a ruhák radiátoron történő szárítása problémásabb, mint hinnéd
Sok háztartásban reflex, hogy a vizes pulcsi, törölköző vagy gyerekruha a radiátoron landol: gyorsnak tűnik, és „úgyis megy a...
Tbc-megbetegedést igazoltak a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola egyik dolgozójánál
Többlépcsős szűrővizsgálatot rendeltek el.
Elképesztő álomotthonban, Disney-hercegnőként él A Nagy Ő sztárja
Stohl András szívét azonban nem hódította meg a sok cukiság.
Négy órát úszott a viharos tengeren egy 13 éves ausztrál fiú, hogy megmentse a családját
Az úszás után még két kilométert kellett futnia a legközelebbi telefonig.
Őrizetbe vettek egy 13 éves fiút – biciklivel gázolt el egy várandós nőt, majd elhajtott
Poole városában rendkívül súlyos baleset történt még január 26‑án.
Lefejezéssel fenyegették Magyar Pétert
Videóban üzenték meg a Tisza Párt elnökének: ha még egyszer Bajótra merészkedik, le lesz fejezve. Magyar Péter szerint a fenyegetés...
Sport
Cristiano Ronaldo beintett a korona-hercegnek, hatalmas botrány készül Szaúd-Arábiában
A portugál klasszis nem hajlandó pályára lépni a „politikai okokból” hátráltatott klubjában.
Undorítónak nevezték az izlandiak az Eb-bronzérmes horvát kézilabda-válogatottat
A negyedik helyen végzett skandináv csapat nem tudta elviselni az újabb vereséget.
Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?
Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.
Szoboszlai Dominik drMáriás rajongója, vasárnap hazaugrott Liverpoolból megnézni a mester kiállítását.
Az semmi, de még dalt is komponáltak a Liverpool-szurkolók a magyar sztár tiszteletére.
Ez hihetetlen: a kézilabda Eb-ről kitiltott csaló bírók dobogósok lettek az év játékvezetői versenyében
A Handball Planet oldala nem zárta ki a versenyből azt a két játékvezetőt, aki az Európa-bajnokságra is csalással akart eljutni.
Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán
Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.
Bejött a sztrájk, villámgyorsan talált új klubot magának a szaúdiak sértett kedvence
Az al-Hilal kapott az alkalmon, hiába próbálta C. Ronaldo más irányba terelni az eseményeket.
Németországból érkezhet a magyar válogatott labdarúgó új edzője
Korábban bravúros feljutásban volt része, most a kieséstől kellene megmentenie a háromszoros angol bajnokot.
Rettenetes helyzetben a Videoton, már az NB III fenyeget Fehérváron
Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.
Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe
A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.
Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak
Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.
Egy őrült NB I-es meccs botránya, amely nehezen csitult el
A Győr és a Debrecen összecsapása szó szerint összecsapássá fajult, de hibázott-e, s ha igen, miben a meccs bírója?
Bulvár
Eddig a határidőig mindenkinek le kell cserélnie a jogosítványát: így intézhető
Hamarosan mindenki búcsút inthet a régi formátumú jogosítványának.
Soha ne vedd be reggel együtt ezt a két vitamint: súlyos következménye is lehet
Van két olyan étrend-kiegészítő, amit reggelente sokan együtt vesznek be, ám a szakértők szerint ez egyáltalán nem jó ötlet, most azt is eláruljuk, miért.
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás.
Úgy néz ki, teljesen felesleges a magyarokat kérdezni az ügyes-bajos kérdésekről. Legalábbis az elmúlt 10 év alapján.
Epstein-akták: Újabb magyar nevek és a CEU elköltöztetése is szerepel a közzétett dokumentumokban
Megszólalt a dokumentumokban szereplő Király utcai ingatlan tulajdonosa is.
Magától leválik a tojás héja, ha ezt adod a forrásban lévő vízhez
Egy egyszerű hozzávaló a főzővízben, és a tojás héja szinte magától leválik – így lesz a pucolás gyors és stresszmentes.
Laár András semmiből jött vallomása Fenyő Miklósról: "Így halt meg, nem volt igazán boldog"
Megtörte a csendet.
Tönkreteszi a vesét, pedig egészségesnek hiszed: tilos túlzásba vinni ezeket az étrend-kiegészítőket
A legjobb az előírt mennyiséget fogyasztani, így elkerülhetők az egészségügyi kockázatok.
Ha 250 604 forintnál alacsonyabb a nyugdíjad, van egy rossz hírünk
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2025 decemberében az öregségi átlagnyugdíj 250 604 forint volt. Bár ez némi emelkedést mutat, a nyugdíjasok fele még mindig 200 ezer forint alatti összegből kényte
Ez a boltban kapható felvágott hizlal a legjobban
A szakértők szerint alapból kevesebb felvágottat kellene fogyasztanunk, de hát a magyarok imádják.
Bombát robbantott Pintér Bence: 1,7 milliárd forint eltűnésére hivatkozva a győri közgyűlés feloszlatását kezdeményezi
Kedden közzétett videójában a győri polgármester az önkormányzati tulajdonban lévő Győr-Szol Zrt.-ről azt állította, hogy a közszolgáltató cég számlájáról eltűnt 1,7 milliárd forint, emiatt feljelentés tes
Tragédia a választási kampányban: holtan találták a jelölt 22 éves lányát
Épp a kampánya kellős közepén járt, amikor érkezett a lesútó hír: négy gyermeke közül az egytelen lányát egy félreeső út mellett találták meg, az életét már a gyorsan kiérkező segítség sem tudta megmente
Megbénított egy egész megyét az ónos eső, senki ne induljon útnak
Komoly fennakadásokat okozott a téli időjárás kedd reggel Baranya vármegyében. Ez az az idő, amikor mindenkinek érdemes megfontolni, hogyinkább el se induljon, maradjon otthon. Az ónos eső és a havazás országszerte
blogmorzsák
Anasztázia - I. András felesége
András és Anasztázia 1046-ban tért vissza Magyarországra, ahol a trónharcok után András elfoglalta a magyar trónt.
Tisztelt One Úgyfelünk, fizess!
Itt az új átverés a One szolgáltató nevében

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


