Ezt olvasta már?


Ma van az autizmus világnapja

Ma van az autizmus világnapja, ebből az alkalomból országszerte sok programot, a többi között sétát, filmvetítéseket és kiállítást is rendeznek. - Pécsi Napilap -

Az autizmus világnapját 2008-tól tartják április 2-án az ENSZ kezdeményezésére, célja, hogy a figyelem az autizmusra, az autizmussal élők hétköznapjaira irányuljon.

Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének elnöke az MTI-nek elmondta: az autizmus a többi között az élmények kölcsönös megosztásában, a kommunikáció területén például a beszéd kialakulásában, fenntartásában okozhat problémát.

Ismertetése szerint egyre nő az érintettek száma, "a nemzetközi statisztikák azt mutatják, hogy minden hatvannyolcadik ember autizmus diagnózist kap". Azt mondta, a magyarországi helyzetről nincsenek pontos adatok; azt feltételezik, hogy 20-30 ezer ember kapott ilyen diagnózist, de nagy valószínűséggel jóval többen érintettek.

Kővári Edit kifejtette: a szociális ellátásban nagy gond, hogy sok autista felnőttnek segítségre van szüksége a mindennapokhoz, de nagyon kevés a felkészült ellátást nyújtó hely. Úgy folytatta: a köznevelésben még komolyabb ez a probléma, mert iskolába kötelező járniuk a gyerekeknek.

Kitért arra is, hogy az egészségügyben dolgozók sokszor nem tudják, hogyan kellene megvizsgálni egy autista embert. Mivel az autisták nehezebben értetik meg magukat, sokszor nem jutnak egészségügyi ellátáshoz.

Az autista embereknél a környezet is sokszor feladja a próbálkozást, és sokan közülük ezért eltávolodnak a társadalomtól, "a négy fal között élik az életüket" - mondta a szervezet elnöke.

Kővári Edit hozzátette ugyanakkor, hogy szerinte a szakmapolitika látja ezt a problémát és tesz is lépéseket, csak gyorsabban kellene haladni. Jelezte, bár van szakirányú képzés, fontos lenne, hogy több legyen, és még évek kellenek, míg elég képzett szakember lesz.

A világnap programjai közül felhívta a figyelmet a szövetség Ezerarcú autizmus című fotókiállítására, amely öt autista felnőtt életébe enged betekintést. A kiállítás pénteken nyílt meg Budapesten, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában (V. Nádor u. 22.). Az Autisták Országos Szövetségének elnöke elmondta: a világnap alkalmából 30 településen 63 esemény lesz. Megtartják a hagyományos kék sétát a fővárosban, és a többi között lesznek családi napok, előadások, sportrendezvények, filmvetítések.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ezért tértek vissza milliók a régi Bosszúállók filmhez

A 2012-es Bosszúállók ismét a toplisták élén, ahogy nő a várakozás a 2026-os Doomsday előtt.

Megosztotta a kritikusokat, mégis lecsapott rá a Netflix

A Netflix vásárolta meg az In The Hand Of Dante című történelmi bűnügyi film forgalmazási jogait.

Nyugdíjszakértő: hibás szám borzolja a kedélyeket a 2026-os nyugdíjaknál

Egy tizedszázaléknyi különbség sem tűnik nagynak, itt mégis sokat számíthat. A 2026-os nyugdíjmegállapításnál alkalmazandó...

Légiósok: Orbánék kiütötték ellenfelüket, Tóth Alex végig a kispadon maradt az MU ellen - videók

Az RB Leipzig Willi Orbánnal a kezdőcsapatban 5-0-ra nyert a vendég Hoffenheim ellen a német bajnokság 27. fordulójának nyitómérkőzésén.

Orvos figyelmeztet: ezt a húsfélét jobb elkerülni – sokszor alig van benne valódi hús

Sokan azt gondolják, hogy minden húsféle egyformán egészséges, pedig a szakértők szerint vannak olyan termékek, amelyekkel érdemes...

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is - írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója pénteken a...

Légiósok: A magyar gólzsák 8 perc alatt meghiúsította az ellenfél feljutását - videó

Kovács Bendegúz a 85. percben állt be, és mindössze nyolc perc alatt győztes gólt szerzett a Cambuur ellen, ezzel elnapolva a hazaiak...

Tóth Alex csak nézett, a Manchester United botlott Bournemouthban

A magyar válogatott középpályás a kispadon ült.

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Mégsem önkezével vetett véget az életének, hanem meggyilkolták a brit bokszlegendát?

A pénteki stockporti halottkém-vizsgálaton kiderült, lehet, hogy Ricky Hatton nem öngyilkos lett, hanem valaki megölte.

Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit

A Football Meets Data legújabb erősorrendjében egy csapat kiemelkedik.

„Nem tudom, hányszor kell még elmon-danom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt

A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.

Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli

Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.

Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt

Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.

Csillaghullás Liverpoolban: Szoboszlai lett az új király, Szalah trónja odalett

A Sky Sports megszavaztatta az újságíróit, feladat a PL jelenlegi legjobb játékosainak kiválasztása volt.

A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt

A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.

Bognár György egyik szeme sír, a másik nevet, a Paks a kiesés szélére lökte egykori csapatát

A találkozó elején két súlyos sérülés borzolta a kedélyeket.

0
0

Bulvár

Állásinterjúra ment a nő: azonnal kidobták, amikor meglátták, milyen ruha van rajta

A pórul járt nőt olyannyira szíven ütötte az eset, hogy később a TikTokon kérte ki az internetezők véleményét. Végül akadtak olyan kommentelők, akik bizony nem az ő pártját fogták.

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton

A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog

Andrej Babis Budapestre tartva a levegőben fordult vissza, miután kigyulladt egy izraeli fegyvergyár Csehországban

A CPAC vendége lett volna a cseh miniszterelnök, az esetet terrorcselekményként vizsgálják.

A városháza gyűlésén esett össze holtan a 47 éves polgármester

Szerdán váratlanul esett össze és hunyt el a 2025 novemberében megválasztott és az év elején beiktatott 47 éves polgármester.

Győzike: „Lebombázzák Budapestet, ha nem a Fidesz nyer!”

Szokatlan gesztussal indult Gáspár Győző szereplése a Médiapiac podcastban. A showman a „Hajrá Partizán!” köszöntéssel üzent annak a csatornának, amelyet korábban még azzal vádolt, hogy megalázta. Győzike for

Visszahívtak egy népszerű fűszert: 60 éve betiltott mérget találtak benne

DDT jelenléte miatt hívott vissza egy fűszert az NKFH. Ha vásároltál az érintett termékből, semmiképpen ne használd fel.

0